Az eső elállt. Régóta vártuk.
Az esőt. Azt vártuk.
Mint amikor forró kőre vizet spriccelsz – sisteregve szertegörög, futtában el is párolog. Petyhüdten beleolvad a nyirkos kánikulába, és feltölti az amúgy is nehéz levegőt. Akkor az egészre rátesznek egy szürkén gomolygó fedőt. S te ott rekedsz benne.
Rekedsz.
Rekkensz.
Rekken. Ő.
Rekkenő.
A bőröd most nem szenvedélytől tapad az ingedre.
Mégis… mintha te lennél itt.
Fülledten tobzódó semmibezuhanásban.
Hogy ennek az elszabadult nyárnak a sűrűjébe harapdálva haladjunk mind előbbre a csillagidők ráérősnek tűnő utólérhetetlensége felé.
Az eső elállt.
Mostmár ez a ránktapadó béke is a mienk.
New York, 2010 július 14.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.