2009. október 20., kedd

Jól megvagyunk Isten nélkül (s jól megleszünk...?)


Avval kezdi az újság s a híradó, hogy az 1948-as esztendő óta ekkora munkanélküliség nem volt. Amerika meggörnyedt az 5% feletti aránytól, de New York valószínüleg bele is rokkan a maga rekordjába, ami már a 10%-ot is rég lekörözte.

És mintha egyéb baj se lenne a környéken, New York-ot most egy - még csak előkészületben lévő - kampány borzolja. Szerintem nagy baj nem lenne otthon hasonló esetben, hiszen, vagy betiltanák és elítélnék, vagy nem foglalkozna vele érdemben senki. Napokon belül a New York-i metróban egy magánkezdeményezésre és huszonötezer zöldhasúért cserében megjelenik majd a plakát: "Milliónyi New York-i jól megvan Isten nélkül. Ugye?"

Most akkor mi legyen? Ez mégis csak New York. Betiltani nem lehet, mert létező véleményt hirdet, ami nem jelent közvetlen veszélyt az állam biztonságára - bár az ilyet telitorokból magam sem merném csak így kijelenteni, nehogy valakik ott fenn nagyon megorroljanak rám, mezei halandóra... Másrészt meg ott a huszonötezer dolcsi. Azt mondta egy okos, aki ebben a témában mert nyilatkozni, hogy a szabadság igazából azt jelenti ebben az esetben, hogy vannak emberek, akik így gondolkodnak, és nekik is kell egy kapaszkodó, hogy nincsenek magukban hitükkel, ami a nem-hitben áll. New Yorknak tehát engednie kell, ha nem akarja, hogy a liberális világközpont titulusán valami csorba ne essék. Eléggé megtépázta már az is ezt a prűd államot, hogy két pasas a törvények ellenére mégiscsak sikeresen összeházasodott itt. Mert a város, ahol senkinek az égmegadta világon semmi komolyabb baja nincs semmiféle mássággal, és a mindennapi életben a legtoleránsabb minden elképzelhetővel szemben, papíron ugyanezt már nem vállalja, hiszen annak nyoma marad. Ebből a szempontból tehát New York igenis, nagyon is Amerika - egyet gondolunk, másat hiszünk, és egyebet mutatunk kifelé. Hisz arra külön szabályok vannak, mit kell kifelé mutatni mindennapi szituációinkban. Hogy mit hiszünk, az a magunk szabadsága, hogy mit gondolunk pedig, azt a helyzet hozza.

Nem ez az istentelen hirdetmény az első, ami a szabvéj porát megkavarja, hiszen ha csak a 95-ös Calvin Klein kampányt vesszük, New York akkortájt is mgecsikorgatta a foga fehérjét. Alulöltözött kívánatos modellek (lehet-e cK modell nem kívánatos?) cK cuccokban - esetenként csak farmerben, hisz ezt reklámozták. És hogy mennyire álszent a megközelítés: nem az volt a baj, hogy alulöltözöttek, és látni lehetett izgalmas dolgokat az utazónak, amíg hatszáz megállót utazik keresztül a városon, hanem, hogy ezek a fiatalok - a modellek mármint - kiszolgáltatott helyzetben vannak, mert le kell vetkezniük. Senkiben fel nem merült, hogy egyiküket sem kergették otthon furkós bottal az asztal körül, hogy nekivetkezzen a plakát kedvéért, és ha jól belegondolok, a metrón órákig zötykölődő New York-i talán napokig dolgozik akkora bérért, mint amit az a "kiszolgáltatott" modell órabérre kap. És a plakát egyetlen részletében sem utalt arra, hogy netán rosszul érezné bárki is magát a kreatív csoportban...

Azóta persze, változott a világ, mert a Dolce & Gabbanna új kampánya teljesen meztelen alakokat sorakoztat fel - hisz illatot reklámoz, nem bugyit, az Armani Exchange sorozatát pedig, ha végigjárjuk a metrókocsiban, akkor egy cakk-pakk szenvedélyes együttlétet élvezhetünk végig - hacsak be nem tűzött közben valaki egy fénymásolt lapot amin izgatottan Isten országának eljövetelét hirdeti a bágyadtan szundikáló ingázóknak.

De hogy ne csak a fogcsikorgatásról írjak, hanem ennél kevésbé fontosabb és lazább dolgokról, elmondom, hogy itt járt ma az elnök. Obama mester azért jött, hogy a Szövetségi Nyomozóirodát személyesen veregesse vállon, mert meghiusították a 2001 szeptembere után előkészített legnagyobb terrorista akciót hetekkel ezelőtt, amiről a világ nem nagyon beszél. És ez a mi nagy szerencsénk, hogy nem beszél, mert ha beszélne, akkor nekünk régen rossz lenne már... Nem beszélnek róla, mert nem lett semmi. A fickót elfogták, és ráadásul a mi környékünkön, úgyhogy Piri néni megkért, mostmár sötétedés előtt is zárjuk a lenti ajtót, mit tudni, miféle emberek szivároghatnak be ide, mert akik a szabvéjt levegőbe akarják röpíteni, azok biza mindenre elszánt komisz gazemberek. Szó-mi-szó, nagyon ideges lettem volna én is, ha például lekések egy interjút épp, mert egyesek felrobbantják a metrónkat. Mert jogaim vannak, ugye. Meg havibérletem is. Nem azért vettem, hogy ne tudhassam, mikor robbantanak fel!

New York, 2009. október 20.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.