Gyalogkakukk

Berontott a Gyalogkakukk az életembe. A Warner tesók, amikor összeálltak a Time-mal meg aztán az AOL-t is bekebelezték, szóval a Time-Warner Cable nem is sejthette, hogy valaha abban a megtiszteltetésben lesz része, hogy az én első internetszolgáltatóm legyen amerikai földön. Most meg rámküldték a Gyalogkakukkot (itt RodRunnerként ismerős) hogy álljon a szolgálatomba egy promóciós akció keretén belül. Talpaltam szolgáltatótól szolgáltatóig, elemeztem, faggattam őket, ki mit kínál, de végül is a klasszikusnak számító jó öreg Warnernél kötöttem ki. Otthon házi telefonnak mondják a vezetékest, itt meg földinek (de azt nem rendeltem), az internet meg otthon "drautos", itt meg van "levegős" is, de - többféle megfontolásból - a kábeles, azaz HSI (Hájszpídintönet) gyalogkakukkolt be ma reggel a lakásba.

Látom előre, szomorú lesz az a perui család, aki szemközt lakik a földszinten, és eddig vidám perceket szereztem nekik azzal, hogy - olykor elfeledkezve magamról, neglizsében is akár - a távolabbi irodaépületből beszűrődő ingyen wifit (levegőben kószáló internetet) vadásztam felkapaszkodva szobám ablakpárkányára magasba emelt laptoppal, hogy írjak Nektek vagy letöltsem a leveleimet a postámba. Pedig tegnap már szobatársnőmet is rávettem - mert miután saját szolgáltatója alaposan átverte, neki sem volt internete - így aztán a péntek esténket az ablakpárkányon töltöttük el, szorgalmasan kuporogva egymás mellett, mint akiket ezért fizetnek. A peruiak a szomszéd kínai családot is áthívták, pedig nagyon utálják egymást - hogy nézzenek bennünket, és mi kedvesek voltunk velük - mégiscsak szomszédok - és vidáman integettünk nekik. Megszűnik most már ez is. Én tehát a Gyalogkakukkal paktáltam le, lakótársam meg a T-Mobillal.

Na, az is érdekes dolog volt, viszont tipikusan amerikai. A márkakereskedésben a zokniban sertepertélő Aburdan és a nagyorrú Isaac fogadott bennünket, és $350-ért fel is ajánlotta a (T-Mobile) szolgálatait. Valahogy soknak tűnt ez, és szinte-szinte továbbálltunk egyéb szolgáltatók ajánlatainak engedve csábítást, amikor lecsapott ránk a tag, hogy na jó, akkor oldjuk meg plusz-mínusz és cirka-firka mondjuk... 210-ből, és mindenki jól jár. Így már két szolgáltató penetrálja holnaptól keresztbe a lakást, aztán majd elválik, melyikünk döntése volt a sikeresebb.

Ma már egyikünk se fog ablakpárkányon lógni, azt viszont nem zárom ki, hogy néha - ha csak nosztalgiázásból is - kimenjek a Bryant Parkba inernetezni, ha az idő(m) is engedi, mert az azért mégiscsak izgalmas dolog, és amint említettem, miután eszembe villant, hogy ez mégiscsak Amerika, a parkban megtaláltam a konnektorokat is, ami a gépem frappáns kis működéséhez meglehetősen szükséges.

De hogy mennyire Amerika, az arról is eszembe jut, hogy a bekötési időpont reggel 8 és 10 közötti időszakra volt egyeztetve, az autó már háromnegyed nyolckor a ház előtt állt, és pontban nyolckor becsengettek. A koromfekete kubai kábeles fiú meg csak vizet kért, sem kávét, sem pálinkát (az nincs is!), sem borravalót. Sőt, reggeli meg ebédszünetet sem tartott, és nem akart velem mindenfélékről sem csacsogni, csakis a dolgát végezte el, és a szolgáltatásról instruált.

...Lássátok feleim... szűk esztendők járnak, az ember már egy ilyen banális dolognak is képes örülni, mint az internetkapcsolat vagy egy olajozottan működő szolgáltatás. De el ne kiabáljam! ...Tudjátok mennyire pesszimista vagyok, én ezt is képes lennék negatív gondolkodással összerondítani...

Bi-bipp!

Art

New York, 2009. július 18.