Az elnök kabátja

Kedves Barátaim!

Ideje elkezdeni levélírás szempontjából is az újesztendőt, főleg, ha hajlunk rá, hogy az elmúlt évet kifejezetten rossznak könyveljük el. És én elég hajlékony vagyok ilyen szempontból. Ennek fényében akár még javulásra is számíthatunk. Akár ennek a bizarr optimizmusnak köszönhetően kifejezetten pofánrúgásként éltem meg, hogy a tej - amit továbbra is kitartóan vizsgálok, hogy megtudjam, miből állítják itt elő - gallonja a kínainál is harminc centtel lett drágább. Ami, biza, még itteni viszonylatban is sok. Ugyanakkor némi felháborodást váltott ki belőlem, hogy a varangyosbékák kilója, azazhát fontja továbbra is kilenc dollár kilencvenöt.Nyilván az egoizmus munkál bennem, mert azt szeretném, hogy ha a tej, amiből elképesztő mennyiséget pusztítok el ütemes rendszerességgel - annak ellenére, hogy még tart a privát vizsgálatom, hogy miből is csinálják - megdrágul, amazok varangyosbékái is dráguljanak. Vagy valami.

Bosszúsan megyek le a metróba, ott vannak a rendőrök. Az időnként felvirágzó terrorpara ürügyén egyre gyakrabban állítanak fel ellenőrző pontokat emitt-amott, most épp a metrónkban. Ez áll a lejáratnál a táblán:

"Az NYPD ellenőrzőpontja. Átvizsgálhatjuk hátizsákjaikat, gyanus csomagjaikat. Az utasoknak jogukban áll megtagadni az ellenőrzést. Az NYPD ebben az esetben megtagadhatja az utas számára a belépést illetve le is tartóztathatja."

Nesze neked.

Eszembejut máris annyi minden... Amikor a kivándorlási papírjaimat töltögettem a követség számára, adott ponton ezt írja: "Beleegyezik-e, hogy bizalmas személyes adatait az XY hivatallal megosszuk? Igen. Nem." Alatta kisbetűvel: "válaszolhat nemmel, de mi megoszthatjuk."

Itt tartunk most körülbelül.

Mert szilveszterkor a sokat szidott és ajnározott Times Square-re is csak motozás után lehetett belépni három utcányi kordon távolából. Obama mester azonban akarva akaratlanul is odajutott. A Times Square-re. Egy óriásplakáton. Egy kabátmárka reklámjaként. A cég ugyanis kiszúrta, hogy Bam kínai (na tessék, megint a ferdeszeműek...) utazása során, a Nagy Falnál az őáltaluk forgalmazott kabátot viselte. Meg is vették - nem kifejezetten kedvezményesen - az AP hírügynökségtől a jogokat. Minden jogot. Miért is ne, ha amazok eladták. Sok pénzért. De máris balhé lett belőle. Nem a múltkor emlegetett alsógatyás úriember miatt, aki továbbra is ott feszít a Broaway sarkán az elnök mellett immáron, hanem , mert a jogok mégsem jogosítják fel őket arra, hogy az elnök képét reklámcélokra használják. Tetszik érteni, ugye a jogok esetét: a teljes körű jogok nem jogosították fel...

Pedig itt mindenkinek elsősorban jogai vannak. Még arra is, hogy a mozgólépcsőn a baloldalon álljon. Van is ilyen klub az egyik közösségi potrálon, hogy "Igen, én a mozgólépcsőn a jobb oldalon állok!"-klub. Eltöprengetetek ti valaha is azon, milyen meggondolásból áll valaki a bal oldalra a mozgólépcsőn? Nem a jobboldalon, ahol mindenki áll, hanem a baloldalon, ahol egyesek mennének... És azon elgondolkodtatok, hogy azok, akik mennek, mennyivel érnek előbbre azokkal szemben, akik birkamód állnak a jobboldalon a retkes korlátot tapperolva, mert a korlát mindig vagy lassabban vagy gyorsabban fut, mint mi? (hozzáteszem, magam is a tapperoló birkák csoportját szaporítom...) Meg hogy a metrókocsiban milyen megfontolásból mennek egyesek az egyformán zsúfolt vagy nem zsúfolt szerelvényről szerelvényre? És, amikor megáll a metró, miért a távolabbi ajtóhoz mennek leszállni, keresztülmászva a népeken? Vagy a zsúfolt buszon miért akarnak valakik előről feltétlenül hátra jutni, míg a hátsó részből folyton könyököl valaki kitartóan előrefelé?

