Pontosan tizenkét évi ismeretségünk sem töltött el rendíthetetlen önbizalommal, de legalábbis elegendővel ahhoz, hogy bármelyik New York-i magaslatra felkaptassak. A World Trade Centert úgy rombolták le, hogy sohasem jutottam a tetejére - őszintén nem is vágytam, s csak a sorbanállásig jutottam el, és végül megfutamodtam. Az Empire State Building-be bejártam, amikor a TAROM ottanság székelt sok évvel ezelőtt, de sohasem éreztem visszafoghatatlan vágyat arra, hogy a liftben a 105. emelet gombját nyomjam meg. Most azonban nem volt visszaút, mert jóanyámnak megígértem a rátekintést New Yorkra. És hiába próbáltam ellensúlyozni New York-ból való ki- s berepülésekkel, anyu kitartott eredeti (elhamarkodott) ígéretem mellett, hogy menjünk fel a Rockefeller tetejére. És különben is, hogy lehetséges, hogy repülőben nem félek, csak egyebütt nem bírok megbirkózni a betegesen elhatalmasodott tériszonyommal? ... Sosem tudtam ezt megválaszolni. Ma sem. S mentünk fel a soktucat emeleten keresztül az expresszlifttel s pár japán, brit, francia és kanadai túristával, én meg egykedvűen hallgattam az idegenvezető szellemeskedéseit, hogy aki hamarabb le szeretne majd jönni, készségesen rendelkezésére bocsátanak ingyenes ejtőernyőket...
Summa summarum, nem mondom, hogy pánikmentes volt az estém odafenn a tetőn, a Top of the Rock-on, azt viszont igen, hogy megérte a látvány a kis szívdobogást.
Ma csak egy pillanatot mutatok meg a sokból. Közvetlenül napnyugta utánit. A képen az Empire State Building, s a Hudson által határolt manhattani West Side, s a távolban, az öbölben a Szabadság-szobor.
A kép címe pedig legyen: Alkony a világ tetején
Helyszín: Rockefeller Center
Időpont: 2010 november 29.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.