tag:blogger.com,1999:blog-52381016129194056812024-03-12T22:50:49.660-04:00Dancs Artur: Levelek New YorkbólNYILVÁNOSSÁ LETT OKOSKODÁSAIM BARÁTAIMNAK SZÁNT LEVELEZÉSEMBŐLdancs arturhttp://www.blogger.com/profile/14225525766834345347noreply@blogger.comBlogger191125tag:blogger.com,1999:blog-5238101612919405681.post-85804649246649821382013-11-15T14:25:00.000-05:002013-11-15T14:25:09.043-05:00Amikor Mama angyal lett<table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: right; margin-left: 1em; text-align: right;"><tbody>
<tr><td style="text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgYJOLYCfOjry_Fa1yU3uCXMqSA8pK0hBjNK6MCM90uw1DCjbS6MC19VWfrCmwcxmpkzgATmfxbIJWuHg4VpVta2mfNZdopZb1EpTO6c5TyV0XynOEnU9suinQL9W4jxRw-eCc-e8jd9Y1_/s1600/legi107.JPG" imageanchor="1" style="clear: right; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgYJOLYCfOjry_Fa1yU3uCXMqSA8pK0hBjNK6MCM90uw1DCjbS6MC19VWfrCmwcxmpkzgATmfxbIJWuHg4VpVta2mfNZdopZb1EpTO6c5TyV0XynOEnU9suinQL9W4jxRw-eCc-e8jd9Y1_/s1600/legi107.JPG" height="280" width="400" /></a></td></tr>
<tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;">Mama et company</td></tr>
</tbody></table>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Olyan szelíden mosolygós nyárvégi délután volt, és lényegében semmi fontossal nem tudtam megtölteni az időt a telefonkonferencia-hívásra várva a Finnairtől Helsinkibe utazásunk előtti utolsó eligazító megbeszélése végett. Néhány perccel a konferencia időzített kapcsolása előtt szólalt meg a telefon. Amikor anyám képe jelent meg a kijelzőn, mélyet sóhajtottam, és kirázott a hideg...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Hát, ez most AZ a hívás...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Az ember azt gondolná, hogy ha éveken keresztül is számítania kell arra a hírre, ami egyszer csak megérkezik, fel van rá készülve. Hogy ez mennyire nincs így, abban a pillanatban, ami elég volt egy szép emlékekkel telt élet teljes lepörgetéséhez a másodperc töredéke alatt, teljesen nyilvánvalóvá vált. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ott álltam Mama halálhírével a remegő kezemben, és nem tudtam, mit kezdeni vele. Eltompultam, és eltompult a város napfényben és szirénában lubickoló zaja. Egy érzés kezdett el felerősödni bennem, hogy Mama végre megpihenhet, és ott, ahová most beengedték, neki sokkal jobb.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A telefonkonferencia fontos információi röpködtek, életem gyökeres változásának támpontjai feszültek neki az új útiránynak, s miközben a szakmai útmutatásokra kellett összpontosítanom, furcsa nyugalom kezdett úrrá lenni rajtam. Benne volt abban a világ minden szeretete és támogatása. Mintha egy láthatatlan, de érezhető és tapintható energiaforrásra csatlakoztattak volna. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Mama angyal lett.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Nem vagyok járatos a dolgok ilyetén menetében, csak hitemmel látom át valamelyest meg azokkal az érzésekkel és megtapasztalásokkal, amiket az életem során magamra szedtem. És persze, nagyon szoros kötelékem is mérvadó, ami nagyanyámhoz fűzött születésem pillanatától. Tapinthatóan éreztem Mama közelségét. Nem jelenlétét - az csak később következett - csak a közelségét. Közelebb került térben hozzám pillanatok alatt. Féltem, hogy a felhőkarcolók elriasztják, egyszerű falusi asszony volt, aki soha nem akart a várossal sem messzebbmenő barátságra lépni, nemhogy New Yorkkal akarna most cimborálni. Lefutottam a kikötőbe, és hajóra szálltam, ami kivisz az öbölbe, és a tengerszoroson keresztül át az óceánra. A fedélzeten elnyúltam, és hagytam magam feloldódni az egyre tarkuló délutánban. Mama olyan pazar alkonyt festett a távolodó város fölé, amilyent csak ritkán alkot az ég. És a hajó motorházának monoton zúgásában az imént pillanat töredéke alatt lepörgetett film most szép komótosan futott az ég tarka-barka vásznára a szemem előtt.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ismét ott kuporogtam a barna cserépkályha otthonos melegségében, és a tűznek az öntöttvas kályhanyílás körül kiszivárgó fényével pajkoskodtam, miközben az megvilágította és meleg cirógatással simogatta az arcom. A rádióban az esti mese recsegett és a Szabó család érkezett kisvártatva. Mama a konyhában a vacsorával foglalkozott, és dúdolt. Fura volt rádöbbennem, amikor egyszer már nem dúdolt többet. Nem tudom, melyik év is volt az. Kicsit megkeseredett az élet. De időben ez sokkal későbbre tehető. Faggattam én ugyan Mamát, hova lett a nóta, de nem válaszolt. Egyszer aztán megelégelte a nyaggatást és rám mordult:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nem tudok én már semmi nótát, fiam.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Majd ültem a tornácon a rózsalugas alatt. Tavasztól őszig vörös rózsák hímezték teli a ház elejét, olyan volt ez a rózsafa, mintha nem is akarná abbahagyni ontani a virágot. Szembekötősdit játszottunk, és bekötött szemmel belefutottam a rózsákba, vörösre karmolták az arcomat. Kaptam is én egyengetést, mert Mama nem a rózsát hibáztatta a „prezúrokért”- ahogyan ő szerette mondani, hiszen teljesen igaza volt abban, ha most jól belegondolok, hogy nem a vörös rózsabokor szaladt nekem, és így nem is okolható sérüléseimért. A rózsákkal együtt a fehér liliomok alkották a nyáresték illatát. Ha nem láttak bennünket, pár bimbót csattanva kipukkansztottunk az udvarbéli pajtásokkal, sőt néha kölnit is nekiláttunk „főzni”. Persze, ezek az akciók csak addig maradtak büntetés nélkül, amíg titokban tudtuk tartani. Nehezen lehetett volna amúgy észrevenni a hiányt, mert egész nyáron annyi volt a virág, csak az eldobált, szétlőtt bimbók árultak el bennünket.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Az egész udvar egy nagy társadalmi élet volt, de a központja mindennek a porolófa alatt volt. Mi, gyermekek is ott tettük sínre legfrissebb csínytevéseinket vagy beszéltük meg a találkát reggelre vagy épp ebéd utánra, de a szomszédasszonyok is leginkább oda hozták ki elvégzendő munkáikat, hogy kalákában dolgozva egyúttal a világ nagy dolgait is elosszák a kertek közé ágyazott tisztáson. A porolófa alól jól be lehetett látni az egész udvart, minden lakást és a kapubejáratot is. És ugyanúgy, minden lakás ajtajából vagy ablakából ki lehetett látni a porolóra, s arra, mi történik éppen alatta. Persze, porolásra is használtuk legalább húsvétkor és karácsonykor, néha közte is. És a kor haladtával az öreg fát egy vasrúdra cserélte a bátyám, hogy tartósabb legyen. Ettől még porolófa maradt, sosem mondtuk vasnak. Egyszer addig csimpaszkodtam rajta, hogy fejembe esett a meglazult vas, és jól fejbekólintott. Persze, a korábban felvázolt felfogás alapján, ezúttal sem a poroló lett felpofozva. De ezeket a leckéket úgy őrzöm a szívemben, mint életem legfontosabb tanításait. És ugyanolyan fontosak, mint az ábécé tanulása volt vagy az olvasásé még jóval iskolakezdet előtt. Volt írkám - ma talán füzetnek emlegetnék, hacsak nem változott a neve időközben - amibe első osztály előtti hónapokban én már teljes szavakat tudtam lejegyezni. Meg számolni is megtanultam, azzal se legyen gond. Emlékszem, a Farkas-Barkas mesekönyvemmel jártam az éppen ráérő szomszédasszonyokhoz felolvasni. Nagyanyámnak ugyanis már mind felolvastam a meséket belőle, sőt, előfordult, hogy Mama a kályha mellett belebóbiskolt valamelyik mesébe, és én meg addig ügyesen illusztrációkkal tarkítottam a könyvet. Például zöld ceruzával lerajzoltam Mamát, amint éppen kölnit tölt magára. Nem emlékeznék ennyire világosan, ha nem épp a napokban akadt volna a kezembe a könyv. S nem is értem, Mama ugyanis nem hordott párizsi ruhát, nem hordott bubi frizurát... és nem is kölnizte magát. És mégis szép volt ... - dúdolom a sanzont, miközben a hajó kiköt pár percre Brooklynban, hogy tovább folytassa útját a tengerszoroson a karcsú Verrazano öbölhíd alatt a Rockaway felé.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Mama velünk jött, amikor anyu nyáron tengerparti nyaralásra vitt, sőt akkor is, amikor életemben először kisgyermekként ültem repülőre. Anyám talán elviselhetőbbnek tartotta a nagycsaládos utazást kétórás repülőúton, semmint húszórás vonatos zötykölődésen át. Az első külföldi utazásom is hozzá fűződik. Mama Debrecen mellett, a Hajdúság egy kis településén született 1920-ban, mint elsőszülött a tizenegy gyermek közül, akik mind Magyarországon is maradtak. Mama sem tervezett disszidálást, csak úgy esett, hogy székely nagyapámmal épp Szatmáron laktak, ahol nagyapám munkát talált, és behúzták mögöttük a határt, de úgy, hogy életük hátralevő részére románok maradtak. Nagyapám nem sokáig tudta ennek előnyeit és hátrányait kitapasztalni, mert egy munkabaleset elvitte őt nagyanyám mellől, aki akkor négy apró gyermekkel maradt özvegyen. Sosem ismerte el az új rendet, és azt sem, hogy ő román lenne, nem is tanulta meg a nyelvet sem élete végéig sem, mindig abban bízott, hogy „ a rend visszaáll” majd. Emiatt sok konfliktusba került a hatóságokkal - akarata ellenére is. Egy ilyen emlékezetes eset volt a bekeményített kommunista korszak idején, amikor a szekuritáté „valahogy” neszét vette annak, hogy magyar zenét hallgatunk az udvarban. Persze, mindenki hallgatott, csak ezt valaki feljelentette, és akkor a hatóság örömmel szállt ki, és foglalta le a kazettás monó orosz magnót, amit anyu pult alatt szerzett kapcsolatai révén az akkori „Ocellóból”, a Zsidó-korzó mindenki által oly jól ismert elektronikai- és barkácsüzletéből. A szektorista nevére ma is emlékszem, pedig gyermek voltam akkor. Undorító, dagadt milicista volt, aki pofátlanul csörtetett be Mama házába, és foglalta le a zeneeszközt a kedvenc Neoton-kazettáimmal. Nagyanyám szidta, mint a bokrot, és persze, magyarul. Oroszlánként viaskodott vele. Amaz persze, értette a káromkodást, de értetlenkedve ismételgette:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ce spui tu? Ce? Ce? (Mit mondogatsz te? Mit? Mit?) </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Cseh az anyád, az a hülye! - ordította nagyanyám - Magyar vagyok én!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A zsaru ekkor idézést írt a Miliciára, és a papírt átadta nagyanyámnak, aki galacsint gyúrt belőle és utána hajította, majd még le is köpte a dagit. Az nem is nagyon vitatkozott tovább, egyrészt mentette a bőrét, mert úgy vette, nagyanyámmal túlerővel néz szembe, másrészt mentette, ami még tekintélyéből szerinte menthető volt.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Amint mondottam, első határon túli utazásom is nagyanyámhoz fűződik. Amikor sikerült végre útlevelet igényelni számomra abban a korszakban, amikor csak kétévente adta ki a Milícia az emberek útlevelét legjobb esetben is, nagyanyám vállalta, magéval visz Magyarországra. Mama a testvéreit akarta meglátogatni, de főleg a szülőföldet. A testvéreit még láthatta időközben, ők ugyanis jöhettek hozzánk, és jöttek is, főleg, hogy remek üzleteket lehetett nyélbe ütni a Bioponnal, Amo szappannal, Dunakaviccsal, Bánffy hajszesszel vagy épp az Ovidon fogamzásgátlókkal az elszigetelt Romániában. Bánffyról jut eszembe, hogy egyik évben egy hajszesz ráborult a negrócukorkás táskára hazafelé jövet, és Mama engedte, hogy azt mind én egyem meg, így egész évben kijutott nekem a Bánffy hajszeszes torok kéményseprőből. Bár félve írom ezt most le, mert a mai korban egy-kettő mérgezéssel vádolnák meg Mamát, holott semmi bajom nem volt ettől, és annyi minden mástól sem az idők során, sem a mosatlan szilvától a ház előli fáról, sem a kertből szedett málnától vagy a zöldsóskától, sőt, a frissen fejt tehéntejtől sem. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Igaz, első budapesti élményem a Manci néninél tett látogatásunkról szólt elsősorban, de remek alkalmat nyújtott számomra kedvenc városommal való megismerkedésre Csaba bácsi által, aki mindig lelkiismeretesen vitt állatkertbe, Vidám Parkba és villamosozni is.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">De nem csak külföld, hanem falusi élményem is Mamával kapcsolatos. Géresre, a komaasszonyához és egykori lakhelyére főleg nyáron volt jó kiutazni. Hogy a tehén, mint egyén s a csorda, mint közösség mekkora élményt jelentett, talán nem is tudnám megfelelően szavakba önteni, mint azokat a nyárestéket sem a tornácon, amikor a denevéreket lestük, vajon belekapnak-e a hajunkba és a szentjánosbogarakat az eperfa széles koronája alatt, megcsillanva a konyhából kiszűrődő keskeny fénysávban.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Mama aztán mind jobban gyengült és fogyott el az évek során. Mind kevesebbet mozgott, s aztán mind kevesebbet beszélt. Fontos volt számára, hogy minden nap láthasson. Eleinte zsörtölt is, ha valami miatt elmaradtam a látogatással. Tudni akart rólam mindenkoron. Később nem zsörtölt, ha elmaradtam hosszabb-rövidebb időkre, hanem csak szomorú volt és szemrehányó. Már egyáltalán nem kommunikált csak jelekből értekezett a környezettel, amikor elutazásom előtti késő éjszakán, amikor a csomagolással elkészültem, elmentem elbúcsúzni. Sosem szerette, ha repülőre ültem, s főleg, ha Amerikába utaztam:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Minek kell neked odamenni? - kérdezte olyankor, mintha attól félne, nem jövök haza, és akkor ő sohasem láthat többé. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Emiatt is volt nehéz az a búcsú. Nem szándékoztam elmondani neki, miért búcsúzom. Mama, aki akkor már alig mozdult, és reagált bármire is, megébredt az ölelésre, és kétségbeesett arccal, és meglepő erővel szorított meg. Nem szólt, csak könnyezett. És szorított. Az az ölelés sokáig elkísért, még akkor is, ha aztán még volt alkalmunk néhányszor megölelni egymást az évek során. De Mama mind jobban gyengült, és mind jobban szeretett volna jobb létre szenderülni, elege lett az élet ilyen leszűkült lehetőségeiből. Valami miatt azt hitte, neki 69 évesen kell meghalnia, mert valamikor egy jósnő ezt mondta talán neki. Utolsó húsz-huszonöt évét ennek jegyében a halálra való felkészüléssel töltötte. Nem volt semmi különös, csupán a gondolat minden mondata mögött, hogy majd egyszercsak el kell innen mennie. Még járt-kelt és beszélt is, amikor egy fekete szegélyű hófehér zsebkendőt vett ki a ruhásszekrényéből, és átnyújtotta.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ezt tedd majd el a temetésemre... - de nem volt ebben semmi tragédia, soha nem úgy beszélt a halálról, hogy attól félni kellene, hanem természetesen, mintha valami banális dologról szólna.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Mikor halálhírét kézhez kaptam, annak ellenére, hogy annyi mindenre nem tudok visszaemlékezni vagy megtalálni költözéseim nyomán, a feketeszegélyű zsebkendőt azonnal tudtam, honnan kapjam elő. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Esteledett, mire kiértem az óceán partjára. Még langyos, de őszre forduló nyáreste volt. Az óceán vize már kezdte elfelejteni a forró nyári napokat. Ledobtam a ruháimat és egy pár mécsessel és gyufával a feltartott kezemben valahogy beúsztam a hullámtörő legtávolabbi cölöpig a sötétlila égboltú estében. A meggyújtott mécseseket a cölöp tetején a hullámoktól biztonságba helyezve visszaúsztam a partra, és a partiőrök magaslesére kiülve figyeltem, amint csendesen pislákolnak a végtelen előterében. A Kennedyre érkező esti gépek néha fénycsíkokat rajzoltak a vízre, de mind sötétebb lett. Onnan beszélgettem Mamához. Ott és akkor véltem hangját hallani utoljára, mint földi hangot. A nevemet szólította, és simogatott.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Amilyen nehéz lélekkel érkeztem oda ki, olyan könnyen engedett haza. A következő napokban pedig tudtam, hogy velem van. Velem járja be a várost, a Central Park mesés őszbefordulását, a nyüzsgő utcákat, és fogta a kezem, amikor új utamra indultam Helsinki felé. Tudtam, hogy őrangyalom lett. Annyira erős jelenlétét aztán soha nem éreztem többet, csak tudtam, valahonnan vigyáz ránk.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Sok éve, hogy igyekeztem magam felkészíteni Mama elvesztésére, és mindig olyan keserűség kapott el, hogy azt hittem, amikor majd bekövetkezik, arra sem leszek képes, hogy a sírást abbahagyjam. Hogy nem így lett, magam is meglepődtem, de Mama olyan erősen volt jelen körülöttem, hogy nem tudtam feldolgozni elvesztését. Azt hittem, majd ha legközelebb Szatmárra látogatok, és az üresen maradt helyét megtapasztalom, akkor fog igazán lesujtani a gyász. Egy kellemes őszvégi novemberi napon érkeztem haza úgy, hogy senki sem tudta érkezésemet. Kora reggel keltem, és kimentem a temetőbe, ahol addig csak nagyapámat tudtam, és ahova nem sűrűn jártam ki. Soha senkihez nem szerettem kijárni a temetőkbe, mert sosem éreztem, hogy akárki is, aki eltűnt közülünk szeretteink közül, ott lenne a földben. Amikor a sírhoz értem, megnyugodtam. Rájöttem, korábban nem tévedtem: Mama sincs itt. Jobban éreztem jelenlétét az óceánparton akkor este, és jobban, amikor beszélgetve végigvittem New Yorkon magammal. Valahol jelen volt mégis, de nem a föld felé vitt a tekintetem, még akkor sem, amikor szivet raktam a sírra színes gyertyákból, amit otthonról hoztam magammal a tengeren innenre. Hanem az eget kémleltem, és azt a cirmos felhőt, ami olyan szépen berajzolta Mama ősz haját a kékségre, mintha festőművész lenne. Majd mind erősebben ragyogott a novemberi nap, és a felhő feloldódott a kék égen, engem pedig hazaengedett. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<div style="text-align: right;">
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><i>Szatmár, 2013. november 15.</i></span></div>
<div>
<br /></div>
dancs arturhttp://www.blogger.com/profile/14225525766834345347noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5238101612919405681.post-69461724895496509342013-11-15T14:15:00.001-05:002013-11-15T14:15:05.496-05:00Hogyan lettem légiutaskísérő... (13)<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif; font-size: large;"><b>Ki a fészekből!</b></span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi1Sg99f6H_APWe2hPEKnrpRr4gsCY9MVXTJAnc1kIcaif0Bxqr_Y-xSx1oiuBOURMl093j_WePXR5LPacDzFLRj30eYPpcYUPkbDIrXED65QgDwForGKIEfDbAsWIHC2eJMY2G0oqtCskh/s1600/foto13a.JPG" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi1Sg99f6H_APWe2hPEKnrpRr4gsCY9MVXTJAnc1kIcaif0Bxqr_Y-xSx1oiuBOURMl093j_WePXR5LPacDzFLRj30eYPpcYUPkbDIrXED65QgDwForGKIEfDbAsWIHC2eJMY2G0oqtCskh/s1600/foto13a.JPG" height="300" width="400" /></a></div>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ezt a blogot Helsinkiben kezdtem el írni október elején, egy csendesebb estén, feloldandó a vizsgastresszt magamban egy hosszas esti gyorsgyaloglás-túrát követően Vantaa környékén. Mintha csak megérezték volna, hogy róluk szólok, sorra kerültek elő emberek az életem korábbi szakaszából. Amellett, hogy Christopher, akivel 2009-ben a Southwest dallaszi kiképzésén koptattuk a padot, s aki utaskísérő lett időközben, napi tanácsokkal látott el mindennel kapcsolatosan, ami a szakmát illeti, minden régi ismerősöm, kollégám és barátom is jelentkezett valamilyen formában. Legnagyobb meglepetés Nancy volt. Aki, mint korábban említettem, már nem a világot járja különféle amerikai nagykövetségek bizalmi alkalmazottjaként, hanem egy csendes kis kaliforniai faluban éldegél kutyáival az óceánparton.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><i>„Kedvesem, elmondhatatlanul büszke vagyok rád, a Finnairnél nagyon jó kezekben vagy. El sem tudtalak volna képzelni grimaszkodó Southwestes légiutaskísérőnek. Ha netán hazautaznál édesanyádhoz, amellett, hogy üdvözlöm, mondd meg, hogy dupla adag töltöttkáposztát adjon neked, hogy helyettem is egyél. A kollégákat a Taromtól pedig a nevemben is köszöntsd, amennyiben arra jársz.”</i></span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Az, amire korábban oly nagyon vártam, a Delta meghirdette kétezer légiutaskísérői állását, jobbára New York-i bázissal. Most először nem éreztem semmi késztetést jelentkezni, még játékból sem. Marsha viszont ujjongva újságolta, hogy őt biza a Delta felvette, és szeptember végén Atlantába is utazott, hogy elkezdje a nyolchetes kiképzést. Madarat lehetett volna vele fogatni, én pedig roppant büszke voltam rá.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ezenközben a magam bajai is megvoltak, és legfőképpen az elsősegély nyújtás terén volt nagyon sok tanulnivalóm. Eeva, a szakinstruktor teljes erőbedobással dolgozott azon, hogy mindannyian remekeljünk, s ha kellett, elájult, cukorbeteg volt, sokkos volt vagy részeg utas, és a cél érdekében emlékezetes megoldásokhoz is folyamodott, csak jegyezzük meg a dolgokat, akkor is, ha vizuális típusúak vagyunk is. Ő volt az egyetlen aki házi batyubálunkra is eljött, amit Eduardo és Winston lakásában rendeztünk. Mindannyian vittünk ételt és italt. Szobatársamat nem említem, mert ő semmit nem vitt, viszont két púpozott tányér ételt összeharácsolt a bulin, és leosont vele a lakásunkba. Épp akkor értem haza, és kicsit megszeppent, majd legyintett, és visszasietett újabb zsákmányért. A többiek csak azért nem észrevételezték, mert abban a hiszemben voltak, hogy nekem hozza - én ugyanis később érkeztem haza a városból a bulira. Mialatt a magam hozzájárulását, a pizzát készítettem be a sütőbe, csengettek az ajtón. Ian volt az, kissé pityókás hangulatban.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Én innen nem mozdulok el, amíg fel nem jössz… Hiányzol. Vártalak. Vártunk… Mind várunk. Fel kell jönnöd. Bezzeg a lakótársad jött, pedig…</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- De hisz jövök - mosolyogtam rá, és nagyon jólesett, hogy lejött értem, de megnyugtattam, hogy a pizza elkészültével ott leszek.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Ígéret?…</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Persze!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ekkor szorosan átölelt, majd egy nagy puszit nyomott egyenesen a számra. Eztán gyorsan kuncogott egyet:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Bocsiiiiii!… Ez most egy ilyen-ilyen… Hú! … Majd gyere! - és azzal feltántorgott a hetedikre.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Eeva is ott volt még, amikor felértem a frissen illatozó pizzával, amit olasz származású Francescánk ki is kapott a kezemből. Eeva odajött, és megölelt. Én meg örültem, hogy ma mindenki ilyen ölelgetős hangulatban van.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Nagyon büszke vagyok rád. Magasan jól teljestettél a vizsgán. Tudom, hogy nehéz volt, de olyan könnyedén vetted, hogy minden elismerésem!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Eeva elismerése nagyon jólesett. Azokban a napokban inkasszáltam egy másik jóleső dícséretet Leffától is, főinstruktorunktól, aki magát a Bolondemberként szereti emlegetni.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Uram, büszke vagyok rád! Ilyen magas eredményt nem is reméltem az időközi vizsgán valakitől, aki ezt sohasem csinálta.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ezt is felülmúlta Kati instruktorunk, aki maga is főutaskísérő, és akivel a bemondásokat is gyakoroltuk. Ültünk a gépben, és különféle helyzeteket vázolt fel, amire nekünk a megfelelő bemondást kellett beolvasnunk. Amikor rámkerült a sor, és elkezdtem beszélni a hangosbemondóba, Kati hátradőlt a székén, és behúnyta a szemét. Amikor végeztem, azt mondta:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Neked rádiósnak kellene lenned ezzel az orgánummal. A vészhelyzeteket mindig neked kellene bejelentened, mert az utasok nem hogy nem esnének indokolatlanul pánikba, de kérnének még egy italt és élvezettel hallgatnának!… - csak azok kuncogtak, akik tudták, hogy Kati ötlete a rádiózással nem is áll távol a valóságtól, illetve a múltamtól.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ezek az elismerések segítettek napról-napra teljesíteni és túlélni mindent, meg az otthoniaktól és az itthoniaktól érkezett rengeteg szeretet-megnyilvánulás, pozitív gondolat és jókívánság. És azt is tudtam, valaki ott fenn nagyon vigyáz rám. Lett egy őrangyalom. Helsinkibe utazásunk előtti napokban, amikor a kálváriát jártam a hallókészülékem ügyében, a felmondásom ügyében, az utazásom ügyében, egyszóval, amikor minden megérett arra, hogy idegileg kissé megboruljak, az utolsó telekonferenciára szólítottak bennünket. A konferenciahívás délután 3-kor kezdődött, 2 óra 55-kor megszólalt a telefon. Anyám nem szokott engem hívni, hisz minden nap telefonálok neki. Tudtam, mit jelent a hívás, de fel kellett vennem, hogy elmondhassa, Mama az angyalok közé költözött. Hogy drága nagyanyám odafenn sem tétlenkedik, erről teljes bizonyossággal meg vagyok győződve, mint ahogy arról is, hogy az utam minden lépését követi és egyengeti onnan, mint ahogyan a földi életben is megtette, amióta csak világra jöttem.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A bulin ottfelejtettem a pizzástányért és a szobatársamat, aki talajrészegre itta magát harácsolás közben. Nem mondom, hogy sokat ivott, csak hogy nem bírja az italt, és perceken belül olyan hihetetlenül részeggé tud lenni, hogy az embernek arra sincs rendesen ideje, hogy a maga italát felhajtsa. Csendes békémben rendezgettem a dolgaimat a szobámban, és készítettem magam a lefekvésre, amikor ismét csengettek az ajtón. Ianra gyanakodtam, s gondoltam, jött visszakérni a csókját, de tévedtem. Lakótársam tornyosult a bejáratra és a tőle fél méterrel kisebb Winston támasztotta hátulról, mint egy darab gerendának való fát, másik oldalról Latoya, jamaikai kolleginánk tartotta, ne dőljön semerre. Lényegében élettelennek tűnt, amint állva aludt, emezek meg támogatták, de nem sokat foglalkoztam vele, üdvözöltem látogatóimat:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- De jó, hogy benéztetek!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Hazahoztuk ezt az állatot, hova tegyük? - terelte pragmatikusabb irányba a csevegést Winston kissé verejtékezve a teher alatt.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Óh, Milót? Pillanat… - kinyitottam a szobája ajtaját, és intettem - dobjátok be ott akárhova - amikor megtették, megköszöntem illedelmesen, és rázártam a szobaajtót, a vendégeket pedig hellyel kínáltam, de a hajnali órára hivatkozva udvariasan hazamentek.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Másnap délutánig nem is láttam, akkor pedig csak annyi időre bújt elő, hogy a két púpozott tányér ételt magába tolja, majd visszavonult. A kiragadott egy-két villanásból is kitűnik, mennyire nem vetette meg a nép az italt - egy-két kivételtől eltekintve. Tatjana például nem győzte eleget hangoztatni, hogy ő nem iszik alkoholt, mert az neki nem tesz jót, mint ahogy a laktóz sem, és annyi minden más. Nem meglepő, hogy tapintható izgalom előzte meg a borkóstolás órát. Erre a leckére újabb főutaskísérő érkezett hozzánk oktatónak, Jaana, aki messzemenő körültekintéssel vezetett be az italok világába, és kifejezetten borokéba. Amikor a negyediket is rendesen megkóstoltuk, és elemeztük, Eduardo egy egészségeset és öblöset böfögött, amitől egy pillanatra megfagyott a levegő, ő pedig annyira elrestellte magát, hogy ha nem lenne fekete, azt mondanám, céklavörös lett azonnal.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Atyaúúúúúristen! - kiáltott fel - Ez nagyon kicsúszott!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Semmi gond - nyugtatta Jaana, amikor szavakhoz jutott - szerencse, hogy csak ennyi…</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Eduardo nem győzte a bocsánatot kérni, de mivel nem volt világos számára a Grűne Veltliner esete, rákérdezett:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Ausztria?… Az mi? Egy ország?… Na, ne már… És hol van?…</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Magyarország mellett - válaszoltam.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Na, helyben vagyok!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Velem szemben Ian ült átellenben az asztalnál a négy kiürített borosüveg mögött szelíd csendben jegyzetelve a hallottakat, és békésen mosolyogva maga elé.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A szeszes italokat Leffa vezette fel nekünk, azokat azonban nem kóstolhattuk, hanem szag és szín alapján kellett, hogy beazonosítsuk, és megjelöljük a palackot, amelyikből szerintünk származott. Ezen a vizsgán gondok nélkül mentünk át mindannyian…</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Italokról beszélve, hogy a sört se felejtsük ki, egyik nap Winston odaszólt a másik padból:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Én megyek, megcsinálom mostmár a sörtrollit. Aki jön, jön, aki nem, nem, én megyek…</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Már a vizsgák nagy részén túl voltunk, a végső megmérettetésre mindent tudni kellett, arra nem volt már hogyan készülnünk - aki tud, tud, aki nem, már többet úgysem tudhat meg egy nap alatt. Jeleztem, nem esik ellenemre a sörvillamossal bejárni a várost. Addigra keresztbe-kasul bebarangoltam Helsinkit, mindenfelől volt már valami kis élményem, de úgy gondoltam, ez a villamossal való körözés jó kis móka lesz.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Fiúk, ha nem bánjátok, én is veletek megyek - szólalt meg Tatjana, aki a kettőnk közti padsorban ült, és hallotta a beszélgetést - Én ugyan nem iszom, mert az nekem nem tesz jót, de elmegyek veletek, és a magam ritmusában fotózom, sétálok veletek…</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Óóóóóh, mi nem sétálni megyünk - sietett tisztázni a dolgot Winston.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Nem baj, felülök én is arra a villamosra, és fogyasztok valamit. Amióta itt vagyok, egy rendes ételt nem bírtam megenni. Mert én ugye olajban sült dolgokat nem eszem, és a salátaöntetben meg laktóz van, ami nem jó, én meg ugye húst nem eszek. Nehéz nekem így, nagyon nehéz.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Tatjana… - súgtam oda, és közelebb hajoltam - Azt ajánlom neked, ezt most hagyd ki. Rettenetes dolgok lesznek ma ott. Oda, ahova mi megyünk valóságos Szodoma és Gomora. Egy ilyen nagyszerű asszonynak, mint te, erősen vigyáznia kell az erkölcseire.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Úgy gondolod?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Hallgass rám…</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Rendben.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Később Winston nem bírta a kíváncsiságtól:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Mit mondtál neki, hogy sikerült lerázni?!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Azt, hogy férfiakkal fogunk orgiázni.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Nem hihette el!… Mit gondol most rólam?…</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Winston, neked már úgyis teljesen mindegy. De legalább ezt megúsztuk. Pontban ötkor találka az ajtónk előtt, csengess be!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Tatjanát sikerült otthon hagynunk, de szobatársamat nem. Ő semmit sem kérdezett, hanem csak szó nélkül elkészült, nyaka köré csavart két méternyi sálat, és ő nyitott ajtót Winstonnak ötkor. Winston első látásra megütközött, majd leplezetlen közönnyel a hangjában megkérdezte:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Hát te? Hova mész?…</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Veletek megyek.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Én egyedül vagyok és ide jöttem. Hozzá… - és rám mutatott.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- És a sörvillamos?… Mindent tudok, gyerünk, menjünk!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Emiliót nem tudtuk lerázni, de legalább a belvárosban igyekeztünk elveszíteni. Józanul nem ment. Tudtam, ha kicsit is iszik majd, teljesen bot lesz megint, és akkor valahol odatámasztjuk. Már percek óta álltunk a villamosmegállóban, de a piros villamos csak nem akart jönni.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- A vágy villamosa… - futott ki a számon.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Valaki utánanézett ennek egyáltalán? - merült fel Miloban a kérdés.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Winston…</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Én otthon olvastam róla…</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Na, veletek aztán… - csapta össze a kezét Emilio, és a mind hidegebb finn szeles alkonyban becsavarta a fejét is a sáljába, amitől olyan lett, mint egy túlméretezett utcalány.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Állj odébb - ugrott félre Winston - Vagy leveszed azt a maskarát, vagy mellettem ne állj. Menj át a túloldalra. Vagy valami.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Egyik járókelőtől aztán megtudtuk, hogy a sörvillamos augusztus végéig közlekedik csupán. Ilyenkor októberben csak akkor hozzák ki a városba, ha valami céges megrendelés érkezik csoportoknak.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Úh, hogy én ezt az apróbetűs részt nem olvastam… - csapott homlokára csalódottan Winston.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Ti, férfiak - legyintett Emilio.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Végülis egy jó kis belvárosi kocsmában kötöttünk ki, ahol az első kört én, a másodikat Winston rendelte.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Rajtad a sor - mordult Milora.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Tudhatjátok, hogy nekem ilyesmire nincs pénzem…</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Benyakaltad a sört, innen haza nem megyünk, amig nem fizetsz egy kört.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Na jó… de én éhes vagyok. Előbb együnk valamit.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Van olyan pillanat, amikor te nem vagy az?… Menjünk, de addig haza nem megyünk, amíg egy italt nem fizetsz nekünk - erősködött Winston.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A kört Milo végülis állta, előtte egy sültcsirke fasztfúdba sűrültünk be. Mindketten lerendeltük, el is fogyasztottuk forma az ételünket, Emilio még mindig a kiszolgálólánnyal vitatkozott az árakon és a szárnyakon.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Te mitől ilyen komplikált ekörül az ember körül ennyire minden?…</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Én csak abban bízom, a hátralevő egy hetet túlélem anélkül, hogy meggyilkoljam… - súgtam oda.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Itt a remek alkalom, hogy itthagyjuk.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Áh, mostmár nem hagyom, mert be van rúgva, soha nem találna vissza, amilyen hülye, és itt összefagyna valahol.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Ez mondjuk, igaz…</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Már a buszon zötyögtünk hazafelé, Milo még mindig a csirkeszárnyak körül és azok méltatlan árán viaskodott gondolataival. A baj ezzel csak az volt, hogy hangosan tette, és a Finnair buszán csak hárman voltunk.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- De hát kiadtam tíz eurót valamire, amit nem is szerettem! - sopánkodott hangosan rikácsolva, miközben a sofőr is bennünket figyelt a visszapillantóban.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Na figyelj jól: MI MOST INNEN KEZDVE NEM HALLUNK TÉGED! - betűzte Winston, és feltette a fogalmam sincs honnan előrántott hatalmas piros fülhallgatóit, és az ablak felé fordult.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi1GnKVeti099xkmifxfM7cBeJt_k3CbVsGL8YE9QLS_sMU5yvhzqH6Ghivc_qjbx-rPwoNAVw2qcki-dnA2gJjU5yYWaz1BMjf1n4QQEARvUrloFTbiGlPXecxpegaOw5QlbYMD2GKgGX3/s1600/foto13b.JPG" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi1GnKVeti099xkmifxfM7cBeJt_k3CbVsGL8YE9QLS_sMU5yvhzqH6Ghivc_qjbx-rPwoNAVw2qcki-dnA2gJjU5yYWaz1BMjf1n4QQEARvUrloFTbiGlPXecxpegaOw5QlbYMD2GKgGX3/s1600/foto13b.JPG" height="300" width="400" /></a></div>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Nekem nem kellett semerre sem fordulnom, Miloval már hetek óta nem beszéltünk, csak ha feltétlenül szükséges volt, hozzám úgysem szólt volna, de én is az ablak felé fordultam végül.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A kiképzés másfél hónapja aztán egyszer csak lejárt. A végső vizsgákra és gyakorlatokra mindenki annyira összeszedte magát, hogy jó eredménnyel zárhattunk. Ballagásunkra minden oktatónk, és feletteseink is összegyűltek. Mindenki legszebb egyenruhájában, mi pedig abban, amit akkor viselhettünk teljességében első ízben. Hat hét együtt, összezárva szinte 24 órában idegen emberekkel, akikhez nem is feltétlenül kötődsz emberileg, soknak tűnt mindenkinek. De aznap, már csak az egyenruha iránti tisztelet miatt is, meg amúgy is éreztük, hogy igazából nem utáljuk mi egymást, csak most kell egy kis szünet, hogy aztán majd nagyon bírjunk egymásnak örülni, amikor elkezdünk dolgozni, és azt csak a sors tudja, kit kivel s melyik járaton hoz össze. Sorban vettük át légiutaskísérői könyvecskénket, és a Ketola által elkészített orvosi engedélyeinket. Amikor rám került a sor, teljesen váratlanul Latoya leállította a ceremóniát, és figyelmet kért:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Szeretnék mindannyiunk nevében gratulálni annak az embernek, aki az egyetlen volt közöttünk korábbi légiutaskísérői gyakorlat nélkül, és csodálatosan teljesített. Isten hozott a légiutaskísérők nagy családjában! - és megölelt.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ebben a számomra bűvös pillanatban előbb osztálytársaim majd oktatóim is felálltak és úgy tapsoltak meg. Cserébe azt köszöntem meg, hogy segítettek szárnyakat növeszteni. Hogy az Óceán többé ne elválasszon, hanem egységben kössön össze mindenik otthonommal.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<div style="text-align: right;">
<i><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">New York, 2013. november 3.</span></i></div>
dancs arturhttp://www.blogger.com/profile/14225525766834345347noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5238101612919405681.post-82034961782593288902013-11-05T14:06:00.002-05:002013-11-05T14:06:20.923-05:00Hogyan lettem légiutaskísérő...? (12)<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif; font-size: large;"><b>Ami Helsinkiben történt, Helsinkiben is marad</b></span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjnUCUqbgoOEaN6bj9JPiBVuR0Woc9qvBe5FvxEnZ9ZmvBoD7q1jp3KAqQrdIFObRDKyfWIMbVfC6e5TPc41_xYS3FZZBu_I3rtTPJz1dtpKiutFgvhKIsjz2MFEcap8MVnEuxsCuOOKZQM/s1600/foto12a.jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjnUCUqbgoOEaN6bj9JPiBVuR0Woc9qvBe5FvxEnZ9ZmvBoD7q1jp3KAqQrdIFObRDKyfWIMbVfC6e5TPc41_xYS3FZZBu_I3rtTPJz1dtpKiutFgvhKIsjz2MFEcap8MVnEuxsCuOOKZQM/s1600/foto12a.jpg" height="400" width="300" /></a></div>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A légiutaskísérői kiképzések leginkább az intenzív katonai gyakorlatokra hasonlítanak. Igaz, az emberek többségében a sztjuárdesz úgy él, mint a csinos és kacér csitri, aki kólát és kávét szervíroz, miközben esetleg telefonszámot csereberél a férfiutasokkal. A sztjuárdeszek valóban csinos hölgyek voltak, és nem sokkal több dolguk volt a boldog békeidőkben a kávé szervírozásánál. A korok és a világhelyzet azonban egy új szakmát fejlesztett ki ebből az egykor volt sokat irigyelt modell-állásból: a légiutaskísérőit. A légiutaskísérőnek manapság alapfokon tűzoltónak, vízimentőnek, terror-elhárítónak, védelmi harcosnak, elsősegély-orvosnak, mentősnek, szupermennek és - mivel a világ elvárásai a nehezen megkeresett pénzért alaposan magasra tevődtek - kifogástalan házigazdának és elsőosztályú pincérnek, bor- és italszakértőnek kell lennie. Az utazóközönség ebből az egészből - szerencsés esetben - csakis a házigazdát és a kávétöltögető, ebédet felszolgáló manuszt látja, ami nem is baj. Azt csak a szakmabéliek tudják, hogy a légiutaskísérőket legalább egy hónapon keresztül kizárólag csak a biztonsági és életmentési feladatokra képezik ki, a szervíz leckék a kiképzés végén, esetenként csupán pár napot jelentenek kikapcsolódás gyanánt.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Pontosan a roppant szigorú elvárások miatt, a válogatás és aztán a kiképzés is roppant szigorú. A meghírdetett állásokra, amint erről korábban említést tettem, sokszor százezres számban jelentkeznek, jobbára olyanok, akik a légiutaskísérői státusz egy roppant keskeny, kiragadott részletét akarják ebben a szakmában látni. Ezek az emberek már az első kérdés megválaszolásánál el is vágják maguk alatt a fát egy interjún, mert a válaszuk, hogy azért szeretnének utaskísérők lenni, mert szeretnek utazni és sok emberrel találkozni. A légiutaskísérői szakma lényege, hogy akard és tudd önmagad és a többieket megvédeni, biztonságban tartani, szükség esetén pedig megmenteni. Oktatóink már első órán kiverik a tévhiteket a fejünkből:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Benneteket mi nem a repülésre készítünk fel, hanem a szerencsétlenségre, a balesetre, a nem várt történésekre. A repülésre a pilótákat és a repülőgépeket kell felkészíteni. A ti feladatotok, hogy bármilyen a normálistól eltérő helyzetben maximálisan felkészültek legyetek önmagatok és a rátok bízott emberek és értékek legnagyobb mértékben való védelmére és megmentésére.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ennek fényében teltek napjaink, heteink Helsinkiben, a Finnair Repülőakadémia falai közt. Forenom apartmanjaink meg éppen az iskola mellett voltak a hegyoldalban, nagyon el sem lehetett tévedni iskolába menet - ez nem lehetett kifogás a késésre vagy hiányzásra. Utóbbiak amúgy is kizáró tényezők a kiképzésen. Sok helyütt a szabály az, hogy ha akkor érkezel a tanteremhez, amikor már az ajtaja be van zárva, tedd le a tankönyveidet az ajtó elé, és csendben szivárogj ki, szedd a csomagod, és az első géppel utazz haza, mert ez a szakma nem neked való. Rengeteg a szakmáról és az arra való felkészülésről szóló anyag kering már az interneten, televíziókban illetve könyvesboltokban. Nekem Heather Poole könyve, a Cruising Attitude illetve blogja jelentette az alapokat. Az egyik nagy amerikai légitársaságnál dolgozó kollegina sokszor fordult elő a pultomnál ide-oda ingázva szolgálati céllal, és egy aktív, valós személynek az ember jobban elhisz mindent, Miss Poole pedig praktikus szakértelemmel és elegáns humorával vezet be ebbe a fura embereket családba tömörítő különc világba, az utaskísérőékbe. Hozzátenném, hogy a könyvet nem ajánlom senki olyannak, aki nem megszállotja ennek a szakmának, mert az rémesen unalmasnak fogja ezt a könyvet tartani, és már az első fejezet végére belealszik. Az, akiben elhivatottság van a légiutaskísérői állapottal szemben, úgy olvassa ezt a könyvet, hogy valószínűleg le sem teszi, míg nem végez vele. Utána meg beront az internetre, hogy Miss Poole blogjára kapcsolódjon, nehogy lemaradjon az újabb fejleményekről. Felkészüléseim során a megmérettetésekre nagyon sokat néztem egy évekkel ezelőtt lefutott, de a Youtube-on most is nagyon népszerű - szintén szakmába vágó - sorozatot, a Flight Attendant School-t, ami egy valóságshow ugyan, de igazi helyzetekkel, valós személyekkel, akik vállalták, hogy arcukat adják a nyilvános szerepléshez a kemény kéthónapos kiképzés során, sikereikkel és buktáikkal együtt.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Kollégáim mindegyike - ha ideig-óráig is - volt korábban utaskísérő, az osztályban én voltam az egyetlen, akinek nem volt előző szakmai gyakorlata, de kellőképpen felkészülten érkeztem Helsinkibe ahhoz, hogy ne lepjen meg semmi. Az sem, hogy egyik nap reggeli és ebéd között háromszor is „lezuhantunk”, vízbe dobtak, tüzet gyújtottak a fejünk fölé, bezártak egy kabinba és füstöt eresztettek ránk, és minden helyzetből ki kellett tudni menekülni és mindenki mást kimenekíteni épségben a legváratlanabb pillanatokban is. És a következő pillanatban pedig lehet, hogy éppen azt tanították, hogyan szolgáld fel az ebédet elsőosztályon fehér kesztyűvel, kifogástalan tartással és egyenruhában, rezzenéstelen mosollyal az arcodon, és hogyan válaszold meg az utasodnak, milyen szőlőből, és melyik patinás borvidéken készült a bor, amit a rénszarvas pecsenyéje mellé ajánlasz éppen. Hogy percekkel később megrázkódjon a lábad alatt a talaj, és vészkijáratokon keresztül máris mentened kell a bőrödet és a gondjaidra bízott embereket lefelé az óriáscsúszdán, miközben talán nem látsz a füsttől.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ilyen szempontból tehát nem szenvedtünk adrenalinban hiányt. Amikor instruktorunk, Leffa első ízben vitt végig a kiképző óriási teremben, a víz mellé érve kajánul utalást tett mindarra, ami itt majd ránk vár a másfél hónap alatt.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Hideg a víz? - érdeklődött Tatjana, a szerb származású kolléganőnk.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>21 fokos...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Az hideg!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Az óceán csak a trópusokon éri el ezt a hőmérsékletet, ti pedig jobbára az Északi Sarkkör felett fogtok repülni...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>És a gyakorlatokon ruhában ugrunk a vízbe? - jött az újabb kérdés.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Mivel a repülőben sem fürdőruhában dolgoztok...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>De akkor vizesek leszünk... - fogalmazódott meg Tatjanában.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Helyes megállapítás! - nevetett fel Leffa - Nagy a valószínűsége! De ha ez vígasztal, utána szaunázhattok. A valós életben azt majd nem fogom tudni biztosítani nektek, ha neadjisten oda kerülne a sor...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Na, moshatom majd a ruhámat... - tette hozzá Bo, aki egyetlen hátizsákkal érkezett valahonnan Kaliforniából.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Gondolom, biztosít a Forenom mosógépeket is a lakásaitokhoz... </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ezt a párbeszédet csak azért ragadtam ki a sok hasonló közül, hogy érzékeltessem, nem feltétlenül egyszerű kézenfekvő dolgokat sem felvezetni egy ilyen tanfolyamon, mert a kérdezők álláspontja és látószöge elmondhatatlanul sokféle spektrumot ölelhet fel.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Persze, a sok szörnyűség mellett kedves dolgokkal is foglalkoztunk. Például a finnekkel és a finn kultúrával, szokásokkal is foglalkoztunk. Egyik oktatónk, Elu felült az asztalra és úgy mesélt:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Finnország meseszép... Annyi, hogy nem embereknek lett kitalálva. Mókusoknak, jegesmedvéknek, rénszarvasoknak. Erre én akkor jöttem rá, amikor Spanyolországba kezdtem repülni. És végül vettem ott egy házat is, hogy tudjam, akármikor el tudok innen menekülni olyan helyre, ahol emberekre szabott az élet.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Elu szarkazmusa tele volt ugyanakkor rengeteg szeretettel, s mindannyian tudtuk, nagyon is mélyen kötődik Finnországhoz, mint a finnek többsége. A finnek amúgy roppant boldog és elégedett népség. Amíg süt a nap. Amint beköszönt az esős majd a sötét és havas évszak, a világ legdepresszív népévé válnak, statisztikák szerint olyankor a legtöbb az öngyilkosság is. Eluval ellentétben Sari csupa pozitív hangnemben beszélt nekünk finnekről és az országról is.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Mi magányos emberek vagyunk, szeretünk hallgatni. Ti egy másik kultúrából érkeztetek, ahol sokat beszélnek az emberek, az amerikaiak erőssége a fecsegés, a csevegés. Mi ezt nem tudjuk, nem ismerjük. Mi csak azt mondjuk, amit valóban mondani akarunk, és csakis olyan érzelmet fejezünk ki, amit valóban érzünk. És ha egyszer mégis elfeledkezel erről, és egy finntől megkérdezed, hogy van, amit ti köszönésként használtok, akkor vegyétek tudomásul, hogy a finn el is fogja nektek mondani kimerítő részletességgel, hogy hogy van, és el is várja, hogy végighallgasd figyelmesen. Ha pedig valaki csendesen üldögél, ne hidd, hogy haragszik, és ne próbálj semmiségekkel a bőre alá férkőzni.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Leginkább az verte ki a biztosítékot a jobbára amerikai származású csoportunkban, amikor Sari egy régi finn sztereotípiát vetített ki elénk:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">„ Aki állandóan mosolyog, az vagy idióta vagy holdkóros.”</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Persze, egy olyan kultúrából érkezve, ahol munakhelyi szabályozások kötelezik az embereket a harminckétfogú mosolyra, furán hagozhat az európaiak visszafogottsága. Az is igaz, Európában sok esetben már a másik oldalára estünk rég annak a lónak az állandó köldöknézegetéssel és a folyamatosan generált depresszióval és önsajnálattal. Valahol a végletek közt lenne jó lavírozni, és lassan beállna egyféle egyensúly a világban, bár lehet, attól félünk a legjobban. Mindenesetre, amikor igazolványfotózásra küldtek bennünket, a New York.i csoport részére külön kérés volt: lehetőleg senki ne mutogassa a fogát az igazolványképen...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A másik fontos dolog, amit a finnekről és általában az északi népekről megtanultunk, hogy szeretnek inni. És ez egy közös pont volt végre, amerikainak, kelet-európainak és karibiaknak is. A csoportunkban csak kevesen nem ittak, de azok hiányosságát a többiek messzemenően pótolták, tehát a statisztika nagyon jól állt össze alkoholfogyasztás terén. Adott pillanatban a Forenomban egy csakis angol nyelvű felirat is kikerült a bejárathoz:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">„ Amennyiben az éjszakai és hajnali randalírozást nem hagyják abba, gondoskodnunk kell majd kilakoltatásukról”</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Kollégáim ezt is vicces kis inzultusnak fogták fel, de legfőképpen az érintettek. Persze, nem mindenki tivornyázott a lakásban, bár ezek az összejövetelek voltak gyakoribbak. Sokan kijártak a városba. Helsinki belvárosa ugyan tizenöt kilométerre esett az hegyoldali erdőszélünktől, megérte a fáradságot. Egyrészt mert meseszép kis gyöngyszeme ez a Skandináv vidéknek, másrészt mert az ember könnyen cimborákra talál, akikkel addig mulat, mígnem leszakad róla a nadrág, vagy a reptéren ébred másnap hajnalban. A nadrágos sztori Iannal esett meg, aki a nappal világban a stréber, szemüveges, csendes, jótanuló jófiú, aki mindenki bájos kedvence, a kiscica. Ian azonban akkorákat rúgott ki a hámból, hogy egyik éjszaka kettéhasadt rajta a csinos kis nadrágja is. Olyan későre járt, hogy már én is hazafelé igyekeztem a városból, és az ember Helsinkiben abban a kései órában mindig számíthatott rá, hogy mulatírozó kollégáiba fut bele valamelyik utcasarkon, engem csak az lepett meg, hogy Ian volt az egyik. Aki reggel az újraélesztés és defibrilláció órán odasúgta, hogy elveszítette ugyan a nadrágját az éjszaka, de rendkívüli módon kikapcsolódott tánc közben. Ez még a jobbik eset, mert Ian hazaért, szobatársa, a mi drága Mikeynk nagyon elkavarodott, mert egy vasárnap reggel a reptér nemzetközi várójában ébredt egy reptérbuszjeggyel a zsebében, amin valami hajnali időpont volt megjelölve.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Milyen rendesek ezek a finnek! Azt sem tudom, kivel ittam és kivel mentem el, de rendesek voltak, mert feltettek a buszra, és a reptérről már könnyen hazaértem. Miután felébredtem, persze.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ian nem aggódott soha érte, tudta, hogy előbb-utóbb hazaér, legkésőbb, mire iskolába kell menni. Ian különben, ha nem épp gatyaszaggató bulikon rázta, naphosszat tanult és filmeket nézett a Netflixen mozdulatlanul a kanapén. Igaz, a lakásuk egy kisebbfajta átjáróház, közösségi terem, sportcsarnok, írkocsma, uszoda és kultúrotthon volt - mind egyben. Onnan tudom, hogy szomszédok voltunk, a falak pedig kegyesen átengedtek mindenféle megnyilvánulást a mi csendes óráinkba a 141-be, amikor én tanultam, Emilio meg áriázott vagy épp bömböltette a latin muzsikát. Egyik este fura dübbenéseket hallottam az elsősegélynyújtási lecke magolása közben. Másnap faggattam Iant a történésekről a reggelinél, mire elmondta:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Semmi különös: fejen álltunk...