A Queens bulváron innen

Ma este felnéztem az égre, és a teliholddal találkozott a tekintetünk. Pontosan két hónapja érkeztem ebbe az új "hazába", ami azt hiszem mindenkoron csak idézőjelesen lesz haza. Két hónap óta pusztítom az amerikai kenyeret - mondanám, de az itteni kenyérárak mellett ez fellengzősen hangzana. Inkább azt mondom, hogy két hónapja, és harmadik holdtölte óta vagyok itt. Bár ez fura, mert mindig úgy tudtam, egy hónapban csak egy holdtölte van. Nekem mégis eggyel több adatott meg már ebből is itt. Nyilvánvaló tehát, milyen sokminden történik a magamfajta mezei emberrel, amikor kicsapja a sors a nagyvilágba. Még a Hold is gyakrabban telik fel. Arról nem is beszélve, hogyan iszkolnak el mellettünk ilyenkor az események. És főleg milyen sebesen telik a két lakbérfizetési nap között is az idő.

De egyébként semmi panaszom nem lehet az albérletre és Piri nénire, aki a ház tulajdonosa-forma (kiderült, hogy nem is az, hanem valami rokonai birtokolják a házat, ami anno valóban a most 95 éves idős asszonyé volt, és a rokonék lánya minap beszaladt, és miután csótányírtás és egyéb mindennapiságok terítékre kerültek, azt is mondta nekem "shashe-shöpte-apt-naua-zsecse, látod, csúdok románul, mert szüleim Brassaubaul vannak" - és ez, mint mindig, engem nagyon feldobott...). Rossz nyelvek szerint Piri néni, azaz Miss Pery annak idején Jávor Pállal volt romantikás viszonyban, de szerintem nem is a rossz nyelvek terjesztik ezt, hisz ő maga is elhencegi, amint csak teheti. Mint ahogy azt is, hogy mekkora glamour volt annak idején, és hogy ezek a mai fiatalok nem fognak soha annyit élni, mint amennyit ő élt megboldogult ifjúkorában. Hamiskásan villog a szeme, amikor erről beszél, ha feljön inspekcióba, és arról is könnyedén nyilatkozik, hogy nehezére esik már az élet a 100-hoz közelítve. Na, és nyilván: semmi, de semmi glamour nincs már benne, de még fenszi sem.

Bevallotta, hogy valami szél érte vagy mi, és süket. Persze, ő azt mondja, most "ideiglenesen nem jól hall", de mi tudjuk, hogy süket. Szerencsére, tette hozzá, mert nem hallja, ha zaj van. A lakói, akiket az alattunk levő emeleti lakásába fogad -ingyen, csupán a társaság kedvéért - ugyanis ezt a hallásproblémát kihasználva, mind arra hivatkozva menegetnek el meglepően rövid időn belül, hogy a felettük lakók zajosak. Ezek mi lennénk, és mi jól tudjuk a lakótársammal, mennyire nem zajongunk, és mennyire együttérzünk mégis a ránkfüllentő menekülőkre. Mert bármennyire is tudjuk, mennyire szereti a magyar a potyát, Piri nénivel sejtéseink szerint nem lehet egyszerű egy fedél alatt lakni huzamosabban, és inkább visszamenekülnek valami brooklyni alkóvba innen az ingyenlakók. (nem ingyenélőt írtam!) Bár, ha egyszer mégiscsak akad majd olyan, aki délutánonként imádja emelkedett hangerővel (lásd fennebb: hallási problémák) hallgatni a Csókos asszonyt és Pest-Buda dalait, és a gombolyagnyi méregzsákot, Petikét is elviseli ugatással és különféle járulékos szagokkal együtt, sőt kártyázni is szeret, nyert ügye van. És mi is megnyugodnánk. Addig ugyanis ott leng felettünk a vád, hogy akkora lármával éljük hétköznapjainkat, hogy Piri néninek sűrjíteni kell nálunk tett látogatásait. Amit már csak előrehaladott kora miatt se szívesen várunk el tőle...

