Változások és liliomok meg a világgazdaság

“Az ember számára a változás határnapja mindig az, amikor neki, magának jön meg az esze.” Legalábbis egy nálam bölcsebb ember ezt tartotta. Viszont ennek semmiféle szempontból nincs köze Miss Alvarohoz, akit a Houston Street közepén fedeztem fel hazamenet a virágoskert közepén.Csak az, hogy éppen ez járt akkor a fejemben, és talán az is, hogy változásnak könyvelhető el az is, hogy Marysolunk áttette tartózkodási helyét a Hamilton Fish Park bejárati lépcsőiről, ahol tanyázni szokott, ide, a nyolcsávos sugárút sávelválasztó zöldövezetébe.

- Holá, pápi! - integetett rám kedélyesen.
- Mesés jóidőnk van, nemdebár?
- Csak széjjelnézek.
- Mindjárt gondoltam. Mit is csinálhatna mást az ember ilyen ragyogó időben...
- De nemsokára megyek.
- Vajon pimaszul tolakodónak tartana, ha megkérdezném, , miért éppen itt sziesztázik, drágám. Már nem mintha nem lenne elég fennkölt hely az ozsonnaidőben való magasröptű elmélkedésekre ez itt a két gyorsforgalmi utat összekötő pálya a házunk előtt...
- He?... Anyuci hogy van?
- Remekül. Valahol napozik ő is.
- Na, Marysol üdvözli. Anyuci rendes asszony.

A sánta szomszéd a hetedikről mellettünk robogott keresztül a zebrán motoros tolókocsiján valami zűrzavaros ingben, kis barna zacskóban kétdecis italt szorongatott, és úgy igyekezett vele haza, mintha az élete múlna rajta.

- Holámiámor! - lelkesedett be Miss Alvaro, és miközben felállni próbált, egy csavaros derékmozdulattal az idén ültetett liliombokorba duvadt.
- Jól vagy, mamesz? 
- Perszehá’... Keresek valamit!
- Mind keresheted. Elgurult - vigyorgott sárga lapátfogaival a zűrzavaros ingű, és elporzott a tolókocsival.
- Most érzem először, drágám, hogy mekkora szerencse, hogy nem rózsákkal ültették be ezt a sávelválasztót, mint a nyugati szakaszán a Houstonnak, mert igencsak megnehezítené a keresést. 
- Este tipo es mi buen amigo!
- Nem beszélek spanyolul, mámi.
- Annak a seggfejnek mondtam, elment?...
- Mialatt kereste a valamit a liliomok közt...
- Szép virágok.
- Túl közelről nézi, attól tartok. De bármennyire is szaggat a szívem, hogy ezt a remek kis társalgást most felfüggesztem, drágám, nekem mennem kell. Ha gondolná, segítenék felkelni...
- Nem, nem, nem. Szeretem a virágokat.
- Rendben, csak ígérje meg, hogy arccal felfelé fogja nézni őket, amint lesz egy kis alkalma megfordulni.
- Tudod, mit hallottam, pápi? Nagy változások lesznek.
- Ugyanbiza, hol?
- Nem jut most eszembe, de majd elmondom később.
- Nagyszerű lesz.

Amikor átértem az úttesten, épp Nyina trappolt be a buszmegállóba. Ha nyerített volna se lett volna feltűnő. De nem nyerített. Így hát, szóba elegyedtem vele:

- Hogy szolgál a jóságos egészsége Nyinocska? Minden rendben?
- Nem panaszkodhatok... Miss Alvaro mit csinál a virágágyásban az út közepén?
- Alulról szagolja. A virágok iránti mérhetetlen vonzódása juttatta ide, legalábbis bevallása szerint.
- Na ja...
- Nincs jogunkban az ellenkezőjét feltételezni. És ugye, nem korlátozhatjuk senkinek sem abbéli féktelen szabadságát sem, hogy például rajongva élvezze a természet remekműveit, azokat a csudaszép liliomokat. Képzelje csak, Ninucska, az én gyermekkoromban a nagyanyám udvarán egész sor fehér liliom sorakozott a ház előtt a tornácon, és a minap, amikor a Fort Tryon Parkban megcsapott a liliomillat, bizony az én lelkem is ünnepelt.

Nyina aggodalommal vegyes megrökönyödéssel fordult felém távolbaszökött gondolataiból, majd lenyalt egy félrecsusszant rúzs-pontot az ajka széléről, és hogy meggyőződjön róla, minden rendben a sminkje körül, egy kistükörrel gyorsan végigfutott az arcán.

- Van baj a világban elég... - tette hozzá.
- Van, Nyinucska. Van. De mekkora szerencse ránk nézve, hogy ebben a mérhetetlenül szabad országban élünk itt, és kedvünkre kiélhetjük mindenféle szenvedélyünket. Juteszembe, hallott a változásokról?
- Mi változott?
- Azt még nem tudni, Miss Alvaro említett valamit.
- Nocsak! Hátha új lakó jön - csillant fel a szeme.
- Apropó, munkába tetszen ügyekedni, kedveském?
- Úgy is mondhatjuk - biccentett Nyina és az órájára pillantott, majd elolvasott gyorsan pár üzenetet a telefonján.
- Eddig csak a házban vállalt munkát... azazhát hogy ... házimunkát végzett, amennyiben jól emlékszem múltkori nagyon bájos kis csevegésünkre a liftben.
- Na látja, ez az én változásom. Manapság nem lehet korlátolt az ember. Most ki sem látszom a... sok munkától.
- Ó, micsoda öröm ilyent is hallani manapság, amikor a munkanélküliség csataménként vágtat előre, és ugye, a világgazdaság...

De akkor felbukkant a M21-es busz, és Nyina rövidrezárta a világ nagy gondjait:

- Szarok a világgazdaságra. Mint ahogy az is szarik énrám... Na, báj-báj, szomszédocskám! - és egy cirkuszi kiselefántra emlékeztető lendülettel felcsimpaszkodott a buszra.
Nekem csak onnan jutott eszembe a változás hazafelé botorkálva a Houstonon, hogy az idei kicsi naplóm címe ez: Változások. És biza, már több, mint felét teleírkáltam a hétköznapjaimmal és - jobbára kedd-szerdára eső - hétvégéimmel, messzemenő változások nem jutottak hirtelen eszembe. És úgy gondoltam, ha ez a cím igaz, és miért vonnám kétségbe Coelho mester éleslátását, akkor még nagy eseményeknek nézhetek elébe a közeljövőben. Ez pedig már egy örömnek pontosan elegendő. De addig is , amíg rámtörnének maguktól a nagy változtatások, egykori tanítóm és osztályfőnököm bölcs tanácsa vezényel, Sanyi bácsi ugyanis azt javasolta, ha nem leltük az ismeretlent egy feladatban, hogy segíts magadon, és ... valami lesz.

New York, 2013. augusztus 24.