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ezt is olyan szelíd kedvességgel tudta előadni, mintha a fokhagymás vajkrémről tartana kiselőadást, amit a reggelihez felszolgáltak. A reggeli az akadémia vendéglőjében mindig izgalmas társadalmi momentum volt. Egyrész a finnek csendes reggelébe berontott egy csapat zajos amerikai és latin, másrészt az ember a világ minden tájáról kiképzésekre illetve továbbképzésekre érkezett kollégákkal lehetett egy bogban, japánokkal, indiaiakkal, spanyolokkal vagy éppen oroszokkal. Emellett a büfé francia séfje is jelenségszámba ment. Első nap az amerikai appetitnek sikerült megkeserítenie az életét. Az akadémiai konyha ugyanis fizetős, nekünk azonban a szerződésünkben ingyen reggeli és ebéd szerepelt, amiről a séfet elmulasztották értesíteni. És amikor a megszálló amerikai csapat lerohanta a büfét, az öreg testbedobással igyekezett védeni a területet minden kuktát és segédet latba vetve az ételek védelme érdekében. Majd tisztázódtak a dolgok, de a séfnek a szívébe soha többet nem sikerült belopnunk magunkat. Főleg, hogy embertelen mennyiségű étel fogyott illetve pusztult. Ezt csak azért teszem hozzá, mert amerikai szokás púposra pakolni a tányért, még akkor is, ha az ember nem is akar enni, vagy ha eszik is, csak töredékét, és a -nem kevés- maradékot kihajítani. Nos, Európában ez furán csengett le. Mint ahogy az is, hogy európai ember egyszerre egy szalvétát vesz el az asztalról, míg az amerikai egy-egy köteggel. Sikerült tehát újabb területen kivívnunk a helyiek ellenszenvét, és a dolog itt távolról sem ért véget.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Mi, finnek becsületesek vagyunk. És feltételezzük mindenkiről, hogy az. Amíg be nem bizonyosodik az ellenkezője. Attól kezdve az illető elveszíti a bizalmunkat - magyarázta Sari egyik órán nekünk.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Mi betratjuk a szabályokat, talán emiatt a Finnair éveken át megkapta a világ legbiztonságosabb légitársasága címet - tette hozzá egy másik alkalommal szupervizorunk, Katri egy „osztályfőnöki” nevelési órán - Ha a jelzőlámpa piros, mi akkor sem megyünk át, ha kilométeres körzetben nincs is autó, mert a tiltás akkor is tiltás. És Tudom, hogy nálatok, New Yorkban ez nem így van. De ha nem akartok megvető pillantást a járókelőktől, és nem akartok ötven eurós büntetést fizetni a rendőröknek, akkor jobb, ha ezt szem előtt tartjátok...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Néha az erdőbe mentem tanulni, hogy nyugalmam legyen zajos karibi lakótársamtól, aki hülyének tartott, hogy nem vagyok képes órán tanulni, és csak plusz óra tanulásokkal vagyok képes az elsősegéylnyújtást és orvosi alapismereteket elsajítítani. Amikor másnap elbukta a vizsgát, nem szóltam egy szót sem, csak felajánlottam neki a jegyzeteimet, mire lehurrogott:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ugyan, ezek marhaságok. Én csak tévedésből buktam el a vizsgán, valamit félreértettek.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Óh, értem... sok sikert a pótvizsgához! - válaszoltam.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Hamar feltérképeztem a környéket. Az erdőszélre épült lakóparkok és közösségek nagyszerúen hatottak rám. Én ugyan nem jártam kocogni, mint sok kollégám, csak gyalogolni, a gyorsgyaloglás nagyszerű mozgáslehetőségnek tűnt. Néha szembejött velem Bo valahonnan, aki hajnalban is és este is kijárt futni és kocogni is. A hawaii-i származású kollegina a strandpapucsos Xaver lakótársa volt. Mielőtt Helsinkibe utaztak, amaz bekérezkedett Bo San Diego-i otthonába, mert nem volt, ahol megszállnia, és ebből egy barátság igyekezett volna kialakulni. A dolgok Helsinkiben az ő esetükben is másképp alakultak, hiszen az örökérvényű bölcsesség, mely szerint lakva ismeri meg a másikat az ember, ezekben a helyzetekben menthetetlenül nagy jelentőséget kapott. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>A ruhásszekrényben lakom - újságolta egyik alkalommal az ebédnél Bo - Sajnos Xaver idegileg beszámíthatatlan, és hogy ne gyilkoljuk meg egymást, inkább behurcolkodtam a szekrénybe, ott lakom, ott alszom. Tanulni kijárok a reptérre. Amikor tehetem pedig, futok... Tudod, én az óceán mellett éltem le az életem, nekem a szabadság, a szörf, a mozgás az életem. Ez az ember nem normális. Mikor megérkeztünk, megterítette az asztalt, és gyertyákat gyújt minden este, mintha vendégeket várna, és nekem semmihez semmi jogom nincs a lakásban. Nincs módomban energiát fecsérelni a harcra. Feladtam. Igyekszem csendesen átvészelni ezt az időszakot.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Bo aztán a végére Tanjához költözött, aki addigra maga is már a harmadik lakásba bútorozott be a házon belül. Tanjával sem volt egyszerű egy légtérben lenni, de az élet eféle kihívásait megoldandó vagyunk itt és most egybezárva. Hiszen egy repülőgépből se ugorhatsz ki, ha az, akivel sok órát egy szűk légtérben le kell húznod, nem vagy képes kompromisszumra jutni a közös cél érdekében... Tanja nagyjából az egész világgal haragban volt, de Miloval leginkább:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>A lakótársad feneke nem kicsi - kezdte a panaszáradatot Tanja egyik nap útban az egyenruhapróbára - És azt a nagy seggét, mind az én arcomba tolta! Hát, nem embertelen az ilyesmi?...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Lényegében csak arról volt szó, hogy Emilio egy kisebb csoporttal körben állva beszélgetett, amikor Tanja leült a mögötte levő padra, közvetlenül Milo valóban nem kicsi hátsú felével szemben. Tanja az a féle ember volt, aki kereste a konfliktusokat, és gondoskodott arról, hogy az élet minden percében legyen oka panaszra. Valami miatt perverz módon imádott panaszkodni. Ebben olyan leleményes volt, hogy korábbi ilyen jellegű tapasztalataimat is felülmúlta.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Egyszerűen nincs laktózmentes salátaöntet, és a halat is olajban sütik - kezdte ebédnél - és a séf sem tud nekem segíteni, mert én sem húst, sem olajat és sem tejterméket nem eszem. Mert az nekem nem jó. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ennek ellenére púposra megpakolta tányérját mindenfélével a büfépultról:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>...hisz jogunk van hozzá - magyarázta - ez az étel nekünk kijár. De én nem eszek se húst, se laktózt, és minden salátaöntetben laktóz van, és csak a hús szerepel a menün, a halat meg olajban sütik. Tudod, én nem eszem olajat, sem húst...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Igen, tudom, éppen most mondtad - nyugtattam meg, amikor hetvenhatodszor is elkezdte uyganezt ismételni.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ekkor Beny ült le közénk ebédjével, rántott marhasülttel és friss salátával. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>De jó neked, Beny! Mennyire szerencsés ember vagy te, Beny - ismételgette Tanja - Én nem eszek salátát, mert az öntet az mind laktózt tartalmaz, és én nem eszem laktózt, sem húst. És olajban sült dolgokat sem. De te eszel. De jó neked. És mekkora isteni szerencse ez, ha valaki mindent képes megenni! Én nem. Én nem eszem olajat. Sem laktózt nem fogyasztok. De itt a salátaöntetben is van laktóz. És a halat is olajban sütik.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">És miután mindezt sokadszor is elismételte, kidobta a púpozott tányér ételt, s mikor visszatért, így folytatta:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Elnézést mindenkitől, de nem ehettem azokat meg. Én ugyanis nem eszem laktózt és sem olajban sült dolgokat. Húst pláne nem, mert az nekem nem jó. Nehéz. Nehéz így nekem. De eszem majd egy banánt.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">És mindannyian beláttuk, valóban nehéz így. Főleg, hogy Tanja gondoskodott róla, hogy ezt minden egyes étkezésnél hat héten keresztül jól az eszünkbe vésse.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Emilionak nem voltak ilyen problémái. Mindaddig diétán volt, amig Ketola színe elé került, s mindaddig, amig szóba hoztam, hogy kaját kellene vásárolnia netán, amikor az én élelemkészletem akkor is meglehetősen figyatkozóban volt, amikor én nem is nyúltam hozzá. Milo rendesen felzabált mindet, ami útjába esett. Egyik nap bevásárláskor megkérdeztem, nem venne-e ő is egyet s mást magának, mire sikoltozva förmedt rám a szupermarketben, hogy Beny is odébb ugrott:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Hova gondolsz??? Lopom én a pénzt?? Nekem nincs erre pénzem, és nekem vigyázni kell a vonalaimra, diétázom.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A jelek azonban arra utaltak, hogy Milo a legkevésbé sem terjesztette ki a diétát sem az énáltalam vásárolt ételekre, sem az akadémián kapott reggelikre és ebédekre.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ezt ő mind megeszi???? - súgták oda a kollégák reggelente, amikor Milo négy szendvicset tornyosított fel áll magasságig a tányérján, egyenként félkiló felvágottal, négy főtt tojással és egy külön tál salátával.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Meg, persze - nyugtattam meg minden aggódót.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Restellem, hogy ezzel az emberrel egy országból származom - morogta Winston sokszor - ez szégyen a dominikaiakra.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEijIxawEmt5okNYU3vXW7AtAOs_C0sGMVJvXj2A_KL0OqWZCGBsVy6tYH_t5h-i4jF2G0sswDMYnXd3VIy57RrjZBagLxk-npKJ-Xi3rrbKgi2pvUrDqpZeZRd-woSI2ZcFAF9fYKFH42C9/s1600/foto12b.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEijIxawEmt5okNYU3vXW7AtAOs_C0sGMVJvXj2A_KL0OqWZCGBsVy6tYH_t5h-i4jF2G0sswDMYnXd3VIy57RrjZBagLxk-npKJ-Xi3rrbKgi2pvUrDqpZeZRd-woSI2ZcFAF9fYKFH42C9/s1600/foto12b.jpg" height="300" width="400" /></a></div>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A pontot az i-re a csoportos városlátogatáson tette fel, amikor egy vendéglő teraszán Erin kolléganőnk húsz eurós hamburgert rendelt. Emilio kijelentette, hogy ez rablás, és nem kér semmit, főleg, ugye a diéta miatt nem... Amikor azonban udvariasságból - és teszem hozzá, felelőtlenségből - Erin megkínálta cseppke börgeréből a népet, Milo lecsapott rá, és elegánsan kettévágta a megszeppent szőke lány vacsoráját, és egy nyelésre leküldte a torkán. Winston akkor akarta képen törülni, csak éppen abban a pillanatban tűnt fel a síneken az orrunk előtt a piros villamos:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>A sörtrolli! - kiáltott fel Winston - Én ezt nem hagyom ki, amíg itt leszünk, utazom egyet ezzel. Aki jön, jön, aki nem, nem, én megyek...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Megejtjük, Winston, hisz megígértem...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Hova mentek? - érdeklődött teliszájjal Milo.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Veled sehova - zárta le a témát Winston.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A másik nagy közösségi játszótér a Jumbo volt, a Forenomhoz közeli bevásárlóközpont. Eleinte Dzsámbónak neveztük, majd megtanultuk, hogy az finnül csak Jumbó a jobb megérthetőség végett. Iskola után, ha épp nem volt egyéb fontos tennivaló a ház körül, mindenki ott kötött ki. Vendéglők, kocsmák, szauna, strand, szupermarket, italbolt és fitneszterem, minden egyben ott volt. És nem volt a napnak szaka, az iskolai órákat leszámítva, amikor a Jumbóban ne lehetett volna legalább kisebb csoportot fellelni az osztályunkból.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Addig is, amíg a sörtrollit meg nem csinálom, a Jumbóba járok billiárdozni - mesélte Winston, akinek napi programjában szerepelt, mint valami gondnok, egy pohár itallal bejárni az összes lakást. Ő maga Eduardoval lakott a hetediken, a legmagasabban. És amint hazaért a suliból, töltött egy saját maga által kotyfasztott sangriát az ötliteres demizsonból, amit a lakásban érlelt, hogy kitartson a hat héten át, és a pohárral a kezében végigjért mindannyiunkat. Ha valaki szeretett volna vele inni, és nem volt italja, akkor Winston készségesen utazott fel a hetedikre, hogy egy teli pohér itallal térjen vissza.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Engem nem is kínálsz? - kérdeztem nevetve méltatlankodva egyik esti látogatásakor.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Senki sem kínálok itallal, az hülyeség. Ha kérsz azonban, hozok. - s úgy is tett.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Szobatársa, Eduardo is így járta be hét emelet lakásait, csak ő a presszójában főzött kávéjával. És abból nem is kínált másokat. Mondjuk, ő nem dominikai, hanem portorikói...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Aztán ezen felül mindenkinek megvoltak a maga kis magánútjai a környékre vagy a városba. Előbb-utóbb mindenki bepasizott vagy becsajozott, az egyéjszakás kalandokat azonban senki nem hozta a Forenomba, mindenki igyekezett a társaságot ettől távoltartania. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nehéz nekünk - panaszkodott a portorikói származású kolleginánk, Alexa - mert a pasik körülöttünk mind melegek vagy foglaltak...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Aki nem meleg, az meg azzá lesz - toldotta meg Lucille, aki, mint Winston, maga is saját üveg borával járt vizitbe az esti órákban.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Kénytelenek vagyunk külső emberekkel érintkezni, ha szexet akarunk - sóhajtott Alexa</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>De akkor fel kéne hagyni azzal is, hogy a kollégákkal a melegbárokban lógtok állandóan - érvelt Winston, aki szentül esküdött rá, hogy ő nem meleg. Amire mindenki mindig hozzátette: „- MÉG nem, de az leszel....” Erre utaló jelek pedig voltak, de az már más lapra tartozik.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Igazad van! - világosodott meg Alexa - Mennyire igazatok van! - és pár nap múlva már be is pasiztak. Az már csak a sors fintora volt, hogy a kiszemelt áldozatok, akik leányaink sokhetes libidójának kellett, hogy megfeleljenek, mind a cég valamilyen alkalmazottai voltak.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ebben a városban mindenki a Finnairnél dolgozik?! - méltatlankodtak sokszor.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Tény, hogy késő éjszaka vagy kora hajnalban gyakran szembejöhetett akárki is közülünk a másikkal a Forenom felé vezető úton, de senki nem kérdezte a másikat, honnan jön épp. Az élményeiről úgyis mindenki kimerítő részletességgel mesélt majd, amikor erre megfelelő alkalom mutatkozott. És egy dolog tiszta volt mindenki számára: ami Hesinkiben történt, az Helsinkiben is marad.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<div style="text-align: right;">
<i><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">New York, 2013 november 1.</span></i></div>
dancs arturhttp://www.blogger.com/profile/14225525766834345347noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5238101612919405681.post-12799084559098113552013-11-05T14:01:00.000-05:002013-11-05T14:01:29.678-05:00Hogyan lettem légiutaskísérő...? (11)<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif; font-size: large;"><b>Esetem a címlapfiúval</b></span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg_dyJGl8GSKizYqDgqhr9BU7PSZ8L2OOBElFNY-u-cu66foFrm0adadZ0Angc2ogGGMFwdbjTtlmwR85MRONndrdDvwZVKWFWedsiU6iusZrbn5BHGzmoo-GWV7JBM-f9021nTA6aTqlac/s1600/foto11.JPG" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg_dyJGl8GSKizYqDgqhr9BU7PSZ8L2OOBElFNY-u-cu66foFrm0adadZ0Angc2ogGGMFwdbjTtlmwR85MRONndrdDvwZVKWFWedsiU6iusZrbn5BHGzmoo-GWV7JBM-f9021nTA6aTqlac/s1600/foto11.JPG" height="300" width="400" /></a></div>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Miután lezártam életem egy újabb körét, a Southwest fejezetet, csendesen behúztam magam mögött az ajtót, és kiléptem a nyárvégi napsütésbe. Első dolgom volt az audiológust hívni.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Jöjjön csak, édesem, a készüléke várja! - búgott bele Kimberley.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Hazafelé a buszon már az ultramodern, és kifejezetten előrehaladott fülbevalómmal utaztam, és nem kellett sok idő, hogy elkönyveljem, talán jobb is volt nem hallani mindent. Most ugyanis sokkal többet is hallottam annál, mint amit szerettem volna. De ha ez az ára annak, hogy légiutaskísérő legyek, és az a bizonyos Ketola úr repülni engedjen, akkor biza inkébb hallgatózom...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Azt sem tudtam, mit csomagoljak, s hogyan, csak azt tudtam, hogy másfél nap múlva utazom. Azt sem tudtam, hogy hat hét lesz-e a helszinki tartózkodásom, vagy csupán három nap, amíg Mr Ketola eldönti, hogy alkalmatlan vagyok a repülésre. Mikeyt hívtam, lám, nála hogyan alakul a csomagolás:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Hogy mi? Csomagolás?! Tegnap értem vissza New Yorkba, és az éjszaka valahol úgy berúgtam, hogy elvesztettem a pénztárcámat is. De sebaj, ma a követségre kell mennem a munkavállalásit intézni, és majd valamit rendezek a csomagolással is... azt sem tudom, merre vagyok arccal... De ígérem neked, hogy amikor dologról van szó, teljesen megbízható vagyok...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ezzel nem kerültem bennebb. Mike két éjszakával azelőtt arról számolt be egy hajnali sms-ben, hogy úgy berúgott, hogy nem leli a laptopját és egyik hajnalban magát sem lelte, azaz nem tudta belőni, pontosan hol is ébredt. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Mivel mást nem ismertem személyesen a csapattársaim közül, Emiliot is felkutattam...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Csomagolás?... Talán ma. Négy helyre futok dolgozni, de így sem lesz elég a pénzem az októberi lakbért is letenni, anyám postázott valamennyit Dominikából. Jól állok, mondhatom, kellett nekem Amerika. Arról nem beszélve, hogy nekem Schengen vízum is kell az utazáshoz, ami késik...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Megnyugodtam, nem csak az én életem merő zűrzavar, arra következtettem két társammal való érintkezésem után, hogy mindenki élete egy sűrített diliház. Szerettem volna ezen az egészen, csomagoláson, utazáson, ismerkedéseken túl lenni, és elindulni végre valamerre. De egyelőre csak toporgás volt, a nagy bizonytalanság, mi lesz, s hogyan alakul a sorsom, visszaküldenek-e, vagy sem... És ha igen, akkor milyen lesz visszamenni oda, ahonnan magamban én már minden szálat elvágtam. Csakis racionalizmusból hagytam meg a visszamenekülés egérútját, lelkemben én már teljesen szabad voltam.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Shyam vitt ki a reptérre, és lelkemre kötötte, hogy mindenről tudósítsam, és egy pillanatot se aggódjak, mert olyan segítséget kért nekem az ő istenétől, hogy rosszul nem is sülhet el a dolog. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A váróteremben aztán egy zajos társaságra lettem figyelmes, és egyértelműnek tűnt, hogy leendő osztály- és csapattársaim azok. Idősebbek és fiatalabbak, vegyesen. Egyikük a presszó gépét villantotta elő táskájából:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Egy tapodtat sem megyek a saját kávéfőzőm nélkül, mondjon bárki bármit... - mondta szélesen gesztikulálva a magas latin fiatalember, akiről kiderült, Eduardo, én meg örültem, hogy nem én vagyok az egyetlen ilyen eszelős. Az én presszóm is a táskámban volt ugyanis. A cég szólt, hogy kivételesen mindenki két-két poggyásszal és kézipoggyásszal utazhat. A leadott csomagok 50-50 fontosak lehetnek. Bőven fért téli ruha, nagykabát - arra gondoltam, hogy Finnország valami nagyon hideg hely, és csak hidegebb lesz, ha kihúzom a másfél hónapot ott. Amikor a második táskát is engedélyezték, én nagyjából be voltam csomagolva, így abba csak mindennapi használatra szánt dolgok voltak euró-megtakarítás végett.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Mikey csak később libegett be. Egy válltáska fityegett a vállán, egykori tanítványomra, Jasonra emlékeztetett. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Egész testemben reszketek, de ideértem! Ma reggel körbefutottam a várost, és hétszáz dollárra ruhákat vettem, behajigáltam egy utazótáskába, és itt vagyok. Menetközben megnyiratkoztam, és kimentem a Woodside-ra is, ugyanis épp lejárt az albérleti szerződésem, és ha most úgysem leszek idehaza, nem bérlek másik lakást, amíg vissza nem jövünk.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Most akkor hol laksz? - kérdeztem megrökönyödve.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Hogy-hogy hol? Sehol - rökönyödött meg Mike is a kérdésemtől - Helsinki. Ott lakom majd hat hétig. Aztán meg majd lesz valahogy.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nem beszéltem Miloval, de valószínűleg vele lakom majd. Akarsz velünk lenni egy hármas szobában?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Uhhh, én inkább... tudod, én szeretek csak sodródni az árral. Lesz, ahogyan lesz.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Akkor pillantottam meg Emiliot, az én Milo barátomat a mozgó folyosón érkezni, és felpakolva, mint egy karácsonyfa. Már messziről elkezdett panaszkodni harsányan és amikor ideges az angol szavakat is spanyolul mondja ki, amitől az amúgy is nehezen érthető akcentusa teljesen ellehetetleníti a kommunikációt. Ezekkel az emberekkel csak az a baj, hogy annak ellenére, hogy senki nem érti őket, nagyon szeretnek beszélni. Milo meg lényegében most épp olyan volt, mint egy korabeli filmből pottyant ténsasszony.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Hogy miii!? Megmondtam én neki... Még hogy az én-én-én csomagom túlsúlyos!... - harsogte felindultan.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Óh, hát nem volt túlsúlyos?...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>De az volt! Az volt... Na és???? És ha túlsúlyos! Hát, szórakozni megyek én Finnországba? Mulatni? Vakációra????... Nem! Tanulni! Nekik. Náluk fogok dolgozni, azért vagyok túlsúlyos!... Erre meg azt mondja nekem, hogy akkor pláne be kell a szabályokat tartani! Mondom, engem-engem-engem maga csak ne tanítgasson, nekem hat hétig élnem kell. Nekem piperecikkek kellenek, ruhák, étel, sok étel... Megmondtam én neki! Én-én-én nem amerikai vagyok. Én csak épp, hogy ideköltöztem, de finn se vagyok, nekem mindenemet vinnem kell, mert hat hétig nekem-nekem-nekem léteznem kell!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Megfigyeltem, hogy amikor ideges, bizonyos szavakat háromszor ismétel el. Óvatosan megkérdeztem, mennyi is volt végülis hát, az ominózus poggyász. Bár ne tettem volna, mert sipákoló fejhangon folytatta a kotkodálást:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Hetven! A másik meg nyolcvan!... </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Jóságos ég! - csapta össze a tenyerét Mike - Maradt még valami a házadban otthon?... - és kerek szemekkel Emiliora meredt, míg a többiek egy ideig fásultan hallgatták, majd mindenki visszafordult korábbi beszélgetőpartneréhez.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A leghangosabb egy rövidnadrágos, strandpapucsos fekete fiú volt, mint kisejlett a beszédéből, huszonegy éves, és Kaliforniából érkezett, de néha Las Vegas is elhangzott a történeteiben, majd Ausztrália és Új-Zéland is. Xaver, mert valami ilyesmi neve volt egyetlen kézitáskával jött.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nekem mindenem ebben a bőröndben van - mutatott a behorpadt falú, könnyű kis egyéjszakás utakra szánt táskára.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Nagyon vártam, hogy beszálljunk, és ott csendesedjen el ez a lárma. Utazások idején nem szeretem a nagy társaságot, valahogy a magam csendjében megejtett utazásokhoz szoktam. A gépen Mikey ült előttem, mellette egy kopasz úriember, Beny, aki állandóan mind a harminckét fehérített fogával mosolygott. Mellém pedig egy fekete srác került, Winston, akivel úgy éreztem, nem lesz sok gondom az út során.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>A trolliról hallottál? A sörtrolliról? - kérdezte, és szerettem volna ugyan barátkozni vele, de fogalmam sem volt róla, miről beszél...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Tudod, ami megy körbe a síneken - folytatta a nem túl egyértelmű magyarázatot, majd hátradőlt - Én alaposan utánaolvastam ennek a Helsinkinek. Hogy tudjam, hol van. Meg hogy mi van. Nekem a sörtrolli maradt meg. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ez valami villamos?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Az biza. És sört szolgálnak fel benne...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Óh, meg vagyok győződve róla, hogy sok egyebütt is felszolgálnak sört... - ütöttem el, hogy végre nyugalom legyen.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>De én a villamoson akarok sört inni! Ez a pláne benne. Városnézés, sör és trolli... Na? Eljössz velem?... Ha nem, nem, én akkor is megyek...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Elmegyek, Winston, megígérem. Csak jussunk el addig...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Én eljutok, az biztos... Aki jön, jön, aki nem, én megyek... - folytatta Winston, aztán nagy megkönnyebbülésemre elővette hatalmas piros fülhallgatóit és belemélyedt egy akciófilmbe a laptopján. Legalábbis azt hittem... Pár perc múlva éreztem, hogy megbök:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>El se indulok a saját laptopom és a saját filmjeim nélkül. Meg a sajét zenéim. Az én kis világom... Tudod?... Kell az embernek egy ilyen.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Kell. Én is azt mondom...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Nem tudtam, és nem is akartam tudni, Emilio hol ülepedett le, örültem, hogy vacsora után végre csend lett, és kicsit elszendereghettem. Általában kiugrik a szívem az örömtől, amikor Európa felé utazom, és érzem az otthon illatát. Ezzel szemben most csak félelmet, kétségeket és zavart éreztem. Meg azt, legyek végre túl rajta. Utazáson, a kezdeteken, és persze a Ketolával való találkozáson... Nem bírtam aludni. Egykedvűen nézegettem a Két pasi meg egy kicsi sokadik epizódját és egyéb kreténségeket, miközben azon járt az eszem, hogy nem kizárt, pár napon belül ugyanígy utazom majd vissza, lelombozódva és összetört szárnyakkal.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Tulajdonképpen, ha belegondolok, önmagamra kártékonyabb lényt saját magamnál keveset találhatnék. Olyan szinten képes vagyok deprimálni magam, és olyan mértékben vagyok képes pesszimista lenni saját dolgaimat illetően, hogy sokszor magamat is meglepem ezzel. Kicsit úgy éreztem magam, mint huszonnégy éve, amikor katonának mentem, és néha azt kérdezgettem magamtól: „ - Kellett ez neked? Ülhettél volna békében, nyugodtan...” Aztán a másik pillanatban meg ujjongtam, hogy végre, nem kell hajnalban kelnem, és végre teljesül régi álmom, és repülni fogok. És akkor ismét eszembe villant, hogy ez még távolról sem fontos, és ismét elcsendesedtem. Ilyen felemás hangulatban érkeztem Helsinkibe. A repülőtéren természetesen csak Emilioval volt kis gond, ugyanis a repülőn hagyta az öltönytáskáját, az utaskísérők meg szóltak ugyan neki, de előzőleg leadták a talált tárgyakhoz, ahová különféle procedúrákkal lehetett csak visszajutni. Főnökünk, Hannu, akivel New Yorkban az interjúvolás során találkoztunk, kifogástalan laza eleganciával fogadott, és futótűzként lett bele mindenki szerelmes vagy olyasmi. Kisorakoztunk a repülőtér elé, és Hannu megmutatta, hol van a TOKE, azaz a légiutaskísérő bázis. Onnan szállítottak bennünket a nem túl távol eső Finnair Repülőakadémia melletti lakótelepre, ahol a Forenom lakásokat átvehettük, mint új otthonainkat hat hétre. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A bárkivel való együttlakástól nekem mindenkoron borsódzik a hátam, és minél előbbre haladok a korban, annál nehezebben veszem az ilyen kihívásokat. Hogy az Emilioval való együttélés milyen lesz, nem tudhattam, de az első órák körvonalazták bennem. Nekiestünk belakni a lakást a hatodik emeleten. Mi voltunk a 141, mellettünk Mike és egy másik fiatalember, Ian lakott, aki szintén addig úszott az árral, amíg egymásnak maradtak szobatársnak. Mint utóbb kiderült, mindenki közül ők jártak egymással a legjobban. Eggyel odébb pedig hárman laktak, de az idők során olyan kavarodások lettek, hogy soha nem tudtam pontosan, kik is a második szomszédaink.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Csodaszép erdős hegyoldalban voltak a lakásaink, az ablak a távoli város felé, az erkély pedig az erdőre nézett.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Na, remek... Kipakoltak bennünket az erdőbe... Meccsoda izé ez... - méltatlankodott egy alacsony feketehajú lány... - Na mindegy, túléljük, csak ital legyen...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Nekem kifejezetten tetszett a környék is, a lakás is. Kicsomagoltunk, és igyekeztünk mindennek helyet találni. Szerencsére, volt szekrény bőven, még a pipereszekrény is elég nagy volt, arra gondoltam, túlzás is nyolc polc egy ilyenben. Épp csak két polcra bedobtam pár apróságot, és miközben anyámmal telefonáltam, szobatársam, aki közben alsógatyára vetkezett és hangosan vinnyogva énekelve járt-kelt a lakásban, ő is berendezkedett. Mikor újra benéztem a pipereszekrénybe, azt hittem, nem látok jól: zsúfolásig tele volt krémekkel, arcpakolásokkal, ezerféle kenceficével. Nem akartam balhét sem ellenségeskedést máris az elején, csak udvariasan kérdeztem meg amattól, jól átgondolta-e ezt a berendezkedést, merthogy teljességében elfoglalta a szekrényt, nekem pedig nem maradt hely...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Neked nem is kell - jelentette ki sipákolva - Nekem szépnek kell lennem, és karban kell tartanom magam. Te rendben vagy, de ott nekem mindenre szükségem van...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Na de egyszerre? Nem lehet, hogy esetleg csak azt a kenőcsöt hagyd elő, amit éppen használsz?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Mindet használom, és punktum. Senki nem szabhatja meg nekem, hány kenőcsöt kenek magamra.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ezt én nem is mondtam...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nagyon helyes. Láthatod, hogy igazam van... - és tovább áriázott, miközben hatalmas adag ruhát varázsolt elő a táskájából, illetve kisrádiót, hangszórókat és miegymást.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Közben a fridzsiderre is sor került. Egy karton doboznyi egydecis italarzenál került elő, mint kiderült egyik utolsó járatáról ijesztette magának viszkitől vodkáig...Ezeket teljesen szét terítette a hűtő egyik polcán. Egy másik polcra szétszórt pár halkonzervet és valami azonosíthatatlan tárgyakat, és bejelentette, hogy mostantól diétán van:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Engem már rúgtak ki légitársaságtól, mert kövér voltam, vigyáznom kell a vonalaimra...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Kissé megkönnyebbülve vettem elő a New Yorkból pakolt elemózsiámat, de amikor leültem enni, udvariasságból azért megkínáltam. Nem kellett nagyon ajnározni, odaugrott, és pusztított rendesen. Rosszallóan néztem rá:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nem venném a lelkemre, ha a diétád csorbát szenvedne...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nyugiii - harsogta csámcsogva befelé a virslit májpástétomba mártogatva - finom ez a szar, amit hoztál... te képes voltál ennyi mindent elcipelni? Hahahhaha! Nem lesz itt éhezés!....</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ilyen felütött hanggal estünk, hát neki a hat hetes kiképzésnek Helsinkiben. S amellett, hogy az első „iskolai” nap izgalma kerített hatalmába (utáltam iskolába is menni gyermekkoromban), sokkal jobban aggódtam a szerdán esedékes orvosi vizit miatt. Ahogy Mr Ketola telefonon megígérte, elsőként voltam előjegyezve a vizsgálatra. Ott ültem egy folyosón, ami kórházi folyosóra emlékeztetett. Igyekeztem kedves lenni minden arra elhaladóval, ki tudja, melyikük ez a Ketola... Bennem valami nagyon öreg és barátságtalan, szikár és száraz figuraként élt, aki osztogatja a kegyeket vagy épp megvonja azokat. Ilyen eszementségek jártak a fejemben, miközben ott ültem. Kora reggel kivert a verejték, mert a hallókészülékem nem akart bekapcsolni. Hosszas berzenkedés után jöttem rá, hogy csak az elem merült le benne. Addigra azonban kiment az erő belőlem. Hisz Ketola megmondta telefonon, ne is jöjjek ide hallókészülék nélkül.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Amint ott ültem, és olyan izgatottan vártam, hogy azt hittem, ott kapok szívrohamot, egy címlapfiú jelent meg a folyosón. Magas volt, szőke, markáns arcvonásokkal, huskyra emlékeztető rikító kék szemekkel, és kifogástalan mosollyal. Ha a címlapra retusálták volna se lehetett volna tökéletesebb. „- Ennek bezzeg semmi baja” - futott át az agyamon. Meg az is, hogy nem semmi versenyben veszek részt, ha ilyen kollégák futkosnak itt a folyosón. Bár fogalmam sem volt, ki a címlap gyerek, csak ilyen Miami Beach és Kalifornia mag Hawaii villanások ugrottak be, hirtelen nyár lett a kórházi folyosón. S azon gondolkodtam, ha megúszom ezt a vizitet, és maradhatok, nagyon remélem, hogy ez alatt a hat hét alatt belőlem is ilyen szépet faragnak, mert különben a szégyen ott öl meg.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Jó reggelt! - köszönt oda az összes mosolyával a címlapfi.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Helló, szépem! - ocsúdtam fel Miami Beachből.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Minden rendben?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Azt én most nem, csak később mondom meg. Beszéljünk! És nálad? Minden rendben? - kérdeztem vissza.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Én is később nyilatkozom... - kacagott, majd eltűnt az egyik irodában.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Végtelenségnek tűnt minden pillanat, amit ott töltöttem. Több nyár sem sétált át a folyosón, hogy feledtesse a bajaimat, s arra gondoltam, ez a Ketola olyan öreg, az is lehet, az éjszaka megütötte a gutta, és most beteget jelentett...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Mr Dancs!... Mr Dancs... - hallottam a nevem mindenfelől... De ez is csak a hallókészüléknek köszönhető, mert csak egy asszisztensnő szólított az iroda ajtajából:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Kérem, jöjjön. Mr Ketola, igazgató-főorvos úr már várja önt! - és miután betessékelt az irodába, ő maga kilépett, és becsukta mögöttem az ajtót.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Nem volt elég nekem az én izgalmam, abban a pillanatban azt hittem, menten elájulok. A címlapfiú állt velem szemben szélesen mosolyogva, ezúttal - tetézve a bajt - szemüvegben.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Doktor úr?!... Dok-doktor úr!... - habogtam.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Kimmo Ketola, beszéltünk a napokban telefonon...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Beszéltünk. Nagyon is beszéltünk... - ismételtem még mindig meglepetten.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Felteszek majd néhány egyszerű kérdést, és egyszerű válaszokat kérek majd, de előtte kezdjük a vérnyomással!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Jajj, ne most mérjük meg! Nekem semmi bajom a vérnyomásommal, de lehet, hogy most magas lenne...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ketola felkacagott, és intett, rendben, egyéb kivizsgálások jöttek sorban. Aztán mély lélegzet, és:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nos, akkor lássuk azt a fület! Mégegyszer hangsúlyoznám: a funkcionális hallására van szükség. Kezdjük! Kérem, álljon oda, és forduljon a fal felé. Én majd súgok magának.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Jaj, súgjon, doktor úr, súgjon csak. Hallom én már a szomszéd teremből is a súgást!... - poénkodtam elmondhatatlan izgalmamat lelpelezendő.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Súgdosás ide, mérőműszerek oda, egy kis ez, egy kis az, és...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Rendben, Mr Dancs. Remek. Ön ÁTMENT! </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Hogy mit? Kérem, ismételje meg!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>A funkcionális hallása megfelelő. Örömmel látom, hogy a jobb fülére még az átlagnál is jobban hall. Egy év múlva majd újra megvizsgálom, és remélem, semmi gyengülést nem fogunk tapasztalni. Egyszóval a hallásteszten átment. De még a Légügyi Hatósággal egyeztetnem kell. Ők ugyan teljesen rám bízták az ön elbírálását, formalitásként fel kell hívnom őket, és jelenteni. Amint meg lesz a válasz, azonnal jelentkezem. Lehet pár órán belül. Most pedig, kérem, tolja le a nadrágját, és maradjon csak alsónadrágban!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ezek után nekem már bármit mondhatott, mert úgy teljesítettem, mint egy kiskutya. A nadrágletolásra azért összerezzentem:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>A habtestemet óhajtja látni?...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Óh, hogyne! - kacagott a doki - És a súlyát... </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Az van...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Egyezzünk meg abban, hogy marad ennyiben. Vagy kevesebb. Semmiképp sem több!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Doki, én mostmár magának mindent...! Visszaadta az életkedvemet! </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Alig értem haza a Forenomba, amikor megérkezett Ketola üzenete:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<i><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">„A Légügyi Hatóság elfogadta az ajánlásomat, ön hivatalosan is alkalmasnak találtatott a repülésre. És mégvalami: az európai szabályozásba ennek folytán be fog kerülni a kitétel a hallókészülékekről! Gratulálok, és örvendek a kitartásának!</span></i><br />
<i><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span></i>
<i><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Üdvözlettel,</span></i><br />
<i><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Kimmo Ketola</span></i><br />
<i><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Repülésügyi Igazgató Főorvos”</span></i><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<div style="text-align: right;">
<i><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">New York, 2013 október 31</span></i></div>
dancs arturhttp://www.blogger.com/profile/14225525766834345347noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5238101612919405681.post-35984343138465731302013-11-05T13:58:00.000-05:002013-11-05T13:58:40.018-05:00Hogyan lettem légiutaskísérő...? (10)<b><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif; font-size: large;">Az orosz rulett</span></b><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgX5GD29FKnk0J5akPHrehdZqgKggGJ-SLJ5mRM5laOqTwUsIMCPP_kFzPmFjGl529SM431U6sAusOkOJDT58QjKQgl-rtq9j_AkcrtkIk_fwjxY1XYPDejV4wUAmv7rn7q4imVXn_HdkE7/s1600/foto10.JPG" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgX5GD29FKnk0J5akPHrehdZqgKggGJ-SLJ5mRM5laOqTwUsIMCPP_kFzPmFjGl529SM431U6sAusOkOJDT58QjKQgl-rtq9j_AkcrtkIk_fwjxY1XYPDejV4wUAmv7rn7q4imVXn_HdkE7/s1600/foto10.JPG" height="300" width="400" /></a></div>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Sosem derült ki, és talán már nem is fog, mitől veszítettem el fokról-fokra a hallásomat a bal fülemben az elmúlt hat-hét év során. Talán a rádióban fülhallgatóval töltött elmondhatatlan mennyiségű órák, talán egy színpadi műsoron - akár egy töredék pillanatra is - besípoló hangszóró, vagy sok más belső indíttatású ok miatt vagy azok sajnálatos egybeesése során, de tény, hogy előbb robogó vonat folyamtos zúgása vette át a hatalmat a fejemben, ami hosszú hónapokig tartott, amit sípolás, és a fülem következetes elhalkulása váltotta fel. Néha, amikor vezettem fel Udvarhelyre és Csíkba, órákra teljesen megjavult, és jól hallottam, sőt, amikor New Yorkba kiköltöztem is voltak valami zajok a fülemben, de az idők során mély csend borult a baloldalamra. Semmit nem hallok. Hazudnék, ha nem vallanám be, hogy tudtam mindig is, hogy ez már kizáró ok egy légiutaskísérői vizsgán. Minden további nélkül. Sőt, kiérkezésemkor sok légitársaság, mint például a Delta is, és egyéb cégek is, akik ügyfélszolgálatra alkalmaztak embert, kötelező hallástesztet végeztek a jelentkezőkön. Mondom, tudtam a hallás fontosságáról, de orosz rulettként kezeltem a dolgot, hiszen annyira el akartam a szakmában helyezkedni, majd repülni, hogy valamiféle megmagyarázhatatlan csodában bízva talán, teljesen félretéve halláskárosodásomat, kitartottam amellett, hogy próbálkozom. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Az örömmámorból ébredve aztán kibontottam a paksamétát, amit a Finnair munka kapcsán kaptam, hogy szembenézzek a tényekkel. Nem az úszásteszt aggasztott, hanem az, hogy olyan hallástesztnek leszek kitéve, amelynek során mindkét fülemre erősítenek érzékelőket, és külön mérik majd fel mindkét fülem hallástartományát decibellekben és frekvenciákban is. Valerie hivatalból megkérdezte, vállalom-e a munkavállalással járó dolgokat, és én gondolkodás nélkül mondtam igent. Nem szoktam mondogatni, hogy nem hallok baloldalt, nem titkolom, de nem is népszerűsítem Sokan a környezetemben tudják, de sokan évek múltán sem vették észre, hisz a jobb hallásom annyira kifinomult ez alatt, hogy lényegében - egy keskeny sávtól eltekintve a baloldalamon - jól hallok minden felől. Valerie-nek sem tettem erről említést. Az orosz rulett járt az eszemben s az, hogy lesz, ami lesz, de én nem vágom el saját magam előtt az utat. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Az úszástesztre készülve naponta kijártam az óceánra munka után edzeni, és izgatottan készültem a végső és mindent eldöntő interjúra a finnekkel. Igyekeztem minden szempontból formába hozni magam. A kezdeti lépéseket már korábban megtettem, amikor otthon jártamkor tökéletesre alakíttattam a fogsoromat. Ezzel is - mint eddig sok esetben - nagyon nagy mázlim volt. Barátok kezébe kerültem, és baráti kézről-kézre jártam ahhoz, hogy egy Amerikában mesés összegekre rúgó munkát jó hangulatban, gyorsan, precízen és barátságosnál is barátságosabb áron végezzenek a számban. Az otthon töltött rövid idő néhány napját és éjszakáját is arra használtuk, hogy a fogsorom a lehető legszebbé alakuljon. Arnold barátom ismét összehozott egykori iskolatársammal, Andrissal, aki - mint aztán kiderült a „legelvetemültebb” és elismertebb név lett a fogtechnikában otthoni körökben, amióta nem láttam. Andris pedig beiktatott Florin agyonzsúfolt fogorvosi határidőnaplójába, és ők ketten aztán napokig ki sem szálltak a számból ahhoz, hogy már idei vakációm első pár napja után bátran mosolyoghassak a világra. Néha késő este vagy éjszaka is folyt a munka, hogy időt takarítsunk meg az amúgy is röpke otthonléteimből, és az a két drága ember ott görnyedt a fogsorom felett, családot és magánéletet is félretéve, mígnem kész lett. Ha valaki semennyit sem élt Amerikában talán fel sem fogja egy ilyen beavatkozásnak a lényegességét. Persze, mindenki igyekszik szebbé tenni magát és mosolyát is, de az elképesztő fontosságára csakis éles helyzetben döbben rá az ember.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A LaGuardián közben a szomszédos Spirithez új alkalmazott érkezett. A fiatal latin fickó még intelligensnek is tűnt, nem is átallottam megkérdezni tőle:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Hogy keveredtél, te szerencsétlen, pont a Spirithez?...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Szívesen mentem volna én a Southwesthez is, de nem vettek fel. Ideiglenes megoldás, valamiből meg kell élnem.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Kiderült, dominikai származású, és hat helyre jár el dolgozni, hogy ki bírja fizetni lakbérét. Néha alvás nélkül megy egyik munkahelyéről a másikra, csak épp annyi ideje van a műszakok közt, hogy átöltözzön.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ne gondold, hogy a Southwestnél jobban keresnél, csak a munkaviszonyok jobbak. Én is kifelé tekintgetek - vallottam be.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nekem is most zajlik az interjú ciklusom egy másik céggel - mesélte ő is vidáman.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Az úszásteszt egy manhattani kistemplom melléképületében volt a belvárosban. Soha eszembe nem jutott volna itt elsétálva, hogy a régi falak egy kellemes kis uszodát rejtenek, ahová bennfentesek járnak úszni és szaunázni a környékről. Legközelebb ott futottam össze Emilióval:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Csak nem ez az új munka, amiről beszéltél?... - kérdeztem meglepve.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>De-de, a Finnair!... - kacagott ő is.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Jó hangulatban vártunk a sorunkra, miközben leendő kolléga jelöltjeink is besorakoztak. Valerie vidáman nyugtázta, hogy mindenki ismer legalább egy másik jelentkezőt is, mondtuk is neki, hogy ez a légi szakma ilyen, szegről-végről mindenki mindenkit ismer. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Az úszásteszt adminisztrálása után Valerie ünnepélyesen kijelölte mindenki számára az inerjú időpontját a finnekkel. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Két napig lesznek körünkben a Finnair vezetői, akik személyesen akarnak mindőtökkel elbeszélgetni, és ők fogják a végső döntést meghozni veletek kapcsolatban, miután Helsinkibe visszatérnek - tájékoztatott Valerie.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Nehéz, várakozással teli napok következtek, nem leltem a helyem sem otthon, sem a munkában. Az örömteli izgalom mind jobban belevegyült a kétségbeesésembe, ami mind jobban eluralkodott rajtam a hallásteszt miatt. Nem igazán tudtam erről beszélgetni senkivel. Amellett, hogy anyámmal megvitattam, aki első pillanattól, anélkül, hogy én kimondtam volna, tudta, nagyon nagy bajban vagyok, de ami még rosszabb: lelki válságban. Kimberley-vel váltottam pár üzenetet, és nyugtatott, a Southwestnél nem volt hallásteszt, és sok kollégája az évek során a sok repüléstől szintén halláskárosodást szenvedett, de ha bekerül valaki, azt már nem dobják ki, legfennebb kötelezik orvosi kezelésre. Evelyn is hasonlókat mondott a JetBlue környékéről és mellettük Chris kollégám is, aki energiától pezsgő üzenetekkel árasztott el egész idő alatt. Mindenki, aki tudott a dologról közvetlen környezetemben, nagyon drukkolt értem.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Imádkozom érted - mondta Marsha - ha a Jóisten eddig elhozott, nem fog elhagyni most sem!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">És annyian imádkoztak és gondoltak rám a világ mindkét feléből, hogy mind jobban és jobban viseltem a kínos várakozást.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>A családomért és a gyerekeimért imádkozom minden nap - mondta egy nap Maggie, aki nem csak kollégám, hanem szomszédom és barátom is lett az idők során - de most teérted is minden nap mondok egy imát. És tudod mit? Most érzem, hogy sikerülni fog, soha ennyire erősen nem éreztem. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Restelltem, hogy noha magam nem vagyok templomjáró, mégis mennyi jóság áradt felém minden irányból. A családról és az otthoni barátaimról nem is beszélve. Höki barátném azonban szigorú volt hozzám, és rámosztotta, hogy a mindennapos csíksomlyói imádságai mellett is jobban tenném - ha nem is vagyok katolikus - legalább kukkantsak be valamelyik csudiszép manhattani templomba. Ha más nem, az ő kedvéért. És nem is bántam, hogy megtettem, és besétáltam egy kellemes augusztusi délutánon a Szent Pál apostol templomába.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Aznap reggel, amikor ismét a French Buildingbe igyekeztem a finnekkel találkozni kiöltözve szmokingban és frissen vásárolt új cipőben annyi energiát éreztem magamban és magam körül, mint még soha. Lehet, pszichés is a dolog, de tény, hogy kézzelfogható volt a rengeteg jókívánság és gondolat, amivel szeretteim, ismerőseim és barátaim biztattak. A váróteremben ketten izgultunk. A hórihorgas fiatalember valósággal reszketett mellettem, és annyira lefoglaltam magam a nyugtatgatásával, hogy a magam izgalmáról teljesen elfeledkeztem. Mike egész testében reszketett és a tollat is alig bírta a kezében tartani, amivel a méreteit kellett volna felírnia az egyenruha szakosztály számára. Ő a JetBlue-nál már repült egy ideig, de magassága miatt gondjai adódtak a kisebb géptípusoknál. Majdnem kétméter magas és vékony fiatalember, alig huszonéves. Egyszerre szólítottak bennünket, őt Hannu, egy roppant elegáns és csokornyakkendős finn úriember szólította, aki in-flight menedzserként mutatkozott be, engem pedig Minna, egy csinos légiutaskísérő vett gondozásába. Mielőtt elváltunk volna, Mikey-nak még megigazgattam a zakóját, és odasúgtam neki, hogy sok sikert meg hogy én is rettenetesen izgulok. Azt hiszem, ezzel nem tettem könnyebbé a sorsát.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Minna mellett egy szőke rekrúter, Piritta ült. Mosolygott ugyan, de én már rég nem bízom a rekrúterekben, így vele a kapcsolatunk csak felszínes volt. Tudtam, nekem nem hoznak szerencsét a rekrúterek, minden idegszálammal arra kell koncentrálnom, hogy Minnát meggyőzzem, akiről kiderült, egyúttal szupervizor is.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Minna a légitársasági interjúk egy új és tegyük hozzá, emberi oldalát mutatta meg nekem. Hiába vártam a sablonokra, a belém rögzült sémákra, a beszélgetés Minnával abszolút szakmai és ugyanakkor közvetlen és emberi hangvételű volt. És miközben megmagyarázhatatlan mennyiségű energiát éreztem minden porcikámban, úgy lett a beszélgetés is mind sziporkázóbb, és vált egyértelművé, amit Minna mondott búcsúzáskor - amikor Piritta ránkszólt, hogy az idő letelt, abba kell hagynunk a hangulatos eszmecserét a szakmáról, rólam és a világról. Minna felállt, kezet fogott velem, és kikísért a szobából:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Izgatottan várom, hogy együtt dolgozhassunk! Nagy élmény volt veled beszélgetni! - tette hozzá.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Mikey is akkor lépett ki, együtt hagytuk el az irodát, és a liftben miután mindketten hangosan felsóhajtottunk, egymásra néztünk, és mintegy a feszültség levezetéseként erőteljesen felkacagtunk. Az épületből kiérve, a Fifth Avenue forrósága vágott fejbe bennünket. Hangtalanul és tétován álltunk az ajtóban. Semmit sem szóltunk, csak nagyon szorosan megöleltük egymást, és még mindig idegesen kacagva megállapítottuk:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ez jó volt!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Mindenki és minden ujjongott körülöttem, és megelőlegezte a sikert, kivéve anyámat, aki sírt a telefonban, mert ő érezte egyedül, amit én is: itt elbukni már nagyon fájdalmas lesz, ha a hallásom miatt mennem kell.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A következő napok úgy teltek el, hogy semmire nem is emlékszem. Egy fura lebegésszerű állapotban voltam, lényegében önmagam szelleme vagy valami hasonló. Ha azelőtt azt mondtam, nem leltem a helyem, akkor ez most hatványozottan volt igaz. Annyira elvágtam magamban minden kötődésemet a Southwest iránt, hogy már azon gondolkodtam, akkor is kilépek, ha nem fog összejönni az állás a Finnairnél. Nem tudtam még, hova s hogyan, csak el onnan. Azokban a hetekben Shyam barátom épp Indiában volt családi eseményt ünnepelni, és azzal biztatott, ha úgy döntök, elhagyom a Southwestet akkor is, ha egyéb munkám egyelőre nem lesz, számíthatok a segítségére. Természetesen, eszemben sem volt sem az ő és már senki más segítségére apellálni. Eljutottam oda, hogy tudtam, a magam felelősségére és a magam lehetőségei szerint kell meghoznom a legjobb döntést. Nem akartam senkitől függeni, sem lekötelezett lenni, sőt megtűrt személy sem akartam soha többé lenni senki életében. