Azt mondja nekem a minap Laci barátom, hogy olyan a helyzet mostmár, hogy a nyóckerben vagy a tizenháromban, sőt náluk Palotán is ha bezár egy-egy bolt, amelynek nem sikerült kiböjtölni ennek a válságnak a végét - amit Lacika ilyenkor és máskor is leginkább a derék New Yorkiak számlájára szeret írni, persze anélkül, hogy engem meg akarna bármiképpen is bántani ezáltal - akkor a bolt helyén kisvártatva egy kínai nyílik. Márpedig Lacika előítéletei a vágottszeműekkel szemben meglehetősen kitartóak és alaposak, amint erről egy korábbi alkalommal már volt lehetőségem említést tenni.
Egyféle új honfoglalás ez, gondolom, kinőtték a saját kis országukat, és most be akarják lakni a világot is. Talán Tamásit lefordították az ő nyelvükre is, és így tudják, hogy csupán egy dolgunk van a világban, hogy valahol otthon legyünk benne. És nekik megy is ez. Amennyi lovat adtak alájuk Amerikában is, az őslakos indiánok sem láttak összesen. De kínaiként az ember magyar állampolgársághoz is sokkalta könnyebben juthat, mint például az unokatesóm, aki már túl van egy hétéves házasságon (van azért valami ebben a hétéves ciklikusságban!) magyar állampolgár urával, munkahelye, lakása sőt autója is van - ami ugye számít Budapesten, és mégis, amikor harmadszor is elbukta a százharmincezer forintot, amit az állampolgársági jellegzetes magyar cirkuszra kihajigált az angyalföldi lakás nyitott ablakán - amit leginkább Cilike, a perzsamacska hangulata okán tartanak nyitva, különben depressziós lenne, miután pár éve, ifjúsága hajnalán a testi örömöktől is megfosztották... - a mindenható irodista azt sziszegte, miközben a "Visszautasítva" pecsétet rányomatta az iratcsomóra: Maga itt nem leszen állampolgár. Ha gyereket szül, az igen, de maga nem!... Sosem tudtuk meg, miért ilyen ideges a nő. Pedig nagyanyánk csak úgy lett román állampolgár, hogy kis időre nem figyelt oda, és amikor épp Szatmárban intézték a dolgukat nagyapámmal, valakik meghúzták a hátuk megett a határt.
De a vágottszeműnek még alkotmányt és Himnuszt se kell ismerni, talán mert Magyarország is bennük látja felemelkedésének esélyeit, megelőlegezi nekik a bizalmat, hogy majd megtanulják, ha boldog magyar állampolgárok lesznek. New Yorkban sincs ez másképp, és ha Huangék boltot nyitnak, már annyi fáradságot sem kell, hogy vegyenek, hogy valamely érthető nyelven is kiírják, mit árulnak abban a boltban, de az sem elvárás, hogy az eladó tudjon a maguk nyelvén kívül is megszólalni, ha úgy adódik.
Hát ezárt kacagtam a minap egy jó nagyot, amikor a Chinatonban botorkáltam kínai szerencsepénz ürügyén. Nem a szerencsepénzen mulattam, azzal nem akarok ujjat húzni. Hanem azon, ahogy beintettek nekik az olasz szomszédok. Manhattanben ugyanis a két városrész éppen egymás szomszédságában van, aztán egyik boltban macskát főznek, a másikban meg teknőst.
A kínai negyed Váci utcája, sétatere, korzója, vagy hogy mondjam: a csentruja a Canal Street. Minden túristakönyv ezt jelöli meg Chinatownként.
És akkor jöttek ezek a drága és kedves olaszok, akiket Európában - méltatlanul - kissé lenéznek a sznob eusok a vérmérsékletük és főleg megbízhatatlanságuk miatt, és megálljt parancsoltak a sárga előrenyomulásnak New Yorkban: szerkesztettek egy utcaszéles piros-fehér-zöld világító girlandot ezzel a felirattal: "Isten hozott kis-Olaszországba!" és kiakasztották a Canal Street kellős közepére.
Mondanám, hogy amazoknak meg kikerekedett a szemük, de nem mondom, mert úgyis tudná mindenki, hogy nem igaz, meg talán el se tudják olvasni a feliratot, mert a ravasz olaszok nem írták ki mandarin nyelven is, csakis angolul.
Olyasmi dolog ez, mint amikor az ember egyszercsak besokall, és a lábát a az ajtónyílásba teszi majd felüvölt: Netovább!
Az olasz trójai faló pedig megtette a hatását, mert egy csapásra európai lett az utca környéke - no, nem a felirattól, hanem a hirtelen robbanásszerűen megnyitott olasz vendéglőtől, teraszoktól, lacikonyháktól - hogy Lacitól se távolodjunk el nagyon. Van ebben valami csendes összefogás is. Mert a mexikóiak is szimpatizálnak a piros-fehér-zölddel és temperamentumban sem nagyon maradnak el az európai csizma népétől, és az olaszok meg hagyják, élvezkedjenek amazok is kicsit a visszaszerzett területeken. Így aztán nem csak zselés hajú nagyorrú olaszok a pincérek, hanem zselés hajú, köpcös mexikóiak is.
Bár, ha belegondolok - miután keresztülvágtam én is a környéken - a legkevésbé sem illethető semmilyen szempontból ez az egész a "csendes" jelzővel.
New York, 2010 június 15.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.