Ujjé(v) megintcsak !

Mivel itt nem kerítenek különösebb feneket neki, szinte elhaladtunk amellett a tény mellett, hogy Szilveszter van.

De most, lefekvés és egy újabb normális hajnali műszak előtt hirtelen eszembe jutott. S két túlkönyvelt újévi repülőjárat közt megragadom az alkalmat, hogy minden számomra kedves embernek, barátomnak, családtagomnak, szeretteimnek ezúton kívánjak a magam s az anyu nevében is békés, boldog újesztendőt. Mindannyiunkra ránkfér...

Nyúzott vagyok ahhoz, hogy versikéket, csujogatókat vagy kecskerímeket írogassak ide. Csak ölellek. És egy isteni portorikói rummal koccintunk az egészségetekre!

Sok szeretettel,
Art

New York, 2010 december 31.

Hullahó! Hullahó! Hullahó!

Ma reggel az ágyban ülve és forró kávét kortyolgatva meg kell állapítanom, hogy életem legokosabb váltás-cseréjét vállaltam be egy hónapja, amikor egyik kolléganőm arra kért, dolgozzak helyette 28-29-én, cserébe nekem adja 26-27-ét szabadnapnak. Már szombaton jött értesítés, hogy New York súlyos hóviharra számíthat vasárnaptól hétfő estig, de ezt még vasárnap reggel sem hittük el, amikor egy vidám kis karácsony utáni villásreggeli után a városba indultunk a gyér hóhullásban anyuval. Amire a Park Avenue-hoz értünk a szél mind hevesebben csapkodott, és mind több méregdrága üzletbe mentünk be megmelegedni. És miközben divatőrültek és milliós ruhadarabok közt ólálkodtunk elámulva mindig feltöltődtünk egy újabb útszakasz erejéig. A Csoda a 34. utcában című filmet készültünk este megnézni, ezért a 34. utcában bolyongtunk éppen, de az Empire State Buildingről már csak sejtettük, hogy ott van - mert hát ott kell lennie, de látni nem láttuk. Pedig csak az utca túloldalán voltunk. A Miracle on 34th Street kirakatokat pedig végülis kihagytuk és a Macy's-en belül haladtunk inkább. Még annyi energiánk volt, hogy a 8. Avenue-n valamennyit lépkedjünk, de végső tegnapi úticélunkat, a Central Park szélén található Warner Centert már nem érhettük el, mert a vihar igencsak ijesztő támadást intézett felénk, és lezavart az első metrómegállóba. A Brooklynban a felszín felett közlekedő szerelvények már akkor is ki-kimaradoztak,s amelyik kocsi mégis befutott Manhattanbe, annyira zsúfolt volt, hogy mozdulni sem lehetett rajta. Valami csoda folytán eljutottunk a Queens Bulvárra, ahol anyut el akarta vinni egy kavargó hótölcsér, de résen voltunk, megmenekült, és besűrültünk végül a házunkba. Az ablakból, forró vacsora mellől és egy rövid itallal a kézben már sokkal élvezetesebb volt kifelé nézni a befagyott és behavazott ablakokon...

Aztán ma reggel ez a csodaszép kép fogadott... Bár, hozzá kell tennem, hogy nem örvend ennek a képnek a lakótársnőnk, aki egész éjszakára a metróban ragadt, és ráfagyott a kabáttal sokszáz utassal a Brooklynban valahol a magasban rekedt metrókocsiban rostokol még ma délelőtt is. És Igol kollégám sem, aki negyed órányira lakik a reptértől, és két órát utazott, hogy hajnali 4-re beérjen, s hogy kiderüljön, rajta kívül senki más sem ért be. A város pulzusát adó közlekedés ma teljesen leakadt, nem jár sem metró sem busz, az autók pedig náluknál magasabb hókupacok alatt várják, hogy engedjen az idő. De egyelőre fehér minden, fúj a szél rendületlenül, és csak egy-egy pillanatig buzog fel a vágy az emberben, hogy kimerészkedjen. Addig a pillanatig, amíg megnyitja az ablakot vagy a terasz ajtaját, s be nem tódul rajta süvítve a hideg széllel egy nagy adag hó a lakásba. A tévében egy riporter azt mondja, a mai vihar is bekerül a nagy könyvbe.

Megjött a tél New Yorkba!

New York, 2010 december 27.

Egy vándor jámbor mosollyal

Egy pillanatra kopogtatok most csak be, hogy ez alatt a pillanat alatt ne is mondjak semmit, mert amit mondanék, csak valami közhelyessé vált szép gondolat lenne. És te tudnád ugyan, hogy nem az, de mégis azt gondolom, hogy elég, ha bekopogok, és csak ott vagyok. Éppen most. Éppen így. Ahogyan most vagyok. Én.

Kicsit hófúttan, kipirult arccal, zölden és hosszan nézve szét, jámboran mosolyogva. Mert az ember arcát megszelidíti, amikor szerettei közé vegyül.

Szólni se kell. Csak örülni.

Az Öröm Ünnepe ez.

Art

New York, 2010 december 23.

Egy kép és egy dal / Tégy száz csodát

Ez a dal járt az eszemben, miközben egy kedves kollégám, Kathy javaslatára, aki úgyszintén nagyon szereti New Yorkot, bejártam - életemben először Brooklyn eddig számomra teljesen ismeretlen részét, s ahogy Kathy javasolta, éppen december közepén tettük ezt.

A Dyker Heights megérte a kétszer két órás metrózást keresztül a városon, és tartok tőle, hogy ezek után soha senki sem fogja tudni anyámat sem meggyőzni arról, hogy a jó öreg Brooklyn esetleg kétes hírű környék lehet. Talán nem is baj.

A képhez dalt is csatolok: ha a címre kattintasz, elindul a videó. Egyik a magyar, másik az eredeti változat:

Tégy száz csodát

Love Shine A Light