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Jobb lenne, ha elmennél fülorvoshoz, hátha van még megoldás... - ezt nem csak anyám, de mind többen mondogatták nekem. Kimberley és Evelyn éjszaka is felhívott, hogy erre kapacitáljon. De tudtam, erre már nincs idő. A válasz a finnektől napokon belül megjön, s akkor menni kell, és bevallani, hogy... nem hallok az egyik fülemre.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Abban az időszakban került a LaGuardiára egy új főnök, aki közvetlen felettesem lett. Ken rövidesen tanubizonyságát is adta, hogy változtatásokat fog végre hozni a mind jobban elpocsolyásodó állapotba a Southwest helyi háza táján. Sokat beszélgettünk, és ismét éreztem, valaki becsül szakmai felkészültségem miatt. Igaz, Ken nem volt színesbőrű. Én, aki világéletemben nem tettem különbséget emberfajok és színek alapján, kénytelen-kelletlen el kellett fogadnom, hogy a fehér alkalmazottak számának minimálisnál is kevesebbre csökkenésével, az értékrendek és a hatalmi viszonyok is merőben megváltoztak a munkahelyen. Nem mondom, hogy Ken demográfiai vagy faji dolgokat helyre tud még hozni, amennyiben elegendő ideig sikerül ott maradnia és nem áll ő is tovább, amikor belefárad, de tény, hogy emberibb hangú változások kezdték felütni a fejüket. Kedvemre való volt, de ez már semmit sem segített abban, hogy megváltoztassa bennem az elszabadulás vágyát. Kora reggel, amikor megérkezett a várva várt telefonhívás a Finnair munkaajánlatával, Ken is ott ücsörgött a szolgálati pihenőben a reggelije mellett és a híreket bámulta a választási kampányról.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Beszélhetnénk négyszemközt, uram? - kérdzetem magázódva, annak ellenére, hogy ezt sem Ken sem más főnök nem várta el senkitől, és senki nem is adta meg ezt a tiszteletet nekik.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Mindig az ön rendelkezésére, uram - ugrott fel mosolyogva, és amikor négyszemközt voltunk, előadtam neki a helyzetemet, a munkaajánlatot, az aggályaimat a hallásom miatt, az örömöt és a végtelen keserűséget, hogy ha ez netán nem jönne össze ezek után...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ken rezzenéstelen komoly arccal hallgatott végig, majd felocsúdva megveregette a vállam és így szólt:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Mindenekelőtt gratulálok, mert nagy dolog, amit véghez vittél. Sajnálom ugyanakkor, hogy elveszítek egy ilyen embert a közösségemből, de ez itt most nem az érzelmekről szól, hanem arról, hogy mindenkinek a saját életét és a saját érdekeit kell szem előtt tartania. Csak egy dolgot kell még kitalálnod: hogyan oldod meg, hogy ne kerülj két szék között a földre. És ha kitaláltad, keress meg, én mindenben segítségedre leszek.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Noha mindig eldöntöttem, nem bízom meg feltétlenül már senkiben, és noha Kenről is annyiféle pletyka jött innen-onnan (mint amúgy bárki másról is) - ebben a pillanatban BÍZNI akartam ebben az emberben. Annyit tett még hozzá, amivel jogosan ugyan, de elmondhatatlanul megnehezítette a dolgomat:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Senkinek nem beszélhetsz erről, csak amikor már végleges, hogy kilépsz...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Néhány közeli ember már tudja... - vallottam be.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Gondolom, azok, akikben megbízol. Több ne legyen. Mert akkor én mondok fel neked. Amint döntöttél, várlak az irodámban.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Mindenféle mellébeszéléssel elkezdtem hát kollégáimat egyenként megkörnyékezni, vállalnák át a váltásaimat mélyen szeptember derekáig. Meredeknek tűnt a dolog, hisz akkor már nyilvánvalóvá vált, hogy szeptember 7-én Helsinkibe repülök, ahol a szakorvosi kivizsgálások után megkapom az engedélyt a kiképzésre, vagy nem. És az esélyeim mind jobban a NEM felé mutattak. És mégis, mint a fuldokló a zavaros vízben, úgy kapaszkodtam a szalmaszálakba, és mint valami eszelős próbáltam eladni összes munkanapomat szeptember végéig. Úgy gondoltam, addigra kiderül, elfogad-e az európai légügyi hatóság vagy sem. S ha nem, akkor sem kerülök az utcára. Igaz, bennem továbbra is munkált az elhatározás, hogy semmiképp nem akarok Southwestnél maradni, a védőháló építés mindig is a véremben volt, valamilyen megfogalmazhatatlan túlélési vágy lehet ez bennem, ami ilyen fura dolgokat eredményez. De ha másért nem is, mindenképp megérte belevágnom ebbe a házalásba a kollégáknál. Talán megneszelhették, talán csak ráéreztek, szó nélkül, kérdés nélkül és kommentárok nélkül írták sorra alá a kérvényeket és vállalták át a munkámat majdnem egy teljes hónapra. Ez pedig nagyon jóleső érzéssel töltött el, ami akkoriban nagyon jól jött...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A Finnair pedig időközben leküldte az utasításokat az orvosi vizitekről. Ezeket New Yorkban kellett eljárnunk a magunk által választott szakorvosokkal, az eredményt pedig kódolt üzenetben eljuttatni a repülésügyi szakorvoshoz Helsinkibe, az egyetlen személy, aki ehhez hozzáférhet és döntést hozhat abban, enged-e repülni vagy sem. Szerencsére, nem sokat kellett az amerikai egészségügyi rendszert igénybe vennem ittlétem során, hirtelen most orvost kellett kerítenem. Egykori lakótársamat hívtam, Mari ugyanis részmunkaidőben egy magyar származású orvos családjánál dolgozik Long Islanden, és sok jót mesélt nekem munkaadójáról. Gyorstalpalón kellettek az eredmények, hogy mihamarabb eljuttassam Helsinkibe. Abban bíztam, hogy ha ideje korán eljuttatom az eredményeimet, akkor még a kitűzött utazás dátuma előtt eldönti az a bizonyos szakorvos, hogy mi legyen a sorsom. Gyorstalpalón bejutni orvoshoz azonban nem lehet. Így megint rövidítést kellett alkalmaznom: a Maritól kapott számon, személyes telefonján hívtam fel Molnár doktor urat. Miután rengeteg bocsánatkérést elrebegtem, előadtam a helyzetet, és kellőképpen eldramatizáltam ahhoz, hogy a doktor úr kisebb szabódás után rávágja:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Na, nem bánom... Ha háromnegyed négyig ideér, meglátjuk, mit tehetünk.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Otthagytam csapot-papot, és Emiliót is, akivel együtt kezdtük eljárni a viziteket, és mindenhol merev falakba ütköztünk. Perceken belül Briarwoodban voltam - magam sem tudom, hogyan, de New York eme kertvárosi része teljesen kimaradt az életemből eddig. Molnár doki az általa végezhető analíziseket elvégezte, és örömmel nyugtáztuk, hogy semmiféle bajom nincs, erről a szükséges bizonylatokat ki is állította. Még a vérképem is elkészült, már csak a tüdőröntgen és a fülorvos volt hátra. Hiába fürkésztem az arcát, nem derült ki milyen esélyeket lát a helyzetem megoldására, de a noteszében keresgetett sokáig. Szeretem az orvosokat, akik nem számítógépekre hagyatkoznak, hanem elnyűtt noteszekbe és kopott füzetekbe és regiszterekbe jegyzetelnek, illetve onnan lesnek ki titkos dolgokat. Molnár is ott kutakodott egy ilyen noteszben, majd egy a nevével ellátott fejléces lapra neveket és telefonszámokat írt.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Most hívja fel ezeket, hivatkozzon rám, és bízom benne, megoldódnak a dolgok...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Molnár neve még aznap tüdőröntgent intézett nekem valahol egy Jamaica-i szanatóriumban, ahol pénzt sem vettek el, intettek, hogy majd egyszer leszámlázzák, s majd akkor kifizetem. Már csak a legnehezebb volt hátra: az audioteszt.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Uram, ha fejre állok sem tudom jövő hétnél hamarabb a doktor úrhoz előjegyezni, hangzott a telefonban, majd kis szünet után:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Mit is mondott, ki a küldőorvosa?...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Molnár, Thomas Molnar...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Várjon... Rendben, reggel pontban tízkor legyen itt! Dr Mittelmann fogadja.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Dr Mittelmannra egy terápia szobában várakoztam. A doki csicseregve és napsugaras jókedvvel lépett be. Pontosan olyan volt, amilyennek képzeltem azok alapján, amit olvastam róla. Amerikában fantasztikus dolog, hogy mindenről és mindenkiről az ember előzőleg elolvashatja, mások milyen véleménnyel vannak róla. Az orvosokról külön oldalak vannak, ahová a betegek jó vagy rossz élményeiket részletesen leírják. Mittelmannt maximálisan értékelték minden fórumon, és amint belépett, értettem is, miért. Igaz, hogy olyan ideges voltam az életem további alakulása miatt, de ugyanakkor végtelen nyugalom árasztott el. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nos, úgy tudom, valaki itt azt hiszi, nagy bajban van, halljuk csak azt a történetet!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">És hátradőlt székében, úgy figyelt. Elmondtam, hogy végre beteljesíthetném egyik nagy álmom, és ennek mekkora akadálya van most éppen előttem, előttünk. Mittelmann végighallgatott, és mikor a történet végére értem, felpattant a székéből, és így szólt:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Látatlanban semmit sem mondok, csak azt, hogy menjünk gyorsan, és intézkedjünk. Én pedig a lehető legjobbat hozom ki a dologból, rendben?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Hosszas és mindenféle kivizsgálások következtek, és ismét ott ültünk egymással szemben, Mittelmann egy köteg papírt tartott a kezében, amit a számítógépek telerajzoltak grafikonokkal és fura jelekkel a hallásomról.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>A maga bal fülét teljesen elveszítettük - állapította meg szárazon, majd mosolygó arccal felém fordult a lapokból - de van egy nagyszerű hírem...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">El sem tudtam képzelni, mi lehet ezek után még a nagyszerű...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>... A jobb füle jó. Sőt, annál is jobb. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>De egy füllel...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Hadd fejezzem be - szakított félbe - A technika manapság már olyan, hogy ezt egy kis készülékkel nagyon könnyen megoldhatjuk. Ha jó a biztosítója, elviselhető az ára is, amúgy párezer dollárba kerül. És ezen felül én Önnek adok egy ajánlást is, amit annak a szigorú szakdokinak szépen átküld a leletei mellé, és megkéri, hogy ha bármilyen kérdése akadna, keressen meg, állok rendelkezésére. Maga ugyanis tökéletes az állás betöltésére, nem szabad ezen elbuknia. Csak azt a kis szerkentyűt kell beszerezni.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Átmentünk az irodájába, ahol a kényelmes bőrfotel és impozáns íróasztala mögött megszámlálhatatlan elismerés, oklevél és diploma fedte a falat, előtérben egy elismerő oklevél: New York City legjobb orr-fül-gégésze cím 2012-ből. Mittelmann leült és egy fejléces papírra kézzel jegyzett fel pár sort a Finnair légügyi szakorvosának, amiben biztosítja amazt megfelelőségem felől és kéri, hogy bármilyen felmerülő kérdéssel őt keressék meg. A mai digitalizált és komputerizált világban nem tudtam, mekkora jelentőséget fognak légügyi hatóságok tulajdonítani egy lapra kézzel írott orvosi levélnek, de én már abban a helyzetben voltam, hogy minden csodát el akartam hinni, és Mittelmanntól elbúcsúzva máris nekiestem felkutatni azt a készüléket. Egy Manhattanben közel eső klinikát kerestem meg, ahol szeptember végére tudtak volna egy kivizsgálási időpontot adni, legfennebb azt követően eshetett volna szó hallókészülékről, s annak lerendeléséről. Ugyanígy jártam egyebütt is, így ,másnap kétségbeesetten rohantam vissza Mittelmannhoz. A titkárnő soron kívül engedett be egy pár percre, és Mittelmann ugyanolyan kiegyensúlyozott csicsergéssel üdvözölt és tessékelt be az irodájába. Tudtam, hogy kevés az idő, azonnal a tárgyra térve elmondtam, hogy képtelen vagyok beszerezni a készüléket, és már csak napjaim vannak a finnországi út előtt. Mittelmann felvette a telefont, és valakit felhívott. Hallottam, amint beajánl, miközben egy papírra jegyzetelt. A telefonhívás végeztével a papírt a kezembe adta: </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Az audiológus már várja. Igyekezzen! Délutánra kértem időpontot magának. Itt van az is Forest Hillsen, pár saroknyira a Queens bulváron. És azt montam, hogy a Lower East Side-on nőttem fel? Ott, ahol most maga lakik, oda jértunk ki a parkba a skacokkal... Micsoda idők! Na, meglátja, minden rendben lesz, jó kezekben van, igyekezzen az audiológushoz!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Reggel volt, percek alatt ott termettem, és amikor beléptem az épületbe, jutott eszembe, délutánra szól az előjegyzésem. Telefonáltam, és a titkárnő kedvesen mutatkozott be:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Kimberley vagyok, Dr Scott Palma audiológus rendelője...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Soha nem szerettem tolakodónak lenni, de most félretettem minden ilyen faxnit, és előadtam Kimberley-nek, hogy itt vagyok a „közelben”, és ha hamarabb tudnának fogadni, lekötelezne. Annyira türelmetlen voltam már, nem akartam fél napot elvesztegetni várakozással.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ahhaha - kacagott göndören Kimberley a telefonvonal végén - az kizárt, legalábbis lehetetlen. Táblás házunk van hónap végéig. Maga az a légiutaskísérő, akiért Dr Mittelmann telefonált?...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Én lennék az...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Na nézzen be hozzánk, de semmit sem ígérhetek előre. De egy légiutaskísérőnek én sem bírok ellenállni...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Felsiettem a lépcsőn, és amikor benyitottam a szélesen mosolygó fekete recepciós nő felkacagott:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Na, ez gyorsan ment. Repülővel jött?... De maga mázlista! Azonnal menjen be, a doktor úr fogadja, egyik betegünk épp ebben a percben mondta le a látogatást.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Palma doki fiatal, dinamikus férfi, perceken belül felvázolta előttem a lehetőségeket, dollárezrek repkedtek a levegőben, majd felhívta a biztosítómat is, hogy megtudjuk, miben támogatnának. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Mittelmann egy roppant tiszteletreméltó ember, csakis miatta vállaltam ezt el - mondta mosolyogva a telefonvonalra várva - hetekre előre el vagyok havazva munkával, mintha mindenkinek a hallásával gyűlt volna meg a baja....</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A biztosítással is volt bökkenő, hisz az csak addig érvényes, amíg a Southwestnél dolgozom, ha kilépek, már saját zsebből kell a hatezret lepengetnem. Amikor a telefont letette, a doki ismertette velem a helyzetet. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>A biztosítója 85%-ban kifizeti az összeget egy feltétellel, a készüléknek addig kell a fülébe kerülnie, amíg a jelenlegi munkahelyén dolgozik, azaz, amíg érvényes ez a biztosítás.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Mikor előhozakodtam vele, hogy lényegében én jövő hét szombaton Helsinkibe utazom, és onnan csak abban az esetben térek vissza, ha kirúgnak, egyébként csak két hónap múltán, és hogy nekem Helsinkibe csak hallókészülékkel érdemes elutaznom az ottani kivizsgálásra, Palma erősen elgondolkodott és a fejét vakargatta. Kínos csend ült a rendelőre percekig. Számolt, jegyzetelt, majd belepillantott a nagy monitorba az asztalán. Végre megszólalt:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>De tudja mit? Megcsináljuk! Ezen maga nem bukhatja el ezt a lehetőséget!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Legszívesebben megcsókoltam volna, úgy repültem ki a rendelőből, hogy Kimberley is csak kacagni tudott rajtam:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Látja, mondtam én, mi mindent megteszünk a légi emberekért. Nagy elismerés jár annak, aki ezt a szakmát vállalja. És ha már eddig eljutott, semmiségeken nem veszhet el!...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A legnehezebb napok következtek. A boldogság vegyülete a keserű bizonytalansággal, s ugyanakkor rengeteg - minden oldalról érkező - energia és bíztatás, ami működésben igyekezett tartani. Mikey-val jó barátok lettünk, éjjel-nappal üzeneteztünk egymásnak, és alig vártuk az utazást, emellett most ő igyekezett lelket önteni belém az orvosi dolgok alakulása miatt. A főnök nem kérdezett, várta a napot, amikor bekopogok az irodájába, nem is beszéltünk a dologról, ha találkoztunk sem. Időközben a leleteim végre a finn tótumfaktum szakorvos elé kerültek. Onnan tudtam, hogy aznap hajnalban, amikor felmondásommal a kezemben igazából utolsó Southwest munkanapomra készülve ébredeztem, pontosan két nappal a helsinki-i út előtt egy kódolt levelet kaptam attól a bizonyos Kimmo Ketolától. A levélben tudtomra adja, hogy áttanulmányozta leleteimet, és sürgősen beszélnünk kell. Előtte azonban írjam meg, használok-e hallókészüléket. Rávágtam, igen! Nem tudtam, ez-e a jó válasz vagy sem, de innen már nem sok kiút maradt a bizonyos orosz rulett előtt. A finn-amerikai időeltolódás miatt nem okozott gondot hajnali 3-kor, a reptéri buszról munkába menet felívni a finn orvost. Felmondásommal a táskámban, utolsó munkanapomra készülve olyan idegesség töltött el, miközben Ketolát hívtam, hogy a szívemben hasogatott.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Őszinte leszek, Mr Dancs. Semmi, de legalábbis 50%-nál is sokkal kevesebb az esélye annak, hogy az Európai Légügyi Hatóság önt engedélyezze repülni. Kötelességemnek tartom ezt személyesen is közölni önnel. Hozzáteszem ugyanakkor, hogy az utazását természetesen fizetjük, ha úgy dönt, ideutazik, Helsinkibe, sőt, a kiképzést is elkezdheti, de ha az orvosi vizsgálaton nem engedjük át a körültekintő elemzés után, sajnos, haza kell küldenünk, és ha jól értem, ön most épp felmondani készül a cégénél.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Igen, uram. Éppen ma, pár órán belül felmondok. Viszont papírforma szerint még három hétig a kollégáim jóvoltából alkalmazott vagyok, tehát ha ön ez idő alatt dönt majd a sorsomról, még talán visszatérhetek...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ez biztatóan hangzik, sőt, mondhatnám, ebben a helyzetben remek! Szeretném azonban újfent hangsúlyozni, hogy sajnos, nem úgy néz ki a dolog, hogy zökkenőmentes lesz. A döntés az öné, ha idejön, személyesen gondoskodom róla, hogy az első legyen, akit levizsgáztatok. Kérem, alaposan vegye fontolóra. Saját érdekében...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Döntöttem. Megyek! Akármi legyen is. Ha eddig eljutottam, uram, úgy gondolom, arculcsapása lenne a sorsnak, amennyiben most adnám fel.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Derék beszéd. Tehát eldöntötte, hogy idejön...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>El.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Hallottam, hogy sóhajt egyet, majd kis szünet után megszólalt:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>A maga helyében én is így döntöttem volna. A döntését nem szabad befolyásolnom, de ha már eldöntötte, elárulom, én magam is ezt tettem volna. És tudja mit?... Az európai szabályok nagyon szigorúak. Viszont egy hangot sem ejt egyik szabályzat sem a hallókészülékről. A követelmény a hallás. Amennyiben önnek a funkcionális hallása megfelelő, az olyan, mint a szemüveget vagy kontaktlencsét viselő emberek látása...azaz jó. Találkozunk a jövő héten Helsinkiben, jó utat! A hallókészülék mindenképp legyen önnél!- mosolygott elbúcsúzóban Ketola.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Semmit sem tudtam a hallókészülékről, csak abban bíztam, amit Palma megígért. Bele sem akartam gondolni, mi lesz, ha nem érkezik meg idejében a szerkentyű. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Amikor beértem, első dolgom volt időpontot kérni a főnöktől a beszélgetésre. A munkanapom fura volt, hisz tudtam, nem jövök ide vissza többé, de nem mondhattam senkinek, hisz kötött a Kennek tett fogadalmam. A kollégák azonban sejthették, mi van, s azt is tudhatták, oka van, hogy nem beszélek őszintén. Csendben öleltek meg, mikor szokásosan elbúcsúztam délben, s ment ki-ki a maga útjára. Én meg Ken irodájába. Leültetett, és kíváncsi, kiegyensúlyozott mosolygással nézett a szemembe. Elővettem a borítékolt felmondó levelet, a nyakamból leakasztottam az oly sok várakozással megkapott igazolványaimat, és letettem elé az asztalra.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Itt van minden, uram.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Mindent átgondoltál?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Mindent.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Bízom benned. Ezeket pedig most jó mélyen elteszem a széfembe. És mindaddig ott tartom, amíg az utolsó lefedett munkanapod le nem jár. Ha addig nem jelentkezel, leadom a főnökségen a felmondóleveledet és az igazolványaidat. Ha pedig ez alatt az idő alatt bármikor felhívsz, hogy visszajössz, itt lesz, és újra a nyakadba akaszthatod, a levelet pedig örökre elfelejtjük.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Azt éreztem, fejest ugrottam a sziklaszirtről a nagy semmibe. Ken azonnal kidobhatott volna, a céges szabályokról már korábban is tettem említést, nem tűrik egy pillanatig sem, hogy más légitársaságokkal kokettálj, engem pedig elméletileg már egy másik légitársaság kiképzése várt. Hogy az orvosi dolgok miatt ez mekkora mély szakadékot jelentett akkor, ez csakis rám tartozott, a tőle telhető maximálisat Ken megtette, sőt, annál is többet. Egyebet sem tehettem, mint hogy elrebegjem:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Köszönöm, uram!... Nagyon köszönöm!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<div style="text-align: right;">
<i><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">New York, 2013 október 29.</span></i></div>
<br />dancs arturhttp://www.blogger.com/profile/14225525766834345347noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5238101612919405681.post-17694033306018490492013-10-30T15:38:00.000-04:002013-10-30T15:38:08.199-04:00Hogyan lettem légiutaskísérő? ... (9)<b><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif; font-size: large;">Vörös szőnyegről, interjúkról, kétszínűségről, kitartásról, és arról, amikor béüt a ménkő...</span></b><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjhjr-n3UkUBR9trUyXTD52PgxrBsnhYOmMgj4Vre9Bq8tBpUyyW2PRl865RX0ztZrMkLONEMJJOdhSA-RTs2pfi1ct9phWv486mWxvLdm-POpAxsyIMFqNuof12Fb9cdMKy2jsCcoiDo4w/s1600/IMG_0886.JPG" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="400" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjhjr-n3UkUBR9trUyXTD52PgxrBsnhYOmMgj4Vre9Bq8tBpUyyW2PRl865RX0ztZrMkLONEMJJOdhSA-RTs2pfi1ct9phWv486mWxvLdm-POpAxsyIMFqNuof12Fb9cdMKy2jsCcoiDo4w/s400/IMG_0886.JPG" width="300" /></a></div>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Időben egy pillanatra most visszaugrom, mert eszembe jutott egy történet. Amikor második tanítványomat készítettem fel a dallasi megmérettetésre 2011 telén - ő volt Eloy, a portorikói füligmosoly perpetuum mobile - sokféle számomra furcsa akadályba ütköztem. De leginkább metódusaimmal merültek fel gondok Eloyjal kapcsolatosan. Legjobb tudásomat és bevált kiképzési fogásaimat alkalmaztam az ő esetében is, azonban előfordult, hogy a mécses eltörött, és engem becitáltak a feletteseim, hogy megkérdezzék, mi a helyzet. S ha mondtam, részemről nem sok, legfennebb, hogy a fiatalember kiskakas módjára viaskodik olykor, és nem tartja be az általam megszabott irányvonalakat, nekem abszolute semmi problémám nincs. Kérdezték, avatkozzanak-e be, és jeleztem, erre nincs szükség, kézben tudom tartani a dolgot, és hiszem, hogy rendben lesz minden. És lett is. Eloy ugyanis színjelesre vizsgázott Dallasban, amire roppant büszke voltam, mint arra is, hogy valami sumák húzás nyomán felettesünknek nevezték ki még próbaideje lejárta előtt. A tény hátterére külön nem tartom érdemesnek kitérni, mert nem vág szorosan témába, csak magát a tényt akartam felszínre hozni. Történt ugyanis, hogy rögtön hirtelen kinevezését követően az összes közül éppen őrá bízta akkori vezetőnk, hogy az én személyes éves értékelésemet elvégezze. Nem arra, aki engem is kiképzett és akivel kezdettől fogva folyamatosan egymás mellett dolgozunk, hanem Eloyra, aki épp csak bekerült, a kezem alatt megkapta az alapkiképzést, és el is repült Dallasba, hogy onnan a felettesi székbe pottyanjon vissza minden gyakorlati tapasztalat nélkül, s anélkül, hogy rólam bármit is tudhatna. És Eloy nagyon komolyan vette a kirótt feladatot, mert olyan jelentést írt rólam, amiben legfennebb is csak elégségesnek minősülök. Az elemzést személyesen kell tudomásomra adnia, és megbeszélnie, nekem pedig ellátni aláírásommal, hogy tudomásul vettem. Ezért behivatott az irodájába, és füligvigyor megölelgetett, és felsőbbrendűségi gesztusokkal megtűzdelve előhozakodott a témával:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>A helyzet az, hogy túl szigorú vagy. Ez itt nem katonaság.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>A munkámat végzem, és ezt elvárom mástól is.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Mégegyszer, ez nem katonaság. Elhiszem, hogy nálatok, ott, az európai országokban katonai rend uralkodik, de mi ettől vagyunk itt másak. Mi mosolygunk. Te nem mosolyogsz eleget, bele is írtam a lapodba.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Lehet, nem mosolygok eleget, de a problémákat megoldom, a munkámat minden esetben elvégzem... </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Elvégzed, méghozzá sok esetben pontosabban és jobban, mint bárki más... Lelkiismeretes vagy, de meg kell értened, nem mindenki olyan, s emiatt nem hozhatod őket kellemetlen helyzetbe, mi egy nagy család vagyunk....És a mosoly... a mosoly a fontos. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Mosolygok, amikor van, amiért mosolyogjak. A mi kultúránk nem az állandó teljes fogsoros mosolygásról szól... </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>De most itt vagyunk. És mi szórakozni vagyunk itt, jókedvet, derűt árasztani...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nem, Eloy: dolgozni vagyunk itt, s ha megoldottad az utasod problémáit, mosolyoghatsz és lehetsz vidám. Sosem gondoltam, hogy a jól végzett munkám miatt kerülök bajba egyszer, és mert nem tolerálom a hanyagságot.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Szigorú vagy. És sajnos, úgy tűnik, ezt a katonai szigort nem fogjuk tudni belőled kinevelni...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Te csak ne nevelj engem.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Aláírod?... Alá kell írnod, hogy leadhassam.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nem írom. Vagy ha igen, csakis a saját lábjegyzetemmel.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ne hozz kínos helyzetbe. Friss vezető vagyok...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ez érdekel a legkevésbé.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A történet az in-flight interjúm kapcsán villant be. Igaz, erre az alkalomra a megfelelő ember késztítette el értékelésemet, Eloy szelleme azonban, amiről bebizonyosodott, hogy betegesen elterjedt a rendszerben, és a Southwest alapértékeit kiforgatva, saját értelmezésben élnek vissza vele funkcióba kapaszkodott kétszínű kisistenek, ott lebegett minden felett. Napokkal Dallasból való visszatérésem után a munkahelyi telefonon kapcsolták nekem a Southwest személyzeti osztályát, ahonnan a - szintén latin származású - rekrúter várakozott, aki az interjúpanelben volt.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Mindazonáltal, hogy módfelett örültünk, hogy megismerhettünk és valósággal sziporkáztál az interjún, sajnos, ezúttal nem esett rád a választás. Bekerültél ugyan a tizenkettőbe, de mi csak kettőt választottunk ki közületek. Meg kell értened, te jó vagy, nagyon jó vagy, de nekünk a LEGJOBB kell. Ha szeretnéd megtudni, melyek voltak a gyenge pontjaid, szívesen megosztom veled.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Természetesen, akartam tudni, hisz ez volt az első alkalom, hogy lehetőségem nyílt megtudni, valahonnan miért utasítanak éppen el...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Szigorú vagy. Túlságosan kötődsz szabályokhoz. Ami jó is, de ebben a szakmában sokkal hajlékonyabbnak kell lenned. Számunkra úgy tűnt, kényelmetlen lenne számodra egy szabályt áthágni csak azért, hogy az utast boldoggá tedd.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Emlékeztem a trükkös kérdésre, amit azelőtt a földi munkám interjúján is feltettek, és akkor helyesnek minősítették a válaszomat. Úgy tűnik, a válaszok értéke más-más a különféle helyzetekben, még cégen belül is. Ha egy utas olyan szolgáltatást akar tőled ingyen kicsikarni, amiért mindenki más fizet, és neked lenne lehetőséged a szabályt áthágva annak az utasnak ezt megadni, megtennéd-e? És a válaszom, hogy nem tartanám erkölcsösnek, tehát nem.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Látod, ez a baj. Merev vagy. Igaz, a Jövedelem Menedzsment roppant büszke lenne rád, de egy légiutaskísérőnek hajlamosnak kell lennie áthágni szabályokat az utasa kedvéért.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nem baj, ha én ezt nem így látom?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Természetesen, azt gondolsz, amit akarsz. Én meg vagyok győződve róla, ha elgondolkodsz majd ezen, és majd újra jelentkezel, másképp fogod látni. És nagyon remélem, hogy jelentkezel majd újra. Én erre buzdítalak!...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Elmondhatatlanul sajnáltam, hogy így alakult, de legalább segített végleg eldöntenem magamban a szakítás szükségességét a Southwesttel, mert arra gondoltam, ha sokáig maradok még ebben a furcsa közegben, magam is el fogom hinni a sok hülyeséget, amivel bizonyos körökben a saját dilettantizmusukat leplezik, átértelmezve egy tradíciókon és szilárd alapokon működő légitársaság koncepcióját. Ugyanakkor sajnáltam is, hogy a Southwest ilyen figurák kezei közt fog felaprózódni, amennyiben nem tesz ellene. Mindezek ellenére is nagyon boldog voltam, hogy eljuthattam ismét Dallasba, hogy megerősített egy újabb tapasztalat, és folytattam a küzdelmet az álmaimért ott, ahol abbahagytam. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Napokon belül a United Airlines reagált egy már elfeledett pályázatomra. Közölték, jónak minősítettek, de angol nyelvű osztályaik már mind beteltek, és csak amennyiben német, orosz vagy mandarin nyelvkategóriában indulnék újra, tudnának figyelembe venni és tovább juttatni. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">De az élet felpezsdült újra, pár nap múlva egy rejtett számú hívás érkezett. Csak 00 jelent meg, és úgy gondoltam, jobb, ha hagyom kicsengeni és üzenetet hagyni. Amikor visszahallgattam, örömmel tapasztaltam, jól döntöttem:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>„Kedves Artur, a US Airways személyzeti osztályáról keressük, és alkalmasnak találjuk arra, hogy tovább tárgyaljunk Önnel légiutaskísérői állásunk betöltése végett. Kérjük, mihamarabb jelentkezzen a XYZ számon, hogy folytathassuk a beszélgetést”</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ha felveszem a telefont, miközben a bevásárlásból hat szatyorral igyekszem hazafelé a zajos utcákon, talán nem lett volna olyan kiegyensúlyozott a telefoninterjúm, mint így, hogy kényelmesen előkészültem, eldőltem a kanapén, és hívtam a megadott számot. Húsz perces társalgás volt magamról, karrieremről, alkalmasságomról s persze, az orrvérzésig ismételt STAR kérdések is elhangzottak. Pár nap múlva ismét utcán ért a hívás a 00-ás számról, de akkor már felvettem, mert el voltam készülve a második beszélgetésre, amelynek végén a kellemes hangú úriember meghívott az észak-karolinai Charlotte-ba egy személyes beszélgetésre a US Airways vezetőivel. Alig egy hónapon belül már másodszor is eljutottam személyes interjúig. Az előző évek küzdelmeinek fényében már ez is nagy eredménynek számított. Éreztem, hogy mind közelebb kerülök a célomhoz. A US Airwaysről akkor már mindenfelé olvasni lehetett, hogy az American fogja magába olvasztani, amint amaz a csődhelyzetet feloldja. Az igazsághoz tartozik az is, hogy meglátásom szerint az American soha nem is volt csődben, ez is csak valami pénzügyi manőver volt, aminek következményeképp nem kellett a pilótáknak és utaskísérőknek a bérköveteléseit teljesíteniük, ugyanakkor minden idők legnagyobb Boeing-megrendelését tették meg - közvetlenül a csőd bejelntését követően... Tehát tudni lehetett, hogy az American gigantikus cég lesz, és a US Airways pedig beleolvad, ergo, ha valaki a US Airways alkalmazottja, be fog kerülni a nagy rendszerbe maga is. Szóval taktika is volt jelentkezésemben a US-hez, meg a tény, hogy bennem volt a mehetnék, pontosabban a repülhetnék.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Nagyterem, szocializálódás, fecsegés, székről-székre zongorázás, cégbemutató, minden-minden a megadott sablon szerint működött Charlotte-ban is. Majd kaptunk egy percet - se több, sem kevesebb, mint 60 másdoperc - személyes szpícsre, amiben bemutatkozónak kell lennie és a válasznak arra, miért akarsz légiutaskísérő lenni. Erre volt alkalmam készülni, mert a fórumokon ott volt a részletes leírása a US Airways procedúráknak, és megvolt a jól kidolgozott „spontán” éppen 60 másodperces beszédem, aminek végén megtapsoltak, és a bennünket fürkésző 40-50 légiutaskísérő is szorgalmasan jegyzetelt közben, és elismerően bólogatott. Szünetben oda is jöttek páran, és gratuláltak a frappáns és profi bemutatkozóhoz, és volt, aki teljesen meg volt győződve afelől, hogy rövidesen USAir egyenruhában fogok sasszézni fel-alá egy repülőgép folyosóján. Tudtuk mind, hogy a lényeg benn maradni, s ha estig nem küldenek haza, már tuti a siker. Túlélő gyakorlat volt a következő, amit a mi csapatunk megnyert, szerencsére mind tapasztalt és korombéli emberek voltak, nem volt nehéz megoldani a szituációt. Ebéd következett, szocializálódás és nyilván, folyt a jegyzetelés. Egy idősebb utaskísérővel beszélgettem, aki elmondta, hogy 13 éve dolgozik a cégnél, és néhány hete léphetett ki a „tartalékos” kategóriából. A „reserve” státusz a frissen bekerült légiutaskísérőkre jellemző. Vannak cégek, ahol csak 3-5 évig tart kilépni ebből, másutt akár 15-20 évig is tartalékos lehet valaki, ami lényegében azt jelenti, hogy az ember soha nem tudja előre mikor és hova kell utaznia, sok esetben csak két órával indulás előtt, és akkor a kijelölt bázisán kell lennie útra készen. Ez azoknak nagyon embert próbáló, akik nem ott élnek, ahol a bázisuk van. Amerikában a légiutaskísérők sok esetben egyik országvégből a másikba ingáznak ahhoz, hogy egy nappal szolgálati idejük előtt a bázisra érjenek. Ehhez minden feltétel adott, ugyanis az amerikai légitársaságokon belül egyezmény van arra, hogy egymás légiszemélyzete korlátlanul utazhat akármelyik járaton - a szabad helyek függvényében. Tartalékosnak lenni akkor sem leányálom, de engem most ez sem érdekelt, nagyon bíztam benne, hogy New York megoldható bázis, ugyanis a többség nem szereti, emiatt junior bázis a nagy cégeknél. Azoknak ugyanis, akik nem itt élnek, még egy átmeneti szállást is nehéz megfizetni. New Yorkot a drágaság legendája lengi körül, s aki nem ismeri, nem szereti, az futva menekül még a környékéről is. Nekem ezzel volt a legkevesebb gondom. Bizakodva vártam, mi történik ebéd után, s mikor kerül sor a személyes interjúmra. A meglepetés nem is maradt el. Ebéd után az addig bennünket körbevévő elegáns légiutaskísérők eltűntek, kiszivárogtak a teremből és csak egy személyzetis sietett be és neveket szólított. Mindenki tudja a fórumokról, hogy az soha nem jelent jót. A rekrúter azonban, mintha tudná, mire gondolunk, így szólt:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Tudom, miket írogatnak a fórumokon, de nem szabad a sok butaságnak bedőlni. Most neveket fogok szólítani, kérem, aki hallja a nevét, szedje össze mindenét és szegődjön a folyosón várakozó csapathoz. Átvonulunk majd egy másik terembe, ahol további izgalmas dolgok várnak ránk. A többiek maradjanak a helyeiken.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">És sorra szólított bennünket, azokat, akik az imént említett nyertes csapatban voltunk, többek közt. A teremben ülők hitetlenkedve hallgattak, majd mégiscsak elhitték, velünk most csakis valami jó történhet, hisz mindannyian olyan jól szerepeltünk eddig. Volt, aki még oda is súgta:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>De jó nektek, ti már rendben vagytok...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">És megtapsoltak bennünket. A folyosón várt a hihetetlen: az elegáns légiutaskísérők sorra és egyenként fogtak karon bennünket, és mint valami vallásos szertartáson súgva társalogtak velünk, miközben megindult a menet egy irányba. Faggattak arról, hogyan telt a délelőtt, mi a benyomásunk, tetszik-e a cég bemutatkozása... és egyszer csak a kijáratnál találtuk magunkat. Ott elengedték a karunkat és hangosan valaki ránkszólt:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Kérjük, adják le számtábláikat a portán, és jó utat kívánunk!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Akkor mi most ki vagyunk rúgva?! - kérdezte döbbenten egyikünk</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Majd mindenkit személyesen értesítünk 48 órán belül az eredményekről... - válaszolták rezdületlen arccal mosolyogva, mintha épp a világválság végét jelentették volna be.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Eredmények? De hisz semmit nem is kérdeztek tőlünk, még csak a papírjainkat sem vették be, hogy belekukkantsanak, azt sem tudják, kik vagyunk... A módszer kétséges volt, de a kijelölt mikrobuszba beszállva teljesen egyértelművé vált a dolog, amint körbenéztünk egymáson. Valamennyien 40-en felüliek voltunk. Amerikában büntetendő valakit neme, kora, vallási és szexuális hozzátartozása, esetleg testi vagy egyéb fogyatékossága miatt diszkriminálni, és ezt nagyon szigorúan követik is. Emiatt tűnt istentelen arculcsapásnak a USAir húzása, s alig bírtunk magunkhoz térni. De ugyanakkor eszünkbe villant, hogy napokkal azelőtt a fórumon valaki már szóvá tette, hogy az interjún csakis a huszonévesek maradtak fenn a rostán, és mindenki azt hitte, az illető személyes sérelem okán ír ilyesmit. Most magunk is érezhettük, valami nincs rendben e téren, főleg, hogy a repülőtérre érkező következő mikrobuszban a harmincasok jöttek. Őket is „átvitték a másik terembe”... Ami igaz, az igaz, 48 órán belül meg is jött a levél, amelyben megköszönik és tudomásunkra hozzák.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Olyan sebességben voltam már, hogy nem lehetett megállítani, és mind erősebben éreztem, hogy valami jó közelít. Ez a „Változás éve” az ezoterikusok szerint is, meg szerintem is itt az ideje a változtatásnak, nem is lepett meg, hogy egy nap ismét American Airlines hírdetés tűnt fel. Időközben nem csak a rezumémat, a Facebook oldalamat, Glasdoor profilomat csiszoltam szakmai szempontból is megfelelőnek, hanem elkészítettem a LinkedIn oldalamat is. Ez az alapvető szakmai profiloldal kollekció, amit fejvadászok, HR-emberek mindenkor átböngésznek, ha valakit keresnek. Ezzel együtt Amerikában ma már sokkal nagyobb hangsúlyt kap egy Facebook oldal s annak tartalma, és bármilyen, az interneten felkutatható, a nevünkhöz fűződő nyom, mint egy leadott és kikozmetikázott rezumé. Személyes megnyilvánulásainkból a rekrúterek semmi perc alatt meg tudják állapítani, mennyi a valóságalapja rezuménknak. Egyik délelőtt véletlenül matattam a LinkedIn profilomban, amikor láttam, hogy látogatóm volt az American egyik menedzsere Dallasból - az AA székhelye is a texaszi városban van. Körülbelül húsz percen belül levelet kaptam az American személyzeti osztályáról, hogy a pályázatomat elfogadták a légiutaskísérői állásra, és most tovább szeretnének velem ismerkedni, mégpedig egy videóinterjú keretén belül. Addigra mindennel el voltam készülve, tudtam az American telefoninterjú minden mozzanatát, ugyanúgy a személyes interjú támpontjait, de videóinterjú... Hamar fellapoztam a fórumot, és igencsak pezsgett az élet, mindenki pánikbaesettem írogatta, hogy miafrancezavideónyavalya?... És mindenki arra várt, valaki majd első lesz, és megosztja, mi is történik.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Körberohantam a várost egy webkameráért, végül a szekrényemben találtam meg a régi, otthonról hozott kamerát, az utasítások szerint felinstalláltam. Forró nyár volt, így boxeralsóban maradtam, csak felülre öltöttem fehér inget és öltönyt, a kamera mögötti falat teleragasztottam puskákkal, és a fórumról már jólismert kérdésekre felvértezve elindítottam a felvételt. A legnehezebb kérdésekre nagyon könnyen válaszoltam, azokra külön készültem. A sors fintora, hogy nem azokat, hanem a legegyszerűbbeket, illetve az arra adott válaszokat rontottam el. Nem is lepett meg, hogy újabb elutasítást inkasszálhattam az Americantól napokon belül. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Mindent egybevetve, intenzív időszakot hagytam magam mögött, amikor végre hazautazhattam szabadságra, és Szatmár unott békéje teljesen kikapcsolta bennem a légitársaságokat. A TAROMhoz is csak azért mentem be, hogy a volt munkatársaimmal enyelegjek, semmiképp nem éreztem semmiféle szakmai kihívást dologban, sem sérülékenységet. Szabadságom alatt csak az Air France keresett még, mint minden nyáron, ha otthon vagyok, mennék-e a Kennedyre dolgozni nekik, de én akkor már csak egyet tudtam: az égbe akarok menni dolgozni, sehova máshová. Annyira nem volt azért rossz a Southwestnél, hogy felrúgjak mindent, és nulláról kezdjek valahol, ahol kétségesebb a jövő, mint ahol jelenleg vagyok.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Bújtam a jólismert honlapokat, és titokban még mindig a Deltára vártam. A jelzések arra utaltak, valami mocorog náluk, ugyanis 2000 új légiutaskísérői állásról rebesgettek suttogva a folyosókon. Emellett valaki azt is tudni vélte, a Deltának sürgősen kell 250 légiutaskísérő New Yorkba most azonnal, és ezért, mivel kevés az idő, a decemberben visszautasított többszázezres kukából guberálnak majd New York-iakat. És úgy is lett. Sorra hallottam ismerőseimtől, akiket velem együtt elutasított decemberben a Delta, hogy most telefonon(!!) keresték őket Atlantából és gyors eljárással interjúra invitálták. Kimberley is kapott levelet, de mint bevált Southwest légiutaskísérő már nem akarta feladni azt, ami a kezében volt. Őt a Southwest Kaliforniába helyezte ki és egy hónap után Las Vegasba költözött, ma már onnan repked, és elmondhatatlanul boldog. Evelynt nem elítettem, de amint elkezdte a kiképzést a JetBlue-nál Floridában, pár nap múlva sírva telefonált nekem. Éppen Miamiban üdültem, kértem, jöjjön le ő is, hogy nyugodt körülmények közt beszélgethessünk, éreztem, komoly tragédia, ami vele történik.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Az orvosom most hívott. Emlékszel, hetekkel ezelőtt a fejfájásaim miatt New Yorkban orvoshoz mentem, és fekete foltokat találtak az agyamon... Most telefonált az orvos, hogy azonnal utazzam New Yorkba, mert meg kell műteniük.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">És csak zokogott és zokogott. Persze, nem volt abban az állapotban, hogy elvezessen Orlandóból Fort Lauderdale-be, és mivel már nem volt a Southwest alkalmazottja, nem voltak ingyenjegyei sem repülni. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Itt kell hagynom a kiképzést, és ha meggyőző papírt hozok a JetBlue-nak, akkor talán későbbiekben mégegyszer elkezdhetem a légiutaskísérői kiképzést... </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Benne tehát a Delta újabb lehetősége sem hagyott nyomott. Addigra igaz, túl lett a műtéten, és a JetBlue is elfogadta orvosi igazolásait, de a kiképzést jövő év februárig nem kezdheti el. Több ismerős után Marsha is ujjongva jelezte, a Delta szándéklevelet küldött neki. Én akkor sem kaptam semmit. Viszont egyik este lefekvéskor az egyik fórumról valami fura link nyílott, amiben az egyik európai légitársaság hírdetése szerepelt, amelyben New York-i bázisukra keresnek légiutaskísérőket kifejezetten New Yorkból. Ez azért is tűnt kamunak, mert európai légitársaságnak nincs New Yorkban bázisa, jobbára minden légitársaságnak a saját országának fővárosában van csupán. Másrészt felkutattam az adott cég hivatalos honlapját, ahol természetesen nyoma sem volt légiutaskísérői álláshírdetésnek.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Veszítenivalóm nem volt, a hírdetés elég profinak és kecsegtetőnek, és hihetetlenül jónak bizonyult. Válaszoltam rá, és csatoltam is a rezumémet egy az előzőekben jól kidolgozott kísérőlevéllel. Hajnalban dolgozni mentem, és reggeli közben telefonhívás ért egy manhattani számról.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>„ Kedves Artur, örömmel vettük most érkezett levelét. Az álláshírdetés ugyan lejárt, saját hibánk, hogy nem vettük még le az internetről, de amennyiben érdekli a légiutaskísérői állás New York-i bázissal a Finnair légitársaságnál, kérjük, haladéktalanul hívjon vissza bennünket, az utolsó lehetőség az interjúra hétfőn van, ugyanis finn partnereink ezt követően megérkeznek New Yorkba a végső válogatást megejteni, és addig a személyes interjút, az átvilágítását és az úszástesztet is meg kell ejtenünk.”</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Annyira hirtelen jött az egész, hogy felkészülni sem tudtam, és nem is nagyon igyekeztem. Úgy gondoltam, az elmúlt hónapokban annyit mind készültem, hogy ha ma sincs bennem, ami ehhez kell, úgyis teljesen mindegy. Sosem felejtem el, milyen csudaszép, párás kora reggel volt a tűző júliusi napot megelőzően. Állig kosztümben vonultam végig a divatos 42. utcán, ahol valamilyen parádéra készülve utcahossznyi vörös szőnyeg volt leterítve. Mint annyi más esendő ember, én sem álltam meg, hogy fényképezkedjek le rajta, és úgy éreztem, erőm teljében vagyok, a világ minden pontján imádkozik értem valaki és pozitív energiákat küld felém. Végigsasszéztam a szőnyegen a Fifth Avenue-ig, és meg sem álltam a patinás French Buildingig, amit addig csak kívülről csodálhattam meg. Az interjúm sima volt és egyszerű. A hölgy, akit Valerie-nek hívtak papírról kérdezett feljegyzett kérdésekből intézett hozzám, miközben mosolyogva jegyzetelt. Nem tűnt semmi sem komplikáltnak, valószínüleg akkora adag tapasztalat gyűlt össze bennem, akárhova nyúltam gondolataimban, voltak naprakész történeteim minden felvázolt szituációra. Valami adózással kapcsolatos iratokat is kitöltöttem, s amikor egy paksamétányi irattal elhagytam az irodát, még az épület előtt matatva a telefonommal megérkezett a levél az emeletről:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>„Kedves Artur, gratulálunk, a mai beszélgetésünk nyomán egyértelműen szeretnénk, ha alkalmazottunk lenne. Ennek érdekében néhány további lépésben helyt kell állnia és ezt követően a végső válogatáson finn partnereink színe előtt megjelennie.”</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Akkor és ott, a Fifth Avenue és a város kellős közepén életem egy új fejezete kezdődött el. Negyven fok körül járt, és rajtam nem izzadt a kosztüm. Boldogan úsztam hazafelé az elmondhatatlan túristatömegben. Mosolyogtam és köszöntem vadidegen embereknek. Mint a könnyed New York-i filmekben szokás. Talán még énekletem is. Első dolgom volt, hogy az egyik európai boltban bevásároltam mindenféle finomságot, és felhívtam Shyam barátomat, hogy érkezem hozzájuk az Ozone Parkba, és számítson rá, hogy kemény ünneplésnek nézünk majd utána.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Semmi gond, testvérem. Állok elébe. Az egész családommal együtt...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<div style="text-align: right;">
<i><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">New York, 2013 október 23.</span></i></div>
