2011. május 24., kedd

Elméletileg (levél Elekes Fricinek)

Kedves Frici!

Már harmadik napja, hogy nem látjuk az Empire State Building tetejét. Tegnap már a Chryslerét sem. Akkora a pára, hogy csak úgy hömpölyög. Képzelheted, aki a 103. emeleti irodában dolgozik, az a felhők felett érezheti magát, ha kinéz. Már harmadik napja... De ha lemegy cigarettázni a földszintre, akkor egyrész megbüntetik 50 dollárra, mert tegnaptól Nevijorkban nem szabad rágyújtani a cigarettára odakinn, másrészt meg akkor meglátja, mekkora fenenagy párásságban vagyunk mi itt kint. 


Bár egy pillanatig arra is gondoltam, ettől a lacipecsenyés pakisztáni úriembertől van az egész, aki körül mindig akkora a füst a Times Square-en, hogy az antiterrorista brigád is odébb költözött, ugyanis nem nagyon tudnak így terroristákat üldözni, ha a füst marja a szemüket. És tudják, hogy terrorista sem megy a füstre.


Most hogy túléltük a világvégét, azt hittem, semmi sem tehet keresztbe, ha például haza akarok repülni a nagy Atlantin át. Emlékszem tavaly ilyenkor az izlandi hamuhányó keserítette meg a napok egy részét. Nem mintha fájt volna, ha tovább otthon ragadok, csak visszatérvén az amúgy is népes nevijorki munkanélküliek számát gyarapítottam volna, Te meg tudod, nem szeretek nagyobb csoportokba tartozni, mert az sosem jó, sosem hagyja az egyéniséget kellőképpen kibontakozni. Erre mondja most a szaki, akinek hinni szoktam, ha fenntartásokkal is, amikor a híreket olvassa be nekem a televízióban, hogy fel vagyunk készülve már az ilyen hamufellegekre, és ha lesz is korlátozás, sokkal rövidebb idejű lesz, mint a tavalyi. Nem vigasztal ez engem, mert ha az a rövidebb idő pont az én utazásom napja, akkor hova legyek?...Hát nem?


Elképzelheted, az én jóanyám hogy vár. Már egy évre való menüt eltervezett, amit mind ebben a két hétben kell majd nekem megfőznie, mert ott a nagy Amerikában mindent tudnak, csak főzni nem, neki azt ne is bizonygassa senki, látta ő, amit látott. Se tejfeles nokkerli, se egy kis finom babgulyás, se malacpörkölt. Vagy nagyanyám. Akinek szokták mondani jó hangosan, Mama, jön haza az onokád, Mama, addig még húzd ki legalább. És nagyanyám mosolyog, egyrészt, mert mindenki azt hiszi, siket, és üvöltenek neki, pedig csak az van, hogy azt hall meg, amit akar, másrészt mert eszében sincs bárhova is lelépni, sem érkezésem előtt, sem aztán. Tisztában van vele, hogy a jóisten tudja a maga dolgát. És ő csak szelíden, fehéren mosolyog a lovacskás szvetterjébe belezsugorodva. Na, meg a bátyó hogy vár, Udvarhelyen. Azt mondta, messze van még, hogy a friss szederből, áfonyából igyuk a pálinkát, de a tavalyi termésre kicsit ha ráül, akkor még kihúzza addig, amig én oda vergődök, hogy átbeszéljünk egy éjszakát a világ fontos dolgairól egy-egy fojtás mellett.


És a komáim, jópajtásaim is nagyon várnak, igyekszem is szerét ejteni valamennyi látogatásnak, amint tehetem. Ezért gondoltam, írok Neked is. Egy korábbi szavadon fognálak, és ha adódna lehetőségem rá, szívesen benéznék egy kávéra egy pohár jó hűvös friss vízzel valamikor június derekán. Azért feltételes a módja a látogatásnak, mert még nem körvonalazódott a mikéntje, csak gondoltam, jó az ilyet azelőtt megbeszélni, hogy a mikéntek így vagy úgy megoldódnak. Ugyanezt mondtam én a mi CséGé barátunknak is. Mert ha sikerülne eljutnom Csíkországba is, akkor most semmi esetre sem hagynám ki a látogatást nála. Azt pedig, hogy eljutok-e, mikor s hogyan, ráérek kiötleni odébb, és tudatni veletek is, hogyan alakult a tervem.
Mert tudod, annyi minden van. És még ez a hamufelhő is idetelepedett most az agyamra, nem elég nekem a fülzúgásom.


Na, hát ezt akartam most hirtelen. Remélem, levelem jó egészségben talál.


Maradok szeretettel,

Art úr


New York, 2011. május 24.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.