Egy pillanatra kopogtatok most csak be, hogy ez alatt a pillanat alatt ne is mondjak semmit, mert amit mondanék, csak valami közhelyessé vált szép gondolat lenne. És te tudnád ugyan, hogy nem az, de mégis azt gondolom, hogy elég, ha bekopogok, és csak ott vagyok. Éppen most. Éppen így. Ahogyan most vagyok. Én.
Kicsit hófúttan, kipirult arccal, zölden és hosszan nézve szét, jámboran mosolyogva. Mert az ember arcát megszelidíti, amikor szerettei közé vegyül.
Szólni se kell. Csak örülni.
Kicsit hófúttan, kipirult arccal, zölden és hosszan nézve szét, jámboran mosolyogva. Mert az ember arcát megszelidíti, amikor szerettei közé vegyül.
Szólni se kell. Csak örülni.
Az Öröm Ünnepe ez.
Art
New York, 2010 december 23.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.