dancs arturhttp://www.blogger.com/profile/14225525766834345347noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5238101612919405681.post-11657827407728041042013-10-30T15:35:00.000-04:002013-10-30T15:35:00.845-04:00Hogyan lettem légiutaskísérő... (8)<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif; font-size: large;"><b>Vissza Texasba!</b></span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhAzS9AMrzujOLOKl0dN56M3Z-PXHAx4czGo5_VNgg1bxnzCaDPigJVpstr_pv5ugIT1TgRZoIYUaWaxuSGGIF0UEm15UMct-DthFzIY4N_iTYEIAiK8Z9TmOXHSNNicJTkPwoHrBMc3j_Y/s1600/IMG_0407.JPG" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" height="300" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhAzS9AMrzujOLOKl0dN56M3Z-PXHAx4czGo5_VNgg1bxnzCaDPigJVpstr_pv5ugIT1TgRZoIYUaWaxuSGGIF0UEm15UMct-DthFzIY4N_iTYEIAiK8Z9TmOXHSNNicJTkPwoHrBMc3j_Y/s400/IMG_0407.JPG" width="400" /></a></div>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Dallas! Bevallhatom, amikor 2009-ben életemben először jártam ott a Southwest alapkiképzésén, nem igazán nőtt a szívemhez. Igaz, nem is sok alkalmam nyílott akkor a városba mennem, s ha megtettem egyszer, azt sem tudtam, merre vagyok arccal. Tény, hogy nem lovagoltak karikalábú cowboyok a főutcán és Ewingot sem láttam egy szálat sem. Ettől függetlenül bíztam benne, valami majd megmarad nekem Dallasból. De nem. Azaz de. A szálloda. Az Eleganté. Úh, ott nagyon szerettem. Nekem pazarnak tűnt, kényelmesnek és az emberek meg barátságosnak. Nem is értettem, a kollégáim miért siránkoznak állandóan valami miatt. Aztán idővel megtanultam, hogy az amerikai már csak ilyen: folyton reklamál, elégedetlen és közben roppant modortalan, ha idegen helyre ér. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Nem is gondolkodtam sokat, hová foglalok szobát magamnak az interjú szesszió idejére. Már az jólesett, amikor telefonon bejelentkeztem, és mondták, hogy nekem, mint Southwest alkalmazottnak speciális, roppant kedvezményes ajánlat jár. Azt hiszem, az volt a pillanat, amikor négy év után elkezdtem ismét visszatalálni a Southwesthez. Elvesztettem ugyanis a lelkesedést, amit akkor, 2009-ben itt kaptam. Nem csak az első munkahely ténye, hanem a Southwest impozáns, egyszerű klisékre épülő nagyszerűsége rengeteg energiát adott nekem akkor, és úgy éreztem, jó helyre kerültem. Hogy aztán nem maradt meg kitartóan bennem ez az érzés, a már sokat emlegetett helyi kikezeletlen problémák eredménye. Most azonban visszatérni Dallasba olyan nagyszerű élmény volt, és ismét olyan tiszteletreméltónak és markánsnak éreztem a Southwest-et s magamat ezen belül. Az, amiért ott voltam, csudajó dolog. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Az egy hónapot arra használtam, hogy felkészüljek.Minden lehető fórumon utánanéztem és utánaolvastam a dolgoknak. Egy újabb teljesen ismeretlen világ tárult fel előttem, amiről hallottam ugyan, de mindig elengedtem a fülem mellett, mert úgy véltem, sok duma semmiről, amiből egyes emberek sok pénzt csinálnak magunknak azáltal, hogy másokkal elhitetik, hogy az a sok haszontalanság, amiről írnak, az nagyon fontos és szükséges. Persze, ma is valami ilyesmit tartok erről, de mivel ez az egész amerikai társadalom ilyen haszontalan klisékre támaszkodik, muszáj magam is beálljak a sorba, s ha fenn akarok maradni, meg kell értenem a klisék és a haszontalanságok működési elvét, hogy azt a magam javára alkalmazni tudjam.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Így futottam bele a sztárinterjúkba. Persze, nem sztárokról van szó, hanem STAR - interjú metódusról. Situation, Task, Action, Result, azaz helyzet, feladat, cselekvés és eredmény, ebből áll a rövidítés, és azokról a beszéltetős meghallgatásokról van szó, amikor úgy kérdeznek: „Mondj egy példát arra, amikor ...” és többtucat alaphelyzetben való jártasságodat képesek ezzel felmérni, s mivel mindenki tudja, hogy ezekre felkészül egy alapos interjú alany, nem csak ezt elemzik, hanem az illető minden gesztusát, szókincsét, testbeszédét - egyszóval nem is a válasz a fontos, hanem a hogyan. Egy STAR interjúra nem lehet másként felkészülni, csak azzal, hogy összekapod magad, tisztában vagy önmagaddal, eddig elért eredményeid fontosságával, tudod, mit kell s mit nem érdemes kiemelned. Nem kell ezerféle történetet felépíts és tárolj a fejedben egy ilyen beszélgetésre csak nagyon keveset, sokkal inkább az a fontos, hogy adott kérdésre, melyiket kapod elő, s mit emelsz ki éppen abból, s tolod a kérdező orra alá. A lényeg, hogy az illetők lássák, mennyire nagyszerű vagy, és elengedhetetlen, hogy éppen téged alkalmazzanak. Hangsúlyozom, amit korábban említettem: itt már rég nem érték keresésről beszélünk, nem arról, hogy a rátermettséged felszínre kerüljön, hanem csakis egyről - hogyan vagy képes eladni magad.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A légiutaskísérői interjúk Amerikában nagyjából egy kaptafára mennek. Még csak árnyalataikban sincsenek különbségek, csak más-más logó alatt zajlik a parádé. Egy nagy és impozáns teremben összeterelik a mindenki számára kényelmetlen cuccokba bújt kandidátusokat, és ott jó sok időt adnak nekik az ismerkedésre. Ez kötelező, nem véletlenszerűen kell ismerkedni., hanem gyakorlottan, fecsegni és fecsegni, és ülni nem természetes módon egyik székről a másikra, mindenkit kifaggatni, senkire igazából oda nem figyelni, csak zongorázni körbe-körbe. Mert mindenki tudja, figyelik a társaságot. És jegyzetelnek. Merthogy azt ne felejtsem el mondani, mindenki azonnal belépéskor kap névtáblát vagy sorszámot, amit magára kell aggatnia, hogy a megfigyelők tudják, mikor kiről tesznek feljegyzéseket. Amikor már az ember ott tart, hogy felvágja az ereit, ha még valakinek el kell mondani, honnan jött és milyen légitársaságoknál szolgált s ugyanakkor vissza is kell udvariasságból kérdeznie, sőőőőt, meghallgatnia (egyik fülén be, másikon ki, de mégiscsak meg kell...) egy újabb élettörténetet, akkor jönnek az egyéb foglalkozások, cégismertetők, kérdezz-felelek, csapatjátékok, szünet, miközben a titkos vagy látványos megfigyelők szorgalmasan jegyzetelnek.Amire az ember azt is elfelejti, miért is jött, következnek a csoportos, majd az egyénenkénti interjúk. A nap során akármelyik ponton diszkréten félrehívhatnak, és hazaküldhetnek. A többi mit sem sejt, csak azt tapasztalja, mind kevesebben és kevesebben feszengenek a teremben s mind több szék üres. Ez jó jel azoknak, akik még ott vannak. Nap végén azokat elküldik ujjlenyomatvételre és beveszik az irataikat, amit egész nap rongyosra izzadtak a kezükben.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Nos, a nagytermes résznél a Southwest hatalmas előcsarnokában gyülekeztünk, s mivel mindenki cégen belüli volt, szabadon járkáltunk a jólismert helyeken, beköszöntünk az irodákba, főleg a szabadjegyeket kezelő kollégákhoz, majd egyenruhapróba következett. Ami a Southwest esetbében teljesen nonszensz, hiszen a légiutaskísérői egyenruháik csak kiegészítőkben és kombinációkban különböznek a földi kiszolgálókétól, de ha a szabályzatban ez van, megejtjük, s felpróbálunk egy-egy rend Southwest uniformist, amilyet amúgy naponta hordunk. Az egyik kandidátus kolleginát el is tanácsolták. Na, akkor értettem meg, hogy a méretekről van szó. Mert azt törvény tiltja, hogy a kövéreket kirekesszék a versenyből, de a légiutaskísérőnek bele kell férnie adott méretű egyenruhákba... Miután ezt megúsztam, az interjú, következett. A nagyteremben legnagyobb megletésemre szintén New York-i kollégával futottam össze a rakodó munkások közül az erőltetett szocializálódás közepette, s miközben a jegyzetelőnek megjátszva, szélesen gesztikulálva, és hatalmasakat mosolyogva pózoltunk, súgva megkérdeztem:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Te meg hogy kerülsz ide?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nem tudtad?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nem. Rólad nem.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nem nagyon mondtam. Ha elbukok, ne röhögjenek rajtam.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Leszarom.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Lényegében én is.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Jól nézel ki!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Te is. Mivel jöttél?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>A mienkkel tegnap.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Meg vagy őrülve? Szálloda?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Olcsó, kedvezményes. Te mivel jöttél?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Deltával ma hajnalban. Hulla vagyok.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Na látod, én meg nem. Velem alhatsz.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ne már, ma is itt alszol?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Élvezem Dallast.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>O.K.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">És tényleg élveztem. A szállodába érve olyan volt, mintha nagyon sokéves kötődésem lenne mindenhez itt. Minden ismerős volt, a medence, a recepciós, a sofőr, aki a reptérről elhozott, a lift, a szoba, a függöny, az ágy... Eldöntöttem, nem stresszelem magam, és feleslegesen nem fogom elrontani a napom azzal, hogy idegeskedek. Azt éreztem, nincs vesztenivalóm, viszont ha kihagytam volna, akkor nagyon bántott volna egész életemben. Legkényelmesebb cuccaimba bújtam, és már haladtam is a belváros felé. Mintha egy teljesen más helyen lennék, mint a négy évvel azelőtti csavargásom idején. Színes, pezsgő, kisvárosi életet élő gigantikus városban találtam magam. Dallas hatalmas, nagy távolságok vannak, ugyanakkor a texasziakra jellemző kisvárosi életet élnek, nem tolonganak az utcán, jobbára autóznak, és kedvesek, szégyenlősek és visszahúzódottak. Megvendégeltem magam autentikus texaszi menüvel is, chillisbabbal és texasi börgerrel és finom helyi csapolt sörrel. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Amikor az interjúpanel két tagja egy rekrúter és egy idős légiutaskísérő bekísért egy kis oduba, körbeültük az asztalt, és patakzottak a sztorik, a történetek, fesztelen voltam, és roppant magabiztos abban, hogy ezt most nem bukhatom el, csak mert nem. És az utaskísérő tekintetéből meg a harmadik személyként ott jegyzetelő in-flight szupervizor bólogatásaiból azt éreztem, jó úton haladok. Ők ketten figyeltek rám. A rekrúter nem. Ő a papírjaiban matatott, és robotként kérdéseket olvasott fel nekem a lapról, a jólismert, és minden fórumon publikált STAR kérdéseket, s ugyanolyan gépiesen jegyzetelt, kiikszelt és bekarikázott a lapján, de semennyire nem érdekeltem ÉN. A beszélgetés fél óránál is tovább tartott, és a légiutaskísérő még kérdezett volna, de a személyzetis intett, hogy ennyi elég is volt, napokon belül értesítenek. Felálltak, kezet fogtunk, és az idős hölgy kikísért, és kinn feltette még a kérdéseit. Anyásan mosolygott, és azt mondta:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Remek beszélgetés volt. Örülök, hogy itt vagy, nekünk ilyen kollégák kellenek!...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ez olyan fantasztikus biztatás volt, hogy legszívesebben ott helyben megtáncoltattam volna. De csak elegánsan elvonultam a többieknek látványosan és színpadiasan - ahogy kell - sok sikert kívántam, és kiléptem az utcára. Tudtam, hogy Kimberley éppen ott, valamelyik osztályteremben tanul, neki már ki van kövezve az út a siker felé. Szerettem volna egy pillanatra is akár látni, de erre semmi lehetőség nem mutatkozott. Így a szállodába siettem, ahol átvedlettem utcai ruhába, és ismét nyakam közé vettem a várost.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<div style="text-align: right;">
<i><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">New York, 2013 október 22.</span></i></div>
dancs arturhttp://www.blogger.com/profile/14225525766834345347noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5238101612919405681.post-89355873831762210562013-10-30T15:31:00.001-04:002013-10-30T15:31:40.148-04:00Hogyan lettem légiutaskísérő... (7)<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif; font-size: large;"><b>A próbálkozások évei - sikerek és kudarcok</b></span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiyXVUSCu0g_Org3sq-xOVzI-qs9PJFEBH81-aCeP14uPtmxYtZ9ACJATuJ-0ZmgSMLAVJXJ0C7UqZX1EJrmMJNJEySoF-Uvat2jPmefGICk8SGc2S-LaxgudzgtA-_HnYrXuaETUQ4uUyM/s1600/Joe+Fogarty+8.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="300" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiyXVUSCu0g_Org3sq-xOVzI-qs9PJFEBH81-aCeP14uPtmxYtZ9ACJATuJ-0ZmgSMLAVJXJ0C7UqZX1EJrmMJNJEySoF-Uvat2jPmefGICk8SGc2S-LaxgudzgtA-_HnYrXuaETUQ4uUyM/s400/Joe+Fogarty+8.jpg" width="400" /></a></div>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Tom távozását követően a New York-i állomás éléről csendes petyhüdtség telepedett ránk, azaz egy pocsolyaszerű állóvízben kaptuk magunkat, ahonnan senki igazán nem akart bennünket kirángatni. A cég a maga nagyságában hajthatatlanul masírozott előre, és rendületlenül olvashattunk, hallhattunk a Southwest sikereiről, eredményeiről és a rengeteg pozitívumról. Csak mi ott lenn, a mindennapi munkások nem nagyon éreztük ezt - például New Yorkban. Nem is csodálkoztam cseppet sem azon, hogy sorra alkalmazták a huszonéves fiatalokat, és azok ugyanolyan gyorsan sorra tovarepültek tőlünk. Más cégekhez vagy el innen, akárhova. Ugyanakkor egy keményebb mag is kialakulóban volt, talán egyféle összefogás volt ez a körülmények ellen. Ettől már kicsit jobban éreztük magunkat, és barátságok is elkezdtek kialakulni. Olyan kapcsolatok, amelyek aztán összehoztak bennünket azt követően is, hogy egyik-másikunk elhagyta a céget időközben. Páran közülünk sziklaszilárdan elköteleztük magunkat, hogy mindenképpen az in-flight álláshírdetéseket vesszük célba, és légiutasksérők leszünk. Hittük is, meg nem is a sikerét, de a szándék megvolt.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Amint korábban említettem, akármilyen légitársasági állást nehéz levadászni, az in-flight állások még ennél is sokkal ritkábbak és megközelíthetetlenek. Éppen ezért, amikor valamelyikünk éjszaka vagy hajnalban rábukkant egy frissen feltett légiutasksérői álláshirdetésre a Deltánál, az American Airlinesnál, a Unitednál, a JetBlue-nál vagy épp a US Airwaysnél, felhatalmazva érezhette magát, hogy az amúgy alkalmatlan időpont ellenére is körberiadózza a többi kollégát.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Az HR rendszer az óriáscégeknél Amerikában egy megközelíthetetlen erőd. Ha valaki behatóbban tanulmányozza akármelyik nagy légitársaság honlapját, akkor sem találhat e-mailcímet, levelezési címet és telefonszámot sem. Minden vonal egy sokopciós telefonközpontba jut, ahonnan - ha indokolt - kapcsolhatják a személyzeti osztályt, de jobbára úgy szoktak dönteni, nem indokolt, és nem kapcsolják. Nem lehet rezumékat küldözgetni kéretlenül, sem annak utánanézni, hol tart az ügyed, ha esetleg voltál oly szerencsés, és leadhattad hivatalosan az önéletrajzodat a pályázatoddal együtt. Azt pedig pláne lehetetlen kivitelezni, hogy egy elutasítást követően az ember megtudja, mi is az oka a döntésnek. Pályázat alatt lényegében sok esetben egy nagyon sok kérdéses személyiségtesztről, alkalmassági tesztről beszélünk, amit a rezuméd mellett online ki kell tölteni, és ugyanazt, ami az önéletrajzodban már szerepel, még egyszer, sokszor, néha nagyon sokszor újra és újra le kell írnod különféle formanyomtatványokba. Általában, egy jól begyakorlott jelentkezőnek is másfél órába telik online jelentkezni egy ilyen légi állásra. Persze, ha a szerver nem omlik össze. Ugyanis a rejtélyes éjszakai és hajnali meghirdetések ellenére, általában sok bennfentes tud a dologról kiszivárogtató fórumokról, mint a Glasdoor vagy az Indeed, ahol adott légitársaságok emberei jó előre kiszivárogtatják a kincset érő infót. Még nem vagyok tisztában vele, mennyiben szándékos ez, s mennyire marketing fogás ez is. Így aztán első órában annyi a jelentkező, hogy a szerver felmondja a szolgálatot, és az ember kezdheti előről leírogatni sokadszor is az életét és azt, miért is akar például légiutaskísérő lenni. Persze, mindenhol szorgalmazzák, hogy őszinte, a lehető legőszintébb válaszokat adja meg az ember, mert a program olyan okos, hogy a csalókákat kiszűri, és kidobja. Azt is, ha valaki „túl jó” - azaz olyannak tünteti fel magát. Nos, soha nem tudtuk, mi túl jók vagy nagyon gyengék vagyunk-e, de szerre mind ugyanazt az elutasító levelet kaptuk. S hogy mennyire nem emberi döntés áll emögött a leginkább onnan lehetett tudni, hogy sok esetben éjszaka s egyazon pillanatban kaptuk kézhez az elutasítást mindannyian. Sokára jöttünk rá - szintén szándékos vagy véletlen (?) kiszivárogtatásokból - hogy az HR rendszerek minden légitársaságnál nagyjából ugyanazt a programot használják, és ez válogat a sokszázezer beérkezett pályázatból, legtöbb esetben véletlenszerűen. Egyféle irányvonalat azonban mégiscsak megszabnak a program beállításánál, s ez elsősorban néhány kulcsszóban nyilvánul meg. A rendszer rá van állítva bizonyos szavak keresésére a sokoldalas pályázatokban. Ha valaki annyira kívülesik a szakmától, hogy azok a szavak nem jelennek meg önéletrajzában vagy a szintén elengedhetetlenül fontos kísérőlevelében, akkor semmi esélye sincs, hogy beadványát valaha is eljuttassa a gép élő ember elé.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ha valakit valaha is valamiért felhívnak egy cég személyzeti osztályáról, az már-már olyan, mintha az ember közvetlenül beszélne a Jóistennel. Ilyenkor - hacsak nem rejtett számról hívnak - az ember lejegyezheti a kincset érő telefonszámot. A legjobb azonban az, ha az ember - mint ahogy ez Amerikában amúgy is szokás - nem veszi fel a telefont, hanem hagyja, hogy a hívó hagyjon üzenetet és abban hagyja meg a telefonszámot vagy egyéb elérhetőséget. Például az HR-hoz, a megközelíthetetlenhez. S akkor percek alatt felkerül a telefonszám az említett fórumokba, s az ügyesebbek le is lopják onnan, mielőtt a fórum szemfüles adminjai le nem tiltják azokat a légitársaságok kérésére.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Mintha a gazdasági turbulenciák lecsitultak volna 2012-re. Év vége felé teljesen felpezsdült az élet a markáns légitársaságok háza táján is. Az American Airlines-szal előzőleg már volt kapcsolatom, ugyanis amikor a Malévval közösen üzemeltetett New York - Budapest járatok beindultak, rádöbbentek, hogy nehezen fognak szót érteni az ide látogató magyarokkal, akik békésen leélték eddigi életüket anélkül, hogy angolul kellett volna beszélniük. Ezért egy korábbi pályázatomra reagálva állást ajánlottak nekem részmunkaidőben a JFK-n, ami abból állt volna, hogy napi 4-5 órában részt veszek a budapesti járat előkészületeinél, és elsősorban is a magyar utasoknak nyújtok eligazítást. Mivel a budapesti járat esti órában indult, nem volt összeegyeztethetetlen a hajnali munkámmal a Southwestnél, és elkezdtem a felvételi folyamatot az Americannal. Így a személyzeti osztályról is legalább 2-3 telefonszámot beszerezhettem, neveket, e-mailcímeket, ami a későbbiekben szerephez is jutott. Az én rekrúterem Goldin volt, akivel sokat érintkeztünk a felvételi ágas-bogas procedúra során. A legkiemelkedőbb - és számomra legmulatságosabb - szakasz a magyar nyelvteszt volt. (lásd Levelek New Yorkból a teljes történet végett) Goldin ettől féltett legjobban, én meg ettől féltem a legkevésbé. Felhívtam az adott számot, ahol egy arizonai kisvárosból Zsuzsanna szólt bele, és köszöntött. Társalgás volt a teszt lényege, és felolvasás, hogy Zsuzsanna megállapíthassa, valóban beszélem-e a nyelvet:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Az emberek annyira hajtanak, hogy bejussanak egy légitársasághoz, hogy minden meghírdetett állásra jelentkeznek, akkor is, ha semmilyen előírásnak és elvárásnak nem felelnek meg. Emiatt ezt a nyelvtesztet is nagyon szigorúan veszik, emiatt végig kell csinálnunk, akkor is, ha tudom, te nagyon jól tudsz magyarul.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Én igen, jól tudok. Sokkal nagyobb lett volna az izgalmam, ha angolul kellett volna akkor vizsgáznom. Be sem vallottam Zsuzsannának, hogy egyszer, jobb híján a Delta egy japánul beszélő légiutaskísérői hirdetésére is válaszoltam... A székelyudvarhelyről származó hölgy aztán engedte, a rend kedvéért olvassak fel neki Müller Péter egyik épp kezem ügyében lévő kötetéből, majd hivatalosan közölte velem: tudok magyarul. Ennek én mai napig örvendek.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A Southwest azonban nem osztotta az örömöm, és közölték velem, hogy amennyiben én az Americannal akarok pajtikázni, megtehetem, de előtte mondjak fel. Akármennyire is bizonygattam, hogy a két munka nem üti egymást sem erkölcsiekben, sem időben, a Szeretet Légitársasága hajthatatlan volt, s az sem hatotta meg, hogy az American hallgatólag beleegyezett, hogy párhuzamosan dolgozzam mindkettejüknél, hiszen ők meg jól tudták, hogy 4 órás részmunkából a minimálbérnél is alacsonyabb órabérért senki sem fog hanyatt-homlok odarohanni és hagyni csapot-papot. Én meg nem a pénz miatt vállaltam volna a munkát, hanem úgy éreztem, ennyit a közösségemért megtehetek, és egy plusz színfolt lenne az önéletrajzomon is. Amikor azonban az összeegyeztethetetlenség végső verdiktumként a Southwest részéről elhangzott, fel kellett Goldint hívnom, és lemondanom az állást egy nappal azelőtt, hogy az American Airlines igazolványt a nyakamba akaszthatták volna. Goldin nem lepődött meg, de nem leplezte azt sem, hogy nem örül. Az American aztán napokon belül csődöt jelentett és felfüggesztette a budapesti járatait - amelyek később már a Malév eltűnése okán sem kerültek menetrendbe soha többé. A Southwestnél sem lepődtek meg különösebben azon, hogy le akartam lépni, hisz már akkorra nyílt titok volt a konfliktusom a helyi vezetéssel és annak sleppjével, és az említett slepp azt is nagyon jól tudta, hogy nem csak én várok ugrásra készen bármilyen elfogadható lehetőséget ahhoz, hogy a LaGuardia-i csapatot otthagyjam. Nem is különösebben érdekelte őket, mert úgy tartják, mindenki és minden pótolható, s aki nem boldog azzal, ami van, akkor a legjobb az, ha olyan helyre megy, ahol megleli a boldogságát. Ennél tovább senki nem is foglalkozott a dologgal, és különösebb megtorlások sem voltak, ez tiszteletreméltó és megjegyzendő.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A régi brancsból Joe dobbantott előbb. Fogarty munkásként került a céghez egy Long Island-i kisvárosból, amikor engem felvettek. Később az operatív személyzethez igazolt, és így sok alkalmunk volt együtt dolgozni, együtt indítani a gépeket, miközben nagyon sokat csevegtünk. Azaz inkább ő volt a beszédesebb, én meg szívesen hallgattam. Az a féle kedves csirkefogó volt, akiről tudod, semeddig sem alapozhatsz rá, de szórakoztató vele az élet. Ilyen szempontból nagy szerelem volt ez a szó egy nemesb értelmében - bár nevezzem inkább kalandnak. Joe napokig szerteszét dolgozta az agyát ahhoz, hogy aztán egy ideig ne is halljunk felőle. Amikor meg valahonnan felbukkant, jobbára egy fotó volt a keresztbetett lábairól valahol Hawaii-on, Kaliforniában vagy épp a South Beach-en, Miamiban. Úgy járt Hawaii-ra, mint haza. Egyet gondolt, és hátára kapta a hátizsákot, másnap meg már csodálhattam a naplementéket általa az Csendes-óceánon. Néha csak leugrott Texasba a szüleihez egy kis kényeztetésre. Egyik éjszaka aztán izgatott sms-üzenetet kaptam tőle Austinból.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- „Itthon vagyok a szüleimnél, és képzeld most mondja anyu, hogy magyarok vagyunk. Hát nem fantasztikus??????? Mikor mész legközelebb??? Veled akarok menni!”</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Hogy melyik testrésze magyar, aztán sem derült ki, adott pillanatban gipsynek is vallotta magát, noha igyekeztem megérttetni a forró fejével, hogy az semennyire sem fenszi, és felejtse el, viszont szívesen meghurcolom Magyarországon, ha akarja. Persze, erre soha nem került sor, az ilyen jellegű beszélgetések és ígéretek a mindennapi társalgáshoz tartoznak Amerikában, senki semmit nem vesz komolyan. Eleinte csak olyasmit mondtam vagy ígértem, amit valóban hittem s gondoltam, de mikor rájöttem, hogy ez nem így működik, vidáman „belementem” mindenbe. Így kolontos barátomnak is csak ennyit válaszoltam, valahányszor Budapestre készült:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Ó, hogyne, Joseph, csak természetes, hogy velem jössz! Visszafoghatatlan izgalommal várom a lehetőséget! - s hasonlók...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Joe tőlünk előbb Los Angelesbe költözött. Már csak azért is, mert Hawaii onnan csak egy ugrás, másrészt, mert ott mindig jó idő van, és kinn tanyázhat az óceánon. Csalt eleget, mennék én is, mert ott csakis jó dolgok történnek, de én meg voltam elégedve mindazzal a jóval, amit New York nyújtott nekem, és eszemben sem volt a nyugati partra bútorozni. Még Joe oldalán sem. Elköltözése előtti karácsonykor épp együtt dolgoztunk, és két járat közti szünetben odasietett, megölelgetett, és megkérdezte:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Mit terveztél mára?... Gyere ki Long Islandre, a beach-re.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Mikor ez elhangzott, fürkészve a tekintetét kerestem, lám, komolyan beszél-e, s igyekeztem emlékeztetni rá, hogy havazásra áll és ha nem is lesz fehér a karácsony, mindenképp alkalmatlan az idő Karácsony első napján a strandolásra. De ő ujjongva folytatta:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Búvárfelszerelést kaptam karácsonyra! - és fülig ért a szája - Azonnal ki kell próbálnom! Kinn leszek a parton, gyere le, ha nincs fontosabb dolgod!...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Amikor Los Angelesbe költözött, első dolga volt küldeni egy fotót a keresztbetett lábáról a kristályvizű medence széléről, ami otthonának része immár. Megértettem, miért ment oda, de nekem New York ennél is többet jelentett s jelent. Aztán a tavaszi válogatáson neki sikerült bejutnia a Southwest légiutaskísérői kiképzésére. Valamilyen ügyetlenkedés miatt én elszalasztottam a tavaszi szessziót, de megnyugtattak, lesz egy következő is az év vége felé. Nekiláttam hát, teljes gőzzel készülni a Southwest in-flight legközelebbi álláshirdetésére. Persze, nem tettem én már semmiféle hűségesküt a cégnek, s amint az American Airlines feltette az első álláshirdetést a csődhelyzetéből való kikászálódást követően, azonnal lecsaptam rá. És persze, körberiasztottam a többieket is. Csoportosan jelentkeztünk, s utasítottak is el bennünket 5 napon belül. Majd ugyanígy a United esetén is. Nem tudtunk egyről a kettőre lépni. Azaz Marsha, aki akkor már az Air France-nál volt eljutott a személyes interjúig, és útban Houstonba beugrott egy ölelgetésre, s hazafelé az interjúról szintén, hogy elmondhassa, mekkora csalódás volt neki az egész, és nem is bánja, hogy nem vették fel. De kitartott amellett, hogy tovább kell próbálkoznunk a Deltánál, JetBlue-nál, Americannál vagy épp a Southwestnél.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Mielőtt a Southwestet otthagyta volna, Shyam barátom is tagja volt ennek a csapatnak, akikkel együtt próbálkoztunk a levegőbe kapaszkodni, fel, fel... Kitartóan, s egyelőre minden különösebb siker nélkül. Rajtunk kívül Victor kollégánk és ketten a lányok közül, Kimberley és Evelyn tartozott ezek közé. Shyam még hindi nyelvtudását is latba vetve futott neki a Delta hindi légiutaskísérő hirdetésének, de ugyanolyan metodikusan hajították vissza onnan is, mint a sima, angol nyelvűről. Igazából az munkált bennünk, hogy nem tartottuk magunkat annyira hülyének és képtelennek, hogy ehhez az álláshoz közelférkőzzünk, de valami miatt csak nem akart összejönni, az automata válaszokból már kollekciónk gyűlt össze év végére. Akkor egy időben került fel a Southwest és a Delta álláshirdetése, a rég várt kiírás. Miután szorgalmasan elvégeztük a feladatokat, és lejelentkeztünk újfent a Deltánál angol, hindi vagy épp spanyolajkú kategóriában, folytathattuk a Southwesttel. Ehhez azonban - mivel cégen belüli dologról van szó - a főnökség beleegyezése és ajánlása szükségeltetik. Sorra járultunk a vezetőnk színe elé az irodába, és ő boldogan mondta mindőnknek, hogy nagyon szomorú, hogy el akarunk menni, de ha menni akarunk, ő biza nem állhat az utunkba, és ajánlást is ad, de ne feledjük, ide nem jöhetünk vissza, ha a kiképzés valamelyik vizsgáján netán elhasalunk. És mosoly és puszi-puszi. Ez december elején volt. A járatainkon napi rendszerességgel ingáznak a többi cég légiutaskísérői, amikor az egyikük a Deltától becsekkolt a járatomra, beszédbe elegyedtem vele, és Julie azonnal megígérte, egy belső ajánlással megtámogatja a jelentkezésemet. Hittem is meg nem is, de délután levelet kaptam a Deltától, amiben gratulálnak, hogy egy Delta légiutaskísérő szerint én tökéletesen alkalmas vagyok a megmérettetésre, ezért az ügyemet tovább küldték egy másik irodába. Onnan pedig még aznap megjött az elutasító levél. Karácsonyra engem is és Evelynt is a Delta elutasított, Kimberley és Shyam egy másik levelet kapott, amiben a Delta elnézést kér a késedelemért, de soha nem látott érdeklődés miatt az interjú procedúra akár hónapokkal is eltolódhat. Akkor jelent meg a Wall Street Journal-ban egy cikk, amelynek a címe ez volt: Ötször könnyebb a Harvardra bejutni, mint légiutaskísérőnek, és a Delta épp futó álláshirdetését emelte ki, amelyre egy héten belül 240.000-en jelentkeztek, s a jelentkezések száma óráról órára nőtt, minimálisra csökkentve az esélyét a bejutásnak. Hogy biztos legyek benne, nincs félreértés a dologban, a már beszerzett telefonszámon felhívtam a Deltát. A központban a menüből a Légiutaskísérői állások opciót választottam, és azonnal szét is kapcsolt a rendszer. Mint kiderült, az tilos zóna. Ezért kerülőúton, némi fondorlattal jutottam egy élő személyhez az HR irodából, aki bele lesett a papírjaimba, és vidám unottsággal közölte velem, nem is vagyok visszautasítva várjak szépen a soromra, majd hívnak... Végülis előbb-utóbb mindenki megkapta a legfrissebb elutasítását is, és miközben a Southwestre vártunk, januárban a JetBlue is pósztolta az állásait. Nekem is és Evelynnek is volt egy még augusztusban leadott jelentkezésünk, amire soha semmilyen módon nem reagáltak, most megkaptuk a fülest, hogy fél órát lesz fenn a hirdetés, igyekezzünk. Amikor az oldal sokszori összeomlása ellenére ismét jelentkeztünk, hátradőltünk, lám, mi történik. Eközben bukkant Evelyn valamiféle szegről-végről ismerősre, aki a Delta személyzeti osztályán tesz-vesz. Olyan volt, mintha megfogtuk volna az Isten lábát. Evelyn praktikus módon kezelte az ügyet, és miközben sminkelte magát az öltöző fényes ajtajának tükrében így szólt:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Érzem, sikerülni fog, bébi. Ha a nőket szereti, itt vagyok én, ha a pasikat, akkor ott vagy te. Jobb lenne, ha kijönnél velünk, a tesóm elhozza a palit, egy ital mellett mindent megtárgyalunk, és ha tud, segíteni fog.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A pasikat szereti, de én ettől függetlenül távol kellett, hogy maradjak a bulival egybekötött megbeszéléstől, mivel hajnalban dolgozni kellett mennem. Evelyn azonban felhívott és elkérte a jelentkezési adataimat, hogy nézzenek utána. Mint mondta, a fickó felvázolta, hogy nagyon kötöttek a dolgok a cégnél, és annál többet még a Fennvaló sem tehet, hogy a dossziékat a kukából visszacsempészi az asztalra, és legalább az interjúra megadják az esélyt. Azt azonban nem tudja senki sem már befolyásolni onnantól kezdve.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Napokon belül Evelyn zaklatottan hívott fel, hogy két levelet kapott, egyiket a JetBlue-tól, a másikat a Deltától. Mindkét helyen lehetőséget adtak neki a személyes megmutatkozásra.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Egyik interjúm pénteken van New Yorkban a jetBlue-val, a másik Atlantában szombat reggel. - lihegte a telefonba szerda délután pánikbaesetten.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Megnyugtattam, hogy ez nem a világ vége, hanem az, amire oly régóta várunk. S noha nekem nem jött semmiféle levelem, nagyon boldogan hallottam kolléganőm továbbjuttatását. Nekem csak az Americantól jött elutasítólevelem, és felhívtam azon nyomban Goldint régi ismeretségünk margóján megkértem, lesne bele a fájlomba, mi áll konkrétan az elutasítás mögött. Mint kiderült, a személyiségtesztet buktam el. Mint ki nem mondható jótanács, annyi hangzott csak el: nem kell azt az őszinteséget teljesen szó szerint venni.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Így már világos volt. Nyilvánvaló tehát, hogy valójában nem a személyiségemre kíváncsiak, hanem, hogy tudom-e, milyen válaszokat szeretnének hallani. Kicsit nyakatekert, de a lényeg úgysem ezen dől el, ha oda kerül a sor, hanem a személyes beszélgetéseken illetve - ha az ember eljutna odáig - a kiképzésen és a vizsgákon.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Kimberley pár nappal hamarabb adta le jelentkezését a Southwesthez, mint én, és őt már hívták is Dallasból és a telefoninterjún olyan jól szerepelt, hogy továbbjuttatták a személyes interjúra a következő hónapban.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Evelyn fáradtan tért haza Atlantából, amikor mindkét interjút maga mögött tudhatta, volt alkalmunk beszélgetni, és elmondta, hogy a JetBlue-nál jól mentek a dolgok, de a Delta egész napos interjú-szessziója meglehetősen fárasztó és összetett volt, és nem érzi, hogy sikeresen szerepelt volna. És jól érezte, mert napokon belül ismét két levelet kapott: egyikben a Delta ismét visszautasította, a másikban a JetBlue ujjlenyomatvételre invitálta. Ami itt első jele annak, hogy komolyabb szándékaik vannak egy jelentkezővel szemben. Evelyn dolgai innen felgyorsultak, és napokon belül megkapta a hivatalos állásajánlatot a JetBlue-tól és utazott is Floridába a kiképzését elkezdeni. Ezen közben Kimberley is megjárta Dallast és sugárzó arccal jelentette be, hogy felvették, és elkezdheti az öthetes légiutaskísérői kiképzést. Nagyon boldog volt, ugyanakkor roppant aggodalom is hatalmába kerítette, túl fiatal volt még a gyors és gyökeres változásokhoz, s annyira függetlennek sem érezte magát családjától, hogy csak fogja a kuffert és becuccoljon egy szállodába hetekre, ahonnan lényegében kijárási tilalom van érvényben, a légitársaságok ugyanis állandó megfigyelés alatt tartják a leendő légiszemélyzetet. Emellett meg az is közrejátszott borongós hangulatában, hogy rettenetesen félt attól, hogy - mint ahogy nagyon sokan - valamelyik vizsgán alulteljesít, két szék közül a padlóra, azaz az utcára kerül állás nélkül. Nekem is volt egy bajom, mégpedig, hogy a sorozatos elutasítások mellett velem semmi egyéb nem történt, még a Southwesttől sem hívtak vissza.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Shyam akkor már nem volt a Southwest alkalmazottja, Kentuckyban üdült, a „vidéki házban”, ahogy emlegetni szereti a távoli kúriát, és meghívott, repüljek le hozzájuk egy kis szabadfogású dorbézolásra.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Imádtam Kentucky csendjét, vidéki idilljét, és a filmekből ismert „klasszikus” Amerikát fedezhettem fel itt, mosolygós, egyszerű - és jobbára fehér - vidéki embereket, régivágású boltokat, vendéglőket, s na persze, a viszkigyárat, ahol a túra végén háromféle italt is megkóstolhattunk - amitől az egész még szebb színben tündökölt előttem. A másik csodálatos dolog a tanyán az volt, hogy sem telefon, sem internet nem működött, csak esetlegesen, de nem forszíroztuk nagyon. A telefonomat is csak megszokásból kapcsoltam be, amikor a közeli vendéglőbe mentünk vacsorázni egyik este, és akkor rámzúdult egy rakás üzenet. Egyikük egy atlantai telefonszámról. Az üzenetben ez állt:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- „Kedves Artur, gratulálunk, jelentkezése alapján kiválasztottuk és alkalmasnak találjuk a további meghallgatásra légiutaskísérői állásunk betöltése végett. Sajnos, napok óta nem tudjuk Önt elérni telefonon, amennyiben még érdekli az állásunk, kérem sürgősen hívjon vissza az alábbi telefonszámon...”</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Megfordult velem a világ, meg sem bírtam szólalni, és csak imádkoztam, holnap se legyen késő, hisz valószínüleg nem sok eséllyel találtam volna valakit is vacsora időben az atlantai irodában... De várjunk csak... Atlanta???... De hisz az a Delta! ... Érdekes, előzetes nyomozásainkból nem ez a telefonszám volt meg a titkos telefon-adattárunkban, akármennyire is egyeztettem Shyammel, aki maga is még társalgóban volt a Deltával a hindi nyelvű utaskísérői állás ügyében. Gondoltuk, nincs, amit veszíteni, és amúgy is egy robot fog válaszolni, amíg tart a térerő, hívjuk csak fel a számot, lássuk, mi történik. És történt:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Üdvözöljük az Airtran Airways atlantai központjában. Irodáink munkaideje.....” - és csalódottan bontottam a hívást.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- AirTran!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ennél nagyobb csalódást abban a pillanatban senki és semmi nem okozhatott volna nekem, Shyam alig győzte belémtölteni a viszkit a vacsoraasztalnál. A Southwest akkoriban vásárolta fel a gyenge lábakon álló AirTrant üzleti érdekekből, amire feleslegesen nem térnék ki most. Ennek azonban rengeteg olyan mellékes vonatkozása és hatása lett, ami mi, Southwest alkalmazottak mindennapjait és életét elmondhatatlanul keserjtette meg. Érthető hát, hogy eltekintve azoktól, akik mindig és minden helyzetben, akár ok nélkül is boldogok és mindennek ok és feltételek nélkül örülnek, az alkalmazottak többsége egy istentelen arculcsapásnak vagy épp szembeköpésnek érezhette ezt a bizniszt. Zsigerből viszolyogtam mindentől, ami az AirTrannel kapcsolatos, még Atlantát is megutáltam, mivel amazok atlantai járatai és az ezzel járó utazóközönség is a nyakunkba szakadt a boldog házasság okán. Utoljára azelőtt akkor volt az AirTrannel dolgom, amiről korábban említést is tettem, amikor állást keresve elfogadták a jelentkezésemet, de soha többet nem hívtak fel ennek ellenére sem. Szerencsére. Hogy utáltam volna magam. Mint akkor is, ha netán a Spirit felvett volna. Vicces volt valahányszor Larryvel, a Spirit főnökével összefutnom, aki anno azt mondta, hogy ne vesztegessük egymás idejét, mert nem volt amerikai jogsim, mert olyankor mindig mosolyogva megveregettem a vállát, és kajánul elrebegtem neki:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Óh Larry, az isten áldja meg magát, amiért nem vett fel a Spirithez. Életem legnagyobb ballépése lett volna, és ön megóvott ettől. Lekötelezett egy életre!... - és Larry olyankor mindig elkönyvelte, hogy neki is jó ez, mert ritka egy szemét alak vagyok.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">No, de vissza Kentuckyba, és az atlantai telefonhívásra... Csakis a Southwest lehetett, hiszen akkor már az AirTran be lett olvasztva, és nem működött külön cégként. Reggelre kerítettünk egy vezetékes telefont, és arról hívtam fel Atlantát. Kiderült, hogy a központi személyzeti osztály annyira túlterhelt a sokszáz jelentkező meghallgatásával, hogy leosztották a telefoninterjúkat az alosztályoknak, így Atlantának is, ahol még nem volt idejük a hangrögzítő rendszert lecserélni, és elnézést, de még mindig a megtévesztő AirTranes szöveg hallható... Elnéztem. Csak haladjunk.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A telefoninterjúm jól sikerült. Mintha láthatatlan erők fogtak volna össze értem, lazán és folyamatosan jöttek a válaszaim, a történetek, a helyzetelemzések. Ott kuporogtam Shyamék kanapéján, ők meg az ajtó túloldalán izgultak miattam.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Gratulálok, Artur! Továbbjutottál. Napokon belül jelentkezem az interjú időpontoddal, amikor Dallasba kell majd utaznod.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Az a telefonhívás a Grand Centralban ért, ahol egy kiállítás ürügyén tartózkodtam épp. Kisündörögtem a bemutatóról, és visszahívtam Chient az atlantai személyzeti irodában.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Március 7-re találtam neked időpontot, amennyiben elfogadod, kérlek mondj igent most.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Elfogadtam ujjongva. Február volt, majdnem egy hónap állt rendelkezésre, hogy mindenféle szempontból tökéletesre polírozzam magam, mielőtt - négy év elmúltával - ismét visszatérek Texasba egy újabb fontos megmérettetésre.</span>dancs arturhttp://www.blogger.com/profile/14225525766834345347noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5238101612919405681.post-55226522084264820192013-10-16T01:02:00.003-04:002013-10-16T01:02:48.377-04:00Hogyan lettem légiutaskísérő... (6)<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif; font-size: large;"><b>Tisztelettel, a „Szeretet Légitársasága”</b></span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: right; margin-left: 1em; text-align: right;"><tbody>
<tr><td style="text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg-Nn3ch7BgAu_P-LWR0J5ACuc0lGyUWsQ8Re2DS-mmSz_2dC-142I9Cfkw8kSxvHaeSdDnGV2VTfYy5XJvG9zrqneA5A4zBmtvGt5vzoYowSA8588NohWtShiRBg_Z4l6mekTvsXXzluMN/s1600/Christina2.jpg" imageanchor="1" style="clear: right; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" height="400" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg-Nn3ch7BgAu_P-LWR0J5ACuc0lGyUWsQ8Re2DS-mmSz_2dC-142I9Cfkw8kSxvHaeSdDnGV2VTfYy5XJvG9zrqneA5A4zBmtvGt5vzoYowSA8588NohWtShiRBg_Z4l6mekTvsXXzluMN/s400/Christina2.jpg" width="400" /></a></td></tr>
<tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;">Christina</td></tr>
</tbody></table>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A Southwestről nagyon sokat lehetne elmondanom, hogyha erről szólna ez a mese. A lényeg azonban mégiscsak az, hogy egy új világ, számomra teljesen új rendszerében próbáltam megkapaszkodni, és visszaszerezni a talajt, ami időközben meglehetősen elcsúszott valamerre a talpam alól. Szerencsém volt Tonyval, a kollégával, akit velem együtt vettek fel. Egyrészt, mert nyilvánvalóvá vált, hogy itt senkit nem érdekel a kor - Tony ugyanis nyugdíjazás után volt már, és csak pótcselekvésnek gondolta úgy, hogy szakmai pályafutása záróakkordjaként kipróbálja, milyen egy légitársaságnál dolgozni és ingyen repkedni ide-oda, másrészt mert olyan alapvető dolgokat meg kellett tanulnom, hogy mi hogyan működik. A szállodában és az életben is. Tony pedig nagyszerű tanító volt. Igaz, végeláthatatlan körmondatokban válaszolt a kérdésemre, beleszőve feleségét, Rose-t és karrierjének korábbi állomásait. Előbb Baltimore-ban majd Dallasban zárt össze bennünket a sors a különféle szakmai kiképzéseken. Jól is jött ez az intenzív program, mert ismét lüktetett minden körülöttem, és amellett, hogy a mindennapi társalgást, és az amerikaiakra oly jellemző „small talk” - bájcsevegést elkezdtem felszedni, mind jobban sikerült betekintést nyernem a szokásaikba, magatartásukba és furcsaságaikra. Bár nekik inkább én voltam furcsa, és szerettek a maguk módján, de igazából ennél tovább nem érdekelte őket semmi. Sem én, sem a másféle világlátás vagy egyéb, ami a saját komfortzónájukon kívül esik. Mondom, ezzel együtt szerettük és tiszteltük egymást a kiképzésen összeverődött csoporttársakkal. Christopher, az osztály egyik hangadója - aki mellesleg mindenben járatos és maximálisan amerikai a szó lehető legpozitívabb értelmében - egyik esti sör mellett a szálloda büféjében odajött, és mintha érezné, hogy kicsit megszeppenve figyelem a körülöttem zajló (és igazán gyorsan zajló) eseményeket, így szólt:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Kicsit el vagy anyátlanodva... Nem kell! Te nagyszerű ember vagy. És most számodra az a legfontosabb, hogy itt rendesen mindenből levizsgázz. És ezzel nem is lesz gond. A többi csak sallang. Semmi mással ne foglalkozz, hanem azzal, amit te akarsz. Én világéletemben azt csináltam, amit akarok. Itt csak így lehet érvényesülni.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Mosolyogtam, s elmeséltem neki, hogy tisztában vagyok mindezzel, mert én is eddig olyan szerencsés voltam, hogy azt csinálhattam, amit éppen akartam. Még ha kemény munka és küzdelmek árán is.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Látom rajtad. A Southwest nyert azzal, hogy felvett. Pár hónap múlva majd nevetni fogsz az egészen, és lepipálsz itt mindenkit.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A texaszi hetek után ki-ki visszatért az állomására. A Southwest hónapokkal azelőtt nyitott New York felé. A texaszi székhelyű cég a nagyon válságos idők ellenére a legerősebb lábakon állt az amerikai légiközlekedési palettán, és az egyetlen olyan légitársaságként tündökölt, amelyik még soha nem volt csődhelyzetben. Valóban, a cég nagyszerű üzleti modell alapján működik, és pimaszul rátermett menedzsment tartja kézben, és sorozatban nyeri el a legjobb munkahelye címet, sőt, a statisztikák arra külön mindig kitérnek, hogy a Hawaiian Airlines után a Southwest adja a legmagasabb fizetéseket.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">És ez mind igaz is. Részben. Azaz egy bizonyos aspektusból minden igaz, fontos azonban, honnan és miért elemezzük a dolgot. Bennem, aki a sokoldalúan fejlett szocializmus építése közben nevelkedtem, azonnal kigyulladt a piros égő, amikor akárhova mentünk, s akárhol kellett számítógépes vagy nyomtatott belső terjesztésű terméket olvasni, tanulmányozni vagy feljegyezni, valahogy mindig a cég elnök-vezérigazgatójába botlottunk, aki mindenhol idézetekben szólt hozzánk, levelekben, írásban, videofelvételeken, a cég belső tévécsatornáján, mindenhol. Amikor megtudtam, hogy évente van egy hatalmas rendezvénysorozat, amikor az elnök bejárja a legnagyobb állomás-pontokat, mint például Las Vegas, Orlando vagy Phoenix illetve Dallas, és óriási stadionokban összegyűlnek a népek, az alkalmazottak az ország minden részéről, és meghallgatják azelnök évelemző beszédét, és éljeneznek, tapsolnak, majd ezt következő héten írásban is megkapják, és videón is visszanézhetik, szóval, amikor mindezt láttam, az a vörös égő bennem berregett is. Csakhogy ne felejtsük el, éppen abban a helyzetben voltam, elmondhatatlanul örvendek annak, hogy van munkahelyem, méghozzá nem is akármilyen. Mondom, mind igaz, amit a cégről mindenfele olvasni és hallani lehetett, csak New Yorkban nem akart ez működni. Paul hamarosan le is köszönt szinte egyik napról a másikra, s újabb ideiglenes vezetők jöttek s mentek, és New York csak nem akart a Southwest jól bejáratott medrébe lépni és abban boldogan csordogálni. Néha az volt az érzésem, hogy a társaság pontosan a hirhedt New York attitűd sztereotípiára játszik rá, és egyszerűen nem hagyja kordában tartani magát, szóljanak azok a magasröptű elnöki beszédek akármiről is. Ami a fizetéseket is illeti, a magas kereset mindenki másra érvényes, de semmiképp nem az egyszerű munkásokra és az utasokkal közvetlen kapcsolatban álló ügyfélszolgálatosokra. Holott a Southwest aduásza a kifogástalan ügyfélszolgálat. De ők megelégedtek azzal, hogy a vezetőket és a légiutaskísérőket jól megfizessék. Az tény, hogy 60 dolláros órabérért egy legalább tizenkét évet kiszolgált utaskísérő vidáman terjeszti a cég nagyszerűségét, de odalenn a földön ennél sokkal több a dolog és a baj is.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Édes lelkem, ne sokat gondolkodj rajta: neked utaskísérőnek kell lenned, jelentkezz, amint az első lehetőséged megadatik az egy év letelte után! - ezek Christina szavai voltak.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Amikor a washingtoni személyzeti osztályra repültünk munkába állásunk első napján Tonyval, hogy az igazolványunkat nyakunkba akaszthassuk, a délutáni hazatérő gépre várva a baltimore-i reptéren és Rose-zal és Tony korábbi karrierjével kapcsolatos történetekbe és saját gondolataimba burkolózva fordult hozzánk egy csinos, középkorú, kifogástalan egyenruhába öltözött légiutaskísérő a szomszédos fotelből:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ti új fiúk vagytok a cégnél?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Igen - sietett reagálni Tony ugrásra készen pár sztorival.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ez pompás! - kiáltott fel Christina - azt jelenti, a cég újra alkalmaz! Isten hozott a családban! - és felállt, kezet fogott velünk és bemutatkoztunk.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Megdöbbentem, hogy Christina hetekkel, hónapokkal és évekkel később is mindkettőnkre és mindkettőnk nevére emlékezett. A légiutaskísérők a legritkább esetben találkoznak életükben ugyanazokkal az emberekkel, főleg olyan nagy cégeknél, mint a Southwest is, legyen szó utasokról vagy akár kollégákról is. Egy utaskísérő sok esetben évekig sem kerül egy járatra még bázisbéli kollégájával sem. Egyben azonban jelesek: kommunikációban. Akárkivel és akármikor a legnagyobb mélységekig el tudnak jutni egy beszélgetés során, és az sem véletlen, hogy fesztelenül beszélgetnek egymás közt is akár legintimebb dolgaikról is. Akkor is, ha felszállás előtt hetvenöt perccel is látták egymást életükben először és leszállás után talán soha többet nem találkoznak. Bár lehet, éppen ezért.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Christina elmondta, hogy férjezett asszonyként ötvenöt évesen lett utaskísérő:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>A legjobb helyen vagytok fiúk. Ennél a cégnél, ha sikeresen lehúzzátok a próbaidőt, nyitva a lehetőségek végtelenje előttetek. Egy év után pedig jelentkezhettek inflight-ra légiutaskísérőnek. A cég évek óta nem alkalmazott új utaskísérőket, de most terjeszkedünk, és komoly felvételek lesznek. Jobb, ha készültök!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Láttam már, a kor valóban teljesen mellékes, és itt valóban mindenki képességeihez mérten labdába rúghat. Mégis bátortalanul megkérdeztem Christinát, milyen diplomája van, mire kinevetett:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Mi? Diploma?... Azt akkor kapod, ha a kiképzést elvégzed! Ha egy légitársaság felvesz, azt akarja, hogy mindent úgy tanulj meg, és úgy végezz, ahogyan ők csinálják, ahogyan ők akarják. Ez a doktrínálás. Ha hibátlanul levizsgázol mind a harminckét megmérettetésen, akkor ők adnak neked diplomát. Ilyen egyszerű... Egyéb diploma itt nem számít.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Hogy nem ennyire egyszerű, az persze a későbbiekben kiderült, de információnak és kezdő ötletnek ennyi elég is volt. Ahhoz is, hogy a bogarat ismét elültesse a fülemben.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">És a beszélgetést rendszeresen folytattuk Christinával, aki Queensben az Astorián lakik, s akkor Floridába ingázott a bázisára, később felkerült Baltimore-ba, ami New Yorkhoz csak negyvenperces repülésre van. Lényegében azt szoktuk mondani, a gép felszáll Washingtonból, és beáll a sorba a New Yorkban való leszálláshoz. Christina pedig szolgálati napjai előtt átrobogott rajtunk útban Baltimore-ba. Akkor is, ha úgy sietett, hogy az utánfutó táskája is alig bírta követni, mikor végigkopogott a reptéri folyosón, mindig megállt egy ölelésre, és megkérdezni, milyen az élet, és hogy mennyi még a próbaidő. Ami pedig ennél is fontosabb, hogy isteni finom csokis kalácsot sütött. Útjai előtt pedig legalább egy-két tekercset odacsomagolt nekünk is. Egyet nekem, a többit elosztásra.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Megváltozott az életem, amióta itt dolgozom. A hülye olasz - utalt a férjére - otthagyott, azt mondta, ezt az életet ő nem csinálja, nem embernek való. De nekem gyökeresen megváltozott az életem. És senkivel nem cserélnék.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Mint elmondta, soha azelőtt még légitársaság közelében sem dolgozott, de egy barátnőjétől kapott fülest, amikor a Southwest pár percre meghirdette az állásokat, és azonnal jelentkezett.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ha én 55 évesen meg tudtam csinálni, én téged sem féltelek. Ha gondtalan életet akarsz, gyere repülni, nem győzöm eleget mondogatni! - bíztatott, és lehengerlően motiválóan hatott rám.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Igaz, Christina a Southwest inflight csapatához próbált édesgetni, úgy gondoltam, hogy addig is, amig erre sor kerülhet, körbenézek, és a nézelődés nem járt eredménytelenül. Régi barátom, a Delta pontosan akkor tett fel egy hírdetést a honlapjukra, amitől azonnal elájultam, majd fellocsoltam magam, s megint elájultam: New Yorkban élő, légitársasági gyakorlattal rendelkező MAGYARUL beszélő alkalmazottakat keresnek New York-i bázisú légiutaskísérő kiképzésre. A Delta jelentkezési űrlapját álmomban is ki tudom már tölteni, és az első körben feltett trükkös kérdésekret is jól ismertem, azt is, milyen választ szoktam adni rájuk - az utasítást szem előtt tartva - a lehető legőszintébben. Csak sok-sok idő múlva esett le, hogy az őszinteség nem biztos, hogy az, amit elvárnak az embertől...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A Delta addig, amint ezt korábban is meséltem, szinte hetente elutasította valamelyik pályázatomat. Ezúttal sem történt másként. Szinte egyidőben azzal, hogy leadtam, egy kávészünet után jött is a körülményesen-udvariasan elutasító automatikus levél mindenféle különösebb magyarázkodás nélkül, pontosabban ezzel a szöveggel: „úgy döntöttünk, hogy más, önnél sokkal megfelelőbb és alkalmasabb jelentkezővel folytatjuk a felvételi procedúrát, de ez Önt semmiképpen se keserítse el, és keresgéljen továbbra is a többi meghírdetett állásunk között”. El is képzeltem, hogy a sok New Yorkban élő, rengeteg légitársasági tapasztalattal rendelkező többi magyar mind ott sorakozik most a Deltánál, és jobbnál jobbak és megfelelőbbek erre az állásra, mint én. És ezt a rendszer röpke pár perc alatt ki is tudta szúrni, hogy még idejében elutasítson. Ma mulatságosnak tartom a rendszert, főleg, hogy már tudom nagyjából, hogyan működik. Akkor kisebb tragédiákat éltem meg ilyenkor.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A következő lehetőség nem váratott sokáig magára, és szintén a Delta felől jött. Elmeséltem Christinának, és örömmel hallgatta végig, hogy miben mesterkedek:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Jó! A Delta jó repülni. Mindegy, hogy hol, csak menj repülni, ne maradj a földön. Ha odajutsz, meglátod, miről beszélek. A Delta ma már jól áll, oda érdemes menni próbálkozni...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ezt én is tudtam, nagyon rég dédelgetett vágyam volt a Deltához kerülni. A meghirdetett állás most csak angolul beszélőket keresett utaskísérői állásra, és legnagyobb meglepetésemre, nem utasítottak el olyan ripsz-ropsz, secc-pecc, mint a magyar esetében, hanem továbbjutottam az első írásbeli tesztig. Amikor a 200 kérdést megválaszoltam - szintén őszintén - izgalmas várakozás vette kezdetét. Az elutasítás csak jóval egy hét múltán futott be...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Akkor már majdnem egy éve dolgoztam a Southwestnél. Hallottam, hogy Christopher eljegyezte kolléganőnket, Sherryt, akivel Baltimore-ban voltunk osztálytársak, és együtt Denverbe költöztek, miután mindketten szupervizori pozícióba avanzsáltak. Roppant büszke voltam rájuk, és újabb motivációt kaptam: mostmár saját ismerőseimen, bajtársaimon tapasztaltam, hogy működik ez a dolog a cégnél, ha tudsz, mehetsz feljebb s feljebb. Engem a vezetői funkciók nem érdekeltek, és amikor nekem is felajánlották, gondolkodás nélkül utasítottam vissza mosolyogva. Oktatást azonban vállaltam, mert azt izgalmasnak találtam. Ugyanakkor vártam, leteljen az egy év, és hogy azokat a bizonyos inflight állásait a Southwest meghírdesse. Első tanítványom Marsha volt, egy jamaikai származású szépség, aki gyorsan tanult és miközben haladtunk az anyaggal, elárulta, minden vágya valamikor légiutaskísérő lenni. Kislányként erről álmodozott, és tudja, hogy meg is fogja valósítani. December 18-án volt a papírok szerinti munkába állásom első éves évfordulója. Valamikor november végén belső értesítőt kaptunk a cégtől, hogy sok év után a Southwest ismét sokszáz légiutaskísérőt alkalmaz kizárólag a cégen belülről. Akárki jelentkezhet, aki legalább egy éve dolgozik a cégnél. A feltétel, hogy a hat hetes kiképzés valamennyi vizsgáját 90%-ban kell teljesíteni, de még a kiképzés előtt le kell mondanod jelenlegi munkapozíciódról, s oda nem mehetsz vissza - hacsak a felettesed nem ragaszkodik hozzád. Egyetlen szépséghibája volt a hírdetésnek: december 8-ig lehetett jelentkezni, azaz pontosan 10 napom hiányzott az egy évig. Akkoriban épp egy remek ember vezette az állomásunkat New Yorkban, Tom Starr, akinek előadtam terveimet. Tom örömmel hallgatott végig, és ahelyett, hogy engem citált volna be az irodájába, ő keresett meg, és elhívott a LGA éttermébe egy kávéra.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Annyira látom rajtad, hogy honvágyad van... Ha most azt mondanád nekem, hogy 3 hónapra haza akarsz menni a szeretteidhez, én akkor is elengednélek és akkor is visszafogadnálak, ha visszajönnél. Hogy ne engednélek el repülni?! Ez egy kihagyhatatlan lehetőség, mindenben támogatlak!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Bevallom, alaposan meghatódtam Tom szavaitól, és fontosnak éreztem felvázolni a helyzetem, miszerint az elnyúlt átvilágítás miatt, csak két hónap után, decemberben kaptam igazolványt, és a papír adatok szerint csak december 18-án lesz egy éves a munkaviszonyom. Legyintett, szerinte ez a pár nap nem jelent semmit. Mindenesetre megígérte, villámgyorsan utánanéz, és kenjük-vágjuk azt a jelentkezést. Teljesen hatása alá kerített. Menedzserként is a LGA első igazi vezetője volt, nagyszerűen vezette a Southwest dolgait, de abban a pillanatban emberként is nagyot nőtt a szememben, hiszen az eddigiek fényében ugye, nem ehhez voltam hozzászokva. Az illetékesektől kapott válasz azonban kiábrándítóan hatott:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">„ Minekutána soha nem látott érdeklődés fogadta a légiutaskísérői állásaink meghirdetését a cégen belül, semmiféle kivételt nem tehetünk, és ebben a körben azon lelkes harcosaink jelentkezését vehetjük csak figyelembe, akik mindenféle szempontból megfelelnek a meghirdetett feltételeknek, és legalább egy éve folyamatos alkalmazásban vannak légitársaságunknál.”</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Tisztelettel, a „Szeretet Légitársasága” - motyogtam mellé kiábrándultan. (ez ugyanis a Southwest beceneve, the LUV Airline)</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A Southwesttől azonban nem ekkor s nem emiatt akartam lassan megszabadulni, hanem a New York-i áldatlan állapotok miatt s főleg, hogy mind kevésbé éreztem jól magam a helyemen. Márpedig, amikor feladtam életem 39 évét, és Amerikába cuccoltam, megfogadtam magamnak, hogy soha nem akarok többé olyan dolgot csinálni, amit valami miatt nem szeretek. Tom gesztusa igazából csak jót tett s emelte a morálomat, azonban Tomot elhelyezték égetőbb helyekre, hogy keményebb problémákat megoldjon, mint New Yorkban, és újabb átmeneti-igazgatós korszakok következtek, amelyek mind tovább rontották a helyzetet, és intenzív elvándorlás következett, aminek következményeképp folyton újabb emberek érkeztek más városokból vagy csak az utcáról, akik többsége a kiképzés után le is lépett. Tony elment és Marsha, a tanítványom is jobbnak találta átmenni az Air France-hoz, nekem meg új tanítványom lett egy portorikói fura kis ember személyében, aki szélesen tudott mosolyogni az összes nagy és fehérített fogával, és aki nemsokára - lényegtelen belső taktikázások következtében - felettesem lett. Ezt követően már csak egy tanítványt vállaltam, Jasont, akkorra a kiábrándultságom a cég iránt olyan erős volt, hogy bejelentettem, hogy ugyan a magas szőke ír-olasz fiút a legjobb tudásom és metódusaim segítségével kiképzem, nem óhajtok több kiképzést vállalni a Southwestnél.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A hangulatom akkor lett jobb, amikor megtudtam, hogy mind Sherry, mind Chris dobbantottak, és mindketten a Southwest boldog légiutaskísérői lettek. Sherry Kaliforniában kapott bázist, Chris pedig Denverben, de ügyes légiutaskísérők, ha akarják, meg tudják oldani úgy a dolgaikat, szolgálataikat és szabadidejüket, hogy ugyanakkor boldog családi életet is éljenek, mint az én barátaim.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A sikerük kitartásra ösztönzött, és jólesett minden beszélgetés Chris-szel, akiben emberfeletti energiák munkáltak, és olyan pozitív hatással volt rám, hogy eldöntöttem, a legközelebbi adandó alkalommal nekifutok az állást megpályázni.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">És úgy is lett.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<div style="text-align: right;">