Mert joguk van rá!

Kaptam egy ismerősömtől, aki most tért haza Európából repülővel egy fényképet, ami bejárta az amerikai sajtót is. Meztelen emberek, ruháikkal a hónuk alatt sorakoznak egy irányba. A képen ez áll: "Az új reptéri biztonsági ellenőrzés menete - Legyen ismét mulatságos a légiközlekedés!" El sem hiszik, a hülye poénötletükkel milyen nagyszerű terveket érlelnek a belbiztonsági hatóságok íróasztalain. A képet biztos, hogy ők is megkapták körlevélben, de elég ha csak az én postámba pillantottak be...

Washingtonban voltam a napokban, és naponta többször be kellett lépnem a repülőtérre. Volt alkalmam megfigyelni az embereket. A sokjogú amerikaiak katonás rendben és katonás gyorsasággal vetik le magukról ruháikat és húzzák le a cipőt, dobozokba rakják, majd a dobozokat illetve csomagjaikat maguk után húzva-tolva, szájukban a felszállókártyával illetve személyigazolványaikkal (mert az a szabály, hogy legyen kéznél, de a kezük foglalt a holmijaikkal és a dobozokkal) csoszognak át a csipogó kapukon, meztelenítő inkubátorokon. Nem adok sok évet, és kisgatyára kell majd levetkezni már az utcán, és úgy belépni a reptérre, de az is lehet, hogy ezt a ruhadarabot át is ugorják, minek nehezíteni a biztonság dolgát, főleg, hogy a fickó a bugyijában akart robbantani karácsonykor a repülőgépen.

....Hm! Most elképzeltem, hogyan is néz ez majd ki.

Persze, nem szabad átesni a ló egyik oldalára sem. Amerika paranoiáját is meg lehet bizonyos fokig érteni. Ha valaki folyton alám akarna gyújtani, én sem nézném jószemmel, de lehet, azon lennék, valamiképp csapjam szájba az illetőt alkalomadtán - vagy anélkül. Így aztán magam is osztozom tetszik-nemtetszik a helyzeten, és ujjlenyomatommal léphetek be a munkahelyemre, a reptéren pedig fegyveres katonák őrködnek a biztonság felett.

Az más kérdés, hogy a tiszt a barátnőjével csevegett Newarkon, amikor egy ellenőrízetlen fiatal beszökött a steril zónába búcsúzóul csókot váltani mégegyszer szerelmével, aminek következtében kiürítették az egész terminált és a sokszáz embert újra átvilágították, és órákig leállították a légiközlekedést. Romantikus meg rómeóésjúliás, csak a hőstetten túl az úriember sok éven át a rácsok mögül fog újabb csókokat váltani a leánkával.

Ugyanakkor mókás dolgokat is produkál a szigor. Mint amikor egy szigorú rajzórán Petkes tanár úr szembelocsolta a vízfestékes ecsetet áztató pohárral a padtársamat és azt kiabálta rá: te oktondi, te csúf, te béka! - csak mert ő ideges volt, amaz meg beszélgetett. És ha nem is nagyon szép mai napig sem az akkori padtársam, akkor sem béka. Szóval megvannak az amerikai szigoron is rések. Az utaslistákat pásztázó biztonsági rendszer egyszercsak megfigyelés alatt lévő személyt észlelt. Most aztán elkaptuk! - dörzsöltük a kezünket. El biza. Szopott az illető. De szó szerint. Egy alig egyéves csecsemő volt. Anyukája táplálta.

...És a sün csendesen lemászott a súrolókeféről.

New York, 2010. január 10.