Merj NAGYot álmodni...

Drága Barátaim!

Most őszintén: várja valaki is közületek a világ végét? Közelebbről senkitől nem hallottam legalábbis, hogy fölös idejét arra fordítja, hogy a végítélet felett elmélkedjen. A mayák megjósolták egyesek szerint a világ pusztulását, de már tudom, nem egészen így van ez. Távoli, szegről-végről-leszármazottaik tiszteletreméltó számban veszik ki részüket kedvenc New Yorkom buzgó ellatinosodásában. No, de nem tőlük tudom, hogy csúsztatás van a dologban. Egyszerűen arról van szó, hogy a kalendáriumot csak 2012-ig tervezték meg. Erre fűzve az új világkatasztrófa-elméleteket született meg a 2012, mint film, amit a kritika nem túl kesztyűs kézzel pofozott fel - ennek ellenére a hétvégi bevételek alapján a legnézettebb produkció volt. De tisztázzuk hamar mindkettőt: a mayák - jogosan talán - azt tartották, talán 2012-re lesz annyi értelmes lény, aki kitalálja a naptár folytatását, a film látogatottsága pedig a premier napjaiban nem jó filmet takar feltétlenül, csak jó reklámot.

Az pedig volt neki rendesen. A Queensbulváron is akkora panó hirdette "az év legizgalmasabb filmjét" (istenem, hány filmre mondták már ezt az idén, és még hol van az év vége!) hogy amikor a tegnapelőtt az az istentelen szél, amit ez a ribanc Ida produkált ide nekünk a hurrikán szezont búcsúztatva lassan, lehajintotta a Long Island-i vasút felüljárójának oldaláról Abeerdaan és társa használtautó kereskedése elé, az egész recepciót jelképező rozoga bakterházat eltakarta New York pusztulásának a képével. Na, de jó, hogy nem az autókra esett, mert kacaghattunk volna akkor. És akkor a pszichoanalitikus is nyilatkozott az ügyben - miért pont őt ne kérdezzék meg, ugyebár - aki elmondta, hogy alapvetően sikeresek a katasztrófafilmek, mert olyan beteg a világ, megnézi a filmet, hogy amikor kijön a moziból legyen, miért örülnie, hogy nem vele történt meg. Emlékszem, amikor az operettről meg azt mondták, hogy azt meg egy másik beteg világ teremtette, és arra kellett a kor emberének, hogy belefeledkezzen a habkönnyű rózsaszínű sohanemvolt álomvilágba. Agymosás ez így is meg úgy is. Csak mekkora nem mindegy! És ha választani lehet, Honthyt választom inkább, az legalább lári-fári... New York pusztulását már utálom, és a Vatikán megsemmisülésére sem vagyok kíváncsi.

Utaztam ma lefelé a metrón, az expressz vonalon. Ez nem áll meg hatvanöt utcán át, a Central Park teljes hosszán, Harlemből egyenesen a CNN elé hajt - és ilyenkor jönnek a mutatványosok ezen a szakaszon, a zenészek vagy koldusok. Vagy egy bolond. Mondom is magamban, mostanában minden nap legalább egy bolond megtalál. Ma meg egy hittérítő. Hagytam, hadd mondja el, amit akar. Úgyis abba a fülembe mondta, amelyikre egyáltalán nem hallok (pedig hogy reménykedtem otthon Bidilean dokiban, de hát hiába, ha egyszer ő se tudott nekem segíteni, én amerikaiakra nem bízom magam...nem én!). Mindezalatt olvastam ugyan, de az járt a fejemben, hogy az rendben, hogy szabad ez az ország, és bárki kikiabálhatja a véleményét - akár arról is, hogy (szerinte) Jézus ezt vagy azt hogyan gondolja és hogy mennyire szeret engem jelen esetben, na de én is lehetek már annyira szabad ebben az országban, hogy ne kelljen végighallgassam egyiket sem, ha nem akarom. Nemde?

Hagytam, hadd duruzsoljon, úgyis a Times Square-en kellett átszállnom, volt ideje elég, és különben is a cikk, amit olvastam, nagyon lekötött. Érdekes párhuzamos témákat mosott össze. Egyrészt arról, hogy a munkanélküliek száma akkora, hogy el lehetne velük torlaszolni a mexikói határt. Nyilván nem véletlen, hogy a példa sem a kanadai határ eltorlaszolását hozta szóba... (Persze, ebben a pillanatban kevesebben keresnek munkát - tudok olyanokat, akik ma például elmentek halászni, mert szép idő volt, de holnap már ismét munkát keresnek, és akkor a fentebbi állítás teljesen helyénvaló) Másrészről meg segítséget nyújt a cikk azoknak, akik nem tudják, felesleges pénzükkel mit csináljanak. Lehet segíteni Amerikát az államadósság kifizetésében. A kormány ugyanis a kincstár honlapján felhívást intézett az ország lakosaihoz, ha tehetik, egy csekkel járuljanak hozzá Amerika egyre növekvő adósságának enyhítéséhez. Cím, irányítószám, és köszünik előre is. Bumm! Ennyire bajban lennénk? Mert ugye, ha Amerika bajban van, akkor az nekünk se lesz egy diadalmenet, akárhol s akárhogyan is... Van épeszű ember, akinek van fölösleges pénze, s azt csekken elküldi az államadósság feneketlen zsákjába?

Van, te! Van.

Három millió dollár folyt be tavaly is adományokból, ami az utóbbi évtized legmagasabb adományösszege, amit az amerikai átlagemberek összedobtak országuk megsegítésére.

A Times Square-en kiszálltam, és nem a föld alatt, hanem a téren átvágva mentem át a hetes metróhoz. Kavargott a fejemben a világvége és a mayák, a tizenhatmillió a mexikói határon felsorakozandó munkanélküli, Krisztus országának eljövetele és a végtelen a szeretet, az agymosás és az államadósság visszafizetésének szponzorálása.

És akkor szájbaver egy gatyareklám a kivetítőn: alulöltözött úriember fehér alsóneműben, és hát a természet nem bánt vele fukarul - vagy csak mindenféléket dugdostak előzőleg a bugyijába. Alatta a felirat: "Merj NAGYot álmodni - 2Xist*"

New York, 2009 november 15.

___________________________________________________________

*2Xist, azaz to exist = hogy létezhess VAGY 2X-es, azaz extra-extra nagy