<i><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Helsinki, 2013. október 14.</span></i></div>
dancs arturhttp://www.blogger.com/profile/14225525766834345347noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5238101612919405681.post-27131838285200762512013-10-13T02:09:00.001-04:002013-10-13T02:09:32.625-04:00Hogyan lettem légiutaskísérő... (5)<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif; font-size: large;"><b>Isten hozott a családban!</b></span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjtQ_BaRm-Knaryoz3JCFn_3m8PWssaqctH3w-KcSbrk69yFzD3Ed6rw0cDg6v9SlD4DqUD66vt54yAERM8olNcpy2Ra1hjqFihT_PF75tZAOc1on6YQpepzdizCbLaq3sma5cBuj6X0a63/s1600/legi_5.JPG" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjtQ_BaRm-Knaryoz3JCFn_3m8PWssaqctH3w-KcSbrk69yFzD3Ed6rw0cDg6v9SlD4DqUD66vt54yAERM8olNcpy2Ra1hjqFihT_PF75tZAOc1on6YQpepzdizCbLaq3sma5cBuj6X0a63/s1600/legi_5.JPG" height="300" width="400" /></a></div>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Hozzá kell tennem, hogy a Southwest az első jelentkezésemet visszakézből dobta vissza, mint ötszáz megannyi helyről s megannyi alkalommal, ezúttal is egy automatikusan generált levél érkezett. Ezeknek a tartalmát, udvarias körülményességét és tartalmát már nagyon jól ismertem. S megtanultam, hogy semmit nem jelent, azt sem, hogy hülye vagyok, azt sem, hogy alkalmatlan, azt sem, hogy valaki egyáltalán elolvasta a jelentkezésemet. Az amerikai HR rendszerről, pontosabban annak a számomra is jól kiismert részéről később részletesebben is szólni fogok. Most a Southwest. Miután az amerikai beteges bürokrácia útvesztőiben három hónapig kellett alapirataimra várnom, s arra, hogy ismét megszerezhessem a hajtásit - hiszen az európait itt csak turista használhatja, lakos nem - nagy felüdülés volt, mikor mindenem rendben volt ahhoz, hogy munkát vállaljak. Az csak falvédő-szöveg, amivel az amerikai konzul útjára engedi a friss bevándorlókat a követségen, hogy „maga teljes körű amerikai, szabadon élhet és dolgozhat az Egyesült Államokban” blah-blah... és azt külön ki is emelte, hogy az útlevelembe ütött vízum egy életre jelezni fogja, de addig mindenképpen, amíg a papírokat megszerzem kiérkeztemkor (és ők jól tudták, milyen hosszadalmas lesz ez), hogy jogom van azonnal munkába állni. Ezt Amerikában senki sem gondolta így, a munkaadók legtöbbje ennél a pontnál el is vágott. Amikor minden személyes iratom megvolt, foghattam hozzá a jogsi megszerzéséhez (lásd <i>Levelek New Yorkból</i>), de az is hetekbe tellett. Nem, mert nem tudtam vezetni, hanem a bürokratikus ügyintézés miatt. Márpedig légitársaságoknál elsődleges követelmény a hajtási. Kétségbeesetten magyaráztam a Delta Airlines állásbörzéjén az ajtónálló aktakukac alkalmazottnak, hogy én tudok vezetni, itt az európai jogsim, de én reptéri ügyfélszolgálatra jelentkezem különben is, nem sofőrnek, szemrebbenés nélkül utamat állta, hogy be sem mehettem a rendezvényre, hogy valakit is láthassak a légitársaságtól. Sok időre rá tudtam meg, hogy igazából ilyen rendezvényen nincs is ott senki mérvadó adott cégtől, hanem a munkaelosztó központok irodahuszárai slappognak ott hegyesorrú cipőkben és féldrága öltönyökben, és papírokat tologatnak ide-oda veled együtt, és tizenhat irodában megjáratnak, hogy minden alkalmazottnak az épületben meglegyen a bére aznapra, majd odatesznek, hogy lépj be a Delta (vagy az, ami) honlapjára, és jelentkezz az állásra magadnak. S akkor legszívesebben seggberugdosnád magad, hogy emiatt egy teljes napot elvesztegettél az életedből, hisz jelentkezni otthonról, a fotelből is lehet, sőt meg is tetted már. Nem kosztümben, fehér ingben, hanem alsógatyában.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Amikor az első visszautasítást megkaptam a Southwesttől, nem adtam fel, teljesen felpezsdült a légitársaságok álláshirdetési oldala, és sorra jelentkeztem mindenfelé. Sokáig semmi sem történt. Aztán egy héten belül négy levelet is kaptam, amiben mindben gratuláltak nekem, s mindben örömüket fejezték ki irántam, s mindben kilátásba helyezték a telefonos faggatást majd egy személyes találkozást. A Spirit Airlines-t egy a LaGuardián tett látogatásom során jegyeztem fel magamnak, és amikor az interjúra kirittyentve belibegtem a reptér vendéglőjébe, nem is volt sejtelmem róla, hány napot, hajnali órát vagy késő éjszakát fogok itt sírva-nevetve még eltölteni az Asian Chao japán étterem vagy az Angelina büféje előtt. Tetszett nekem a La Guardia, mert otthonosabbnak tűnt, mint a JFK, és semmit sem tudtam akkor még arról, hogy a világ legrosszabb reptér termináljainak egyike a rangsor tízes listájánank az élén. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Egy Larry nevű fickó és két kinyalt fehérnép, egyikük valami-baum Sandy ült körbe egy kisspájznyi rendetlen irodában egy kisasztalt. Hármas csoportokban hívtak be bennünket a folyosóról, és Larry kezdte is:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ne vesztegessük egymás idejét, ez egy légitársasági állás. Akinek nincs munkavállalási engedélye az USA-ban és hajtásija, az most álljon félre, és haladjunk.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Kedves uram, nem vesztegetném az idejét, de már az elején elmondanám, hogy tudok vezetni, s erről ősidők óta igazolásom van egy európai hajtási igazolvány formájában. Az amerikai vizsgát is letettem, de, mint tudja, a bürokrácia miatt ezt csakis akkor kaphatom meg, ha a postásunk, aki sánta, kikézbesíti majd. De gondolom, ez nem okoz problémát, hisz tizenhárom éves tapasztalatom van a szakterületen, és erről mindenféle elismerő okiratok vannak, s az állás, amire jelentkeztem, ügyfélszolgálati munka...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Köszönöm, uram - biccentett Larry, és láttam, hogy gondolatban már elvágott, de azért Sandy valami-baumhoz fordult - és mi sem vesztegetjük az ön idejét ennél tovább, igaz, Sandy?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nos, amint megvan a New York-i jogosítványa, keressen meg, és ha valahol el tudjuk helyezni, akkor majd minden tőlünk telhetőt megteszünk érte - és egy névkártyát adott, majd kitessékeltek.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Azon a héten a Southwest és az Air France hívott még, és roppant kecsegtető ajánlatokat tettek, majd meghívtak a személyes beszélgetésre a telefoninterjú után. Ugyanakkor egy számomra ismeretlen, de szintén a LaGuardián összeszedett légitársaság, az AirTran is jelezte, hogy meghallgatna, ha még érdekel a dolog. S megtanultam, hogy mindig minden érdekeljen, akkor is, ha nem, mert sosem lehessen tudni. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Az AirTran egy sok-sok oldalas kitöltendő iratot küldött át, formanyomtatványokat, kérdőíveket, jelentkezési lapokat, órákat dolgoztam rajta, elküldtem, és vissza is hívtak, hogy hűha, meg nahát, és hogy borzasztóan szeretnének látni, s majd hívnak az interjú dátumával. Soha többet nem hívtak engem többet az AirTrantől, azaz még egyszer, sok év múlva, s az sem erről szólt, de arról a megfelelő időben szólok majd...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ezen közben a Deltához minden héten jelentkeztem, szinte minden számomra ismerősen hangzó városba, de főleg a környéken vagy Floridában. És a Delta rendszere ugyanolyan következetességgel - és persze olvasatlanul - küldött el az anyámba, azaz nem: utasította vissza minden jelentkezésemet.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Az Air France elegáns manhattani irodájában megilletődve suhantam elegáns öltönyömben és az egyetlen ehhez hordható, még otthonról cipelt cipőmben. Ismertem sok légitársaság manhattani irodáját már. Egyszer az Egypt Airnél is jártam, akiknél remekül éreztem magam, de ennél többre nem jutottunk, talán a legmesszebb egy dél-afrikai légitársaság fejvadászával mentem el, aki az akkor New Yorkban frissen megtelepedő Arik Air Kennedy-i állomására keresett személyzetet. Én ügyfélszolgálatra jelentkeztem, de ők légiutaskisérőket és menedzsert kerestek. Steve hetente kétszer is felhívott, és mindenképp menedzsert akart belőlem csinálni a JFK-n, de én ettől olyan pánikba estem, hogy elkezdtem szabadkozni. Mondtam, hogy nekem elég a kicsi is, mire kinevetett s azt válaszolta, hogy a rezümémból és a velem vitt sok beszélgetésből is jól látja, belőlem nagyszerű menedzser lenne, de ha nem akarom, akkor békén hagy, s amikor lesz pozíció ügyfélszolgálaton, megkeres. Nem keresett meg, de nem is bántam.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Az Air France és a Southwest interjúim egymást követő napokon voltak, előbbi a Times Square mellett, a másik meg a LaGuardián. Nancy ajánlásából és további levélváltásainkból tudtam, hogy ha a Southwest összejön, az nekem főnyeremény, de az én szívem még mindig inkább az európai cég felé húzott. Nagy reményekkel vonultam hát be az interjúra a franciákhoz, akik asztalhoz ültettek bennünket, talán tizenöten lehettünk, jó benyomást keltő adatokat közöltek velünk az Air France - KLM - Delta trojkáról, s nem felejtették a Lacroix egyenruhákat is megemlíteni. Majd kiosztották a dolgozatokat. Ugyanis kiderült, dolgozatot kell írni. Mindenre készültem, csak arra nem, hogy matematikai fejtörőket és szöveges példákat kell megoldanom, az én angol tudásom messze elmaradt ettől a szinttől, pontosabban a matematikai szakszavaktól illetve attól a szókincstől is, ami ahhoz szükségeltetett volna, hogy az angol szinonima-tesztet sikeresen elvégezzem. Soha senki egy hangot nem kérdezett tőlünk légitársaságról, repülőjegyekről, tarifakonstrukciókról, procedúrákról, szabályokról, nemzetközi légügyi szakismeretekről - amiben talán nehezen tudtam volna alulmaradni. A matematikai és szinonima tesztben simán rámvert a többi versenyző, s nem is csodálkoztam, hogy elsőnek szólítottak, s köszönték meg, hogy eljöttem, de sajnos nem folytathatják velem a barátkozást. Soha nem nyugodtam bele, s évekkel később is minden pályázatukra (ami egy ideje már nem papíron, hanem elektronikus formában zajlik) jelentkeztem, s annyira tökéletesítettem magam, hogy minden alkalommal eljutottam az interjúig, s akkor mindig mosolyogva visszamondtam. Ez viszont - talán szakmai büszkeség okán - nekem nagyon sokat jelentett. Legutóbb most két hete kaptam egy kedves levelet az Air France-től, személyre szóló felkérés volt, fogadjak el egy állást a JFK-n tőlük. Történt ugyanis, hogy a sok passziózásom nyomán a céggel, nyoma maradt a jó eredményeimnek a rendszerben (megint csak bátyám jut eszembe) és úgy találják, nagyon alkalmas lennék arra, hogy az Air France kötelékében teljesítsek szolgálatot. Válaszoltam is Nicole-nak innen, Helsinkiből, s elmondtam, mekkora megtiszteltetés ez számomra - megtanultam, nem szabad semmiféle ajtót becsapni magunk előtt vagy után, akkor sem, ha tudod, soha nem fogsz ott belépni, mert az élet olyan fordulatokat vehet, s olyan váratlan helyzetekben futhatsz bele emberekbe illetve cégekbe, illetve csak a saját múltad cselekedeteibe, hogy jobbnak látom ma már mindenben nagyon óvatos és diplomatikus lenni. Ennek ellenére azt is jeleznem kellett a kedves francia lány megkeresésére, hogy boldog vagyok ott, ahol vagyok, s ha majd egyszer úgy adódik, hogy ismét a nagyszerű és tiszteletreméltó Air France számításba jöhet karrieremben, minden bizonnyal jelentkezni fogok, és utalni fogok kedves megkeresésére. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">No, de a jelenből még vissza 2009-be, mert a Southwest interjúm következett, amire teljesen berekedtem s hangszálgyulladásom lett, megszólalni sem bírtam. Egész nap az Air France interjú itán s majd éjszaka is forró teával és gyógyszerekkel kezeltem magam, Mari is igyekezett mindenben segítségemre lenni, főleg forró húslevessel és elmondhatatlanul rossz, de hatékony hagymateával. Gondoltam, ha most nem leszek sárgaságos ettől a bűnrossz italtól, akkor megúszom ezt az életet valahogy...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Másnap már sikerült kiherregnem pár hangot a torkomon. Úgy mentem interjúra a Southwest Airlines-szal.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Egy semmilyen kis figura ült velem szemben, aki ugyanakkor nagyon udvarias és kedves volt, mint kiderült a New York-i állomás főnöke a Southwest részéről, míg mellette egy mosolygós, ugyanakkor hűvös rekrúter ült, akivel a telefoninterjút intéztük. Neki papírja volt a kérdésekkel, Paulnak meg csak tekintete, amit rámszegezett és biztatóan kérdezni kezdett. Pár mondat után kiderült, hogy az ember roppant intelligens és sok ponton vagyunk egy hullámhosszon, adott pillanatban azt is sejteni véltem, jó úton halad az interjúm. A nő, akit Dawnnak hívtak sokszor szakította félbe beszélgetésünket, amikor Paul a kommunizmusról és a vízumlottóról faggatott meg a kelet-európai helyzetről. Dawn olyankor visszatérítette a beszélgetést mindig a száraz előre megírt kérdésekre, amelyek a „mondj egy példát arra, amikor...” kategóriából valók voltak, s mindenhol, minden interjún ugyanazokat kérdezték. Nem okozott gondot azokra válaszolni, hiszen bejáratott és jól kidolgozott sztorijaim voltak. S még csak hazudnom vagy túloznom sem kellett, mert mind általam megélt történetek voltak, egyedül csak az angol tudásom szintje szabott akkor még gátat, hogy ne keveredjen ki egy one-man show belőlük.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Majd félórát csevegtünk, és amikor felálltak, s megköszönték, hogy eljöttem, ijedten néztem Paulra: de a diplomáimat nem akarják látni, ne adjam oda a paksamétát a papírjaimmal, amit izzadtra szorongattam itt, vagy a jogosítványomat, merthogy kész lett az is, igazi, New York-i...? Egymásra néztek, majd Paul szólalt meg:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Éppen eleget tudunk már rólad ebből a beszélgetésből. Nekem nem papírok kellenek ide, hanem emberek, akik úgy szeretnek dolgozni, mint ahogyan te is. De ha nagyon akarod, hagyj egy másolatot azokról papírokról lenn a szupervizoroknál, Deborah majd foglalkozik veled. Jogosítvány meg minek? Mi nem sofőrnek akarunk ide téged - és barátságosan megveregette a vállam.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A válasz nem hangzott el, csak az, hogy majd a Southwest személyzeti osztálya fog keresni napokon belül a döntéssel. Lementem, és egy babaarcú nővel találkoztam, ő volt Deborah, s miközben kikísért, elköszöntem attól a kedves idősebb hölgytől is, aki a check-in pultban végezte a munkáját kiegyensúlyozott ragyogással az arcán, s aki korábban eligazított az interjú helyszíne felé. Megkérdezte, hogy ment az interjú, majd bemutatkozott: </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Kathleen Corwin, de szólíts csak Kathynek, remélem, lesz alkalmunk együtt dolgozni itt!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Nem is tudom, megköszöntem-e valaha is Kathy barátnőmnek, hogy akkor reggel olyan megnyugtató biztatásban részesített. Sablonosnak tűnhet, de Amerikában az emberek nem barátkoznak ilyen könnyen, s én tudtam, milyen sokat jelent ez a biztatás ott és akkor egy rangidős - esetleg leendő - kollégától.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Deborah munkaideje épp lejárt s ugyanazzal a busszal jött el a reptérről, amivel én is. Ott beszélgettünk, és megdöbbenve tudtam meg, hogy 28 éve dolgozik a cégnél, és akárhogyan is osztottam-szoroztam az éveket, nem hittem el, hogy ez a csinos nő olyan idős lehet. Megnyugtatott, hogy ha Paulnak tetszett, amiket mondtam az interjún, akkor fel leszek véve, és hogy ez egy nagyszerű munkahely, amennyiben igazán szeretnék dolgozni. Mert munka az van.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Halloween hétvégén ünnepre készült a város. Addigra minden tartalékom elfogyott s már odahaza az anyáméi is, aki onnan próbált még kis pénzt szerezni nekem a kezdeti hónapok túlélésére, ahonnan csak lehetett. Azokban a napokban döntöttem el, hogy ha a születésnapomig, november 10-ig nem sikerül munkába állnom, akkor... komoly döntést kell hoznom az ittlétemet illetően.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ugyanazon a héten, amikor ez az interjú megtörtént, előtte egy másik helyre is elmentem. Ha már azt mondom, hogy azt csinálnék, amit szeretek is... hát a fánkot nagyon szeretem. Szívesen csinálnék fánkot is. Viccesen hangzik, de így is gondoltam. A vendéglátózás is mindig érdekelt, de New Yorkban, ahol ez komoly szabályokhoz van kötve, s mivel a város több, mint fele vendéglátózik, nagyon nehéz bekerülni ilyen helyre. Viszont egy békés kis Dunkin Donuts üzletben miért ne lehetne jó meghúzódni, s pénzt keresni, amíg az embernek valami egyéb be nem jön?... A Times Square mellett a 40. utcában kellett találkoznom Mr. Friedmannel. Bementem a kis üzletbe, ahol tisztaság, rend és finom kávéillat volt, és ott sorakoztak a fánkok a kirakatban. Az eladólány indiai volt, s kérdezte, mit szeretnék, mire mondtam, hogy Mr. Friedman ejsze vár rám. Na, ha vár, akkor mehetek is fel, mosolygott a lány, miközben a feljárathoz vezetett. Egy az utcára néző irodában találtam magam, egy tiszteletreméltó íróasztal mögött iratokba feledkezve ült hatalmas bőrfotelben az ősz öregúr. Bemutatkoztam, és intett, foglaljak helyett, és meséljek magamról. Közben a semmiből előkapta az emailen postázott önéletrajzomat, és böngészte, miközben szigorú, de mégis barátságos tekintetével néha rámnézett, hogy jelezze, nagyon is követi, amit mondok.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Végighallgatta a történetemet, néha rákérdezett erre vagy arra a rezümémből, ami tele volt tűzdelve légitársasági referenciákkal, médiabéli tevékenységekkel, nyelvtudással, s annyi minden mással, aminek semmi köze nem volt ahhoz, amiért most épp ott vagyok.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>És te fánkot akarsz sütni?... És kávét árulni az én kicsi boltomban?... - kérdezte, bár inkább kijelentette, mintha magában beszélne.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>I-igen. Úgy érzem, meg tudom csinálni - makogtam, mert teljesen a hatása alá kerített az impozáns ember.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Meg tudod csinálni... - kacagott fel. - Meg. Nem is kétlem. Bár, elárulom neked, nem olyan egyszerű ez, amilyennek látszik. Ez egy szakma. Nem is akármilyen. Nekem az kell, hogy ötletes, munkaszerető legyen az alkalmazottam. Nekem minden alkalomra találja ki, hogy a klasszikus dekorációjú fánkok is meglegyenek, de mindig valami új is legyen. Én azt nagyon díjazom. Itt éjszaka kell majd bejönnöd dolgozni, és kitanulni ezt a mesterséget a szakikkal, akik ezt nagyon tudják. Nem kockáztathatom a bolt forgalmát azzal, hogy nappal tapasztalatlanul odaállítalak.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Felderült az arcom, és izgatottan bólogattam mindenre, és el is képzeltem, milyen jó kis dolog lesz ez. Az öreg azonban nem igényelte tőlem ezeket a biccentéseket. Miközben a kezében tartotta az életrajzomat, és hozzám beszélt, az volt az érzésem, mindent tud rólam, sőt, még a gondolataimat is látja. Szatmárra is kitért a lapot bámulva, s mondtam, igen, ott születtem, és éltem le eddigi életemet. Bólogatott elmerengve, de semmit nem szólt, csak hosszan elhallgatott.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Mikor tudnál kezdeni? - kérdezte aztán.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Holnap.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nekem nem kell, hogy holnap kezdj. Ráér. Nekem ráér novemberig is. Ha akarsz kezdeni. De tudom, hogy te más akarsz. Te itt hagysz engem, amint egy légitársaság megneszeli, hogy itt vagy, és munkát keresel. Nekem sok üzletem van. Most nyitok újabbakat Chelsea-ben és a Hell’s Kitchenben. Nagyszerű környékek azok Manhattanben, kemény dolgok kellenek oda. Én belőled üzletvezetőt is faragok. Csak a szakmát meg kell tanulnod. Ahogy mondtam, éjszaka. Bejössz, és tanulsz. Minden csínját-binját ismerned kell a fánknak ahhoz, hogy üzleteket vezess.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Persze! Persze, uram! - ragyogtam fel, és nagyon boldog izgatottság töltött el.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Itt van. Én most neked nagy örömmel készítek egy jelszót a rendszerünkhöz. Lépj be, ha hazamégy, és kezdd el az elméletet tanulni. De ne siesd el a választ. A te helyed a légiközlekedésben van, és én ezt nem vehetem el tőled. Ha azonban visszajössz, és azt mondod, hogy ezt akarod csinálni, akkor én azt komolyan is fogom gondolni. Most pedig menj. Mondom: jól gondold meg. S ha úgy döntöttél, gyere vissza. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ez a beszélgetés röviddel a légitársasági interjúk előtt zajlott. November meg, és a magamnak szabott határidő is ezzel rohamosan közelgett. És nem jöttek válaszok a légitársaságoktól, vagy ahonnan jöttek, csakis elutasítások.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Október 30-án, pénteken délelőtt szólalt meg a telefon. Dawn hívott Baltimore-ból, a Southwest személyzeti osztályáról:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Gratulálok, Artur, a Southwest Airlines hivatalosan is szeretné felajánlani számodra az állást a New York-i LaGuardia repülőtéren az ügyfélszolgálaton. Kérlek, válaszolj igennel vagy nemmel, hogy elfogadod-e.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Abban a pillanatban megfordult velem a világ, és alig jött ki a hang a torkomon, amivel az igent elrebegtem.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Csak szólni akartam még ma - tette hozzá kacagva - hogy élvezd te is nyugodtan a Halloween Partyt. Isten hozott a Southwest családban!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Azonnal levelet írtam Mr. Friedmannek, és megköszöntem az emberségét, és egyúttal tájékoztattam életem alakulásáról is. Anyámat pedig születésnapján talán az akkor adható legszebb ajándékkal köszönthettem: elindult az életem az idegen földön.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Az átvilágításom a légitársaság részéről majdnem két hónapig tartott, amit újabb két hónap átvilágítás követett a New York-i légiközlekedési hatóság részéről is. Igaz, ezalatt már elkezdhettem a kiképzést a Southwestnél. Ismét nyakamban fityegett az igazolvány, és amikor Paul kivitt a repülőgép standok alatt berendezett irodájába, és csodaszép óriásmadarak kerekei, szárnyai közt botorkáltam, mélyet szippantottam a kerozinnal teli levegőből, és elárultam Paulnak:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Sosem hittem, hogy valaha még ezt a levegőt fogom szívni!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Mosolygott, de nem szólt egy szót sem. Amikor az irodájába érve alá írtam a munkaszerződésemet a légitársasággal, felállt, kezet fogtunk, és ezt mondta:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Megnyerted a lottót egyszer. Most én segítek neked, hogy nyerd meg másodszor is. Kezdődjön el a te amerikai álmod is, isten hozott a Southwest családban!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<div style="text-align: right;">
<i><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Helsinki, 2013. október 10.</span></i></div>
dancs arturhttp://www.blogger.com/profile/14225525766834345347noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5238101612919405681.post-32556031017685060722013-10-11T09:37:00.000-04:002013-10-11T09:37:45.087-04:00Hogyan lettem légiutaskísérő... (4)<b><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif; font-size: large;">New Yorktól New Yorkig, Nancyvel, egy hajnalban elkötött követségi dzsippel, a Malév 90-es járatával, és annyi minden mással</span></b><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgmHboRHcby4lkOpeEoVQ2A58ziD4c_OIWXTzCNX2k1v8O2Je68DYzRJadNMFoRX7KbZM-tL_ECAzN2wBp4Iv86lN017T5_-LzxUt7IL_DRE5WbpfQjdZXWxxM2Vm_poYAfgaSupLCYfBHK/s1600/visa002.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="281" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgmHboRHcby4lkOpeEoVQ2A58ziD4c_OIWXTzCNX2k1v8O2Je68DYzRJadNMFoRX7KbZM-tL_ECAzN2wBp4Iv86lN017T5_-LzxUt7IL_DRE5WbpfQjdZXWxxM2Vm_poYAfgaSupLCYfBHK/s400/visa002.jpg" width="400" /></a></div>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Megjártam, hát ismét New Yorkot. Irigykedve néztem a Malév 90-es járatának utaskísérőit, mindent bejártam a városban, amit valaha szerettem (na jó, rajongtam...), és szép csendesen arra próbáltam összpontosítani, hogy ezt szépen leépítem magamban valahogy. Boldog voltam odahaza a kis munkámmal, azokkal, akik körbevettek. Szerettem, szenvedtem, minden megvolt, ami egy kiegyensúlyozott élethez kellett. Hazaérvén berendezkedtem a hosszútávú, nyugis és csendes mindennapi életre. Én nevezem mindennapinak, mert egy átlagembernek, aki „rendes” munkahelyen dolgozik, legkevésbé sem tűnt volna annak.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Hogy 2009 június 4-én este a JFK-n találtam magam az életemet két hatalmas kufferben húzva magam után, egy újabb véletlen és - merjem-e kimondani: talán szerencse - műve is. Történt ugyanis, hogy első amerikai látogatásom óta annyira bennem volt a mehetnék, hogy évente jelentkezést küldtem az amerikai vízumlottóra. Egy idő után barátaimnak és családtagjaiknak is én adtam le, mert szerintük ezt én tudom, hogyan kell.Amint mondottam, 2006-ban hazaérve New Yorkból, magamban legbelül elkezdtem magamban ezt a hajtást elcsendesíteni, és azoknak a fontos dolgoknak és embereknek szenteltem több figyelmet, amit s akit odahaza megadott nekem a sors. A vízumlottózás olyanféle rutin volt már, hogy amikor jött az október, vettem a listát, s szépen leadtam mindenki jelentkezését. Mint egy hisztériás titkárnő, úgy nyaggattam őket fotóért vagy hiányzó adatokért, mintha az életem függne rajta. Jó kis játék volt. Addig tűnt csak játéknak, amíg 2008 május első hétfőjén be nem kopogott a postás a nagy sárga borítékkal. Amikor a Kentucky-i címet láttam rajta, azonnal tudtam, mi van benne, ledobtam a csomagot és remegtem minden porcikámban. Egyik pillanatban mámoros öröm öntött el, rögtön utána a pánik és valami fájdalmas keserűség. Ezek váltogatták egymást egy ideig még, amig magamhoz nem tértem. S amikor napok múlva valamelyest magamhoz tértem, minden gondolkodás nélkül elfogadtam a lehetőséget. Sosem vágytam különösebben Amerikába, ott élni pláne nem, soha nem tartottam vonzónak sem az amerikai átlagember életét, sem a szokásait, sem a kulturáját. Egyedül New York fogott meg még anno, Lívia ottléte idején, abba azonban - a jelek szerint - menthetetlenül belebolondultam. Ha kérdezték, kiköltözöm-e Amerikába, azt mondtam, nem, soha, csakis New Yorkba. New York nem Amerika, csak éppen ott van. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Azzal, hogy ezt követően a kötelező belépésemig az USA-ba mi minden zajlott le bennem és körülöttem, ebben a pillanatban sem vagyok képes szembenézni, és nem is tartozik a témához, hogy külön kitérjek erre. Minden bizonnyal egy másik, hosszabb lélegzetvételű írás szükségeltetik hozzá az erre alkalmas időben és lelkiállapotban. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Az érkezésemet követő három hétben Ági barátnőm családi otthonában húztam meg magam, aki évekkel azelőtt települt át és alapított családot. Televíziós-rádiós szakmai kapcsolat, majd egy fokozatosan kialakult szoros barátság kötött össze, és bátorított arra, hogy amikor a kivándorlás gondolata és lehetősége felmerült, megkérjem, illetve elfogadjam barátnőm és férje ebbéli támogatását. Connecticutban voltam, hát, a lehető legalkalmatlanabb pillanatban a vendégeskedésre, és a lehető legalkalmatlanabb állapotban arra, hogy kezelni tudjak bármiféle helyzetet megfelelően ugyanakkor. Gyermeket vártak, sőt már várni sem kellett, hisz megérkezett, és elég örömmel teli stressz volt ez számukra, nem hiányzott extra kihívás egy másik, nem annyira örömteli és nem is annyira családbavágó stresszfaktor személyében. És - utólag visszatekintve - természetes az is, hogy nem voltak ők sem abban az állapotban és helyzetben, hogy minden adódó szituációt megfelelően kezeljenek. Ez pedig megsürgette New Yorkba költözésemet, amiért utólag nagy hálát adok a sorsnak. Ha nem aznap s nem abban az időben megyek lakást keresni, valószínűleg sohasem jutok a Hillyer Street és az 51. sugárút sarkán lévő házba, és az életem is teljesen másként - s teljesen nem biztos, hogy jobban - alakult volna. Máriáról nem is beszélve, akivel aztán vidám, mozgalmas és jó hangulatú lakótársi életet sikerült a harmadik emeleten kialakítani, hol szűkebb, hol nagyobb társasággal a lakásban. Miss Peryről, Lucsiról, Frencsiről, a franciáról és a surmó görögről nem is beszélve - erről viszont a New York-i levelekben nagyon sok szót ejtettem eddig is.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Connecticutban sem vesztegettem az időt, nekiestem az álláshirdetéseknek, és egy addig számomra teljesen idegen stílussal, rendszerrel és értékrenddel szembesültem. Semmi sem volt érvényes, amit addig álláskeresésről tudtam. S ha jól meggondolom, lényegében semmit nem is tudtam álláskeresésről, nekem soha nem kellett állásokat keresni, engem mindig megtaláltak a munkák, s mindig azt tehettem, amit tudtam és szerettem. Emlékszem, amikor huszonegy évesen első nap be kellett mennem a légitársaság irodájába beszélgetésre (akkor még nem nevezték interjúnak), mondták, hogy vigyem be az irataimat és egy Curriculum Vitae-t, és én azonnal rávágtam, hogy az irataim rendben vannak, de majd mondják meg nekem rendesen, honnan kell beszerezni azt az akármit, amit még kérnek, hogy vigyem be, mert beviszem én, csak tudjam, hol lehet kapni. Valami divatos pezsgőre gondoltam első hallásra, s gondoltam, ezzel jelzik, hogy valami kis ajándékot vigyek magammal, ha már behívtak... ennyire naiv voltam. Kacagtak is eleget rajta, és nem vettem rossz néven, hogy elárulták, önéletrajz az, csak menjek már, s ne húzzam az időt, majd feldolgozzuk szóban az önéletrajzomat.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">No, persze, az azt követő tizenhét év alatt nagyot fejlődött a világ. Romániában is. És noha nem volt rá szükségem, de valahol azt olvastam, jó ha az embernek van kéznél önéletrajza, összeeszkábáltam magamnak egyet az interneten fellelhető sablonok segítségével. Nem szépítem, meg voltam győződve róla, hogy pfffffff, vérprofi! Amikor Scott meglátta, elborzadt (lehet, nem a legmegfelelőbb sablon alapján készítettem el). Ági férje ugyanis fejvadász cégnél dolgozik, és személyzeti ügyekkel foglalkozik. Gyorsan befutott a házba, hozott egy pohár bort, és a teraszon közösen tető alá hoztunk egy igazi „amerikai” önéletrajzot. Menetközben a legfontosabb vonásokra is megtanított, és aztán szélnek eresztett vele, de lelkemre kötötte, hogy minden alkalommal, ha változik valami az életemben, módosítsam, hozzam naprakészre, akkor is, ha nem keresek épp munkát.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Talán a legfontosabb és legalapvetőbb tanács volt ez számomra az elinduláshoz, és ma már tudom, mekkora jelentőséggel bír a rezümé. Merthogy Amerikában nem ismerik a CV-t, hanem rezumé van. És idővel azt is meg kellett tapasztalnom, hogy a rezüméírás tulajdonképpen lassan már mesterség, egyeseknek pénzkereseti lehetőség ez is. S nem ítélem el őket, mert ha valakinek semmi fogalma nincs arról, hogyan kell „nyerő” önéletrajzot írni, akkor az, aki ezt megteszi, megérdemli, hogy elismerjék a tudását.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">New Yorkba azért is volt jó behurcolkodnom, és megállapodnom - egyrészt, mert ugye, én New Yorkba készültem eleve, másrészt meg mert a gazdasági válság ellenére is ott sokkal több munkalehetőségre lehetett számítani, mint a zsebkendőnyi „Alkotmányozó Államban”. És arra is gondolnom kellett, hogy ha eljutok oda, hogy behívnak egy interjúra, akkor kéznél kell lennem. Amint bebútoroztam Elmhurstbe, Queens eme kellemes kis körzetébe, szerteszét küldtem az önéletrajzokat, mindig azt az aspektust erősítve fel benne Scott útmutatásai alapján, ami fontosabb volt a megpályázott helyen. Jobbára légitársaságokra hajtottam. Nos, igen... Amikor eldöntöttem, hogy bevállalom ezt az amerikai kalandot, be kellett azt is gyorsan látnom, hogy magyar rádiósként itt nem sok labdát rugdoshatok, viszont a légiközlekedés fellegvárában kézenfekvőnek tűnt, hogy mégiscsak visszatérek a szakmába a repülők közé. Nem mondom, hogy nem szerettem volna légiutaskísérő lenni, de annyira örültem volna én már csak annak is, ha megnyugtató szinten meg tudok angolul szólalni zavaromban, hogy csakis alacsonyabb magasságokban kutakodtam munkalehetőség után. Egy reptéri beosztásnak elmondhatatlanul tudtam volna örvendeni. Arról nem is beszélve, hogy bennem még mindig megvolt az Európából hozott hülyeség, amely szerint majdnem negyven évesen az ember olyan öreg, hogy örüljön, ha egyáltalán szóba állnak vele. Hogy mennyi tévhittel érkeztem Amerikába, csak fokozatosan, az évek során bontakozott ki, de már akkor, a legelején megtanultam valamit: ezeket semennyire nem érdeklik a papírok. Csakis az, mit tudsz. Vagyis kellenek papírok, mert egy agyonbürokratizált hatalmas és nehézkes rendszer az amerikai közigazgatás és minden, ami adminisztrációval jár. De - ahogy bátyám szokta csendes, szederpálinkás udvarhelyi éjszakákon mondogatni - ha egyszer bekerülsz a gépezetbe, a fogaskerekek működni kezdenek, és minden a helyére kerül. És ezt szó szerint éreztem attól a pillanattól, hogy elkezdtem végre dolgozni. Nem egyik napról a másikra történt, ennél azért sokkal nagyobb balhorgokat kaptam az országra és világra ránehezedő gazdasági zuhanástól. De ha jó gyorsan el tudtam húzódni előlük, vagy ha elkaptak, gyorsan talpra tudtam ugrani, akkor megmaradtam. És napról-napra edzettebb lettem.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">New York kemény világ. New York nagyon kemény város. Ma már rendesen megerősít a tudat, hogy megmaradtam, és egy pillanatra sem kellett semmiféle kompromisszumot vállalnom ezért. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Megszámoltam utólag, több, mint ötszáz jelentkezést adtam le a legkülönbözőbb helyekre munkahelyet megpályázva. Volt azok között mindenféle, amiről azt gondoltam, meg tudok csinálni. És közben egy nap egy névkártya akadt a kezembe azokból az időkből, amikor fontos emberekkel bratyiztam. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Nancy a Szövetségi Nyomozóiroda kötelékében az Amerikai Légügyi Hatóságnak a tisztje volt abban az időben, amikor megismertem. Amikor Szatmárról közvetlen járatok repültek az amerikai kontinensre, a légügyi hatóság rendszeresen leküldte az embereit, hogy a biztonsági előírások betartását és a járatok üzemeltetésének szükséges feltételeit leellenőrizzék, s ezzel felhatalmazzák a légitársaságot, hogy az adott pontból leszállás nélkül működtessen járatokat az Államokba. Nancy vezette a bizottságot, amire mindenki kivasalta magát és haptákba vágva szalutált érkezésükkor. Nem csak a légitársaságnak, a repülőtérnek és a város- illetve megyevezetésnek is nagyon fontos volt, hogy a dolog jól sikerüljön, nem beszélve a vámosokról és a román hírszerzőkről. Ez nem csak üzleti, hanem politikai és presztízs kérdés is volt ugyanakkor. Nancy tipikus amerikai középkorú asszony volt, szigorú tekintettel, határozott, férfias kézfogással és tipikusan amerikai féloldalt mosollyal. A sleppjében pedig nagykövetségi tisztek voltak és egy bevándorlásügyi magas rangú tiszt, aki fiatalabb korában a mexikói határvonalon végzett szolgálatot, amiről tudni, hogy Amerika legkeményebb kihívása ilyen szinten. Hirtelen tele voltunk fehé fogú mosolygásokkal, mindenki mindenkit bizalmatlanul méregetett, a reptér igazgatója meg esetlenül állt egyik lábáról a másikra. A politikusok is igyekeztek labdába rúgni, de Nancy hamar tudtunkra hozta, hogy rajtunk, a légitársaság képviselőn túl nem kívánnak érintkezni egyéb hatalmakkal. A reptéri személyzettel is csak másnap, amikor a munkát elkezdik. Nem tudtuk, hogyan képzelik az érintkezést, de Szatmáron hamisítatlan metódusokat alkalmazunk mindig a fontos alkalmakkor. Magánemberként is meg hivatalos szinteken is. Akkori főnökasszonyom meg elég tűzrőlpattant volt ahhoz, hogy előhozakodjon az ötlettel, miszerint mi azt az érintkezést magunk is úgy képzeltük, hogy mi és ők, kizárva sajtót, politikát és mindent, és hogy erre ő már olyan nagyon kitalálta a Miorica protokolltermét, hogy az már le is van foglalva. Nancy sejtelmesen hunyorgott, majd a száját is csücsörítette, mint aki intenzíven forral és érlel magában egy mindent elsöprő gondolatot. Olyan döbbent csend telepedett az irodára, hogy nem tudtam, ránk zuhan-e az ég a következő pillanatban, vagy megnyílik a föld. Bántuk is már, csak valami történjen. Nancy meg csak hunyorgott, letette az iratmappáját a kisasztalra, és két kezével megmasszírozta a homlokát, a szemét, megdörzsölte az arcát, és a kíséretéhez fordult. Egy szó nem hangzott el. Visszafordult, felkapta a mappát és végre megtörte a hosszú óráknak tűnő pár pillanatnyi csendet:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>No, nem bánom! - Csak a szállodába ugorjunk be előtte, hogy lecuccoljunk...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Onnantól megpezsdült az élet, és kisvártatva a fehér teremben feszengtünk az asztal körül. Nancyt mellém ültették, mert szerintük én tudtam angolul beszélni.Túloldalára meg Radu kollégámat, aki nem tudott angolul ugyan, de szórakoztató volt. Felvezettük a helyi szokást, hogy nálunk a pálinka az ital, de ha netán ezt nem szeretnék kipróbálni, mi nem forszírozzuk, mert nem szeretnénk, ha azt hinnék, meg akarjuk őket ölni. Nancy intett, jöhet az az ital, aminek ekkora feneket kerítenek, nem lehet rossz. A férfiak prüszköltek és köhögtek felváltva a szilvától, Nancy azonban felhajotta a poharat szemrebbenés nélkül. S mivel a felvezetőben azt is elárultuk, hogy fenékig illik, mi sem maradhattunk le, és Raduval igyekeztünk a lépést tartani a ránkbízott becses vendéggel, akin nem utolsó sorban az amerikai járataink sorsa dől majd el. Félóra sem telt bele, amikor Radua, aki maga is mulatós ember, és nem veti meg a jó italt, bírja is rendesen, odasúgta nekem:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Tezsvirem, úgy tűnik nekem, hogy ez a tánti bennünket az asztal alá fog inni, ha így folytatja.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Nancy valóban úgy hajigálta be a pálinkát, mintha málnaszörp lenne, és azon kívül, hogy mind kedvesebben mosolygott, semmi jelét nem adta annak, hogy ártana neki. A tetőfokára akkor hágott a hangulat, amikor a főnökasszonyom házimulatságaira bejáratos muzsikus cigányok besorakoztak az elszigetelt kis terem szeparéjába, és magyarnótákat kezdtek húzni. Akkor láttam Nancyt egy pillanatra a felfordulásban felpattanni a szék tetejére, ahol lerúgta cipőjét és egy villanás múlva már Raduval járták a csárdást. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A reggeli New York-i járathoz sorra szotyogtak be az emberek szolgálatba másnap, akik utánam jöttek el a buliról, még kábultabbak voltak. A bizottság kicsit késett, az igazgató idegesen toporgott, mert mint kiderült, hajnalban Nancy kitartott amellett, hogy nem engedi mással hazavitetni magát a Mioricából az Aurorába, hanem a diplomata dzsippel jut el oda. Ami nem is lett volna különösebben bonyolult útvonal - nem szatmáriaknak mondom, az említett szálloda egy kanyarnyira van csupán a vendéglőtől. Nancy azonban dzsippestül, sofőröstől, mindenestül eltűnt akkor reggel. A reptér igazgató valahol a hídon túl bukkant rájuk - nem nehéz egy konzulátusi felvértezett amerikai dzsippet hajnalban Szatmáron sem kiszúrni... Soha nem tudtam meg, volt-e városlátogató szándék a dologban, vagy csak a sofőr tévesztette el az útirányt.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A csapat besorakozott a reptér épületébe. Nancy napszemüveget viselt és ugyanaz a kimért és távolságtartó, féloldalt mosolyú, keménykézfogású diplomata asszony volt, akivel előző nap találkoztunk. És attól a pillanattól csakis szakmai dolgokról esett szó. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A látogatás után nem volt semmiféle kapcsolatunk sem a bizottsággal, sem Nancyvel. Következő év karácsonyán az otthoni (!) címemre érkezett egy nagy piros boríték az amerikai címerrel és pecséttel rajta valamint az egyik közép-európai amerikai nagykövetség fejlécével. Üdvözlet volt benne csak nekem Nancytől. Mondta, ne veszítsem el a névkártyáját, s ha eljutok egyszer New Yorkba, ne habozzak megkeresni. Igaz, hozzátette, nem nagyon valószínű, hogy otthon lesz, mert a világrészek közti hatékonyabb mozgás végett bevette magét egy közép-európai főváros nagykövetségére, s onnan ingázik a kontinensek közt. Mondtam, nem tervezem, s nem is hiszem, hogy valaha is New Yorkba utazom, de majd szólok. S hogy véletlen-e vagy sem, nemsokára megkaptam minden akadékoskodás és kérdezősködés nélkül az első amerikai beutazási vízumomat...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ha máskor nem, karácsonyokkor váltottunk egy-egy üzenetet Nancyvel, de nem akartam semmit sem kérni tőle, utáltam volna érdekből ráakaszkodni, bár folyton azzal zárta leveleit: akármiben segíthetek, csak szólj... Nagyon nagyra értékelt engem szakmailag, s nem pontosan tudtam, miért, és főleg, milyen információk alapján.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Nos, ott voltam hát, New Yorkban. Két bőrönddel, kissé megtörve és mind haloványabb reményekkel, hogy rendesen megvethetem valaha is a lábam az amerikai földön. Sokmindent nem hoztam magammal az új életbe praktikus okok miatt sem, de a névkártyák velem voltak. Úgy gondoltam, semmi rossz nincs abban, ha rákérdezek, mi van az én Nancy barátnőmmel. Előtte kicsit gugliztam is rá, hogy hátha valami érdemit megtudok róla, és noha az ilyen emberek dolgaira nem nagyon keres rá semmiféle kereső program, egy, a washingtoni reptér publikus dokumentumai közül való fájlon rábukkantam. Megtudtam, hogy Marylandben él valahol Baltimore környékén. Annyit írtam neki, hogy itt vagyok, s hogy vagyok, és majd adjon nekem hasznos tippeket, hogyan kezdhetném el az életem itt. A válasz nem késett, szinte instant érkezett is.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<i><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">„Helló Artur,</span></i><br />
<i><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span></i>
<i><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Mondhatom, a lehető legrosszabb időszakot találtad idejönni a gazdasági válság kellős közepén, de örülök, hogy meglépted ezt. Te roppant értékes ember vagy, és minden légitársaság tiszteletére válnál. Sajnos, most nehéz lesz akárhol is elhelyezkedni, és főleg a megszorítások miatt megfojtott légitérsaságoknál, ahol most alaposan meghúzták a nadrágszíjat. De jól figyelj rám... Azaz ne rám. Hallottál a Southwest Airlines-ról? Nos, tartsd rajtuk a szemed.</span></i><br />
<i><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Én jól vagyok, öreg vagyok, várom a nyugdíjazásomat, és végre csendesen akarok élni egy farmon, távol a világtól.</span></i><br />
<i><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Mindenről tudni akarok, majd írj,</span></i><br />
<i><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Szeretettel üdvözöl barátod,</span></i><br />
<i><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span></i>
<div style="text-align: right;">
<i><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Nancy”</span></i></div>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Légitársasági álláshirdetéseket kifogni még a mostani, bejáratott agyammal is nagyon nehéz. Sokan, mint például a Southwestnél is, lévén Amerika egyik legkedveltebb légiszállítója és legjobbnak kihirdetett munkáltatója, olykor csak percekre, esetleg órákra tesznek fel álláshirdetéseket. Három nappal a levél után - Nancy tanácsát megfogadva, és rácsimpaszkodva a légitársaság honlapjára - belefutottam az álláshirdetésbe, ami végül is elindította amerikai szakmai pályafutásomat.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<div style="text-align: right;">
<i><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Helsinki, 2013. október 10.</span></i></div>
<div>
<br /></div>
dancs arturhttp://www.blogger.com/profile/14225525766834345347noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5238101612919405681.post-9713335788182010442013-10-10T09:41:00.000-04:002013-10-10T09:41:49.777-04:00Hogyan lettem légiutaskísérő...( 3)<div style="margin-bottom: 0cm;">
<span lang="hu-HU"><b><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A boldogító
IGEN</span></b></span></div>
<div lang="hu-HU" style="margin-bottom: 0cm;">
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br />
</span></div>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiNT1c1ClTmZ-A-khtpxeAEs3fcHmAUCcjRCd-Is7KuD3QArlgVVwxlS2pFs6YBWVK-m1oYzOcbq3erC51cvbABYSG_v7QNwSLGpEbRbg37tVjloFiE8gggix6Ox-cjevige9uFxIljREDN/s1600/radio2.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiNT1c1ClTmZ-A-khtpxeAEs3fcHmAUCcjRCd-Is7KuD3QArlgVVwxlS2pFs6YBWVK-m1oYzOcbq3erC51cvbABYSG_v7QNwSLGpEbRbg37tVjloFiE8gggix6Ox-cjevige9uFxIljREDN/s1600/radio2.jpg" height="400" width="300" /></a></div>
<div style="margin-bottom: 0cm;">
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><span lang="hu-HU">Hogy
a repüléstől és New Yorktól való elszakadást illetően mekkora
hatalmasat tévedtem, ezután még sokáig nem derült ki, mert olyan
csodálatos időszak következett az életemben, </span><span lang="hu-HU">hogy
teljesen elvonta a </span><span lang="hu-HU">figyelmemet
erről (egy kis időre), ami ugyan nem tartozik közvetlenül a
témához, amiről itten én most értekezem, de feltétlen
katalizátora és melegág</span><span lang="hu-HU">ya volt
annak, ami aztán a továbbiakat meghatározta. És a felsorolásból
nem hiányozhat az, amit még ma is, </span><span lang="hu-HU">itt
Helszinkiben az otthonos kis hotelszobámban teázva a kávéasztalra
felrakott lábakkal ugyanúgy látok: eddigi szakmai életem legszebb
évei. Ugyanis az idiótán berendezett brooklyni albérletben,
miközben az idióta lakótárs felvonultatta előttem alsógatya
gyűjteményét és a New York-i magyar </span><span lang="hu-HU">szezonmunkás
közösség leglepukkantabb fehércselédeit útban a bugyirózsaszín
hálószobája felé sivalkodva, bennem két döntés is megért és
megszületett. Névszerint, hogy tényleg nem megyek vissza az
irodába, azaz felmondok a légitársaságnál, a másik meg hogy
visszamegyek Szatmárra és igent mondok Turós Lórándnak. Utóbbi
nem a kezemet kérte meg, de életem nagy igenjeinek egyike volt az.
Soha nem ódzkodom megmondani, ha valamivel nem értek egyet,
ugyanakkor soha nem esik nehezemre elismerni az</span><span lang="hu-HU">t,
ha valakit valamiért tisztelek. És Turós egyike azoknak. Amikor
New Yorkba utazásom előtt ő is és mások is feljártak az
irodámban tervekről beszélni, nem akartam senkinek semmiféle
terveiről hallani, elég volt nekem a magam baja. Olyan boldog
vagyok, hogy annak ellenére, hogy (leplezendő esendőségemet</span><span lang="hu-HU">
és saját gondjaimat</span><span lang="hu-HU">)
foghegyről beszéltem vele ott és akkor, nem hagyott békén. És
ahogy Erdei Robival közösen megtalálták azt a felhőrést, ahol
egy pillanatra elegendő napsütés szivároghatott be életünkbe
ahhoz, hogy Szatmárnémeti első magyar kereskedelmi rádiója
létrejöjjön, ugyanúgy megtalálták a megfelelő módszert és
alkalmakat arra, hogy minden kijelölt pozícióra a legmegfelelőbb
embert delegálják. Megvan a Brooklynból bonyolított levelezésem
Turóssal, de soha azóta nem mertem újraolvasni, s most sem fogom.
