2009. október 17., szombat

Madonna a "magyar negyedbe" költözött


Drága Barátaim!

Új szomszéd költözött a környékre. De ne vágjak egyből a közepébe, mesélek Nektek arról, ami felől sokan kérdeznek, és az az érzésem, nagyon sok, nem valós sztereotípia övezi a "magyar negyed" fogalmát.

Tulajdonképpen kihalófélben van az a réteg, amelyik annak idején lehetővé tette, hogy felső-Manhattan, az Upper East Side Yorkville-re keresztelt kerületét "magyar negyednek" mondják. Ma már csak elvétve hallani itt magyar szót, azok, akik itt éltek, jobbára elfogytak vagy hazatelepültek Magyarországra, hogy az amerikai nyugdíjukból megéljenek - hisz itt elég kevés esélyük lett volna rá. Bezárt a magyar vendéglő is és a Bartosék-vezette Kék Duna könyvesbolt is. És a magyarok legfennebb egymást eszik. De azt kitartóan és következetesen.

Mégis izgalmas nagyokat sétálni Manhattan északi negyedeiben. (eddig sem nemzeti öntudat vitt arra a környékre, sőt!)

Míg a nyugati oldalán a Central Parknak a Broadway felső része határozza meg a hangulatot, amit talán a Seinfeld filmsorozatból ismerhetünk meg leginkább a maga fiatalos (bár jobbára középkorú, de szingli) bohémságával, addig a keleti oldalon lassúbb az élet, kissé öregesebb, de mindenképpen elegáns. Itt még sok "régi New York"-hangulatot lehet elcsípni, amit talán joggal féltenek az itt élők az évtizedek óta húzódó új metróvonal építésétől. New York szégyenfoltja a Második sugárút, a Second Avenue metrójának építése ugyanis sokkal reménytelenebb eset a budapesti 4-es metrónál, és még annyi esély sem mutatkozik a megvalósítására a sok elpazarolt évtized ellenére, mint szerencsétlen budapesti társának. Féltik a környéket, mert a szabvéj ugyan megkönnyíti majd a közlekedést, viszont átírja a környék arculatát és beleszól a hangulatába is.

Itt még nem adtak ki építési engedélyt 30 emeltnél magasabb toronyházak építésére, és gondosan ügyelnek arra is, hogy a zöldövezetek se veszítsenek meglévő terükből, ha nem muszáj. Nem engedték bevásárlóközpontok és multik betolakodását, az Upper Manhattan lakosai inkább ragaszkodnak a sarki fűszeresekhez és ahogy ők emlegetik, a "papa és mama tulajdona"(pop's and mom's) jellegű kisvendéglőkhöz. Nem gazdagok, hanem egyszerű polgárok lakják a környéket. A gazdagabbak a Lexingtonon túl, a Park Avenue luxus házaiban tengetik életüket - ottanság élte New York-i éveit Marlene Dietrich is, vagy a Central Parkot ölelő Fifth Avenue-n, az 5-ös sugárúton található palotákban, de akár a Madison Avenue csodaszép rezidenciáiban.

Épp ezért vert fel nagy port az új lakó. Még a New York Times is meghökkenését fejezte ki, hogy a híresség mintha eltévesztette volna az irányt, és a Lexington Avenue "rossz oldalán" indult el ingatlant keresgélni.

Madonna azonban nem hülye. A Sotheby's által 45 millióra becsült ingatlant 42 millióért kiáltották ki, Madge 40-et ígért, de a válságnak vagy miegyébnek köszönhetően végülis 32 és fél millióért meg is kapta Manhattan legnagyobb területű ingatlanját a már említett megboldogult "magyar negyedben", a 81-ik utcában, pár lépésre a Magyar Háztól és a református templomtól.

Hátha egy stand-upomra leugrik majd megnézni valamelyik este, ha ráér...

A 26 szobás lakásban 14 hálószoba van és egy park nagyságú kert illetve borpince is jár hozzá két garázzsal. Az épület tulajdonképpen három lakóház egyesítéséből áll össze.

Válása után hagyta ott Londont, és nem Kalifornia felé vette útját, hanem 80-as évekbeli nagy kiugrásának helyszínére, New Yorkba cuccolt le. Tulajdonképpen a cél, hogy egy kis londoni hangulatot átmenekítsen New Yorkba, és erre ez a ház tökéletesen megfelel. Vásárlásával pedig a New York-i rettenetesen pangó ingatlanpiac idei legnagyobb tranzakcióját követte el. Ha valójában egy percet sem fog Madonna és kiterjedt sleppje a 81-ik utcában lakni, a ház mindenképpen felértékelődött. De itt fognak lakni. Nyár elején kötötte meg a szerződéseket, majd elrohant világkörüli turnéjára, most pedig már látni vélték a szomszédok - azok ugye, mit nem látnak?! - hogy nagy a sürgés-forgás a 152 szám alatt, ugyanis Madonna és gyermekei valamint a teljes kiszolgálószemélyzet már belakta a kúriát.

Vajon ki lesz az első, aki egy jó kis amerikai pitével becsenget az új szomszédhoz, hogy "Hi, hi, Miss American Pie!" ?

New York, 2009. október 17.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.