Nem is mondom, mennyire megrémültünk, amikor egy nap eltűnt az öreg kínai postásunk is. Mondjuk én sejtettem, hogy a bagó vitte el, de a végén még ezt is a mi nyakunkba fogják varrni. De szerencsére csak szabadnapot vett ki.

És akkor még nem szóltam Lucikáról, aki házmesteri funkcióval látta el magát, bennünket meg a házirend és a szelektív hulladékgyűjtés vagy esti kapuzárás szabályaival illetve rejtelmeivel. Vagy a tota szomszéd, aki lakótársam szerint sem köszön soha, és nem csak nekem rémlik úgy. Így aztán el is határoztam, hogy nem köszönök, biza én sem. Jöttem haza, és várta a köszönésem, hogy látványosan NE fogadja azt, és egyre kétségbeesett arcot vágott, mikor túlmentem rajta, mert sejtette, hogy nem lesz köszönés, és ő meg nem tudja majd jól nem-fogadni. Előbb csak bólintott idegesen, mintha rá akarna bírni, hogy na...gyerünk... mondd már ki... és végül jó nagy köszönés hagyta el a száját! Még ő is meglepődött. Na, erre visszafordultam én is. Meglepetten végignéztem rajta, nem beteg-e, és akkor válaszoltam: Hi!

Bezzeg a mexikói autószerelőket nem kell noszogtatni, már az utca végéből szélesen vigyorogva, mintha csak az akcentusukat színeznék vele, s úgy köszönnek messziről. Újabban meg a sarki latin lokál feketruhás ajtónállói is jó éjszakát kívánnak, amikor hazafelé lépdelek. Úgy őrzik azt a helyet, mint a Pentagont. Pedig a kiszűrődő információs hatásokból elég egyértelmű, hogy latino-diszkó, s mint olyan, laza erkölcsű félvér nők ingadoznak egy nikkelezett rúdnak feszülve valahol odabenn. Ezért a kígyózó sorokban várakozó ifjaknak kétféle fényképes igazolvánnyal is bizonyítaniuk kell, hogy érettek a laza erkölcsök befogadására. És aki ellenőrzi, egy -szerintem- írástudatlan nagy feka, aki éjszaka is napszemüvegben áll a bejáratnál, így kényzelen elemlámpával megvilágítni a felmutatott dokumentációt, majd az adott illetőt is. Mókásnak mókás, de a szabályokat ugye be köll tartani, mert ettől Amerika az, ami... Egyedül a kínaiakkal nem barátkoztam meg a sarki halszagú nagybautban, de ha pontos akarok lenni, egyikünk sem keresgeti a másik szimpátiáját, így aztán akkor tolom rájuk a bevásárlókocsit, amikor csak tehetem. És még az itt oly nagy becsben tartott elnézését sem kérem.

Nem szóltam még a Pan American Hotelről sem. De nincs, amit, mert semmi közünk sincs egymáshoz azon túl, hogy csak miatta nem látom szerintem Manhattan felhőkarcolóit az ablakomból, az ő vendégeik viszont igen engem, amikor este levetkőzöm, és esetleg neglizsében teszek-veszek lefekvés előtt. Csak ki ne írjanak a PanAm vendégkönyvébe, mert a szégyen ott öl meg.

S hát még szerencsétlen jóanyámat.

Nos, hát efféle hangulatban telnek a hónapok meg telik a Hold a Queens-bulvár innenső oldalán. Bár egyszer valaki erősködött, hogy a telihold mindenhol ugyanolyan. Na ja. Mi itt azért örülünk, hogy az legalább látszik. Mert csillagot látni képtelenség. A fényszennyezés miatt éllandóan világos illetve sárgás-piros az ég. Ami egy ideig kuriózum.

De aztán egyszercsak nagyon, de nagyon elkezdenek hiányozni a csillagok.

Az igaziak.

New York, 2009 augusztus 4-5.