Korábbi életem olyan elveszettnek hitt gyöngyszemei kerültek elő
a tér és idő homályából, hogy nem tudtam volna ellenállni a
hazamenetelnek. Nem is álltam ellent. Engem személyesen Bartos
nevével csalt haza. Újfent csak egy olyan helyzet állt elő, ami
nem adatik meg akárkinek az életben, nem a diploma, nem a papírok,
hanem </span><span lang="hu-HU">a szerencse, és a </span><span lang="hu-HU">sok,
a világ szeme és különböző színterein eltöltött évem és az
emberek szeretete emelt újabb s újabb piedesztálr</span><span lang="hu-HU">a
– sokszor azt éreztem, méltatlanul. </span><span lang="hu-HU">Hiszen
soha nem bántam kesztyűs kézzel senkivel szakmai szinten –
legyen az légiközlekedés vagy akár az ezzel párhuzamosan megélt
rádiós élet. Jogos lett volna, ha hallani sem akarnak felőlem, ha
csak egy módjuk van rá</span><span lang="hu-HU">.</span><span lang="hu-HU">
A szigoromat a munka terén ezt követően sem tudtam levetni, és
ennek a későbbiekben fontos kihatásai voltak, amiről külön
szólni fogok, amikor időben utólérem a helyzetet.</span></span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm;">
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><span lang="hu-HU">Soha nem fogom tudni
viszonzni és feldolgozni sem azt a rengeteg szeretetet és
tis</span><span lang="hu-HU">zteletet,
amit az ezt követő években kaptam. Sem</span><span lang="hu-HU">
a munkatársaimnak, sem azoknak, akikért dolgoztunk. És soha nem
fogom tudni elégszer leírni ide, mennyire szerencsés fickó is
vagyok. </span>
</span></div>
<div lang="hu-HU" style="margin-bottom: 0cm;">
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br />
</span></div>
<div style="margin-bottom: 0cm;">
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><span lang="hu-HU">A City Rádióban
eltöltött évek elindítottak egy nagyon fontos úton:
vis</span><span lang="hu-HU">szatalálni
önmagamhoz. Ott éltünk az üvegkalitkában egy színpadon mindenki
szeme láttára. Nekem természetes volt, hogy szenteste én
dolgozom. Annál felemelőbb nem is lehet, amikor </span><span lang="hu-HU">megannyi
ember – idegenek, nem idegenek – mosolyogva enged be legszentebb
családi pillanataiba. Egy nagy sz</span><span lang="hu-HU">ínpad
az egész, amiről akkor már</span><span lang="hu-HU"> sokat
tudtam. Bessenyei István barátom olyan alapos „kiképzés</span><span lang="hu-HU">ben”
részesített az idők során, hogy nekem ehhez sem kellett oklevél.
Ott és akkor állhattam ki akármilyen színpadra az életem során,
ahova csak megfelelőnek tartottam.</span><span lang="hu-HU">
És nekem minden szakmám valamilyen színpad volt, még ha nem is a
decka klasszikus értelmezésében.</span></span></div>
<div lang="hu-HU" style="margin-bottom: 0cm;">
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br />
</span></div>
<div lang="hu-HU" style="margin-bottom: 0cm;">
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">2006-ban
újra annyira erősnek éreztem magam, hogy felkerekedtem, és
elutaztam New Yorkba. Látogatóba. Olyan végtelenül fesztelen és
jókedvű voltam, hogy ezt megtehettem, ezt a hangulatot el sem
bírtam akkor magyarázni senkinek. Igaz nem is kérdezett senki sem.
Hagytak menni. Eszemben sem volt többet kiköltözni. Sőt, akkor az
is megfogalmazódott bennem, hogy lassan el kell engednem ezt
az álmot, ami New York volt, és hittem is benne, hogy ezúttal
sikerülni fog. Csak mert nem akartam több kínlódást az
elvágyódással. Olyan praktikus dologhoz kötöttem a szakítást,
mint a vége felé járó tízéves vízumom. Eldöntöttem, hogy
soha nem igényelek több túrista vízumot az USA-ba. Na, ez igaz is
lett.</span></div>
<div lang="hu-HU" style="margin-bottom: 0cm;">
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br />
</span></div>
<br />
<div lang="hu-HU" style="margin-bottom: 0cm; text-align: right;">
<i><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Helsinki, 2013 október
9.</span></i></div>
dancs arturhttp://www.blogger.com/profile/14225525766834345347noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5238101612919405681.post-89590727599859407012013-10-09T03:16:00.000-04:002013-10-09T03:22:45.560-04:00Hogyan lettem légiutaskísérő (2)<b><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif; font-size: large;">2. Papír arról, hogy jó vagyok</span></b><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjOxCQXj_Pg90EjOK0iigL8VlakpaEiIASVGjFMQNdZ2truIp1yYFjOqQhL2I0PfbPaUvyrHAufHuId1Pp_7cKcyZxM1nnCOPPeznJvi2pAQMWl-R9drXzaBwUpoI9VAISRLn1Ri-K6uR5T/s1600/legi_2.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="300" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjOxCQXj_Pg90EjOK0iigL8VlakpaEiIASVGjFMQNdZ2truIp1yYFjOqQhL2I0PfbPaUvyrHAufHuId1Pp_7cKcyZxM1nnCOPPeznJvi2pAQMWl-R9drXzaBwUpoI9VAISRLn1Ri-K6uR5T/s400/legi_2.jpg" width="400" /></a></div>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Legalább tizenöt évig nem történt aztán semmi ebben az ügyben, ami nem jelenti azt, hogy elmúlt a sóvárgásom a magasban sikló gépek után, csak hogy abban az egészségtelen szakmai közegben vergődtem, ahol semmiféle haladást nem néztek jó szemmel. S ha meg akartam tartani az állásomat a légitársaságnál, meg kellett fogadnom, hogy nem fontolgatom a továbbtanulást sem - mert ezzel kényelmetlen helyzetbe hoznám akkori feletteseimet. Cégen belüli előmenetelre még ennyire sem volt szabad gondolni. Másrészről meg ott volt a másik beteges dolog, amit adott pillanatban annyira elhittem, hogy harminc évesen ikegve sírtam a tiszteletemre rendezett sörpartin a Jágerben, amiért megöregedtem. Az elképzelés mai napig nem sokat változott és a trend sem, hogy ha valaki harmincat betöltött, és addig nem lelte meg a helyét, akkor azt követően erre nem is lesz alkalma. Harmincötön túl pedig szakmailag le is írják az embert, ha addig nem vergődi magát pozícióba. S én meg azt éreztem, sehol sem vagyok, ráadásul onnan a seholból még haladni sem lehetett semerre, mert, mint a csiriz tapadt körbe rám. Ezt a hülye felfogást mai napig nem lehetett teljesen kiirtani odahaza és nagyon sok helyen másutt sem, ami generációk tragédiáját okozta s vonja maga után eztán is. A csiriz meg kezdett megkötni, amikor - bosszúból talán - felbuktattak, és feltételekhez kötött igazgatói kinevezést kaptam a légitársaság helyi képviseletén. Annyira nem érdekelt a kinevezés, hogy a feltételek pláne nem tudtak mérvadóan bármit is befolyásolni az életemben. Milyen fura, hogy épp arról beszélek, mennyire lehetetlen előbbre lépni, s ugyanakkor panaszom van az előléptetésemre. És a sorsomon kívül állók nem értik ezt, kétféleképpen dobozoltak be ezt követően: vagy azt hitték, valamiben hazudom, mások meg azt, hogy elkapott a gépszíj és kompromisszumra jutottam a kényelmesebb - és a nyájas szemlélődőnek csillogóbbnak tűnő - életért cserébe. Egyik sem volt igaz, a kompromisszumra meg nem hogy képes, de alkalmas sem voltam. Egy politikailag diktált közegben azt éreztem, meghaltam, de ha nem, akkor is eltemettek, vagy arra készülnek. Ezért éreztem, hogy engem nem kineveztek, hanem ide buktattak. Innen könnyebben lehet zuhanni, míg szakmámban nem hogy nem tudtak kivetnivalót találni, hanem véletlenül mindenféle elismerésekre és hivatalos diplomákra szert tehettem. Papírom volt róla, hogy jó vagyok. És hát a papír! Az itten, kérem, az atyaúristen...És a véletlenek olyan primitívek és filmszerűek voltak, hogy nem győzök hálát adni a sorsnak és annak, hogy a gőg, a butaság és a lustaság együttesen olyan nagyszerű reakciót produkál bizonyos emberek személyiségében, hogy amikor legrosszabbat akarják, akkor teszik a legjobbat. Lényegében kinyitották nekem az ajtót, és betessékeltek egy kiképzésre, amiről kiderült, hogy életem egyik nagy dobása. Nem amiatt, amit ott tanultam. A tanulást magamban ejtettem meg kicsivel előtte s aztán sok éven keresztül. Hanem a papir miatt, amit imént említettem. Európa papír fétisben szenved. Papir kell mindenhez. Senkit nem érdekel a gyakorlati tudásod, az értékeid, a képességeid, ha erről nincs papírod. Nekem nem volt időm papírok után járni. Olyan intenzív és kerek volt az életem, annyi mindent csináltam, és olyan nagyszerű emberekkel hozott össze a sors... és - még</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">egyszer - olyan szerencsés voltam, hogy nem a papírok határozták meg a karrieremet, legfennebb csak megerősítettek. Akkor azonban a papír a zsebembe került, és a másik hozadéka is a zsebembe került annak az ölembe hullott kiképzésnek: fontos névjegykártyák. Azokban az években még elmondhatatlan ajtókopogtató volt egy névkártya. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Utólag be kell vallanom, hogy soha nem kopogtattam egyik névkártyámmal sem sehova. Tetszik nekem az a gondolat, amit egy önéletrajzi könyvben olvastam, hogy „én a hatalomból csak a hatalom lehetőségeiben rejlő gesztusokat szeretem” (Acsay Judit: Hogyan készül a popmenedzser?). S ez így is van. Nem kegyeket kerestem, hanem lebratyiztam azokkal az emberekkel. Ma már sokkal eleváltabb megfogalmazásokat használna az ember, de én még a kilencvenes éveknél tartok, ahol a bratyizás nagyon is helyénvaló volt. Amint említettem, a diploma meg a zsebembe került, s amikor kiderült, mekkora értékkel bír, felettesem rám szólt, azonnal tegyem el jó mélyre, s elő ne merjem venni, amig ő nem szól. Nem is nagyon szólt. Szó nélkül lépett le, s ebben a szerencsétlen helyzetben löktek engem a pozícióba, legyek szem előtt, és könnyen (el)mozdítható.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Akkor már tudtam, hogy az irodai munkát nem nekem találták ki, még akkor sem, ha kényelmesebb szék jár a funkcióhoz és két telefon, egy fehér és egy piros. Utóbbi narancssárga volt, de milyen jól hangzik, ha azt mondom, piros...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Akkoriban már kacérkodtam New Yorkkal. Véletlenül és ismét csak a szerencsémnek köszönhetően akadtunk a TAROM nagy vörös tengerében egymásra Liviával, aki ajándékba adta nekem New Yorkot. Meggyőzött róla, hogy én oda akarok menni megnézni, s amikor odamentem, megmutogatta nekem, majd magamra hagyott, s nem is vettem észre, beleült a bogár a fülembe. És soha nyugtom nem lett aztán. Úgy ingáztam a kontinensek között, hogy a New York bogár mellett a repülni vágyás bogara is erősebben rám telepedett. Ugyanakkor volt egy nagy bajom is. Éreztem, hogy megfulladok az irodámban. Livia már rég nem volt New Yorkban, én még akkor is odaszaladtam, és ott kuporogtam egy brooklyni albérlet idiótán berendezett szobájában egy idióta lakótárssal, aki anélkül is kellőképpen gusztustalan volt, hogy alsónadrágban grasszálna fel-alá a házban. Odaszaladtam, és nem akartam soha többet visszamenni az irodába. Egy nap megkérdezte tőlem egy fontos ember, barátilag - ezt mondta - és csakis az én érdekembe provokált jó szándékkal, ugyan biza miért nem veszem fontolóra belépni az akkori (vagy mindenkori?) kormánypártba.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Sokkal egyszerűbb lenne minden. És az életed is jobbra fordulna... - tette hozzá vigyorogva, s az ajánlattal, hogy ezt jól gondoljam végig, magamra is hagyott. Sokszor találkoztunk még, de soha többet ez a téma nem került terítékre.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Amikor a légitársaságnak benyújtottam a fel -(vagy le)mondásomat, noha azt éreztem, szabad lettem, bizonyossá vált számomra, hogy örökre szakítottam New Yorkkal és a repüléssel is ezzel a huszárvágással. De azzal is tisztában voltam, hogy különben nem éltem volna túl.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<br />
<div style="text-align: right;">
<i><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Helsinki, október 8.</span></i></div>
dancs arturhttp://www.blogger.com/profile/14225525766834345347noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5238101612919405681.post-66816138478724273782013-10-07T12:42:00.000-04:002013-10-07T12:42:47.458-04:00Hogyan lettem légiutaskísérő...<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<b><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif; font-size: large;">1. Gina tánti elintézi</span></b><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiO6sg0V2cBJC0Qbkxkf7pHuwX_ojqUrUywlXvnkHo3zW0r68WjpuTHFdxntWRGDuWhD8z18wamT1O9g-Gc26HWcMx5dGRa49hINv2JVE-1D530MRwAXQtSdxQOBQg2KAkYgUbNYBqgvNRU/s1600/legi_1.jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" height="281" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiO6sg0V2cBJC0Qbkxkf7pHuwX_ojqUrUywlXvnkHo3zW0r68WjpuTHFdxntWRGDuWhD8z18wamT1O9g-Gc26HWcMx5dGRa49hINv2JVE-1D530MRwAXQtSdxQOBQg2KAkYgUbNYBqgvNRU/s400/legi_1.jpg" width="400" /></a></div>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Nehezen. Ha gyorsan szeretném summázni azt a jónéhány történetet, ami ezzel kapcsolatban még eszembe jut annyi idő távlatól, és amit feleslegesen nem is szeretnék egyáltalán eldramatizálni, csupán tényszerűen feltárni az emlékezetemet frissen tartva ezáltal, akkor csak ennyit mondanék, nehezen. Legalábbis nem volt egyszerű. Igaz, senki sem állította hogy az lesz. Én pedig - anélkül, hogy mártírmázba merengetném magam - teljesen belenyugodtam, hogy vannak lények a világon, akiknek minden egyszerűen adatik meg, s vannak mások, akiknek meg valami duplacsavar vagy henderbucka szükségeltetik ahhoz, hogy előbbre lépjenek. Valami miatt sok esetben ebbe a csoportba tartozónak érzem magam, ugyanakkor kétségtelen, és minden fórumon elismerem, hogy rendkívül szerencsés vagyok. Hogy csak a mázlim teszi, vagy az időzítés, esetleg a mind szilárdabb hitem abban, hogy ami velem megtörténik, vagy nem történik éppen meg úgy s akkor, amikor én akarom, az mind valamilyen oknál fogva alakul adott módon, nem tudom, s nem is fontos.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Első alkalommal talán huszonnégy évesen fordult meg komolyabban a fejemben ez a szakma. Arról, hogy mennyire fogalmam sem volt az igazi mibenlétéről, és hogy kifejezetten csak annyit tudtam róla, mint az átlagember, a későbbiekben részletesebben is szólok majd. 1994-et írtunk, és már harmadik éve dolgoztam légitársaságnál. Ez az a pillanat, amikor az ember kezdi elhinni magáról, hogy mindent tud a szakmáról. Főleg, ha beleszámítom gyermekkorom azon éveit is, amikor rajongva bicikliztem ki a város végébe meglesni a naponta kétszer felszálló repülőgépeket. Mindez együtt már elégséges tapasztalatnak tűnt ahhoz, hogy amikor Gina tánti, a TAROM könyvelésügyi revizorja, és kellőképpen bennfentese a légitársaság bugyrainak, eljött kontrollba Szatmárra, és kiülhettem vele a központi parkba egyik este, hogy a város ódon és újabb szépségeit megtekinthessük békésen pihegve és enyelegve egy padon, felhozzam neki a témát. Ilyesféle dolgokat az ember nem feszegethetett szabadon akármikor s akárkivel. Egyrészt, mert senkiben nem szabad megbízni, másrészt mert akár az állásodba is kerülhetett, ha netán - akár cégen belüli - továbblépés gondolata megfogalmazódott benned. Gina tánti azonban valami miatt kedvelt engem, és hiszem, hogy nem csak mert olyan újdonságokat is megmutattam neki a padon ücsörögve, amilyennel ő még nem nagyon ment szembe tisztességes és ortodox hétköznapjai közepette, mint például a szatmári kurvák, akik estére rendesen kirajzottak a korzóra, mialatt mi az élet és a cég nagy dolgairól beszélgettünk. Amikor előálltam az ötletemmel, Gina mama felém fordult, és a szemembe nézett:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Minek akarod te ezt? Nem vagy jól, ahol vagy?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Kicsit megszeppentem, és nem is emlékszem, mit válaszoltam, de semmiképp sem lehetett mérvadó. Megeredtem mondani, mintha vizsgán felelnék, s mintha ki kellene töltenem valami időt ezzel. És tényleg nem tudom, minek akartam én ezt. Akkor. Talán mert láttam egy-két akkori ismerősömet, akik egyik napról a másikra utaskísérők lettek, és számomra boldognak tűntek. Akkoriban jelentek meg a cégnél az első férfi légiutaskísérők, ez is egyik oka volt, hogy bennem is mocorogni kezdett az érdeklődés. Meg mert gyermekkorom óta imádtam repülni, és a repülőgépeket is. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">És talán ezzel volt a baj ez alatt a húsz év alatt. Az önkifejezéssel. Annyira zárkózott voltam - minden exhibicionistának tűnő megnyilvánulásom ellenére - világéletemben, hogy sohasem tudtam megfelelően.elmondani, ha akartam valamit, miért akarom. Aztán egy adott pillanatban Gina nem hagyta, hogy tovább magyarázzam az óhajomat, csak elővett egy szem savanyúcukorkát a ridiküljéből, s miközben kibontotta, biccentett:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- Ha akarod, szólhatok fenn a lányoknak... Én megkérdezem neked, mi a helyzet ezzel.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Akartam, persze, hogy akartam, és azt is tudtam, nem ingyen osztogatják ott fenn a kegyeket sem. Ez az állás márpedig elég nagy kegyekre tartott igényt. Hallottam olyan történetről is, hogy adott sztjuárdesz még évekkel azt követően is, hogy beprotezsálták a szakosztályra, minden egyes útjáról valami előre meghatározott „ajándékot” kellett, hogy beszerezzen jótevőinek. Megkértem Ginát, hogy teljesen őszintén mondjon el mindent, amit megtud. És úgy is lett. Egyik este felhívott, és színtelen hangon lényegében ismertette velem a tényeket. Azt éreztem a hangjából, teljesen elhatárolódik mindattól, amit mond, kifejezetten csak az általam kért információkat sorolja fel. Hozzá is tette, ő ennél többet nem tehet, az utat, amennyiben akarom, nekem kell megtalálnom.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Háromezerkétszáz német márka. Ez volt az összeg, amiért be lehet jutni a tanfolyamra. Akkoriban ezért akár három nyugati autót be lehetett volna hozni az országba, igaz, nekem egy sem volt. Keleti sem. És pénzem sem. Semennyi. És nem is úgy nézett ki, hogy, ha dolgozom egy munkahelyen, legyen az egy légitársaság irodája is, fogok majd pénzt keresni. Akkoriban körvonalazódott már, hogy letűntek azok az idők, amikor munkával annyi pénzt lehetett keresni, hogy az gyűljön is, ne pedig csak olvadjon bele a mindennapokba. Nem is tudom, mire számítottam, mert hogy arra nem, hogy szegény anyám képes lesz majd ebben támogatni, az biztos. Ő persze, mindent elkövetett volna, hogy egyenesben lásson végre valahol, de az összeg annyira mesebeli volt, hogy abba még bele sem nagyon akartam gondolni, amit még Gina hozzátett, miszerint bekerülni nem elég... A pénznek folynia kell azután is, licenszvizsgákra a különböző géptípusokra, aztán meg arra, hogy megfelelő járatokra is kapjak beosztást, és ne rohadjak meg valamelyik belföldi járat Antonov-24-esén. Hogy ez alatt pontosan mit kellett volna értenem, nem tudom mai napig sem, Gina pedig nem beszélt róla, semmiképp sem akart ebbe a kényes kenőpénzes dologba belefolyni, nyugdíjazásáig ő már békében és nyugalomban szeretett volna tenni-venni a cégen belül. Talán a majdani „ajándékokat” kellett volna ezalatt értenem mindazoknak, akik „életben tartanak”, azaz a jó járatokra felprotezsálnak, vagy valami egyéb. Lényegtelen. Gina pedig pontosan tudta, hogy nekem nincs pénzem. Hogy utánajárt, mindenképpen nagy segítség volt, még akkor is, ha abban a pillanatban nem így éltem meg. Annyi mindent nem úgy él meg az ember első löketre. Mára már megtanultam tisztelni és értékelni a sorsom döntéseit és eseményeit, mert ha visszatekintek kudarcaimra vagy azokra az esetekre, amiket én akként, illetve esetenként tragédiaként éltem meg, utóbb nyilvánvaló értelmet kapnak a jelen történéseinek és alakulásának tükrében.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Huszonnégy voltam. Úgy éreztem, erőm teljében, és fiatalságom - s talán szubjektív jóképűségem - egyik magaslatán. Valami miatt azonban a környezet és a világ, ami körbevett, betegesen azt sugallta, hogy az idő ellenem dolgozik, és amennyiben most nem sikerül lépnem, akkor soha többet sem. Ügyefogyottan mászkáltam az ég alatt aztán évekig, és álmodozva bámultam a kondenzcsíkot maguk után hagyó gépmadarakat odafenn, és olyan mesebelien távolinak tűnt még az is, hogy egy olyan csudamasinára én egyáltalán betehetem a lábam életem során. Legfőképpen, amikor Mamánál az udvarban hanyatt feküdtem a fűben, és belevesztem a gyep csendjébe és a gondolataim zajába.</span><br />
<br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Igaz, akkor sehova nem vágytam. Akkor ott volt nekem a Világ.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<div style="text-align: right;">
<i><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Helsinki, 2013, október 6.</span></i></div>
dancs arturhttp://www.blogger.com/profile/14225525766834345347noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5238101612919405681.post-53511087237451993872013-09-02T10:50:00.001-04:002013-09-02T10:50:16.885-04:00Kalandtúra, angyalok és mesék<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhnLEu5j9v0s17VG5AinknSqaoXjMB1EHLCLktJnUUHjNjIF0eNws99e3KaqOYAIAx6ddCeV87YCoB8u706BHN1hpXYMUZdK_ZK1Dd1Ax4snNUwegVhL6gLgG8FWZP5BDMVRBUABWKiX2ww/s1600/105_00.jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" height="400" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhnLEu5j9v0s17VG5AinknSqaoXjMB1EHLCLktJnUUHjNjIF0eNws99e3KaqOYAIAx6ddCeV87YCoB8u706BHN1hpXYMUZdK_ZK1Dd1Ax4snNUwegVhL6gLgG8FWZP5BDMVRBUABWKiX2ww/s400/105_00.jpg" width="300" /></a></div>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Négy év távolság után - még ha folyamatában szemtanúja is voltam a dolgok alakulásának az éves-féléves hazalátogatásaim során - egyértelművé vált, hogy bármennyire is törekednék az ember a kapcsolatokat és barátságokat a régi, bevált szinten melegen tartani, valahol mindig megbicsaklik a dolog. És mind inkább így lesz. Nem mintha elhalványultak volna az érzések, de bele kellett nyugodnom, hogy nem csak nekem alakult más irányba az életem, hanem mindenki másnak. És noha szeretjük azt hinni, nem számít tér és idő, vannak aspektusai életünknek, ahol ez elkerülhetetlen falakat épít a világaink közé. Van, amin át tudunk még tekinteni egymáshoz, és minél szorosabb kötelék köt össze, annál könnyedebben vesszük az erre irányuló erőfeszítéseket. És van olyan, amin már nem tudunk átszólni a másikhoz, aki egykor nem csak a suttogásomat, hanem a gondolatomat is hallotta.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Napokig bolyongtam Szatmáron a hársillatú utcákon, verőfényben, a város romlását és szépülését lesve, régi hangulatok után kutatva, vagy kellemes nyárestéken, rácsodálkozva a város zajára vagy mély csendjére. Miközben azon töprengtem, hogyan fejthetném meg, mitől nem lelem a helyem, még akkor is, ha - a változásai ellenére - a hely olyan végtelen szeretettel ölel magára, hogy az a lelkemen is nyomot hagy. Próbáltam megfejteni, miért nem sikerül már a kirándulás a tóra és vidámságtól hangos esti úszás, miért nem kézenfekvő a cimborákkal a nagy beszélgetésbe fürdetett sörözés a nyári kertben, vagy csak egy közvetlen párbeszéd őszinte egymásra figyeléssel és érdeklődéssel.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Nem haladtam gondolataimmal előbbre, sőt, az sem segített, hogy titokban gyermekkorom mesepalotájába, a nagyanyám egykori udvarába beosontam a nyitott kapun át egy izzasztó délutánon. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Hazamentem, és megkértem anyámat, csomagoljon oda hamubasült pogácsát, és engedjen el kicsit a világba. Nem a nagyba, ahonnan jöttem, hanem abba, ahol valaha jól éreztem magam. Rég látott arcokra, tájakra vágytam és mesékre. Egy arctalan világból jövök, szükségem van az bennem olykor eltompulóban levő árnyalatokra. Meg arra, hogy felrázzam magam a kánikulába petyhüdt szülőváros közömbösségéből. A felrázáshoz pedig a hazai tömegközlekedés tökéletes választásnak bizonyult. Ez egy olyan műfaj, amit odahaza már leírtak, és ha valahol megemlítettem, hogy én buszozva-vonatozva fogom elérni kedves tájaimat és drága embereimet, aggodalommal vegyes furcsállkodást váltottam ki. Az útvonalat azokra építettem, akiket oly rég vágytam magamhoz ölelni, és valahogy kiestek a korábbi megszokott útvonalaimból. Elutazásom előtti este jelentettem be magam, és raktam fej-fej mellé az uticélokat, hogy egy szépen bebarangolható körutazás alakuljon ki. </span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;">Menetrendszerűen és frissen érkeztem Kolozsvárra másnap reggel, ahol a délelőttöt csevegéssel terveztem tölteni a betervezett ebédig PLkével. PL az, aki, ha megkérdezed, hogy telik a napja, akkor kimerítő részletességgel meséli el az épp elköltött vagy készülő ebéd vagy vacsora minden egyes összetevőjét. Beleértve oregánót, majorannát és a pukkasztott cukkinit és 89 fokon párolt brokkolit is.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Én is jól vagyok, köszönöm. Jól utaztam. Most pedig itt állok a buszállomáson, és valutabeváltót keresek.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Minek az neked?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Hogy lejem legyen. És például buszra ülhessek feléd menet.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Gyere taxival...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Aztán, mikor tisztázódott, hogy bármihez csak román pénz kell, kisebb fejmosásban részesültem, amiért ezen nem gondolkodtam idejében. Hisz Romániában minden másnap egy nemzeti ünnep, ma például ortodox pünkösd valahanyadik napja van, és természetesen a bankok zárva tartanak. Tehát elsétálhatok esetleg a vasútállomásra, és ha elég szerencsés vagyok, a privát valutázó nem utazott el nyaralni és nem imádkozik épp valamelyik templomban.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Remélem, ebédre ideérsz - tette hozzá dohogva.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Azt én is - válaszoltam, főleg, hogy kora reggel volt.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiePnUzivlB9t5X46VxPreKqyJp_b12zW_0jiPhiYKnt7DtNzImnfWFcgSuyqkQH1IWO04WfjEIffVgKVGEbKG7_T7oPHoyeo0yMPqioHWcPn3gK9lQiBObnYpEN8D6F2yuvni9EYxMfhzq/s1600/105_01.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="400" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiePnUzivlB9t5X46VxPreKqyJp_b12zW_0jiPhiYKnt7DtNzImnfWFcgSuyqkQH1IWO04WfjEIffVgKVGEbKG7_T7oPHoyeo0yMPqioHWcPn3gK9lQiBObnYpEN8D6F2yuvni9EYxMfhzq/s400/105_01.jpg" width="300" /></a></div>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">PL az a féle ember, aki százharminchat fotóban mutatja meg az egyik bimbódzó rózsát a kertben, és negyvenhat fotóban meséli el, mit főzött a minap vendégségben barátainál. Minden más csak érintőlegesen és ideiglenesen hozza lázba, és tartja életben érdeklődését. Ennél lelkesebben csak a szomszéd bernáthegyi és husky kutyáiról szeret mesélni. Magam is megfordultam párszor a mákói csendes kis nagymami-házban, ahol jólesik az ivóvíz és a frissen főzött zöldpaszulyleves puha kenyérrel. Egyik alkalommal a Macsebbel és Manczyval vendégeskedtünk ott. És annyira jól lakattak bennünket kora reggel, hogy utána csak feküdni bírtunk a réten a domboldalon a falu felett mozdulatlanul az eget bámulva és elégedetten sóhajtozva. Sokszor megkérem ma is PLkét, hogy ha Mákóban jár, menjen ki a dombra, és fotózza le a tájat, mintha ott lennék, és körbenéznék onnan. És a rét virágait, a szénakazlakat, a búzavirágot, a felhőket, és a templomtornyot is. Mindig nagy örömmel tesz eleget kívánságomnak.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Most is szívesebben henyéltem volna a mákói rusztikus idillben a kolozsvári panel helyett. De tudomásul vettem, minden rebellis szándékom ellenére, mindenből nem tudok kitörni, így a saját tér- és időkalitkámból sem. Arra a kevés időre pedig, ami rendelkezésünkre áll, a készülő ebéd mellett való széles társalgás teljesen elvonatkoztatott a helyszíntől. Jöttek-mentek a történetek, az élmények, az elmúlt évek és a jelen kapcsolódásai, közös ismerősök, el nem feledhető arcok, figurák.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ebéd után turistáskodtunk kicsit Kolozsvárosban, hogy a beszélgetésfonal folytatásaképpen a Bulgakovban kössünk ki. Marci egy asztalnál tárgyalt sokféle emberrel, leginkább fiatalokkal. Amint meglátott, felugrott, megölelt és hellyel kínált, amíg teendőit megoldja. Furcsa volt Marcit vendéglősként látni, de ezerjó sztorijából már jól tudtam, hogy „van egy ilyen szakmája” is. Mint annyi minden más is. Marci a tipikus példája a „jéghátánis” embereknek. Ha egyszer valaki erről tanulmányt fog írni, mindenképpen ajánlani fogom neki, hogy valahol kutassa őt fel a teljesebb anyag érdekében. Marci Magyarországról eredetileg rádióalapítás feletti bábáskodás ürügyén bátortalankodott át Romániába. Leszámítva a kommunizmust követően tett benzincsempész és egyéb üzleti érdekeltségű utazásokat. Szatmáron kezdte, járt Székelyföldön is, de végülis Kolozsvárott ragadt tartósabban. Olyan otthonosan mozgott itt, hogy nem lehetett nem megkérdeznünk, hogyan értekezik mondjuk a beszállítókkal, mire vidáman válaszolta:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Mutogatunk!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Marcival negyedik éve nem találkoztam. Akkor azzal engedett el, hogy mindenképpen írjak. Írjak sok levelet. Blogot! Az lesz a legjobb. S mondom, a blog a frusztrált emberek fóruma. Majd, amikor beláttam, frusztrált lettem én is Amerikában, szívesen tettem eleget ennek a kérésnek, főleg, hogy nagyszerű támogatóm is került CséGé személyében e téren. Marci meg hallani akart mindenről, mint aki holnap készen áll arra, hogy ha kell, Peruba is elutazik mondjuk kürtőskalácsot árulni. New Yorkról, Amerikáról pedig itta a történeteket, mintha önmagát keresné a sorstörténetemben, amit dióhéjban felvázoltam két sör mellé az asztal fölött. Velem kacagott és könnyezett, és kivételesen, nem ő igyekezett történetekkel traktálni az asztaltársaságot. Csak figyelt. Sosem éreztem ekkora figyelmet részéről. Tudtam, hogy várja a találkozást. Amikor a semmiből előző nap felhívtam, és elváltoztatott hangon köszöntem rá késő este, előbb megszeppent:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ejdes jau főűmejrnökelvtás’ hogy teccen lenni?...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Halló! Itt Illés Márton beszél...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Csaukolom a lelkit direktorom!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>No, ne tessék viccelődni. Kivel van szerencsém...?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">S ha mondtam, máris elhangzott, hogy „Eccsém, csezmeg, mindig beveszem ezt a főmérnökös maszlagot!” Túl a tréfálkozáson azonnal alkalmat találtunk a másnapi röpke találkozásra. S a találkozásnak csak az vetett véget, hogy a jól megtervezett kézről-kézre járásom újabb drága alakja bukkant fel a Bulgakov bejáratánál, hogy arra az estére kisajátítson magának. És én nagyon boldogan hagytam magam kézről-kézre is járni és kisajátítani is.</span><br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhweWyBH_kYELyfKhO0hSRKI2EjDibg9Hnb11I-OGBdTNGKug00M0ryShb_KUlK7HhChy00u3yEGF3OcXm8Bx4h4os9UapMdz01avXIHUJW8H8_dn-7Yx6CxomSyznhn0c-A-X15oa1zlZZ/s1600/105_02.jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" height="400" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhweWyBH_kYELyfKhO0hSRKI2EjDibg9Hnb11I-OGBdTNGKug00M0ryShb_KUlK7HhChy00u3yEGF3OcXm8Bx4h4os9UapMdz01avXIHUJW8H8_dn-7Yx6CxomSyznhn0c-A-X15oa1zlZZ/s400/105_02.jpg" width="300" /></a></div>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Bucc jól megemberesedett, amióta nem láttam. Igaz, szememben ugyannak a huszonéves diáknak az arca és vonásai elevenednek meg, ha látom, akit az idővonalunk egy korábbi szakaszán hozott életembe a sors. És ez az a sors, amelyik úgy rendezte, hogy sok-sok évet is el tudtunk tölteni anélkül, hogy lássuk egymást. Egyszer randevúztunk is. Ő hazafelé tartott Vásárhelyre Kolozsvárról és meg haza Szatmárra Csíkból. Tudtuk is, hol kell majd találkoznunk, és az éjszakában majd kiesett a szemünk Marosludasnál, nehogy elvétsük a találkát. De elvétettük, és ennek ellenére is a legmesésebb randijaink egyike volt ez. Leszámítva azt, amikor valóban találkoztunk is. Akkor meg úgy szorongattuk egymást a főutcán Kolozsvárott, mintha egyéb dolgunk sem lett volna az ezt megelőző években, mint erre az ölelésre várni, és kipirult arccal sztorikat mesélni egymásnak egy régi bérház gyéren berendezett albérletében.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Minden asztalhoz odaköszönt, minden asztalnál valami ismerőse, üzletfele, tanítványa vagy kollégája élvezte a nyáresti langymeleg mind hangosodó kerthelyiségét.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">PL-től és Marcitól búcsúzva még nyújtanám az időt, bár tudom, nem tehetem, mégis megkérdem, hogy ne engem terheljen a felelőség az idő múlását illetően:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Indulnunk kell?...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Akkor indulunk, amikor akarod - mosolygott rám Bucc, ezzel visszadobva a labdát - bár a Macska főz, nemsokára kész a vacsora.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Szinte le sem sztoriztam a gazdag ebédet, amit PL varázsolt elém kicsivel korábban, de a Macskás - Buccos vacsora meglehetősen csábítóan hangzott, főleg, hogy tudtam, sokéves társalgás-adósságnak járunk majd utána a vacsorát követően a teraszon, ami a várost ölelő dombokra és a távoli országútra néz le a domboldalról.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">És úgy is lett, a családi meghittségbe terített asztal esti duruzslása kiengedte a beszélgetést a csillagos estébe a teraszon, ahol barátok is hozzánk szegődtek. És mintha ez nem lenne elég, amikor a ház elcsendesedett, odaült az ágyam karjára elalvás előtti mesefelhőkbe burkolózni, aminek a vége egy jóéjt-Bucc-ölelés. Mintha egyéb gondolkodni való nem is akadna széles-e világon, az járt a fejemben, mivel is érdemlem ezt a nagyon sok buccogó-szeretetet. Mert az tény, hogy az ember nem osztogatja az ilyent csak úgy, könnyedén. S hogy ez nyomatékot is kapjon, a kora reggel a kávé mellé a Bucc-ölelés reggeli párját is odatette az emlékek polcára. Csak úgy, hangtalanul. A reggel pedig muskátlisan gyönyörű volt. Amilyen csakis egy olyan reggel lehet, ami megelőlegezi a napot, melynek végén a Hargita tövében bátyó szederpálinkája tesz majd pontot a szétágazó beszélgetésre. A kávé és a simogató sugarak segítettek az ébredésben, és belefeledkeztem a tájba. A dombok titokzatoskodva rejtették a tájat maguk mögé és az országút jelezte, mennyi sok mérföld vár még rám, bármelyik irányba is visz az utam innen tovább. És mind mennyi titokzatosság! Vendéglátómra annyi minden várt aznap, hogy belegondolni is fárasztó volt, de egy rádióinterjú és egy vizsgáztatás meg egy előadás sem akadályozta meg abban, hogy kellőképpen elbúcsúztasson a buszállomáson. Egy kicsit még integettem utána, majd kalandtúrám következő szakasza elé néztem. Továbbra is hinni akartam, hogy megvalósítható, hogy a nehezen összeegyeztetett menetrendek és találkozások emberségesen összetársíthatóak, és az sem rendített meg kitartásomban, hogy a Szovátára tartó busz sofőrje nem osztotta abbéli véleményemet, hogy nekem lefoglalt helyem lenne az ő buszán.Talán megingathatatlan nyugalmam - amit sokkal inkább egyéb forrásokból és elsősorban is a szeretet-találkozásokból merítettem - okozta, hogy végülis felszálltam a buszra, és a sofőr is elfogadta ezt a helyzetet. Noha több pénzt vett el, ezt csak valamiféle sajnálatos tévedésnek fogtam fel, és mielőtt lelkiismeret furdalása lett volna, gyorsan figyelmeztettem a pontatlanságra. Amikor dünnyögve rendeződött az anyagi félreértés is, nyugodtan dőltem hátra és hol olvasva, hol kifelé bámulva töltöttem az időt Szovátáig. A sofőrben mély nyomot hagyott a korábbi incidens, mert nem mutatott hajlandóságot behajtani Szovátára, hanem az országúton tett ki, ahonnan jó utat kívánt nekem. Akkorra perzselő kánikula szakadt a fejünkre, és ebben az árnyékmentes helyzetben gurultam fel öt kilométert a kisbőröndömmel az üdülőtelepre, miközben guttaütés környékezte a fejemet. De még ez sem zavart. Megint csak ott voltam, ahova vágytam, ahol jó nekem. A vizet, ami leszakadt rólam, hamarosan forrásvízzel pótolhattam, és kürtőskaláccsal helyettesítettem az uzsonnát. Szováta nyugalma mindig pompás alkalom az elmélkedésre. Ilyenkor kicsit megpihenve hátradőlök a padon a tó felett, és mindenféle összegzéseket hozok tető alá. Miközben bámulom az embereket, élvezem a friss levegőt és nyugatom a szemem a tájban. </span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;">A szemerkélő eső nem veszi figyelembe elmélkedési igényeimet, és a menetrendet juttatja eszembe, hogy a nap végállomására jussak kis időn belül. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A szovátai megállóban egy cigánylány várakozik sok csíkos raffiasztyorral körbevéve. Kérdi, mikor menne busz Nyárádszeredára. Mondom, azt én nem tudhatom, de menjünk csak a falragasztott menetrendekhez, és találjuk ki.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ott van a menetrend - mondom, mikor odaérünk, és rábökök a nyárádszeredai buszok órarendjére - Olvassa csak!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nem olvasok én semmit! Olvassa csak maga, ha már itt van... Mit ír?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Azt írja, hogy nemsokára maga is hazamehet.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Na, ha azt írja, akkor megnyugodtam. Maga hova megy?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Udvarhelyre.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Akkor maga nem ezekkel a magyarokkal van itt, mi?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nem nagyon. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Honnan jött?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Én ... Messziről jöttem. Elég messziről.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Csak Magyarországról jött!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nem egészen. Amerikából.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Az igen. Az lehet, hogy messzebb van mint még Magyarország is, ha jól meggondolom.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Az előfordulhat.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Na látja. Az emberek onnan is, ahunnan maga is, meg még Magyarországról is idejönnek. Annyira jó itt.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Kétség nem fér hozzá.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Az emelkedett társalgást az érkező buszom szakítja félbe, és jó utat kívánva egymásnak, bekönyöklöm magam a kisbuszba.Nem ismerek magamra, mert azt sem teszem szóvá, hogy a menetrendben nagy busz szerepelt légkondicionálással és magasított ülésekkel. Ehelyett a lábam a nyakam közt, egy féloldalasra szakadt kisülésen keresek kényelmesebb pozíciót magamnak, miközben szakad rólam az izzadtság, és kicsit ragacsos is vagyok a szutyoktól, és békésen az ablakra nyomom az orrom, úgy figyelem a jólismert kanyarokat és fákat.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Udvarhelyre ereszkedni Szejke felől egyike azon képeknek, amelyek gyerekkorom óta kedves emlékként köszönnek vissza rám. Ezúttal is torkomban a szívem, úgy repesek, és annak külön is bírok örvendezni, hogy nem kell majd parkolót keresnem az autókat rég kinőtt negyedben, hanem csak felsétálok a meredek kisutcában a buszállomástól.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg6KbZcz7Wlx_XUHivJJ2iRG3LD1LKJnt5DJIiw3n7x0LlA7PLXNkUIY6Xk9wmdnpuHiRIt_x2ki0g74_I0f7X_ob8k1rK8nP1RsLht_zbWNHItSVWlZUUtAaUKorJHXSOAniZaqq7-kAIN/s1600/105_03.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="300" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg6KbZcz7Wlx_XUHivJJ2iRG3LD1LKJnt5DJIiw3n7x0LlA7PLXNkUIY6Xk9wmdnpuHiRIt_x2ki0g74_I0f7X_ob8k1rK8nP1RsLht_zbWNHItSVWlZUUtAaUKorJHXSOAniZaqq7-kAIN/s400/105_03.jpg" width="400" /></a></div>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Másnapi csíkszeredai végső uticélomhoz még egy buszozásra szükség lesz, az internetes menetrend szerint ez nem is nagy kihívás a Bálintékkal. Kérdem is tőlük, hogy akkor hogyan is legyen másnap. És a sofőr megvonja a vállát, ebben ő nem illetékes, de innen biza nem lesz busz Csíkba. Hacsak más céggel nem, ebben azonban még annyira sem illetékes, mint a nem illetékes előbbi szituációban volt. Bemegyek a jobb időket is megélt egykor nagynak látott buszállomás nagytermébe, ahol fontos hölgyek futkosnak fel-alá, és azt kiabálják: Budapest! Budapest! Pécs! Budapest! ...Mondom, én csak Csíkba mennék innen... A hölgy tovább szalad, és kiabál: Budapest! Budapest! ... Mindenre nyitott a fantáziám manapság, de hogy Udvarhelyről Csíkba körülményesebben lehessen buszt találni a buszpályaudvaron, mint Budapestre, kicsit meghaladott. Mivel egyik ablakon sem írt egy sort sem Csíkszeredáról, találomra álltam meg akármelyiknél. Akkor visszasiettében a budapestező asszony odalépett mellém, és a fülembe súgta:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nekem ezt itten nem lenne szabad mondanom, de a busz, amit maga keres, az a másik megállóban van, nagyon sajnos. És hát ők innen csak elszivárogtak, se szó, se senemsemmi. Nem mondanám, csak látom, mennyire szerencsétlenül ácsingózik itten.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Mondom is bátyámnak, amikor megesett a welkamdrink, hogy mielőtt tovább fejlesztenénk ezt a tartalmas beszélgetéssel egybeszőtt italozást, tudakoljuk meg, merre is vannak azok az elszivárogtatott csíki buszok. Bátyám ujjongva tett eleget kérésemnek:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Egyúttal a Küküllőt is meg kell lessük, hallám, meg van-e zavarosodva, vagy mehetni lehet majd a Bolgárral horgászni esetleg, ha úgy fordul az idő.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">És mindenre sort is kerítettünk. A buszállomást nem volt nehéz felfedezni, és a Küküllőt sem, innen azonban egy a folyóra nyíló kiskocsma Angélája lett a következő látnivaló és egy fojtásnyi ital, ami elég hazamenni.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Csak hogy ki ne álljon belőlem, tetszik tudni... - magyarázza bátyám a csaposlánynak, aki afelől érdeklődik, nekem mit hozhatna.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Viszkit, a legjobbat! - int bátyám főurasan, s mondom, hogy nem rajongom az amerikai italt, maradok egy kis konyaknál...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Akkor Sancit ide az öcsinek. Az elég jó, ugye?... Na, azért. És itt én fizetek. Itt az én drága öcsém Amerikából. Sosem kerül el, ha itthon jár. Az öreghez mindig benéz. Hogy ne rendelnék neki egy Sancit!</span><br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiDCstksD8nlTeYTUq2CVBW5CiV7huz2A7COiseNaBuaSXsa54z0CPe-gPrO8zPsWC3IVzmwx-XoC0_PxCRKwbXOW7JCMctW7wKzCNJpgY5T4BURyPhiJ6l6WSPtWH8eXNWpatwMyYkalYA/s1600/105_04.jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" height="305" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEiDCstksD8nlTeYTUq2CVBW5CiV7huz2A7COiseNaBuaSXsa54z0CPe-gPrO8zPsWC3IVzmwx-XoC0_PxCRKwbXOW7JCMctW7wKzCNJpgY5T4BURyPhiJ6l6WSPtWH8eXNWpatwMyYkalYA/s400/105_04.jpg" width="400" /></a></div>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Az este főzéssel és a hagyományos levesevéssel telik, meg persze, a család távol levő felével is kapcsolatot igyekszünk tartani, hogy jó hangulatunkból sem Budapesten unokázó néném, sem a drága unokatesóm se maradjon ki. Bizalmasan azt is meg kell hallgatnom, bátyám valahonnan tudomást szerzett arról is, hogy a dakotai indiánok már gyűjtik a tüzelőfát. Ami vitathatatlan jele annak, hogy kemény lesz a tél. Tehát jó sok erdei gyümölcsnek kell utánajárni, hogy a pálinka tavaszig kitartson, ha jön a rettenet. Hogy az amerikai világpolitika és a billiárdbajnkság vagy Tour de France melyik fejezeténél zuhantam be az ágyba és a mély-édes álmomba, fogalmam sincs, de másnap reggel a méregerős presszó mellett ugyanonnan folytattuk, így semmi sem veszett el. Bátyám is eleget csóválja a fejét, mekkora kalandor lettem, hogy vonattal-busszal utazgatom. Mert az egy dolog, hogy ő majd Bolgárral úgyis vonattal fog halászni menni, de hogy nekem minek vannak ilyen ötleteim... Mondom, Csíkba innen már gyalog is elmegyek, ha kell, onnan meg a vonat hálókocsija Szatmárig visz, minden baj nélkül. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Nem kellett gyalog mennem, mert az elszivárgott busz ott volt a titkos megállóban, de előtte még a Küküllőt meg kellett nézni, nehogy az éjszaka során valami történt volna vele. Amikor buszon látott, bátyám már sietett is a törzshelyre a Bolgárral és egyéb komákkal a horgászást sínre tenni.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Milyen fura, hogy visszafelé nem itt fogok kanyarogni - elmélkedtem az ablakra simulva a buszon, amikor megkezdte az ereszkedést Csíkszeredába. Nem sok, de erős szál köt ide. Már ha csak azt vesszük, hogy anyám itt látta meg a napvilágot Taplocán. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">És akkor itt van Höki. Mindenkinek az életében vannak ilyen meg olyan oldalak. Az én életemben Höki a mese. Nem, mert mesét mond. Hanem mert Ő a mese. De mond is, persze. Egy évben háromszázhatvan levelet váltunk legalább, s amikor előfordul, hogy nem, annak komoly okai vannak. Például internetmentes kirándulások vagy hasonlók. Amiről aztán sok mesét lehet utólag előadni.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Höki kérésére el lett intézve, hogy az eső ne eredjen el. Amikor elered, mi már útban vagyunk Somlyóra, és a szemerkélő eső nem zavar, mert megkaphatom a szivárványos esernyőt a sétára. Kicsit esetlenül mozgok a templomban, de Höki eligazít, és megnyugtat, nem nagy baj, ha nem tudok imádságokat, mondjam csak a saját szavaimmal, mit szeretnék. És annyi minden jut eszembe, szeretteim, barátaim és annyi minden pörög le előttem...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Majd mesét megyünk gyűjteni, hisz az eső is elállt, mire a szentekkel végeztünk. A Barátok feredője felől belátni a környéket, és hogy a felhők felszakadoztak, hogy a lemenő nap látványa nélkül ne hagyhassam el Csíkszeredát ezúttal sem. Höki hagyta, hogy beleolvadjak a tájba, és mohón igyam a látványt. Kicsit gyanakodtam is, hogy ő szervezte meg ezt nekem, a naplementét is, és a hézagos felhőt is a város és a hegyek felett, ami látni engedte a napot. Olyan szabadnak éreztem magam, hogy ha nem restelltem volna, akár tavaszi bárány is lehettem volna. Pedig ahogy Hökit ismerem, ő meg kétcopfos kislánnyá változna azon nyomban, és kergetőzne velem a vizes fűben a réten. Mezítláb.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Mesegyűjtés közben lefelé sétálva a kisutcában elidőztünk a sokmacskás ház előtt, és odébb borzoskutyával is csacsogtunk, aki simogatásra jött ki hozzánk egyik kapuba. Szemközt meg a margaréták köszöntöttek, bár jobbára ők Hökihez szóltak. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Kicsit vígasztalnak bennünket, hogy nem mehettünk a réten keresztül lefelé az átázott föld miatt - magyarázza Höki.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Este lámpát, narancsszínű lámpát gyújtunk a szobában, és a vonatindulásig vacsorát rendez, és azt is megengedi, hogy a babzsákban ülhessek, ahonnan egész télen annyi mese küldetik felém illatos tea meg zamatos olvasmányok mellől. Mindig is nagyon irígyeltem Höki békéjét. Pedig feleslegesen tettem, hiszen ő mindent megosztott velem, legfőképpen azt, hogyan tanuljak meg a szépnek örvendeni, ami van. Ami éppen van. És ismét rávezetett a mesékben hinni. A saját érdekemben. Meglátni a csodát. És örülni. </span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;">Höki közelsége olyan nyugalommal és belső derűvel tölt el, hogy nem is tudom, hova szaladt el az idő az éjféli vonatindulásig. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ez a táska már alaposan kiszolgált - mondom, amikor az utazótáskám kereke csikorogva megindul követni a kövecses járdán, felverve a kisváros éjszakai nyugalmát egy-egy pillanatra. - Velem jött négy éve az új világomba, és ott mindenfelé mellettem oldalgott. Texaszban, amikor riadtan kerestem az utam egy a prérire vezető országút szélén, Baltimore-ban, amikor megszeppentem nyomogattam a gombokat egy hatalmas masinán a luxusszállodában, nehogy elfújjon az, amiről aztán megtudtam, légkondícionáló, San Franciscoban meg beszorult a kereke, mikor a villamos síneken siettem át belefeledkezve a szerelemmé lett városban, és Fort Lauderdale-ben is, amikor pecsenyére sült a kopac fejem januárban. Kiszolgált, de mostmár nyugodni hagyom. Ha erről a kalandtúráról hazaérek anyámhoz, ott letészem, én már vissza nem viszem. Anyám még ezt nem tudja, de majd elmondom neki... - tettem hozzá</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Höki hallgatólagosan jóváhagyta a táska körüli alaposan megfontolt döntésemet, és a ház előtt elbúcsúzott tőlem.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Te csak vigyázz magadra! - mondta alig hallhatóan.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ennek az ígéretével eredtem neki a gyéren világított utcának az állomás felé. Sokáig nézett utánam. Még azután is, hogy a kanyartól már nem látszottam, de a kerekek zajából sejteni lehetett, merre járok.</span><br />
<div style="text-align: right;">
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><i><br /></i></span></div>
<div style="text-align: right;">
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><i>New York, 2013. szeptember 1.</i></span></div>
dancs arturhttp://www.blogger.com/profile/14225525766834345347noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5238101612919405681.post-24684745733862189762013-08-25T11:54:00.000-04:002013-08-25T11:55:23.716-04:00Változások és liliomok meg a világgazdaság<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjK6b61SvvqAfs2E-gXSmjcMUTuASJNAuIeX-6Hz3QQqxVtdoXDGzFuNdEB15bVqjE6RAe4ACwr_cNSRy6wCXmw1E5bqeqhosvUeurBvwbuDQJJEZ6qFfkHi3yLhLSAZ2T6CwFA5x91IERs/s1600/megallo.JPG" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="400" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjK6b61SvvqAfs2E-gXSmjcMUTuASJNAuIeX-6Hz3QQqxVtdoXDGzFuNdEB15bVqjE6RAe4ACwr_cNSRy6wCXmw1E5bqeqhosvUeurBvwbuDQJJEZ6qFfkHi3yLhLSAZ2T6CwFA5x91IERs/s400/megallo.JPG" width="280" /></a></div>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">“Az ember számára a változás határnapja mindig az, amikor neki, magának jön meg az esze.” Legalábbis egy nálam bölcsebb ember ezt tartotta. Viszont ennek semmiféle szempontból nincs köze Miss Alvarohoz, akit a Houston Street közepén fedeztem fel hazamenet a virágoskert közepén.Csak az, hogy éppen ez járt akkor a fejemben, és talán az is, hogy változásnak könyvelhető el az is, hogy Marysolunk áttette tartózkodási helyét a Hamilton Fish Park bejárati lépcsőiről, ahol tanyázni szokott, ide, a nyolcsávos sugárút sávelválasztó zöldövezetébe.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Holá, pápi! - integetett rám kedélyesen.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Mesés jóidőnk van, nemdebár?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Csak széjjelnézek.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Mindjárt gondoltam. Mit is csinálhatna mást az ember ilyen ragyogó időben...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>De nemsokára megyek.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Vajon pimaszul tolakodónak tartana, ha megkérdezném, , miért éppen itt sziesztázik, drágám. Már nem mintha nem lenne elég fennkölt hely az ozsonnaidőben való magasröptű elmélkedésekre ez itt a két gyorsforgalmi utat összekötő pálya a házunk előtt...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>He?... Anyuci hogy van?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Remekül. Valahol napozik ő is.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Na, Marysol üdvözli. Anyuci rendes asszony.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A sánta szomszéd a hetedikről mellettünk robogott keresztül a zebrán motoros tolókocsiján valami zűrzavaros ingben, kis barna zacskóban kétdecis italt szorongatott, és úgy igyekezett vele haza, mintha az élete múlna rajta.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Holámiámor! - lelkesedett be Miss Alvaro, és miközben felállni próbált, egy csavaros derékmozdulattal az idén ültetett liliombokorba duvadt.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Jól vagy, mamesz? </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Perszehá’... Keresek valamit!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Mind keresheted. Elgurult - vigyorgott sárga lapátfogaival a zűrzavaros ingű, és elporzott a tolókocsival.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Most érzem először, drágám, hogy mekkora szerencse, hogy nem rózsákkal ültették be ezt a sávelválasztót, mint a nyugati szakaszán a Houstonnak, mert igencsak megnehezítené a keresést. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Este tipo es mi buen amigo!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nem beszélek spanyolul, mámi.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Annak a seggfejnek mondtam, elment?...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Mialatt kereste a valamit a liliomok közt...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Szép virágok.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Túl közelről nézi, attól tartok. De bármennyire is szaggat a szívem, hogy ezt a remek kis társalgást most felfüggesztem, drágám, nekem mennem kell. Ha gondolná, segítenék felkelni...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nem, nem, nem. Szeretem a virágokat.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Rendben, csak ígérje meg, hogy arccal felfelé fogja nézni őket, amint lesz egy kis alkalma megfordulni.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Tudod, mit hallottam, pápi? Nagy változások lesznek.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ugyanbiza, hol?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nem jut most eszembe, de majd elmondom később.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nagyszerű lesz.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Amikor átértem az úttesten, épp Nyina trappolt be a buszmegállóba. Ha nyerített volna se lett volna feltűnő. De nem nyerített. Így hát, szóba elegyedtem vele:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Hogy szolgál a jóságos egészsége Nyinocska? Minden rendben?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nem panaszkodhatok... Miss Alvaro mit csinál a virágágyásban az út közepén?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Alulról szagolja. A virágok iránti mérhetetlen vonzódása juttatta ide, legalábbis bevallása szerint.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Na ja...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nincs jogunkban az ellenkezőjét feltételezni. És ugye, nem korlátozhatjuk senkinek sem abbéli féktelen szabadságát sem, hogy például rajongva élvezze a természet remekműveit, azokat a csudaszép liliomokat. Képzelje csak, Ninucska, az én gyermekkoromban a nagyanyám udvarán egész sor fehér liliom sorakozott a ház előtt a tornácon, és a minap, amikor a Fort Tryon Parkban megcsapott a liliomillat, bizony az én lelkem is ünnepelt.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Nyina aggodalommal vegyes megrökönyödéssel fordult felém távolbaszökött gondolataiból, majd lenyalt egy félrecsusszant rúzs-pontot az ajka széléről, és hogy meggyőződjön róla, minden rendben a sminkje körül, egy kistükörrel gyorsan végigfutott az arcán.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Van baj a világban elég... - tette hozzá.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Van, Nyinucska. Van. De mekkora szerencse ránk nézve, hogy ebben a mérhetetlenül szabad országban élünk itt, és kedvünkre kiélhetjük mindenféle szenvedélyünket. Juteszembe, hallott a változásokról?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Mi változott?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Azt még nem tudni, Miss Alvaro említett valamit.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nocsak! Hátha új lakó jön - csillant fel a szeme.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Apropó, munkába tetszen ügyekedni, kedveském?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Úgy is mondhatjuk - biccentett Nyina és az órájára pillantott, majd elolvasott gyorsan pár üzenetet a telefonján.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Eddig csak a házban vállalt munkát... azazhát hogy ... házimunkát végzett, amennyiben jól emlékszem múltkori nagyon bájos kis csevegésünkre a liftben.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Na látja, ez az én változásom. Manapság nem lehet korlátolt az ember. Most ki sem látszom a... sok munkától.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ó, micsoda öröm ilyent is hallani manapság, amikor a munkanélküliség csataménként vágtat előre, és ugye, a világgazdaság...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">De akkor felbukkant a M21-es busz, és Nyina rövidrezárta a világ nagy gondjait:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Szarok a világgazdaságra. Mint ahogy az is szarik énrám... Na, báj-báj, szomszédocskám! - és egy cirkuszi kiselefántra emlékeztető lendülettel felcsimpaszkodott a buszra.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Nekem csak onnan jutott eszembe a változás hazafelé botorkálva a Houstonon, hogy az idei kicsi naplóm címe ez: Változások. És biza, már több, mint felét teleírkáltam a hétköznapjaimmal és - jobbára kedd-szerdára eső - hétvégéimmel, messzemenő változások nem jutottak hirtelen eszembe. És úgy gondoltam, ha ez a cím igaz, és miért vonnám kétségbe Coelho mester éleslátását, akkor még nagy eseményeknek nézhetek elébe a közeljövőben. Ez pedig már egy örömnek pontosan elegendő. De addig is , amíg rámtörnének maguktól a nagy változtatások, egykori tanítóm és osztályfőnököm bölcs tanácsa vezényel, Sanyi bácsi ugyanis azt javasolta, ha nem leltük az ismeretlent egy feladatban, hogy segíts magadon, és ... valami lesz.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<br />
<div style="text-align: right;">
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><i>New York, 2013. augusztus 24.</i></span></div>
<br />
<div>
<br /></div>
dancs arturhttp://www.blogger.com/profile/14225525766834345347noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5238101612919405681.post-72536879451277244712013-08-09T09:04:00.001-04:002013-08-09T09:04:10.819-04:00Angyali szeretet-útravaló<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEif8mfRmrvPdmLmCYbVZKwSGxXzjHnpkuc8mIUjHoLgmMbCGtZwdoPqz2Ygx7SxqUy39LnmcSkDw-b5eDNtat454vqqTkfWzs_k9Xkixwdpb3nBqlA6Cte5-x3Ae8Ijo1-7zs5Nz5zd7hNT/s1600/DSCN6365.JPG" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><img border="0" height="300" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEif8mfRmrvPdmLmCYbVZKwSGxXzjHnpkuc8mIUjHoLgmMbCGtZwdoPqz2Ygx7SxqUy39LnmcSkDw-b5eDNtat454vqqTkfWzs_k9Xkixwdpb3nBqlA6Cte5-x3Ae8Ijo1-7zs5Nz5zd7hNT/s400/DSCN6365.JPG" width="400" /></span></a></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Valamikor késő tavasszal, amikor már a nyári hazarepülésemet tervezgettem,
fülembe jutott, hogy születésnapja van a Tanítónéninek. Nem tudom kisbetűvel
leírni ezt, soha nem is tudtam, amióta 1977 szeptemberében első alkalommal
megölelt az iskola udvarán. Nem is hagytam el azt az iskolát tizenkét
esztendeig aztán. Igaz, zavarban voltam a minap, amikor egy légitársaság
személyzeti osztályán el kellett volna számolnom iskolámmal, s azzal a tizenkét
esztendővel. Kérték, adjam meg a nevét, a telefonszámát, és a címét is. Csak
egy iskolám volt. Tizenkét teljes tanévre. Elemire, gimnáziumra és líceumra is.
De mégis nehezemre esik ma összefoglalni egy rubrikában azt az egyet. Amelyik,
mint szegény nagyanyám, aki Magyarországon született és élt, és úgy lett román,
hogy nem is tudott róla, és egész életében nem is akarta ezt tudomásul venni – Magyar
Líceumként kezdte a pályafutását az én kicsi kis életemben, majd lett aztán
mindenféle, és a tér is a Láncos templomnál, ahol egymással harmóniában élnek
évszázadok óta, nevet váltott időközben. Nem is egyszer. Hogy a
telefonszámokról ne is szóljunk. És mindez elég ahhoz, hogy egy átvilágítást
végző huszonéves amerikai tisztviselőt alaposan összekuszáljunk, és hogy
kivívjunk magunknak mindenféle szintű gyanakvást is a „homályos” múlt miatt.
Nos, ilyen ködös múlttal mögöttem emlékszem most vissza arra a ködbe vesző
reggelre, amikor borzasztóan éreztem magam, hogy ott kellett hagynom minden
játszótársamat a Mama udvarában, ott a kisautókat, a kedvenc tyúkomat, Nyafit
és még a korhadozó, de bőven termő szilvafát is, amit egy zaklatottabb
pillanatában nagybátyám a kisbaltával később átsegített a másvilágra. Nem is
értettem, minek kell nekem iskolába menni. Bíztam valami csodában, mert eszembe
villant, hogy az óvodát is úgy úsztam meg, hogy amikor anyu becipelt a vállalti
napközibe „szokni”, én – minden, világszerte elismert úriemberségemet félretéve
– torkomszakadtából üvölteni kezdtem, és a hozzám közeledő mosolygó gyermekeket
szörnyetegeknek láttam, és visítva ráztam le magamról. Anyám pedig magas
beosztását szem előtt tartva, még mielőtt a szocialista munkásfront megrovásban
részesítette volna, elállt szándékától, visszavitt Mamához az udvarra, és soha
többet nem próbálkozott újra óvodába vinni.</span></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<span lang="HU"><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Az iskola udvarán ez nem tűnt megoldásnak. Idegesen néztem szét, hol
lehetne valahogy megszökni, és világgá menni. De legalábbis a pár háznyira, a
zöld kapu mögött húzódó, biztonságot nyújtó udvarig. Egy széphajú szemüveges
néni mellettem épp egy szőke kislányt simogatott, és nyugtatgatta, amaz pedig
keservesen bömbölt. A néni aztán odahúzta mellém, odalépett, és megölelt engem
is:<o:p></o:p></span></span></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="margin-left: .5in; mso-list: l0 level1 lfo1; tab-stops: list .5in; text-align: justify; text-indent: -.25in;">
<!--[if !supportLists]--><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><span lang="HU">-<span style="font-size: 7pt;">
</span></span><!--[endif]--><span lang="HU">Mi a
neved, kisfiam? <o:p></o:p></span></span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin-left: .5in; mso-list: l0 level1 lfo1; tab-stops: list .5in; text-align: justify; text-indent: -.25in;">
<!--[if !supportLists]--><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><span lang="HU">-<span style="font-size: 7pt;">
</span></span><!--[endif]--><span lang="HU">Dancs
Artur vagyok – motyogtam alig hallhatóan.<o:p></o:p></span></span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin-left: .5in; mso-list: l0 level1 lfo1; tab-stops: list .5in; text-align: justify; text-indent: -.25in;">
<!--[if !supportLists]--><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><span lang="HU">-<span style="font-size: 7pt;"> </span></span><span lang="HU">Arturkám, a te feladatod lesz erre a kislányra vigyázni. Ő Andrea. És nagyon
fél. De te nem félsz, mert te nagyfiú vagy. Én pedig a tanító néni vagyok, Betüker
Mária, Manci néni... Én leszek ezentúl a ti második anyukátok...<o:p></o:p></span></span></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<span lang="HU"><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Olyan jó illata volt, és olyan szépen csengett a hangja, hogy kicsit oda is
bújtam. Aztán már nem remegtem tovább. Nem tűnt hűvösnek sem a szeptember
reggel. Csak az az idióta simléderes egyensapka feszélyezett. De ha láttam, a
többiek is viselik, elviseltem. Bár nem tudtam nem észrevenni, hogy senkinek
sincs akkora feje, mint nekem, s kicsit mókásnak is éreztem magam benne. Anyám
valahol odébb szipogott, és izgult is szerintem, nehogy eszembe jusson valami
hisztérikus cselekedet, de amikor látta, hogy Andikát kézenfogom, odament egy
másik nénihez, és nagyokat kacagtak. Mint kiderült, Pengász anyukával ők jól
ismerik egymást az ő iskolájukból. Ami szintén ez volt, de mégis más – és ebbe
mostmár ne is menjünk bele.<o:p></o:p></span></span></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<span lang="HU"><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Kellemes május délután volt, amikor a Tantónéni telefonszámát hívtam.
Ugyanaz a csilingelő hang szólt bele, és hallgatta végig szabadkozásomat a
késői időpont s az időeltolódás kapcsán:<o:p></o:p></span></span></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="margin-left: .5in; mso-list: l0 level1 lfo1; tab-stops: list .5in; text-align: justify; text-indent: -.25in;">
<!--[if !supportLists]--><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><span lang="HU">-<span style="font-size: 7pt;">
</span></span><!--[endif]--><span lang="HU">Arturkám,
te vagy az?.... Hol vagy? Honnan hívsz?<o:p></o:p></span></span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin-left: .5in; mso-list: l0 level1 lfo1; tab-stops: list .5in; text-align: justify; text-indent: -.25in;">
<!--[if !supportLists]--><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><span lang="HU">-<span style="font-size: 7pt;">
</span></span><!--[endif]--><span lang="HU">New
Yorkból, és...<o:p></o:p></span></span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin-left: .5in; mso-list: l0 level1 lfo1; tab-stops: list .5in; text-align: justify; text-indent: -.25in;">
<!--[if !supportLists]--><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><span lang="HU">-<span style="font-size: 7pt;">
</span></span><!--[endif]--><span lang="HU">Jaj,
nem lesz az drága?...<o:p></o:p></span></span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin-left: .5in; mso-list: l0 level1 lfo1; tab-stops: list .5in; text-align: justify; text-indent: -.25in;">
<!--[if !supportLists]--><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><span lang="HU">-<span style="font-size: 7pt;">
</span></span><!--[endif]--><span lang="HU">...boldog
születésnapot szeretnék kívánni!<o:p></o:p></span></span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin-left: .5in; mso-list: l0 level1 lfo1; tab-stops: list .5in; text-align: justify; text-indent: -.25in;">
<!--[if !supportLists]--><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><span lang="HU">-<span style="font-size: 7pt;">
</span></span><!--[endif]--><span lang="HU">Te
ezt honnan tudod?... Ó, mennyire kedves vagy!... Képzeld, kisfiam, mondja Péter
fiam, hogy nyolcvannál is többen köszöntöttek az interneten! Hát, nem csodálatos
ez?... És a hab a tortán most te vagy, gyermekem!<o:p></o:p></span></span></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<span lang="HU"><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Máris elmeséli, hogy a család meglepte.
Nyolc személyre készült, de egy egész csapat jött felköszönteni.<o:p></o:p></span></span></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="margin-left: .5in; mso-list: l0 level1 lfo1; tab-stops: list .5in; text-align: justify; text-indent: -.25in;">
<!--[if !supportLists]--><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><span lang="HU">-<span style="font-size: 7pt;"> </span></span><span lang="HU">De ez
mind semmi, kisfiam! Jött egy cigányzenekar is! Ki kellett költöznünk az
udvarra és a garázsba, és asztalokat kihúzni, itt akkora ünnepség volt. Olyan
nagy boldogság az, gyermekem, amikor a családod és mindenki ennyire szeret!<o:p></o:p></span></span></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<span lang="HU"><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Mindenre élesen, pontosan emlékezett. Még arra is, hogy reptéren dolgozom,
bár nem is tudom, hány éve nem beszéltünk. És nem is tudom, hágy száz
tanítványa van, akinek az életét figyelemmel követi félévszázados távolságból
is, beleértve mindenki édesanyja és édesapja nevét is. Anyámról is kérdez, és
hallom a nem is leplezett boldogságot a vonal túlsó végéről. Alig vártam azt a
forró júniusi délutánt, amikor Szatmáron a Tanci kapuján becsengethettem. Az
embertelen kánikula elől elsötétített, kellemesen hűs szobában tanyázunk le, és
nem győzi a boldogságát kifejezni. Frissen és izgatottan térül-fordul, és
elmondja, mennyire szereti a virágokat, miközben vízbe teszi a tőlem kapott
csokrot. Köröskörül hortenziák.<o:p></o:p></span></span></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="margin-left: .5in; mso-list: l0 level1 lfo1; tab-stops: list .5in; text-align: justify; text-indent: -.25in;">
<!--[if !supportLists]--><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><span lang="HU">-<span style="font-size: 7pt;">
</span></span><!--[endif]--><span lang="HU">Mindig
van virágom. Amióta csak az eszemet tudom, van a lakásomban virág. Apuka is, az
én drága Józsikám is mindig hozott nekem virágot a sétáiból. Utolsó percig
udvarolt nekem, a mi házasságunk valóban sírig tartó szerelemben, szeretetben
telt. Amikor már idősebb lett, és kissé feledékeny, előfordult, hogy hazahozta
a virágot, s másnap nekem kellett kifizetni, de szerencsére a virágárus
ismerte, és csak mosolygott rajta... Ötvenhat évet voltunk együtt. De mai napig
itt van velem, érzem a jelenlétét. Nagyon hiányzik... <o:p></o:p></span></span></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<span lang="HU"><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">S ha kérdezem a szép szerelem történetéről, a megeredt patak csudaszépen
csörgedezik elő az emlékeiből.<o:p></o:p></span></span></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<span lang="HU"><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">- 49-ben, amikor kikerültem a tanítóképzőből fiatal leányzóként, egyszer
csak arra figyeltem fel, hogy ez a helyes fiatalember mindig ott van a
templomban. És meg is várt. Gondolkodtam is, vajon mit akarhat tőlem ilyen
kitartóan. De aztán nemsokára megtudtam, mert előállt szándékaival. Ezalatt az
ötven év alatt, egyetlen egyszer közöttünk hangos szó nem volt. És
elmondhatatlan segítségemre volt mindenben, a mindennapokban, a munkámban...
Bármikor számíthattunk egymásra.<o:p></o:p></span></span></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<span lang="HU"><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Fényképalbumok, családi videófelvételek kerülnek elő, és számtalan történet.
Véndiáktalálkozók felvételei közben arcok jutnak eszünkbe és néha nevek is,
ahhoz kapcsolódó történetek, események. Egymást kérdezzük, ki kiről mit tud
még. <o:p></o:p></span></span></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="margin-left: .5in; mso-list: l0 level1 lfo1; tab-stops: list .5in; text-align: justify; text-indent: -.25in;">
<!--[if !supportLists]--><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><span lang="HU">-<span style="font-size: 7pt;">
</span></span><!--[endif]--><span lang="HU">Villányi
Tibivel pár éve beszélgettünk azokról az évekről – emlékezik vissza a Magyar
Líceum igazgatójára a 70-es évek végéről. – Azt mondta, sokan nem is hinnék ma
el, mekkora nyomás nehezedett rá abban az időben, és hogy rendszeresen
becitálták a szekuritátéhoz.<o:p></o:p></span></span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin-left: .5in; mso-list: l0 level1 lfo1; tab-stops: list .5in; text-align: justify; text-indent: -.25in;">
<!--[if !supportLists]--><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><span lang="HU">-<span style="font-size: 7pt;">
</span></span><!--[endif]--><span lang="HU">A
tanítókra is?<o:p></o:p></span></span></div>
<div class="MsoNormal" style="margin-left: .5in; mso-list: l0 level1 lfo1; tab-stops: list .5in; text-align: justify; text-indent: -.25in;">
<!--[if !supportLists]--><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><span lang="HU">-<span style="font-size: 7pt;"> </span></span><span lang="HU">Ránk
annyira nem, mint a vezetőkre. Mi csak tettük a dolgunkat. Viszont nagyon
kellett vigyáznunk, mit mondunk, és hogyan mondjuk. Mindenfelől besúgók voltak
beépítve közénk. A másik főbenjáró bűn az volt, ha valaki templomba járt. De
attól még jártunk.<o:p></o:p></span></span></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<span lang="HU"><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Annyi mindent köszönni tartozom, de leginkább a tartást, az anyanyelv
szeretetét és tiszteletét emelem ki. Erről is eszébe jut egy történet, és drága
magyartanárunk, Nagy Sajó Magda, akitől rettegtünk ugyan a középiskolában, de –
utólag visszatekintve – szerettem is, és végtelen hálával őrzöm emlékét
szívemben a magyar nyelv miatt, amit tűzön-vizen át, néha akár szigorának
korbácsaival is igyekezett lelkünkbe itatni egy mind fesztelenebb erkölcsű
társadalomban.<o:p></o:p></span></span></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="margin-left: .5in; mso-list: l0 level1 lfo1; tab-stops: list .5in; text-align: justify; text-indent: -.25in;">
<!--[if !supportLists]--><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><span lang="HU">-<span style="font-size: 7pt;">
</span></span><!--[endif]--><span lang="HU">Magdika
kérte, jöhessen be fogalmazás órára. És tudtam, ha valami nem lesz kedvére
való, azt mindenki tudtára fogja hozni. Kicsit tartottam a látogatásától.
Szigorú volt. Mindenkivel. Néha túlzottan is. De aztán újra és újra meg akart
benneteket nézni. És egy napon előállt azzal, hogy ötödik osztálytól ő szeretne
bennetek tőlem átvenni, mert tőlem átvenni osztályt számára megtiszteltetés.
Nem is tudtam, hová legyek örömömben. Engem annyi szeretet ért életemben. A
férjemtől, a családomtól, és a munkám során is minden oldalról... Rendkívül
szerencsés és boldog vagyok.<o:p></o:p></span></span></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<span lang="HU"><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ebéddel kínál, udvariasan elutasítom. Csalódottan hallgat, majd hozzáteszi:<o:p></o:p></span></span></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="margin-left: .5in; mso-list: l0 level1 lfo1; tab-stops: list .5in; text-align: justify; text-indent: -.25in;">
<!--[if !supportLists]--><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><span lang="HU">-<span style="font-size: 7pt;">
</span></span><!--[endif]--><span lang="HU">Pedig
úgy készültem, hogy együtt ebédelünk...<o:p></o:p></span></span></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<span lang="HU"><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Elszégyellem magam, és nem tudom, hogyan magyarázhatnám meg, hogy
tulajdonképpen mekkora megtiszteltetés lenne számomra együtt ebédelni vele, és
hogy csak nem szerettem volna a terhére lenni... de már röpül is a konyhába,
mikor megköszönöm, és elfogadom a kedves invitálást. Pillanatok alatt az ebéd
az asztalon van. És még egy kis igazi házipálinka. Tényleg minden elő volt
készítve. Az ebéd mellé pedig családi felvételek kerülnek. Büszkén mutatja
unokáit, és újságolja, hogy a hétvégén Magyarországra utazik, mert biza
nagykanállal esznek közelebbről. Az unoka ugyanis megnősül, és a nagy örömre
ismét együtt lesz a család.<o:p></o:p></span></span></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="margin-left: .5in; mso-list: l0 level1 lfo1; tab-stops: list .5in; text-align: justify; text-indent: -.25in;">
<!--[if !supportLists]--><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><span lang="HU">-<span style="font-size: 7pt;">
</span></span><!--[endif]--><span lang="HU">Nyolcvan
töltöttkáposztát kell készítenem. De hogy ne készíteném! Még az a nagy
szerencse, hogy ismerőseink visznek el autóval, különben nem tudtam volna,
hogyan vigyük el. De így csak megoldjuk valahogy. És az üdvölőbeszédet is én
mondom, felkértek rá. Már nagyon készülök rá. Úgysem nagyon tudok éjszaka
aludni, olyankor rádiót hallgatok, és írok. Meg keresztrejtvényt fejtek. Csak
így tudom az agyam frissen tartani... <o:p></o:p></span></span></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<span lang="HU"><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Elmondom, mennyire csodálom, és hogy mennyire büszke vagyok rá, hogy
tanítványa lehettem. Azt is megköszönöm, hogy felbecsülhetetlen útravalóval
indított el az életbe. És megölel.<o:p></o:p></span></span></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="margin-left: .5in; mso-list: l0 level1 lfo1; tab-stops: list .5in; text-align: justify; text-indent: -.25in;">
<!--[if !supportLists]--><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><span lang="HU">-<span style="font-size: 7pt;">
</span></span><!--[endif]--><span lang="HU">Édes
kisfiam! Bearanyoztad a napomat a látogatásoddal!<o:p></o:p></span></span></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<span lang="HU"><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Pedig nem is sejti, hogy az az útravaló, amivel most utamra eresztett a
kapuból, mennyire megerősített. Mennyire megszilárdította azt, amivel
harminckét éve kieresztett védőszárnyai alól, további jó kezekre bízva.<o:p></o:p></span></span></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<span lang="HU"><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Az asztalnál ülve, írogatva, a bal vállam felett az ablakon bevilágít a ma
zöld fényű Empire State Building, az utcán zajlik a világ hangos élete.
Rendszerek civakodnak, vagy esnek térdre, valahol lövöldöznek is talán. De
bennem egy szelíd békesziget van. Ez a szeretet-útravaló. Tanítónéni röntgenszeme.
Kisdiákkorunkban elhittük, amit figyelmeztetésként a „röntgenszeméről” mondott,
mégpedig, hogy azzal mindent s mindenhol nagyon jól lát, s aszerint viseljük
magunkat. Akkor ezt elhittük. Ma meg tudom. A röntgenszem most is vigyáz rám
valahol.<o:p></o:p></span></span></div>
<div class="MsoNormal" style="text-align: justify;">
<br /></div>
<br />
<div class="MsoNormal" style="text-align: right;">
<i><span lang="HU"><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">New York, 2013 augusztus 8.</span><o:p></o:p></span></i></div>
dancs arturhttp://www.blogger.com/profile/14225525766834345347noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5238101612919405681.post-16228138824809266022013-06-02T03:36:00.000-04:002013-06-02T03:36:24.362-04:00Kánikula a Pitt Streeten<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhr4YZlUQWtmu2Jx_KdGoBJfb982u-cbQqH7NuXQ9iux_LfylKUMYG9QScus691BJi2Xsgp1GhDxQFvgsokKwrLUjElAm5sb494gCeQbms3a0LM8NgRKjt6LAYh0P-g47ICPHWXYwcm6h35/s1600/hoseg_dancs.jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" height="300" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhr4YZlUQWtmu2Jx_KdGoBJfb982u-cbQqH7NuXQ9iux_LfylKUMYG9QScus691BJi2Xsgp1GhDxQFvgsokKwrLUjElAm5sb494gCeQbms3a0LM8NgRKjt6LAYh0P-g47ICPHWXYwcm6h35/s400/hoseg_dancs.jpg" width="400" /></a></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;">Éppen emlegettem, hogy remélem, semmi baja nem esett az elmúlt időszakban, hogy Miss Alvaro eltűnt a házunk mindennapi életéből, én legalábbis keveset botlottam bele mostanság. Érthető hát, mekkora megkönnyebbüléssel léptem be az épületbe a minap, amikor a recepció melletti hallban, a lift előtt megpillantottam. Igaz, az ezeridegen számára csak nehezen lett volna felismerhető abban a pozitúrában, ahogyan az egérszínű kanapé hátsó támláján keresztülvetve nyugodott U alakban, mint amikor a használt ágyneműt kiterítik szellőzni nyáron, hogy a nap szívja meg. A szemfüles olvasó felkaphatta a fejét, ugyan mit kereshet egy egérszínű kanapé a lift bejáratánál a porta melletti hallban, és főleg miért van keresztülvetve rajta Miss Alvaro úgy, hogy közte és a kanapé közt a járókerete is valahogy odasűrűsödött. Mindkettő jogos meghökkenés tárgya, bár utóbbira nehezen tudnánk választ találni. De az, hogy az egérszínű, és bátran tegyük is hozzá, igencsak viseltes és csatakos kanapé minden jel szerint a közeli lomtalanítási akció egyik főszereplője volt, és noha nekem, és az ebben a városban élők legalább 88%-nak elsősorban a benne fellelhető lehetséges poloska famíliák száma a legelső gondolatunk, Miss Alvaro nem mutatott semmiféle ilyen irányú aggodalmat. Igazából nehéz is lett volna bármit is leolvasni arckifejezéseiből, ugyanis fejjel lefelé lógott az egérszínű kanapé támláján, és jobbára a hátulsó fele emelkedett</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;"> </span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;">magasba.</span></div>
<div style="text-align: start;">
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;"><br /></span></div>
<div style="text-align: start;">
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">- Mindig nagy öröm számomra látni magát, drágám</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;"> </span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">- üdvözöltem útban a postaládámhoz - főleg, amikor ilyen jó színben látom!</span></div>
<div style="text-align: start;">
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">- Holá pápi! - hangzott a dívány mélyéről.</span></div>
<div style="text-align: start;">
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">- Nem tudtam nem észrevenni ezt a remekbeszabott bútordarabot itt, a hallunkban... - mondtam, amikor kivettem a legfrisseb New York magazint</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;"> </span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">és a sokszázadik hitelkártya ajánlatot a Dicoverytől a postámból.</span></div>
<div style="text-align: start;">
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">- Most került - nyikkantotta.</span></div>
<div style="text-align: start;">
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">- Óh, remek.</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;"> </span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">És látom, úgy érezte, legjobb, ha máris kipróbálja itt a lift előtt!...</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">Micsoda ragyogó ötlet!</span></div>
<div style="text-align: start;">
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">- A fiamat várom. Anyuka jól van? - kérdezte, és erre valahogy úgy fordult, hogy a lába leért a földre, és kissé felegyenesedett a különös testtartásából.</span></div>
<br />
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A földszinti irodák egyik sápadt, ám csinos egérkéje sasszézott át a hallon, és fontosnak érezte, hogy szükséges figyelmeztetésekkel lásson el bennünket:</span></div>
<br />
<div style="text-align: start;">
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">- Biztonság a fontos. És tessenek</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;"> </span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">hűsölni.</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;"> </span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">Nagyon nagy kinn a meleg.</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;"> </span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">A MF</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">T-ben hűsölőt rendeztünk be, üdí</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">tőkkel, légkondicionálással. Mindenki számára egyenlően.</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;"> </span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">- és balra el.</span></div>
<br />
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Az MFT a multifunkci-terem, ahol gyűléseket, bulikat vagy filmvetítéseket rendeznek a házban lakóknak. Hja, mi ilyen kultúrtanyán lakunk. Mert ezen felül internetszobánk is van és mindennel felszerelt konditerem. Persze, a legtöbben mégiscsak az alagsorbéli mosodát látogatják, és maga Miss Alvaro is igen gyakran előfordul ott, ha nem is annyira a mosás iránti túlburjánzott buzgalmában, hanem sokkalta inkább, mert az a ház társadalmi életének egyik sarkalatos pontja. És ahonnan most épp Nyinácska kaluppolt elő.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;"><br /></span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;">- Nyinácska, de jó, hogy jön, aranyom! - ujjongott Miss Alvaro - Most mondta itten valaki, hogy van friss lev</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;">egő a muntifunkszia... izé... ott, ne - és az MFT felé intett, aminek következtében elveszítette egyensúlyát, és visszazuhant a kanapé támlájára. Nyinucska odaugrott, hogy megkérdezze, biztos-e, hogy mind</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;">en</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;"> </span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;">rendben van, és mivel alulról, a kanapé belsejéből</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;"> </span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;">biztosították, hogy igen</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;">, keresztülvergődött a lomokon, és beszállt a liftbe. Nyina szintén a XII. emeleten lakik, és a mosodában ismertem meg egy éve, amikor egyszer anyámnak tartottam idegenvezetést a ház alagsorában, elsősorban is a mosodával kapcsolat</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;">os tudnivalók ürügyén.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;"><br /></span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;">- Czukor. Nyína Czukor - mutatkozott be, mintegy nyomatékosítva magyar származását.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;"><br /></span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;">Mint megtudhattuk - egyrészt, milyen kicsi a világ, másrészt meg, hogy - édespaja magyar, anyja szerb és ő maga meg Új-Zélandon nevelkedett. Én nem látt</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;">am még csatakancát, de miután Nyinocskát megismertem, sziklaszilárd</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;"> </span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;">meggyőződés ért meg bennem, hogy csakis ilyen lehet. Nyina ugyan szép arcú, és csinos, bár darabos testű, vastag a lábaszára és a bokája, és kifejezetten csámpás. Ráadásul olyan különleges</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;"> </span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;">alakzatú lábbelikben jár, amilyet jól sikerült karikatúrákon lát csak az ember, boltban csak nehezen. És amikor megy, azt biza nehezen lehet nem észrevenni.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;"><br /></span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;">Nyinával a legkevésbé megszokott időpontokban a legkevésbé előrelátható helyeken szoktam összefutni. Az L alakú folyosó egyik és másik irányából is találtam már szembejönni, miközben mindig csapódik egy ajtó mögötte. Főleg késő éjszaka vagy kora hajnalban, amikor dolgozni indulok, vagy épp érkezem valahonnan. Nyina -</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;"> </span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;">meglátásom szerint - elismerésre mé</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;">ltó felelősséggel gondoskodik sok szomszédom mindenkori jólétéről, és odaadó munkával, éjt nappallá téve tesz értük. Egyszer véletlenül úgy alakultak udvariassági szófordulataink egy délben, hogy rákérdeztem,</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;"> </span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;">mikor dolgozik, és hamar rávágta: szabadúszó kö</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;">tetlen programmal, egyféle házimunka az, amit végez. Ennél tovább nem is feszegettem szakmai pályafutását, de tudom róla, hogy jó lélek. És mindenkiről van egy-két jó szava az emeleten. Még arról az idióta ajtószomszédomról is, aki tíz percben egyik alkalommal pontosan huszonhatszor csapta be az ajtót, és néha tapsolni is szokott késő éjsz</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;">aka magában, ha nem lövi be magá</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;">t éppen, mert akkor nem tapsol, hanem szabályos időközönként egyszótagú indulatszavakat kurjongat, és odacsap valamit, vagy a falat döngeti. Ha szembejön, csendesbolondnak tűnhet, igaz, a szeme gyanusan vésztjósló, és mondanám, hogy nem szívesen találkoznék vele késő éjszaka, de felesleges mondanom, mert találkozom, elég gyakran. Igaz, nem szólunk egymáshoz, miután egyszer rávertem az ajtót,</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;"> </span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;">mert úgy bömböltette a rappet, hogy a falról lepotyogtak a cserepeim a basszustól.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;"><br /></span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;">A két ajtóval odébb lakó Rafmar már ennél szelídebb féle. Nyina ismerheti, és szoros kapcsolatot ápolhat vele, mert egyik hajnalban az argentin fiútól láttam kijönni. Rafmarral ritkábban hoz össze a sors. Akkor is jobbára alsónadrágban.</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;"> </span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif;">Emlékszem, mekkora élményt jelentett Zsuzsi barátnémnak is, amikor Sandy hurrikán idején kitört az áramszünet és a gyér - az akkor még működő generátorok által biztosított - megvilágításban a folyosón randalíroztunk, felmérni túlélési esélyeinket, amikor álomittasan előlépett ajtaja mögül meglehetősen alulöltözve és a szemét dörgölve.</span></div>
<br />
<div style="text-align: start;">
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">- Mi zajlik itt? - kérdezte egykedvűen.</span></div>
<div style="text-align: start;">
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">- Semmiség, egy kis vihar, majd levonul, és jó lesz...</span></div>
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">Így már nem is lep</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">ett meg, amikor egy hajnalon arra léptem ki az ajtón a lift elé az utazótáskámat magam után gurítva, hogy argentin testi valóságát pusztán egy alaposan elnyűtt fekete DKNY boxeralsóval leplezve szivárgott be mellém a liftbe egy bevásárlószekeret húzva maga</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;"> </span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">mögött, amilyennel a kínai fehércselédek járnak az utcákon meg a zsúfolt buszokon is.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;"><br /></span>
<div style="text-align: start;">
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">- Hova-hova? - kérdezte félálomban udvariasan rám sem nézve.</span></div>
<div style="text-align: start;">
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">- Kentuckyba. És te, Raf?</span></div>
<div style="text-align: start;">
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">- A mosodába. Ilyenkor biztos van szabad gép, nem kell senki után várni... - tette hozz</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">á, hogy ne tűnjön meglepőnek.</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;"> </span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">- De Kentucky is jó hely.</span></div>
<div style="text-align: start;">
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">- Én még nem já</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">rtam ott.</span></div>
<div style="text-align: start;">
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">- Én sem...</span></div>
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">Beszélgetésünk eme tartalmas epizódnál ki is merült, a lift pedig leért, így nem tudtuk a történetet tovább tarkítani, és esetleges élményeinket előrevetíteni. </span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">De tény, hogy ma már én sem kerítek túl nagy feneket az öltözködésnek, ha kilibbenek a szeméttárolóhoz vagy a laundryba.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">A szemközti szomszédaimtól már csak egyet irígylek a tetőteraszon zajló életet. Van igyan tetőteraszunk is az épületnem, éppen felettem, és Kevin a gondnokunk egyszer fel is vitt, hogy meggyőződhessek felőle, valóság az, lugassal, csinos padokkal, grillező hellyel és rálátással Manhattanre. De nem nyitották meg az épület harmadik éves fennállása óta:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;"><br /></span>
<div style="text-align: start;">
<span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">- Nem nagyon akarjuk, kérem, hogy itten kiu</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">grálgassanak a népek... - magyarázta a jó öreg gondnok. Bár nem hallottam róla, hogy a sok környékbeli tetőtéri buli valamelyikéről is ugrálgattak volna le emberek. Pedig errefelé aztán van élet rendesen. Az egyik jószívű szomszéd a szemközti ház tűzfalára a fontosabb futballmérkőzéseket vagy eseményeket ki szokta vetíteni</span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;"> </span><span style="font-family: Georgia, 'Times New Roman', serif; text-align: justify;">a környék nagy örömére, egy másik meg dobolni jár fel az egyik ház tetejére, úgy, hogy hanyattfekszik, és az eget bámulva órákon át veri a hangszert.</span></div>
<br />
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Persze, nem minden háznak jut ki az a mérhetetlen nagy szerencse, hogy olyan pazar egyéniségekkel szívhassanak egy levegőt, mint Miss Alvaro, akit később már az egérszínű kanapétól függetlenítve a fikusz tövében találtam üldögélni a járókájára támaszkodva. Úgy sejtem, a „muntifuksziba” tartott levegőért.</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Rettenetesen borzasztónagy meleg rohadt ránk egyből a semmiből!</span></div>
<div style="text-align: justify;">
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span></div>
<div style="text-align: right;">
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><i>New York, 2013. június 1.</i></span></div>
dancs arturhttp://www.blogger.com/profile/14225525766834345347noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5238101612919405681.post-78002765170290010592013-05-05T02:41:00.001-04:002013-05-05T02:41:40.791-04:00Busz-epizód Dél-Floridában<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
</div>
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhyVhyphenhyphengCNP6_6TSwKM8HBBqg4Rm1_gFCCyDNT9LYSEJ7sdaYeo36fNZTOEhPh9milY2eiGcy8DYLaU_4kFI9bt43lfcUoyQIPu_LKQ2mEkrmlbqyZeCwY5_SX1NTR0crGxuwRhkvp62lJh7/s1600/level103a.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" height="300" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhyVhyphenhyphengCNP6_6TSwKM8HBBqg4Rm1_gFCCyDNT9LYSEJ7sdaYeo36fNZTOEhPh9milY2eiGcy8DYLaU_4kFI9bt43lfcUoyQIPu_LKQ2mEkrmlbqyZeCwY5_SX1NTR0crGxuwRhkvp62lJh7/s400/level103a.jpg" width="400" /></a></div>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Egy kobaltkék óriásfelirat jelezte, hogy a hely, ahol békésen állok, és átszellemülten kenegetem a képemre az ötvenfaktoros hawaii-i naptejet, az a Hollywood International Airport. Jól éreztem magam a buszmegállóban, minden jel erre utalt, már amennyire az ember egy buszmegállóban jól érezheti magát. És főleg ha nem ott lakik, hanem csak a buszra várás ürügyén tartózkodik ott. A kozmetika meg azért bírt nagy jelentőséggel, mert februárban is leugrottam két napra a New York-i télből csepp napsugarat és trópusi nyarat szippantani az életembe. És történt vala, hogy tán rohadt volt a napolajam, vagy csak a német UV-viszokra gyártották - állítólag Hamburgban, (ez vajon hogy került az én délre utazó táskámba, azóta is megfoghatatlan számomra...) mindenesetre röviddel érkezésem után céklavörösre sültem, és az óceánra nyíló teraszú „Fürge homár” névre keresztelt kisvendéglő felett fityegő cégtábla rákjának a színére váltottam - már ott, ahol a nap érte a testemet. És én hagytam, hogy érjen, mert engem soha a nap nem égetett meg, amióta az eszemet tudom. Pedig egy ideje tudom, és a tengereket is elég kitartó rendszerességgel látogatom. Azonnal telefonos segítséget kértem, és Zsuzsi volt az első, aki segélyhívásaimra reagált, lévén, hogy a londoni időeltolódás őt még ébren találta.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Tejföl.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A megoldás jól hangzott, s az ottthoni házi praktikák emlékeiből én is jól emlékeztem erre. De tejfölt itt beszerezni legalább olyan kihívás lett volna, mint amikor anyám bekereste New Yorkot egy nokkedliszaggatóért.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Aggódom érted, drágám - szomorkodott Zsuzsi - Szobaszervíztől nem kérhetnél vajon?...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Erre felszisszentem.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>A Hyatt Regency-ben lakom. Négycsillagos. De annyira, hogy egy kétdecis palackozott ivóvíz is négy dollárba kerül. Attól tartok, azon túl, hogy zokon vennék kérésemet, a tejfölt, ha mégis kihozná a pincér, a tehén árát is belekalkulálná... - és el is vetettem az ötletet.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Aztán a február hátralevő részében szorgalmasan vedlettem a bőrömet, ami különösen izgalmas azért volt, mert karrierem szempontjából fontos meghallgatásra készültem épp olyan körökbe, ahonnan azért is hazaküldenek valakit, ha a haja nem éppen hat hüvelyknyire van az inge gallérjától. Az én hajammal ilyesféle probléma nem adódhatott, viszont olyan lelkiismeretesen hámlottan mindenhol, hogy még kicsivel az ominózus időpont előtt is olyan voltam, mint egy káposztafej.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Most tehát ott álltam a buszmegállóban, röviddel földetérésem után, és nem akartam többé a véletlenre és a német napolajakra bízni magam. Áprilisi kora reggel volt, de már harminc fele kúszott a kánikula.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>A városi busz innen indul? - szólított meg egy akcentusmentes amerikai bariton.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Egy szőke és a maga nemében meglehetősen jó kiállású fiatalember magasodott fölém szelíden és szélesen mosolyogva, mint a birsalma-nyuszi kompozícióban a résztvevők.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Igen, én is azt várom - válaszoltam, miután végigmértem, és folytattam is a kenegetést - Hova megy?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>A belvárosba.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Na ja! Gondolhattam volna. Ez is egy túrista. Azok is, ha megérkeznek New Yorkba, odasietnek, és megkérdik, hogyan lehet eljutni Manhattanbe. Olyankor felesleges ecsetelnem, hogy Manhattan ugyan kicsike a nagy New Yorkhoz viszonyítva, de mégiscsak harminc kilométernél hosszabb, és nem árt, ha az ember tudja, hová is tart azon belül. Erre szokták rávágni második válaszként: hát a Times Square-re, a Downtownba. Amikor ezt így kijelentik, már nincs visszaút, és nem szabad elmagyarázni, hogy a Downtown a Times Square-től olyan messzire van, mint Szatmártól Kispeleske, mert a túrista agresszívvé válik. Ez az én emberem is most mintha szálkát nyomott volna a körmöm alá.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Biztos, hogy oda...?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Én azt gondolom - mondta elbizonytalanodva. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">El is töprengtem, hogy egy ekkora nagy mamlasz megtermett világfi hogyan lehet ennyire gyámoltalan. De beláttam, hogy manapság az ilyen fiatal és jóképű férfiak biza, ilyenek. Pláne, itt Amerikában. Olvastam a múltkor is, hogy sok fiatal harminc éves koráig sem hagyja el a szülői házat, eltűnőben van az a trend, hogy tizennyolc évesen a gyerekek szedik a sátorfát, és önállósulást játszanak. Vagy ha mégis elszakad adott pillanatban, amikor rájön, hogy a mindennapok nem hasonlítanak a Jóbarátokban látottakra, futva kérezkednek vissza a családi kötelékbe. Így láttam én ezt a jóembert is itt magam előtt.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Csak mert gondolatm, hogy talán a beach-re megy. Az meg egy külön sztori... De abban is tudok segíteni, mert én meg oda megyek.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ó, de csodálatos! - lelkesedett - Bár, én azt hiszem, mégiscsak a belvárosba megyek - és az ebben a mondatban meghúzódó határozottsága imponált is nekem.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Végignéztem rajta: rövidnadrágban és lenge vászoningben volt, mint egy nagyranőtt gyermek, s mint az említett generáció összességében véve, beleértve minden immaturitást. Hullámos göndör szőke tincseit a frissítő szellő rendezgette, poggyásza meg egy kicsi hátizsák, mint amilyennel az ember leszalad a strandra. Ez egyet gondolt, és lerepült Floridába, csak mehessen a belvárosba - morfondíroztam körbe a fiatalembert magamban, és azt is eldöntöttem, hogy ez akkor éppen olyan bolond, mint én. Máris szerettem. Be is mutatkoztam, ő is kezet nyújtott:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Sam.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Pompás, pompás, Sam! Nos, ha így állunk, akkor a képlet nagyon egyszerű. Mindjárt jön az 1-es busz, mi arra szépen felülünk, és maga a downtownba megy, én meg félúton átszállok majd egy másik buszra, amelyik a tengerpartra visz.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Remek! - örvendezett - Milyen szerencsém van, hogy találkoztunk... senki sem tudta nekem megmondani, honnan indul a városi busz. Csak maga.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Persze, itt nem nagyon tömegközlekednek. Csak a szegényebb népek.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Egy sietős nő lihegett bele a beszélgetésünkbe:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Downtown Miamiba itt szállok buszra?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Niná, hogy ez is „downtownba” megy...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Igen, az 1-es buszra, mi is arra várunk - sietett felvilágosítást adni szőke barátom készségesen</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Na, most, tisztázzunk valamit, Sam - és kérdően felé fordultam, a nőt egy pillanatra társaságon kívül reksztve - maga most Miami vagy Fort Lauderdale belvárosába akar menni?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>A Las Olas-ra.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Az Lauderdale. Maga velem jön. Asszonyom, maga meg a túloldalt felszáll az ellenkező irányba, Miami arra van.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEggJPAxh_JUc3LIH0KawXelfLcMHYBxdQgv8_t1pKYxaH4MGkX7xukuYNLOwpp5OefuSzRWLHOxVtMMQhMX8Vou9so3vB99WMN8GNIysDFPEMSiy7KiTNmKzNdAj1XU1GzH3c39u0Ag9lmz/s1600/level_103b.jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" height="400" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEggJPAxh_JUc3LIH0KawXelfLcMHYBxdQgv8_t1pKYxaH4MGkX7xukuYNLOwpp5OefuSzRWLHOxVtMMQhMX8Vou9so3vB99WMN8GNIysDFPEMSiy7KiTNmKzNdAj1XU1GzH3c39u0Ag9lmz/s400/level_103b.jpg" width="306" /></a></div>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">És amikor mindenkit jól útbaigazítottam, elraktam a naptejet, és feltettem a napszemüvegem, miközben az járt a fejemben, milyen fura, hogy évekkel ezelőtt eszemben sem lett volna, hogy valaha teljesen otthon fogom érezni magam még Miamiban is. Tudtam, hogy még valami fontosat kell mondanom Samnek, de épp jött a busz, és hirtelen ki is ment a fejemből, mi volt még, amire figyelmeztetnem kell.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Kezeltem a frissiben megváltott napijegyemet, és leültem. Amerikában a buszra csakis az első ajtón át szabad felszállni, akármilyen hosszú is a sor a buszmegállóban, mert a sofőr előtt kell kezelni a jegyeket. Így lassú ugyan a beszállás, de nincs szükség ellenőrökre. Sam is sorra került, és benyomta ötdolláros bankóját a gépbe, és megkapta a maga napijegyét. Abban a pillanatban eszembe jutott, amire figyelmeztetnem kellett volna, de már késő volt. Az automata elnyelte a pénzt, és kidobta a bérletet. A magas szőke barátom ott állt tétován, és a sofőrt leste, aki rezzenéstelen arccal mereven előre bámult és nem győzte kellőképpen minden porcikájával hangsúlyozni, mennyire únja ezt az egészet. Az is nyilvánvaló volt, hogy szeme sarkából, de legalábbis a tarkójából „látja” ezt a megtermett férfit, aki bőre színével virított is kicsit a busz tömegében.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nem négy dollár egy napi bérlet? - kérdezte, amikor elegendő bátorságot gyűjtött, hogy az unatkozó sofőrt megbolygassa.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>De. - felelte amaz kurtán, ki sem zökkenve hullamerevségéből.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>De én ötöt tettem be... - mondta mind bátortalanabbul Sam.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Az a maga baja - morogta a sofőr, és intett, hogy haladjon hátrafelé onnan.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Mellém kuporodott, és annyira átéreztem csalódottságát. Mert ez az én csalódottságom is volt, hisz én is - nem egyszer - megjártam Dallasban, Chicagóban, sőt, itt is...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nem adnak pénzt vissza. Emiatt van kiírva, pontos összeget dobj be - magyaráztam, mintha okosabb lennék, pedig csak a tapasztalat szólt belőlem, és a rossz lelkiismeretem, hogy elfelejtettem, hogy szólni akartam erről, még mielőtt felszállunk. De Sam, mindamellett, hogy szemmel láthatólag bántotta Amerika eme fondorlatos átverése, nem vette nagyon zokon a történteket. Ebben a pillanatban Julio, egykori kollégám jutott eszembe. Az volt állandóan olyan egykedvű, mint akinek ellopták a biciklijét.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Aztán már másra terelődött a szó. Megkérdezte, honnan való vagyok.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>New Yorkban élek, de a hazám Kelet-Európában van.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Jaj de jó! - örvendett.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Mi a jó benne?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Olyan egzotikus.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ahogy vesszük. Romániában születtem és magyar vagyok.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Jaj, de jó! - örvendezett ismét.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ebben neked mi a jó, Sam?...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>A barátnőm - már hogy az ex-barátnőm magyar... </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Nem tudtam eldönteni, miért tartotta fontosnak hozzátenni, hogy az említett hazámlánya miért már csak múlt idő az életében, de nem faggattam, csak figyelmesen és érdeklődéssel bólogattam, s néha meglepetten nyögtem</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Tóth a neve. Így, ahogy mondom T-O-T-H! Jelent ez valamit?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nemzetségnév.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Milyen érdekes.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ma már nem lepődök meg, ha bárkivel is találkozom a világ bármely pontján, ugyanis biztosra vehető, hogy bárki, akármelyik pillanatban előkaphat a cilinderből valakit, aki neki magyar az életében. És Sam nem volt semmiben kivétel, mert így folytatta:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Mi a legnagyobb város ott Magyarországon?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Már, hogy a főváros? Budapest.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Én ebben a földrajzos dologban nem vagyok túlzottan járatos. Pedig sokat olvasok. És a magyarokról is olvastam eleget. Közel van Törökországhoz például, ugye?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ahogy vesszük. Innen nézve meglehtősen közel.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>El kell oda jutnom...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>El biza. - hagytam jóvá - De addig is mesélj nekem most te magadról.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Kolumbiai vagyok...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Na, ezen meg én döbbentem meg. Mert egy kolumbiai lehet sötétebb bőrszinezetű, lehet köpcös alacsony, és latinos beütésű, spanyol akcentusú, tömzsi ujjú, ravasz. Netán csúnya is. És semmiesetre sem Sam. Ez a fiú azonban magas volt, szőke és akcentusmentes, no meg jámbor. Sam nem vette észre meglepettségemet, és szelíd arccal folytatta:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>... de Wisconsinban nevelkedtem és Denverben élek most, Kolorádóban.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Óh!... - hirtelen csak ennyit tudtam erre reagálni, Sam máris a reggel aktualitására tért:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Mit szól a maraton-bombázáshoz?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Nem tudtam, mit szóljak, mert a merénylet másnapján még nem sokat lehetett hozzá szólni, így sablonokban válaszoltam. Kétségtelen, hogy azon a reggelen az ország minden pontján erről folyt a társalgás.Újat nem lehetett mondani, csak rágni a népnek kivetett információkat. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Majdnem indultam én is, de nem fért bele a programomba most ez a maraton, de egy barátom ott volt...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Jól van?... - kérdeztem vissza.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Igen, valahol elakadt. Távol onnan, szerencsére.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nekem is van egy barátom. Az is állandóan fut. Mindenfelé. És ha nem épp odahaza lenne most szabadságolni, biztos, hogy aggódhattunk volna érte is, mert Bostont nem hagyta volna ki...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"> A gyorsan kifulladt témán keresztül csakhamar a fegyverekhez, s onnan a kötelező sorkatonai szolgálathoz jutottunk. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Én a rendszerváltás idején voltam katona. Volt ott kis forradalom is. - meséltem a negyed évszázaddal ezelőtti élményeimet ennek a fickónak, aki alig lehetett ennél sokkal több. És persze, érdekesnek találta. Majd viszonzásképp elmondta, hogyan NEM lett ő végülis két évre katona Kolumbiában, amikor egyszer majdnem besorozták.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>...mert hiába van amerikai útlevelem, őket az nem érdekli. Mert szerintük meg kolumbiai vagyok. És akkor két évre katonának kell lennem. Hát, nem kapnak belőlem... - mondta felhevülten.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Aztán hogy kiknek sikerült belőle kapni utóbb, már nem tudtuk kideríteni, mert le kellett szállnom. Csak kérdeztem, hogy jár-e a beach-en, ha már a Las Olas-ra igyekszik, és intett, hogy minden további nélkül, hisz kicsi a világ:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ott leszek... a bicikliknél.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Aham. - bólogattam, pedig fogalmam sem volt, milyen biciklik forognak itt szóban - Hát, nagyon bizakodva tekintek egy újabb találkozás elé, kedves Sam. Ebben a kicsi világban. Kinn a beach-en.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Még le se szálltam, Sam egy szemközt ülőhöz szegezte a kérdést a bosztoni merénylettel kapcsolatosan. A busz pedig csendesen elduruzsolt velük Fort Lauderdale belvárosa irányában.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<div style="text-align: right;">
<i><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">New York, 2013. április 30.</span></i></div>
<div>
<br /></div>
dancs arturhttp://www.blogger.com/profile/14225525766834345347noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5238101612919405681.post-88701581126281059792013-04-17T14:17:00.000-04:002013-04-17T14:17:03.096-04:00Miss Suzie újabb amerikai kalandjai (6)<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgvtJj_BjMhj0X1DPESbnCeN5lvg03riiS6SCq2BKWVTplIPMCaqKJ9VxJxVimPHYBNFkKlcm_Nov-AlVX6zuhZK32wnMm25lXUHD8vPRZyMlU-J7vcG8wjcyOmVmL0o7Ny-nUymKkydEDn/s1600/dancs_100_2.jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgvtJj_BjMhj0X1DPESbnCeN5lvg03riiS6SCq2BKWVTplIPMCaqKJ9VxJxVimPHYBNFkKlcm_Nov-AlVX6zuhZK32wnMm25lXUHD8vPRZyMlU-J7vcG8wjcyOmVmL0o7Ny-nUymKkydEDn/s1600/dancs_100_2.jpg" height="300" width="400" /></a></div>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Amikor anyám besétált a repülőgépbe a hatalmas kapun, mosolyogva néztem utána. Olyan csepp volt, olyan apró, ahogy a hatalmas gépmadárba belépegetett kis gurulós táskáját maga után húzva. Minden hatalmasnak tűnt körülötte. Eszembe jutott, hogy egy ilyen nagy, aránytalan világban élünk, ahol mi nagyon kicsik, aprók, elveszendők vagyunk. Igaz, mi is teremtünk magunk köré hatalmas dolgokat, lehet, éppen azért, hogy kedvünkre kicsiknek érezhessük magunkat, holott sokszor meg nem győzünk azzal hősködni, milyen nagyok is vagyunk.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ki ez a fiatal hölgy, aki itt besietett mellettem? - kérdezte vidáman Pierre a párizsi járat szolgálatosa, aki a beszállást felügyelte - semmi szüksége nincs előzetes beszállításra, olyan fürge... - és kacagott.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Az édesanyám...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Az nem lehet, ez az asszony fiatalabb annál, semmint a maga édesanyja lehessen - kedélyeskedett Pierre orrhangon és franciásan megőrölve az angol szavakat a Delta gép bejáratánál.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Így igaz, uram, ahogy mondja. Nagyon fiatal. Soha nem is fog megöregedni ebből kifolyólag. Utazgatik. Érkezett Amszterdam felől, és most a maguk gépe Párizsba, fiatalkori álmai városába, onnan Budapestre viszi őt, hogy visszatérhessen otthonos kis kuckójába. Mert tudja, Pierre, odahaza az asszonyok ilyenek. Gyermekeikért, akik valami célt kergetve vagy pusztán csak vágyálmot, elszivárogtak a szülői ház környékéről, a világ végére is elutaznak, hogy együtt lehessenek. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Kolléganőm jut eszembe, akivel New Yorkban dolgozom együtt, aki mesélte, 18 évesen édesanyja felpakolta hátizsákját, és szélnek eresztette, menjen isten hírével a világba szerencsét próbálni, megállni a lábán. Benne meg sem fordulna, hogy szülője rosszul cselekedett volna. Sőt, lelkesen mesél a pillanatokról, amikor néha hazaruccan Kaliforniába, és pár órát együtt tölt családjával. Elképedve hallgatta, mikor mondtam, érkezik majd anyám, és két hónapig lesz itt.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Te jóságos ég! És otthon, nálad? Nem szállodában??? Hogy fogod elviselni? </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ezen meg én döbbentem meg. Ha olyan módomban is állnék, hogy hónapokra szállodát béreljek New Yorkban, akkor is nehezemre esnék jóanyámat oda küldeni lakni. Zsebkendőnyi manhattani lakásom épp csak hogy elég lélegezni, de anyám jelenlététől szinte életre kelt minden kis zuga annak az apró kis lakásnak is, olyan rendesen belaktuk.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>És az meg sem fordult magában - érdeklődött Pierre - hogy esetleg kihozná ide lakni az anyukát?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Mind fordulhat, Pierre. Nem akarom én élve elpusztítani. Anyámat rajtam kívül semmi ide nem köti. Ebben a korban fát átültetni nem csak veszélyes, de vétek is. Magam is nehezen verem a gyökerem a friss földbe, pedig negyed évszázaddal kevesebb nyomja a vállamat, mint az övét, nem akarom én már kitenni őt ilyesminek. Mint ahogy annak sem, hogy itt sorban álljon, ha nem muszáj. Annyit állt már különböző sorokban életében, itt, ahol én elrendezhetem, legalább a repülő bejáratánál ne kelljen az én anyámnak sorban állnia. Hanem tegyék a feneke alá a széket, karonfogva kísérjék a helyére, és megkülönböztetett figyelemben legyen része. Nem azért, mert rászorul. Hanem, mert megérdemli.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Értem én, kolléga, jól értem én - helyeselt csillogó fekete fejét bólogatva a karibi. Majd intett, hogy lassan a sorbanállókat engedjék beszállni a gépbe, hamarosan indulnia kell.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi97q9zXyaIPjBdddPSxKvSowp5fZUy3fImtgDYLznR5EllvIUw7DCNI86UWCuurSG92DD3Na4IPQ4nagt2HvoSPrTwUBI6zO8Wm75OI437ewySyRsNcmbDIu1mPELgKhHpD9u7y_AECHsI/s1600/dancs_100_1.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEi97q9zXyaIPjBdddPSxKvSowp5fZUy3fImtgDYLznR5EllvIUw7DCNI86UWCuurSG92DD3Na4IPQ4nagt2HvoSPrTwUBI6zO8Wm75OI437ewySyRsNcmbDIu1mPELgKhHpD9u7y_AECHsI/s1600/dancs_100_1.jpg" height="300" width="400" /></a></div>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Amikor kitolták a gépet a kaputól, az ablakhoz nyomva orromat bámultam ki a sötétbe, ahol a kifutó káprázatos fényében a Delta óriásmadara csodálatos csillámokat szórt szét. Mintha mosolygott volna. Pedig tudtam, hogy anyám odabenn nem mosolyog. Amikor egymás mellé tettem a két képet, az érkezését és az indulás előtti pillanatot, nyilvánvaló volt a keserűség az utóbbin. Alig várta ugyan, hogy kis fészkébe, barátaihoz, Mamához, többi szeretteihez visszatérjen, de olyan nehezére is esett olyan messze menni ismét mellőlem. Még ha nincs is egyértelműen rám utalva is, biztonságérzetet nyújt neki, ha együtt lehetünk. És itt felszabadult lehet, nincsenek kötöttségei és kötelességei. Csak élvezni a napokat, ahogyan érkeznek. Akárhány gépet is láthatok napjában nekiveselkedni az útnak, gurulni a kifutóhoz vezető cseles kis járatokon. De most nem tudtam elszakadni az ablaktól. Minden kis ablakban látni véltem, ahogy ő is fürkész kifelé, és még talán meg is pillanthat, ahogy itt ráfeszülve az óriási ablakra erőlködöm valamit is látni a benti fényáradatból kifelé, a sötét éjszakába. Meg is érdemelte a pihenést a nap, mert anyám elutazására olyan meseszerű tablót festett az égre nyugtakor, hogy nem győztek a népek betelni vele. A tenger is hozzásegített, és alulról támogatta a pazar alkotást. Igaz, anyám vígasztalhatatlan volt, de valamelyest feloldotta szomorúságát ez a csoda. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ezt neked rajzolta a természet! </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">És csak mosolygott. De nagyon erőtlen mosoly volt az. Mint azelőtt nap. Amikor a Central Parkba vittem ki búcsúzkodni a várostól. Akkorra már elkezdtek az ősz színei megmutatkozni, de a nap még barátságos volt, és olyan erőtlen, mint a mosoly az anyám arcán. A nagy fonott padon beszélgettünk semmiségekről. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A gép magasba emelkedett, méltóságteljesen, lassan, és eltűnt villódzva az éjszakában, magával röpítve a hajnali úszások vidámságnak emlékét az óceánban, a napnyugtáét a Hudson felett, a lábszaggató sétákét, az égig érő tornyokét, a jóízű kacagásokét. Kifutottam a terminálból, hogy a levegőben is láthassam, míg eltűnik, de már addigra el is tűnt. És olyan hideg volt, hogy beleborzongtam. Meg is sürgettem hát a lépteimet, hogy mihamarabb hazajussak.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Másnap telefonon beszéltünk. Morgott a drága, mert a számlák, és a posta, és a biciklilakatos, és a vízszerelő, és a ... minden. Otthon van, hát. Folytatja a kis mindennapi életét, ahol abbahagyta. És már talán tervezi, milyen lesz, ha majd megint együtt csavargunk. És majd megint lógathatja elfáradt „rövid kis lábait” - ahogy mondani szokta - az óceán kellemes vizébe. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<i><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Fort Lauderdale, 2013. április 17.</span></i><br />
dancs arturhttp://www.blogger.com/profile/14225525766834345347noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5238101612919405681.post-85125423392713813092013-03-26T11:23:00.000-04:002013-03-26T11:23:12.138-04:00Miss Suzie újabb amerikai kalandjai (5)<br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><b>V. Gondolatok egy nyirkos estén - és egyebütt</b></span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg6W2UrCOHNK9t0Xd5v4xjnN-Atx7dEqG9ROTkdEjRunOQQQMn87PuGKG-u4exPAgghmuk-nXAFhhZfFh19JqwlUfJ7hGv0z99yK1b5RH5eGwVccEXBRU3H5PG_uYN7aodFgnNs_sKOu9QV/s1600/szuzi5_1.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg6W2UrCOHNK9t0Xd5v4xjnN-Atx7dEqG9ROTkdEjRunOQQQMn87PuGKG-u4exPAgghmuk-nXAFhhZfFh19JqwlUfJ7hGv0z99yK1b5RH5eGwVccEXBRU3H5PG_uYN7aodFgnNs_sKOu9QV/s1600/szuzi5_1.jpg" height="296" width="400" /></a></div>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Az élénk lubickolással és intenzív napfürdőzéssel töltött napokra, a virágillatú, nyirkos trópusi estéken megejtett hatalmas sétákkal tettük fel a koronát. Fort Lauderdale Beach a városhoz tartozik ugyan, mint ahogy Miami Beach is Miamihoz, lényegében egy keskeny földcsík az óceánban, amit valamikor a víz hordalékolt össze, mintegy védőfalként a város, a szárazföld előtt. A hurrikánok és egyéb tengeri fegyelmezetlenségek okán azonban, akármilyen káprázatos is itt kinn, csak kevesen laknak itt állandóan. Fort Lauderdale Beachnek is megvan mégis a maga kis keskeny rezidenciális része, amit élesen sehol sem választ el semmi a nyüzsgő üdülőtől. Pálmaligetek alatt és tarka trópusi virágokba burkolt fehér falú villák és alacsony házak között bandukoltunk. Az óceán felől meg-megcsapott az este illata, és a környékbeli vendéglőkből a vacsorázó nyaralók vidám moraja, no meg a halvacsorák és egyéb ínyencségek magukat kellető csábítása.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ebben a varázslatban andalogva hozakodott elő anyám nagyon óvatosan a mindig is benne motoszkáló kérdéssel, ami mögött semmi egyéb nincs, csak a szülői aggódás, és az, hogy ha lehetne jobban is élni, akkor miért is ne lehetne New Yorkból is elmenekülni, ha az ember már úgyis elmenekült vagy négy és félezer mérföldet a fészkéből:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Vajon itt nem kapnál munkát...?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Dehogynem - vágtam rá azonnal - Kapnék. Sőt, áthelyeztethetném magam.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Amilyen gyorsan válaszoltam, anyám olyan gyorsan máris vissza is kérdezett volna, a kérdés ugyanis már régesrég megvolt benne. Már akkor is, amikor a Fort Tryon Parkban sétáltunk egy szép őszi késő délutánon két évvel ezelőtt, amikor először járt nálam, és a Hudson folyó túloldalán, New Jersey felett lemenő nap bíborszínűre festette meg a hátteret a Washington-híd elképesztően elegáns körvonalai számára. Amikor a kilátóról kihajolva a híd ragyogó fénygirlandját láttuk felvillanni, a távolba teikntve ugyan, de minden figyelmével felém fordulva kérdezte akkor meg:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nem lenne egyszerűbb az életed, ha kiköltöznél a városból? Mondjuk New Jersey-be...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Lehetne egyszerűbb - válaszoltam akkor - De én nem New Jersey miatt vagyok itt, anyám. New Jersey miatt én az életben nem hagytam volna ott Szatmárt. Sem a hegyeimet. Sem a szeretteimet.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ez a téma aztán nem került nagyon gyakran terítékre. Most pedig, a trópusi este édeskés-rothadt fülledtségében ott motoszkált megint, de váratott magára, csak óvatosan hozakodott elő:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Itt te is szeretsz lenni... - kerülte meg anyám óvatosan, hogy a kérdés úgy hangozzék el, hogy ne is hangozzék el.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Szeretek. - válaszoltam kurtán.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Csend lett újra. Csak a tengeri szellő sistergett a pálmalevelek között. Madár raj húzott el felettünk. Esti portyán lehettek az óceánon. A partra nyíló vendéglő teraszokon az óceánra fordított nyugágyakban, itallal a kezükben elmélkedtek vagy beszélgettek színes ruhás emberek. Volt, aki széles karimájú szalmakalapot is viselt. Fehér, lenge vászonlebernyeget. Az egyik nőnek virág volt a hajába tűzve. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>És azt is mondtad - folytatta anyám a körüljárást - hogy Floridában nincs adó sem.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Annyi nincs...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>El kellene ezen gondolkozzál, fiam.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Gondolkozhatom...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhZ03yFPKWVlBxgh2oBHUSgtMojOH1-PFnhpOwhMVYcidfgDA1JtT-n7JtzqJWh6CBxDez2JabiASyjqBYqSEeYYUNpWL-p0dQ4qPDXNPAbBnbzm34AfQnhKcQz1H5iM5GBBbxAbEiDOv6Y/s1600/szuzi5_2.jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhZ03yFPKWVlBxgh2oBHUSgtMojOH1-PFnhpOwhMVYcidfgDA1JtT-n7JtzqJWh6CBxDez2JabiASyjqBYqSEeYYUNpWL-p0dQ4qPDXNPAbBnbzm34AfQnhKcQz1H5iM5GBBbxAbEiDOv6Y/s1600/szuzi5_2.jpg" height="400" width="296" /></a></div>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Anyámat a gondolkodás ígérete nem nyugtatta meg, de a beszélgetés ennyiben maradt. Pontosabban egyéb irányba terelődött, amint az Amerikai Velenceként is emlegetett Fort Lauderdale fényűző rezidenciái közé keveredtünk.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Furcsa ez a világ! Egyes embereknek külön bejáratú tengercsatornájuk van, ahová a jachtjaikat behúzhatják. És mesébe illően laknak. Míg mások az életükben csak dolgoznak és gürcölnek. Hogy túléljék az életüket.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>De milyen jó nekünk, hogy ide is eljuthattunk! Ugye?...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Igen. Jó nekünk! - mosolygott anyám, és magamhoz öleltem, olyan drága volt a dél-floridai esti tájban az élénk színű ruhájában, a lebarnult arcából sugárzó nagy zöld szemével, mintha csak oda született volna. Még a haja is szőkébben virított a sok napozástól.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Beszélgetéseink, a mindent átfogó eszmefuttatásaink New York utcáit is behálózták. Talán a legemlékezetesebb egy két évvel azelőtti napsütötte délután a Central Park tetején egy sziklán ülve megejtett sok órás visszatekintés volt, ami mintegy visszamenőleg igyekezett bepótolni elmaradt vallomásokat, elhallgatott életképeket. Anyám roppant kifinomult éleslátással fogta fel és elemezte a bennünket körülvevő valóságot. Bírálta a társadalmat, és vetítette előre meglátásait a következményekről. Faji dolgokról, visszásságokról, tendenciákról. Egyszóval mindenről. Örömmel láttam, hogy minden irányban roppant érdeklődést tanusít. Néha az volt az érzésem, hogy azért is fontos neki Amerika, a világ és a társadalom jövője, vagyis FŐLEG azért, hogy engem biztonságban és jólétben tudjon akkor is, amikor sokezer mérföldre innen sóhajtva tekint ki a messzibe a konyha ablakából a kávéja mellől.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<div style="text-align: right;">
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><i>New York, 2013. március 26.</i></span></div>
dancs arturhttp://www.blogger.com/profile/14225525766834345347noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5238101612919405681.post-8228934250067817702013-03-20T08:59:00.000-04:002013-03-20T08:59:03.419-04:00 Miss Suzie újabb amerikai kalandjai (4)<br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif; font-size: large;"><b>IV. “Itt szabad álmodozni, anyus!”</b></span><br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgJwyKGUPbM8PRJVEM1OkvkaxG9l_BLZYXoWGFhtbRBZzY-ZSWDSMl97hTp_9ZVsoLsqiESGwR_wn3bgvFeiJ9mNE4aCfC4m5Ib49eLbienSbnCGhCe3leBhvFgkXNfCkxrCgcfe_BSfmKj/s1600/szuzi5.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgJwyKGUPbM8PRJVEM1OkvkaxG9l_BLZYXoWGFhtbRBZzY-ZSWDSMl97hTp_9ZVsoLsqiESGwR_wn3bgvFeiJ9mNE4aCfC4m5Ib49eLbienSbnCGhCe3leBhvFgkXNfCkxrCgcfe_BSfmKj/s1600/szuzi5.jpg" height="300" width="400" /></a></div>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Az Avalon sárgán megvilágított késő esti félhomályában a kókuszpálmák csendesen legyezgették a forró nap utáni párás csend hangulatos estjét a medence partján. A bambuszfotelben kényelmesen pihentetve elfáradt lábunkat hallgattuk a pálmalevelek sustorgását és az óceán esti csapkodását. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Meg tudnám ezt szokni - szakadt fel anyámból egy sóhaj, miközben az üdítő után nyúlt és megigazította a csíkos flottírkendőt maga alatt, és visszaheveredett a nyugágyra, hogy a csillagokat bámulhassa azon a felhőrésen át, amit a délebbre, Miami felé húzódott trópusi zápor és az északra, Palm Beachre vonult viharfelhők éppen fölénk szakítottak az égboltra.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Mindig is tudtam anyu rajongásáról a tájak, vidékek, az utazások iránt. És anyu soha nem volt mozgékonyabb és vidámabb, mint az utazásaink során. Gyermekkorom rengeteg utazását felidézendő, akkora öröm volt számomra már az is, amikor odahaza autóm lett, és csavargásaim során néha magammal vittem. Ennél is nagyobb öröm volt első New York-i látogatása során, amikor gondolkodás nélkül ugrott fejest minden kalandtúrába. Egynapos csavargásokra a Niagarához , Washington DC-be vagy épp Floridába. Olyan rutinos lelkesedéssel ugrált egyik repülőgépről a másikra, mintha egész életében csak arra várt volna, hogy valaki megadja neki ezta korlátlan mozgásszabadságot. Én meg boldog voltam, hogy - ha csak részlegesen is - de megadhattam neki ezt az élményt.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Röviddel megérkezte után egy este megkérdeztem, benne lenne-e egy chicagói egynapos túrában? Félórán belül készen is állt az útra. Amikor átrepültünk egy időzónát és két órát, a Magnificient Mile széles sugárútján bámulva a tornyokat és a régi város maradványait jegyezte meg:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Mindig azt hittem, Chicago valahol New York mellett van, mert úgy beszéltél róla...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Mint a víz megszállotjai, csakhamar a Michigan tó tengernyi végtelensége partján találtuk magunkat és fáradhatatlanul gyalogoltuk a mérföldeket. Nagyon hiányzott egy kávé... Ott magyaráztam el neki, hogy számomra már nem ugyanazok a távolságok, mint korábban. Kénytelen voltam távolságérzékemet kiterjeszteni és másabbra csiszolni. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A bambuszágy öleléséből feltápászkodva beleszippantottam az összetéveszthetetlen floridai páradús, kicsit rothadásszagú, és édeskés levegőjébe. Az óceánról hozott hírt a szellő. Soha nem laktam még pár lépésre a tengertől. Ha a szálló előtti úttesten átkelünk, már a parton is vagyunk. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Menjünk! - pattantam fel. Nem is tudom, mi juthatott eszembe, ilyen kései órán anyámat nagyon rég nem lehetett sehová sem elmozdítani.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Hova? - kérdezett vissza.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>A partra!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Menjünk! - és elindult a szálloda kiskertjének kapuja felé.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Átslattyogtunk az A1A-n. Ami az ország egyik leghíresebb látvány-útvonala. Még álmodni is jó róla, hogy az ember egyszer megéri azt, hogy itt keresztülhajthat. Azt, hogy mi meg most épp itt lakunk, életünk felfoghatatlan dolgai közé tartozott, mint az is, hogy késő éjszaka letipegünk a Miami-i és Palm Beach-i villámok által szépen megvilágított óceánpartra az aranyparton. Azt hiszem, csavargásaink csúcsa volt ez, amikor anyám ezen a késői órán leszaladt a partra és megmártotta a kezét a langyos vízben. Majd percekig a villámokat vadásztuk. Szabad szemmel és fényképezőgéppel is. Nagyot kacagtunk, ha a villám kicselezett és máshol csattant.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Látod, mennyire szeret bennünket az Isten?...Mindenhol dörög-villámlik, csak itt van szép, csendes idő...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Máshol is csak azért dörög-villámlik, hogy nekünk produkálja magát - toldottam meg anyám elragadtatását.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Nem is lepett meg, hogy kora reggel nemhogy az ágyában nem találtam, de a szálloda környékén sem. A teraszról átnéztem az óceánra, és a parton, a jobbra-balra kocogók között megpillantottam, amint épp beleereszkedik a reggeli óceán kellemesen ringatózó vizébe. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Csak azt nem értem, miért olyan igazságtalan az élet... - hangzott el némi csalódottság anyu gondolatai közül, amikora Las Olas-on Fort Lauderdale rezidenciális negyedébe sétáltunk fel egyik alkonyatkor. A meseszerű házpalotákra egyformára nevelt pálmák és virágtenger vigyázott, és a minden ház elé benyújtózkodó csatornákon a házhoz tartozó yachtok lengedeztek a langymeleg szeptembervégi estén. Drága autók húztak el néha mellettünk, és beleshettünk a privát utcák békésnek látszó titkaiba is. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Értettem én, amiről anyám szólt, de mivel a választ nem sikerült még magam számára sem megtalálni, nem válaszoltam, csak baktattam az oldalán tovább. A hazautazás reggele is a parton találta jó szülőmet. A déli gép indulása előtt meg meg akart mártózni egyet és elbúcsúzni a tengertől:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ki tudja, eljutok-e még valaha... - mondogatta, és simogatta a vizet a csillámló reggeli napsütésben.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">New Yorkban akkor már mind távolabb kerültünk mindattól, ami a nyárra emlékeztetett. Színekbe bomlottak a fák, a szél is mind többet kellemetlenkedett, és még az eső is szürkített egyet-egyet az anyu idei amerikai üdülésének eme utolsó szakaszába. Ősszel, amikor a vadludak is átsuhannak a város felett, ő is itthagy majd újra. Erősen törtem a fejem, mi az, amivel a mind jobban ránehezedő hangulatot, amit a hazautazás okoz a gondtalan hetek eltelte után, kicsit is enyhítsem, és az egészet a körülményeinkhez képest emlékezetessé tegyem. Mindenesetre azzal kezdtem, hogy letisztítottam pár napot a kalendáriumomban október első napjaira, hogy azokat a napokat csakis együtt tölthessük. A többi majd kialakul... Egyik lazulós esős délutánon, amikor még az ablakból sem lehetett semmi érdekest látni, és anyu leheveredett a Sudokuja mellé, játékra hívtam.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Milyen játék?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Egyszerű... Licitálni kell egy árat az interneten szállodára. Akár lehetetlent is kérhetsz, néha történnek csodák. Beírod, mekkora összeget ajánlasz fel mondjuk, egy kétnapos üdülésre, és hogy milyen csillagú komfortot akarsz...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Jó! Akkor írjuk be például Floridát - tolta félre a rejtvényeket anyu, és közelebb húzódott a laptophoz.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Négy csillag?... Magas luxus?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Anyu felkacagott, hogy milyen bolond vagyok, hogy ilyenekről álmodozok.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>De itt szabad álmodozni, anyus! - bizonygattam.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Na, akkor álmodozz! - és legyintett.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Beírtam a négy csillagot, és beírtam valami minimális nevetséges összeget. A gép keresni kezdett. Anyu visszadőlt a sudokuhoz. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Na, mit mond? - kukkantott vissza a szemüvege alól. Láttam, azért érdekli a dolog kimenetele.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Hogy ennyi pénzért sok a négy csillag.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Na, tessék, álmodozás! - kacagott, és elmerült a rejtvényfejtésben.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Átírtam háromcsillagosra. Az a standard luxuskategória. Ki is írta, milyen árban vannak a háromcsillagos szállodák, az én licitem annak egyharmada ha volt. És megpörgettem a virtuális szerencsekereket, és egyszer csak megállt egy három csillagos Hilton szállodánál:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Odanézz anyu! Óceánparti túristaparadicsom, medencebárral, fitneszteremmel és bevásárlóközponttal!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Milyen messze van a tenger? -kérdezte pragmatikusan.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>A szállodából egy gyalogos híd ível át az A1A-n a beach-re. Gondolom, száz lépésből odaérsz...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Erre anyu ismét felült és odabicegett az ágyamhoz, és odakuporodott, hogy megnézze magának azt a luxust, ahol a szobából az ember egyenesen csak kisétál a homokba az óceánpartra.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Jó ez a játék!- mondta elismerően, de rögtöm praktikusan meg is kérdezte:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>...de mi a lényege?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Az a lényege, drágám, hogy amikor a gép megmutatja neked a szállodát, akkor az már visszafordíthatatlan... Oda kell utazni!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Oda?! - torpant meg félúton vissza a sudoku mellé, és visszalépett, hogy jobban szemügyre vegye a képernyőre kirakott fotókat a hotelről. Majd az arcomat fürkészte elnyúlt arccal, mikor kacagom el magam.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Oda - és elkacagtam magam.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Nah, tudtam, hogy csak ugratsz itt engem - dohogott, és otthagyott.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Már ki is van fizetve... Mondom, hogy visszafordíthatatlan.</span><br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEioJeHAqpCVOrsm8D23XSlvJFstrMMpkNJS3ysemjRkOKSX0daa4vgS_EmqsXTj3Jg9eYi-NntV9Un_8ZB158VmQVYSH74EFBkRpqNgodlrMJuGlZtVNRcafEFxtgdr3LdfmWB7Op0e4hTM/s1600/szuzi4.jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEioJeHAqpCVOrsm8D23XSlvJFstrMMpkNJS3ysemjRkOKSX0daa4vgS_EmqsXTj3Jg9eYi-NntV9Un_8ZB158VmQVYSH74EFBkRpqNgodlrMJuGlZtVNRcafEFxtgdr3LdfmWB7Op0e4hTM/s1600/szuzi4.jpg" height="400" width="300" /></a></div>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Anyám egy percig még hitetlenkedve nézett rám, de amikor a hitelkártyát látta a kezemben, és a számla is megérkezett emailben, azonnal nagy sürgés-forgás vette kezdetét. És az izgatott aggódás, hogy de hát nem kellett volna ezt, hisz úgyis megy haza, és amúgyis annyi helyen voltunk már... És hol is van az a hotel, keressük csak ki a térképen!... De tényleg! Minek verem költségbe magam, kell az a pénz a lakbérre, meg a tél is jön, a fűtésszámlára...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>De itt nincs fűtésszámla, és nekem télen is csak annyi a lakbérem, mint nyáron. És különben is, megérdemlek én is még egy kis vakációt!...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Meg. Meg. Sokat dolgozol. Meg - hagyta helyben anyám, miközben fel-alá tüsténkledett, hogy mindent, ami itthonról vihető, és pénztakarékos, azt betegyük a táskába, mert nehogymár ott ilyesmire költsünk, nem elég, hogy luxushotelbe megyünk...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A repülőgépünk reggel kilenckor szállt le Fort Lauderdale Hollywood repterén, és röviddel tíz után már az óceán hajigált bennünket a szállodánkkal átellenben. Szülőm felhőtlen örömében egy román családot is felfedezett a közvetlen szomszédságunkba.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ezek vajon hogy kerültek ide?...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ahogyan például mi, anyukám!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Hogy hol nem járok én, hogy hol nem járok én! - ismételgette vidáman, amjd jót csobbant a kristálykék tengerbe.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A pár napos vakáció pedig olyan meseszerűre sikeredett, amilyenre terveztem, s amilyen meseszerűen jött létre. Az óceánparti naplementében végigbámult esküvő, a délutáni verőfényben a csillogóan tiszta óceán vizében keresztülvonuló halraj pompás látványa, a kíváncsiskodó pelikánok és egyéb állatfajták, az esti nagy séták a fülledt, virágillatú, repkényfuttatta kisutcákon olyanná tették ezt, ami nem csak édesanyámban hagyott maradandó élményt, hanem engem is meggyőzött arról, hogy Dél-Florida felkerül majd kedvenc helyeim listájára, ahová, ha úgy adódik, szívesen húzódom le majd máskor is.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<br />
<div style="text-align: right;">
<i><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">New York, 2013. március 19.</span></i></div>
dancs arturhttp://www.blogger.com/profile/14225525766834345347noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5238101612919405681.post-85674993197132727502013-02-16T02:41:00.000-05:002013-02-16T02:43:11.869-05:00 Miss Suzie újabb amerikai kalandjai (3)<br />
<b><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><i>III. Rózsaszín párduc és nokkedliszaggató</i></span></b><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<br />
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg971DR73r9yY6OzzVNDgSDsQBEcvnALzYf361-ei7Gf2a9U9sQfFNNuyMLP4gvL1uysaZBlzYoMzd3RFI5Gywlf6peq73UEySgAxjK1tE6KwE9kGOrRQhRVWdVBu1xqqANKo6sCWv7_Jnc/s1600/suzi3.jpg" imageanchor="1" style="clear: right; float: right; margin-bottom: 1em; margin-left: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEg971DR73r9yY6OzzVNDgSDsQBEcvnALzYf361-ei7Gf2a9U9sQfFNNuyMLP4gvL1uysaZBlzYoMzd3RFI5Gywlf6peq73UEySgAxjK1tE6KwE9kGOrRQhRVWdVBu1xqqANKo6sCWv7_Jnc/s1600/suzi3.jpg" height="400" width="300" /></a></div>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Te, Arturka - fordult hozzám váratlanul anyám a Lower East Side-on baktatva egy felé - ezek itt mind beszélnek magukban!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A felismerés drága szülőmtől - és miért ne vallanám be, tőlem sem állt olyan nagyon távol. És kifakadásának folytatásaképp erre ő maga is rávilágított:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Eddig is figyeltem én. Legutóbb, amikor itt voltam már láttam, hogy itt nagyon nincsenek rendben a dolgok. De most aztán teljesen el vagyok ájulva! MINDENKI beszél magában! Énekelnek és táncolnak maguknak az utcán, a buszon, és mindenütt, ahol rájuk jön.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Valamit a városom mentségére próbáltam elősorakoztatni mammogva a toleranciáról, és hogy itt minden mennyire más, de anyu ezt vaktöltény gyanánt engedte is el a füle mellett, mert kitartóan fejtegette álláspontját, amivel tulajdonképpen magam sem akartam a harcot felvenni, csupán megmenteni, ami még menthető kedvenc New Yorkom tekintélyét illetően vele szemben. Ekkor száguldott el mellettünk egy jó középkorú latin asszony, aki odahaza gondosan belepréselte magát egy reccsenésig buggyanó rózsaszínű, fekete foltos macskanadrágba, ami kiolvashatatlan cubákjait és hátsó ülőkére emlékeztető tomporát kíméletlenül tárta a gyámoltalan nézelődő elé. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>A rózsaszín párduc! - ujjongtam.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ezek nem látják magukat?! - kerekedett ki anyám szeme.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ezek az emberek itt élnek, anyu. Ezeket kicsi gyermekkoruktól mindenért megtapsolják. Ezek itt mindenért tapsolnak, mint az idióták. Ezeknek az embereknek a fejébe karonülő koruktól azt táplálják, hogy ők pontosan úgy vannak jól, ahogyan vannak. Kétszáz kilósan, énekelve, pink masnival és ha kell magukban beszélve. Te ezt már nem fogod tudni megváltoztatni... - zártam rövidre a témát, és azt hiszem, anyu le is tett a továbbiakban arról, hogy ezen rágódjon. Sokkalta inkább arra kezdett el koncentrálni, hogy minél több szót és kifejezést ellessen jártunkban-keltünkben. Addig is magyarul nevelte a helytelenül viselkedőket - mert a pedagógiáról azért nem tett le, csak megfontoltabb lett. Aztán, amikor az első szavakat már össze tudta rakni, a 60-as buszon hátraszólt egy harsány fennhangon telefonon rikácsoló kínai asszonynak, hogy:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Shut up, bitch! </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Azt hiszem, ezeket a külső és benső harcokat előbb-utóbb mindenkinek meg kell vívnia, aki arra adja a fejét, hogy New Yorkba látogat. Főleg, ha ezt többször is teszi. Az emberben olyan feszültségek gyűlnek fel, amelyeket, ha olykor ki nem ereszti magából valamely sajátos módon, akár visszás következményekhez is vezethet. Ezért örvendtem, hogy anyus ilyen vehemensen élte meg New Yorkot, és nem csak egykedvű passzivitással, mint a nyers pacal a lapítódeszkán. És ha már eme oly hasznos konyhai segédeszköz került szóba, nem tudok elsiklani afölött sem, hogy anyám a tőle eléggé nem megszokott hanyagsággal, ez alkalommal nem csomagolta be, és nem hozta magával otthonról a nokkedli szaggatót. Első jövetelekor nem bízta a véletlenre, de most, mintha kicsit elengedte volna magát, s elhitte volna, hogy Amerikában minden van. Nokkedliszaggató is. És ebben majdhogynem tévedett. Adott pillanatban mániákusan keresgettük a nokkedliszaggatót, de legalábbis valamit, ami ezt pótolhatná. Én már hajlandó lettem volna a nyugalom érdekében azt hazudni, már rég nem is szeretem a tejfeles nokkedlit, de anyámnak ekkorát nem hazudhatok, ő pedig már az egyik helyen a kanálisfedőt is kiszemelte, mert azon éppen akkor lyukak voltak, mint amekkora... A legnehezebb dolgom az egyik nagy nevű luxus lakberendezési bolt művészien kimunkált kirakata előtt volt. Anyu ugyanis hosszabban leragadt a kínálat előtt. A pánik jelei akkor kezdtek azonban leginkább kiütközni rajtam, amikor a tekintetét követve egy közepes lyukú fémtárcsát vettem észre valami avantgárd műalkotás részeként a belvárosi bolt ablakában.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Anyuskám!... Ez a bolt olyan drága, hogy nekünk még nézni is nagyon sokba kerül! Már attól eladósodunk, hogy itt bámuljuk a kirakatot... - próbáltam magyarázni. De ő csak makacsul nézett a tárcsára, mint amikor a macska figyelmét semmivel sem lehet elterelni egy moccanó szösszenetről.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Pedig pontosan ez az!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Mi?...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>A nokkedliszaggató!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Az képzőművészeti alkotás...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>A fejed lágya!... - csóválta meg a fejét anyám.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Inkább kölcsönkérünk... - ígértem meg.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Így aztán első adandó alkalommal, amikor egykori laktótársamnál jártunk vendégségben, néhány udvarias szófordulat után anyu fel is hozta a nokkedliszaggatót Marikának. Az pedig készségesen adta kölcsön, hogy aztán olyan diadalittasan vonulhassunk vele haza, mintha éppen a Himalájára tűztük volna ki a székely zászlót.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A mindennapjaink mindent egybevetve pompás hangulatban teltek, jókat kacarásztunk, élcelődtünk egymáson meg másokon, és jó volt látnom, amikor este fáradtan dőlt el az ágyán, anyus előbb mindig kilesett az ablakon, és jóéjt köszönt a városnak is.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Micsoda dolgom van nekem! Micsoda dolgom!....</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Örömmel nyugtázhattam, hogy szereti a számára vásárolt kerekes ágyat. Abban is megegyeztünk, hogy alkalomadtán meg is sétáltathatom vele az emeleti folyosón, ha nem bánja. És szerintem nem is bánta volna. Amint már utaltam rá, anyám rendkívüli módon felszabadultan viselkedik New Yorkban. És dohogásai ellenére nagyon szeret itt lenni.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A kerekes ágyat Brighton Beachen vettem, ami Brooklyn legtávolabb eső zuga, remek strandolóhely, és a magunkfajta európai népeknek nagyszerű bevásárlási terület is az ott élő orosz közösségnek hála, akik olyan nagyon ellepték azt a részt, hogy a térképek Kis Ogyessza gyanánt is emlegetik Coney Island ama részét. A Málenkájá Gyévuska nevű otthonteremtő boltban bukkantam a német gyártmányú és helyenként magyar feliratokkal is ellátott ágyra. A magyar nyelvű címke jobbára olyan hasznos tanácsokat tartalmaz azok számára, akik azt el tudják olvasni, hogy az ágyat például nem célszerű megenni, és bizonyos részei fulladás veszélyt jelenthetnek csecsemők számára, amennyiben lenyelik. Előző tapasztalatomból tudtam, anyámban bízhatok, semmiképp sem akarja majd megenni a kerekes német ágyat. Kényelmesnek meg roppant kényelmesnek mutatkozott. Ott, a Málenkájá Gyévuska nevű kiskereskedésben erről az elárusító illegális mexikói segédmunkás lelkes bíztatására magam is meggyőződhettem, amikor kihúztuk az ágyat a vasedény és virágváza részlegen, és kényelmesen leheveredtem.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ez még magát is elbírok! - okoskodott a mexikói.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Engem nem kell elbírjon.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ezt mondok. Hogy elbírok.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Az anyámat bírja el...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Hol van mama?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Majd jön.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Óh! Az nagyon jó. Mama jön. Elbírok.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Gondoltam, véget vetek ennek a terméketlenné váló beszélgetésnek, és elégedetten rikkantom:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Rendben: megveszem!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Becsomagolok! - örömködött az ember, aki, ha vigyorgott, olyan volt, mint az egyik manó a Hupikék Törpikékben.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A csomagolás abból állt, hogy a műanyagzsákot visszahúzta az ágyra, és hasított bele két lyukat fogantyú gyanánt. Mikor a számlát egyenlítettem, a manó elém ugrott az ággyal, és lelkesen intette, majd ő gondoskodik rólam mindvégig, amíg el nem hagyom az üzletet. A bolt elé érve, kicsit tétován fürkészte a szememet. Én meg az övét.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Hol parkolunk?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Kik?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Maguk.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Mi?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Hol?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Már hogy én?...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Magán. Hol van autó?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Rajtam? Milyen autó?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Hol visszük ágy?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ágy visszük metró! - váltottam az ő nyelvezetére, és egyúttal abban a pillanatban számomra is megviláglott ennek a vásárlásnak, de főleg a hazaszállításnak az abszurditása. A manó is eltöprengett a hallottakon, és a magasba nézett, ahol a metrósínek emelkedtek háznyi magasan az utca fölé.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Hol lakunk?</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Ha maga is ott, én Manhattanben.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Óóóóóóh! - ámult el a manó, mint minden olyan lény, aki csak akkor jár a szigeten, amikor valami vendége érkezik szülőhazájából, és egy nap alatt lerohanják a Times Square-től a Szabadság-szoborig a kötelező köröket, na meg július 4-én </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Mannahatta!... - ismételte.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Pompás utazás lesz, bízza csak rám - mondtam, és kikaptam álmélkodásában megdermedt karjaiból a bútordarabot, és felkapaszkodtam a 120 éves lépcsőkön a két emeletnyi magasban nézelődő metrómegállóba. Sokáig nézett utánam, sőt, a kollégáit is előhívta a bolt pincéjéből, nézzenek egy őrült manhattani nagy fehér embert, hogyan cipekedik az ággyal a feje tetején oda fel a magasba. Félúton rendőrökkel is találkoztam, akik természetesen a sértetlen rendet őrízték fánkok és kávé társaságában, és cseppet sem rejtették véka alá megdöbbenésüket a metróba kapaszkodó ágy láttán. És hogy a dolognak pikantériája is legyen, a rossz oldalra kaptattam fel, tehát a peronról vissza ereszkedtem, megkerültem a rendőröket, mielőtt a másik peronra felmásztam volna. Egyikük hátra is tolta a szeméből a sisakját, és csípőre tette a kezét, hogy hivatalosabbnak tűnjön, ha esetleg valami csínytevés járna a fejemben. Mert egyébbel sem magyarázható egy ilyen fülledt nyárestén, ha valaki egy kerekes ággyal flangál fel és le a metró grádicsain kvázi céltalanul.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Mire a történet végére értem, anyukám már elaludt. Lehet, hogy álmában még kicsit hazaugrott Szatmárra, de igazából Brighton Beach, a nokkedlisztaggató és egyéb emlékezetes New York-i élmények ölelték az álmát a párkányon nyújtózkodó Mikred, a mikulásvirág csendes oltalma alatt.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<br />
<div style="text-align: right;">
<i><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">New York, 2013. február 15.</span></i></div>
dancs arturhttp://www.blogger.com/profile/14225525766834345347noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5238101612919405681.post-30622129778467045782013-02-04T07:40:00.001-05:002013-02-04T07:40:40.703-05:00Miss Suzie újabb amerikai kalandjai (2)<br />
<b><i><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">II. Óceánszabadság</span></i></b><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<div class="separator" style="clear: both; text-align: center;">
<a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjsB8HBNtWqTjgvThg4xs89W8oA_YnS_-KvpKEVnGs_3w4NTIUQnXJ8wk_hAy0wsL_ih3e2mcagSKwVixJqmB9_gpOPown2cVlG-uFsBreQLDBegA0gj0ez8CMRR8mBRTKID6OdZmjGHwSF/s1600/100_2.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; float: left; margin-bottom: 1em; margin-right: 1em;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjsB8HBNtWqTjgvThg4xs89W8oA_YnS_-KvpKEVnGs_3w4NTIUQnXJ8wk_hAy0wsL_ih3e2mcagSKwVixJqmB9_gpOPown2cVlG-uFsBreQLDBegA0gj0ez8CMRR8mBRTKID6OdZmjGHwSF/s1600/100_2.jpg" height="300" width="400" /></a></div>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Anyám olyan nagyszerű lendülettel vetette bele magát a New York-i mindennapokba, ahogyan szinte megkerülhetetlen módon már első nap Miss Alvaro elénk zuhant lakóházunk halljában.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Miss Alvaro - kaptam el még idejében, mielőtt a sarokban, a Pitt Street felé nézelődő pálmafa közé duvadt volna - ez itt a mama.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Suzie - kedélyeskedett anyám.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Marysol - csuklotta Miss Alvaro, mintha maga a yorki hercegné ereszkedne le anyámmal parolázni, majd széles gesztussal hozzátette: </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Pá, drágám. Rettenetesen vártalak már! - és máris tovább balettezett, anyámnak pedig intettem, felesleges ekkora megrökönyödést tanúsítania kedves szomszédasszonyunkkal szemben.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Tartottam kicsit tőle, hogy anyámat kicsit feszélyezni fogja Manhattan, első látogatása idején még Queensben éltem, és becsavarogtuk ugyan a város zugait, magában csak a jól kitapogatható szomszédságokba csatangolt el, a latinokhoz, az indiaiakhoz, na meg a koreaiakhoz. </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Amikor beléptünk a lakásba a reptérről megérkezve, nem gyújtottam villanyt, a város amúgy is gondoskodik az állandó fényről, hanem egyenesen az ablakhoz húztam, és kitártam előtte az éjszakai fénypalástban szelíden csillámló várost.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Látod, anyus... ez az egész terád vár!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Na látod, hova hoztalak - vágta rá azonnal, és jót kacagva pillanatokig az ablakra tapadva maradt. Majd amikor megfordult, csak ennyit mondott:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Szépen laksz, fiam!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Csakhamar világos lett számomra, hogy mindenféle aggodalmam felsleges volt. Anyu már másnap reggel kezébe vette a dolgokat, és már mielőtt felébredtem volna, a kávéja mellől az ablakon kikönyökölve számba vette, hol tartanak a sugárúton az útjavítási munkálatok, s onnan kezdve minden nap részletes jelentést kaptam a munkában megjelent munkások számát és munkamorálját illetően. A tájékozódással sem voltak gondok, térképek az asztalon, némi konzultálás, és nemsokára már magában is útnak eredt. És amit legutóbbi ittléte során egyedül sohasem merészelt, ezúttal a magában való metrózást is bevállalta. Bár frászom volt, valamennyiszer nem velem tekergett, lelkem mélyén tudtam, hogy anyám nem vész el. Nem is rezzentem össze, amikor egy nap telefoncsörgés ébresztett egy hosszú műszak utáni délutáni pihenőmön. Csak ennyit tudtam elsőre kinyögni, amikor magamhoz tértem:</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>Hogy mi? Eltérítették?... Hol is vagy? Brooklynban?!!... </span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A tengerparton volt napozni, és nyugodtan voltam, mert onnan át sem kell szállni, a metró hazáig hozza. De úgy esett, hogy az F metrót baleset miatt más vonalra terelték, így drága szülőm valahonnan Brooklyn belvárosából jelentkezett be, mint valami száguldó riporter, hogy egyrészt ne ijedjek meg, másrészt ne aggódjak. Itt és itt van, és egyszer majd csak hazaér, mert ne gondoljam, hogy ő „setét” s még arra sem képes, hogy hazajöjjön, csak mégis jobbnak találta értesíteni engem a kis kitérőről.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ezen a gyönyörű januári nyirkosan hideg estén átszellemültem bámulom a Fort Tryon Park Heather kertjéből, ahogyan a barkásodó ficcfa kusza ágai között, a lenti kilátóról ideszivárgó sárga lámpafények gondozásában hogyan eregeti a Hudson folyó a ködgomolyákat az ég felé, mintha a golgota virágok téli álmának szuszogása lenne és a nyári melegben hűs pihenőként szolgálatot teljesítő gyep lélegzete. Eszembe jut az augusztus végi délután, amikor kisétáltunk ide. Futólag ugyan, de járt már anyu az Édeni kertben. Emlékezett is rá, és arra is, hogy kedvenc búvóhelyem a világ elől ez a sziget csücskére, a kolostorok alá rendezett meseszép park.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">-<span class="Apple-tab-span" style="white-space: pre;"> </span>...és képzeld csak, mesélem lelkesen, ugyanaz tervezte, aki a Central Parkot is. És amikor nagy anyagi bajban voltak, az öreg Rockefellerek egyike biztosította anyagi pártfogásáról a parkot, amit sajátjukként a környékbeli dominikaiak , görögök és oroszok is messzemenően támogatnak, szépítgetnek és kertelnek is.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Anyám hanyattfeküdt egy padon, és láttam rajta, hogy a szabadság eme korlátlan óceánját élvezi épp, amit sehol máshol nem hozhat elő az emberből a környezete, csak ott ahol ennyire fesztelenül lehet önmaga.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Talán legtalálóbb, ha úgy fogalmazok, New Yorkban anyám teljesen kisimul. Levetkezi a mindennapok homlokráncait, a tekintete csillogóan kiderül, és ugrándozik, és fiatal és belevaló. Öröm olyasvalakivel megosztani New Yorkot, aki minden rezdülést éppen olyan pontosan felfog, mint ahogyan azt suttogva lépdelve kilesni próbálom számára, hogy megmutathassam. Hogy ez pontosan az én drága szülőm, számomra még nagyobb szerencse. Anyám tudja és látja... nem is!...inkább: érzi rajongásomat New York iránt. És ő nem rajong. De nagyon figyel. Mindenre. Szigorúan és ugyanakkor szelíd arccal, kisimult homlokkal. Mintha folyamatosan társalogna a várossal, és azt próbálná a maga módján kipuhatolni, mivel tudott elrabolni mellőle. Hogy neki öregkorára egyedül kelljen megbirkóznia mindennel, ami szembejön. Nem ítélkezik. Csak válaszokat keres. És rója, és tanulja a várost. És tiszteli. A kedvemért. Nem másért.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<div style="text-align: right;">
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><i>New York, 2013. február 2.</i></span></div>
dancs arturhttp://www.blogger.com/profile/14225525766834345347noreply@blogger.com0tag:blogger.com,1999:blog-5238101612919405681.post-71092971233513220282013-01-06T02:13:00.000-05:002013-01-06T02:13:16.343-05:00Száz levél New Yorkból<br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<table cellpadding="0" cellspacing="0" class="tr-caption-container" style="float: left; margin-right: 1em; text-align: left;"><tbody>
<tr><td style="text-align: center;"><a href="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjWt9fBrrYceCEglLcbP5IsmT0N6HC7AlCZFxOqM_VHG9oBKmeHezGNkfqgTJnWqgtuuCITbXOQNCH5lSpEAdAV8ugLfbzVB2hAYoqCBTEm2pt-kWPKXzNEzPd-yY3-H6_M1oYHakgFSfDp/s1600/CsGvel2.jpg" imageanchor="1" style="clear: left; margin-bottom: 1em; margin-left: auto; margin-right: auto;"><img border="0" src="https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjWt9fBrrYceCEglLcbP5IsmT0N6HC7AlCZFxOqM_VHG9oBKmeHezGNkfqgTJnWqgtuuCITbXOQNCH5lSpEAdAV8ugLfbzVB2hAYoqCBTEm2pt-kWPKXzNEzPd-yY3-H6_M1oYHakgFSfDp/s1600/CsGvel2.jpg" height="295" width="400" /></a></td></tr>
<tr><td class="tr-caption" style="text-align: center;">Art úrként (baloldalt) CsG-vel</td></tr>
</tbody></table>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Ha azokat a gondolateregetéseket veszem, amelyeket ebbe a <b>Levelek New Yorkból</b> mappába az idők során elmentettem, akkor ez lesz majd a századik. Nem lelkesedem az ilyen számhoz kötött ünneplésekért, mert igaz ugyan, hogy egyszer van századik. De százegyedik is. Sokkal inkább arra térnék ki most egy újabb naptári év legelején, hogy mennyire szerencsés fickó is vagyok én. Sok minden miatt, de a körülöttem lévők, a barátaim miatt leginkább. Ha ezek az én barátaim nem lennének, nem igyekeztem volna három és fél évvel ezelőtt részletesen beszámolni senkinek sem amerikai gyökérverésem kezdeti kalandjairól, ilyen és olyan, érdekes és másoknak talán kevésbé érdekes történéseiről. És aztán meg ott van Cseke Gábor barátom, aki a kulisszák mögül lassan már második évtizede egyengeti a tollamat. Nemegyszer előfordult, hogy utazván az életem kusza útvonalain, néha egy szalvétaszeletre jegyeztem fel pár gondolatot, s amikor megvolt, nem tudtam, mit kezdeni vele, s valahova letettem. Vagy kidobtam. És ő valahonnan megtalálta, és lefejtette róla a salakot, összerakta egyéb szalvétafecnikkel egy szép egésszé.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">A Levelek történetét egyszer már korábban megírtam, nem szeretném újra és újra ezzel untatni azokat, akik mindvégig velem voltak. De azt nem győzöm eleget hangoztatni, hogy magam sem gondoltam, hogy eljut az a köznapi levelezgetés barátaimmal eddig a századik levélig, aminek első részét alább közzé is tettük.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Nem tudhatom, mennyi lesz még. Nem számolom. CséGé engem arra tanított, akkor írj, ha van amiről, akkor kell írni, amikor nem kell gondolkodnod a mondatokon, hanem fut a toll a papíron. Soha nem korholt, ha hónapokig nem írtam, soha nem sürgetett, de ha valami tetszetős sikeredett valamiből, elismeréssel jutalmazta.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Hát, emiatt vagyok én szerencsés. De nagyon.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Arról nem beszélve, milyen új barátokat vonzottak be publikussá lett baráti elmélkedéseim... Hogy csak Elekes Fricit említsem hirtelen a sok nagyszerű barátom, ismerősöm közül. És nem elég kitüntetés, hogy saját nevem alatt futó blogom van - Gábor hathatós segédletével -, hanem olyan illusztris társaságba is járhatok, mint a Káfé.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">És olyan olvasóim vannak, mint Ti, kedveseim, akik most is itt kuporogtok, és ezeket a sorokat olvassátok.</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Mondom, nem vagyok a számos ünneplések híve, de egy konyakot azért koccinthatunk. Felőlem mehet a 99.-re vagy a 101.-re is...</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Boldog újévet!</span><br />
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span>
<div style="text-align: right;">
<b><i><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">Art úr</span></i></b></div>
<div style="text-align: right;">
<span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;"><br /></span></div>
<div style="text-align: right;">
<i><span style="font-family: Georgia, Times New Roman, serif;">New York, 2013, január 6.</span></i></div>
dancs arturhttp://www.blogger.com/profile/14225525766834345347noreply@blogger.com0