Már nem leszek szűz

Hej!

Ma nem leszek irodalmi. Újhold van, vagy mi, de nem megy. Vagy nem jön…

Egész nap csengett a telefonom. Miután tegnap hivatalos formában is megkaptam a Southwest Airlines állásajánlatát ma sorra kerestek Dallasból, Baltimore-ból, Washingtonból és innen a LaGuardiaról különböző ügyekben, és mindenki lelkes hurrázással és örömkitöréssel, gratulációkkal nyugtázta, hogy közéjük kerültem, és ez nekem olyan fura, mert nálunk sosem ennyire vehemensek (sem hamisan, sem őszintén) az emberek, mi amolyan szürke, magunkbaforduló fajta vagyunk, de persze, jólesik most ez az ünneplés... Sosem emlékszem, hogy a Taromnál bárki is ujjongott volna nekem. Pedig fiatalka voltam, csinos, és elmondhatatlanul stramm pasas. (ez mind-mind hova tűnhetett??!) És a személyzeti osztályon, nemhogy nem "honey"-ztak le, de ha nem vittem pálinkát vagy egyéb figyelmességet, még ki is néztek az irodából, vagy keresztülnéztek rajtam, mert "nagyon sok a dolguk".... (itt van egy kitétel, amely szerint felbonthatják a szerződésemet, ha bárkinek ajándékot vagy kedvezményt juttatok a munkám során vagy munkaidőmben) Otopeni-en sosem értek rá foglalkozni bárkivel is, mert el voltak bújva dossziék mögé és kávéztak, és meg kellett értenünk, hogy nekik sok a dolguk, hisz a Tarom minden alkalmazottjának baját kell megoldaniuk. És nekik már az is elég baj, hogy Bukarestben élnek, bár ennek előnyeit is éppannyira élvezik.

Nos, Baltimore-ban, a reptéri személyzeti iroda az egész Egyesült Államok területén dolgozó SWA személyzet ügyeit intézi. De nem 60 unott és barátságtalan alkalmazottal, hanem 3 (három a kis)lány, Dawn, Tina és Patrice látják el a teendőket és van egy recepciós (ami itt titkárnőt jelent), Linda, az ötgyerekes családanya, akinek mindenre van ideje, de leginkább kedvesen fogadni bárkit , aki jön vagy telefonál. És jön. És telefonál. Az irodában mégsincs rohangálás, nincs kapkodás, nincs unott arc, viszont van diszkrét zene, tisztaság, béke és nyugalom, illetve mindenki végzi a dolgát, és mindenkivel személyesen beszélgetnek magán- és szolgálati jellegű dolgokról. Volt időm, sőt, kötelező feladatom volt a rádiós multam fotóit kikeresni a MySpace-en és mesélni a kollégáimról, és megígérni Lindának, hogy mindenképp eljuttatom a jókívánságait a rádiósoknak, és azt is elmondom, hogy legyetek ott nyugodtan, mert jó, nagyon jóó helyre kerültem...Már azon kezdett el Linda morfondírozni, hogyan kellene nekem egy rádióállomást szerkeszteni a cégen belül, de nem adja fel, majd kitalál valamit.

De már érkezett a levél is a jelszavaimmal, az igazolványszámommal a szekjürititől, akik azzal kezdik, remélik, hogy legalább annyira izgatottan várom a kezdést, mint amilyen izgatottak ők engem várva...

Milyen a sors! Október 30-án, amikor Dawn először hívott, hogy kiválasztottak közé kerültem, és elkezdtük a felvételi procedúrát a SWA-nal, sorra csengett a telefonom, a Spirit Air ajánlott állást, akik júniusban elhajtottak, mert nem volt jogsim, az AirTran keresett meg szintén a LaGuardiara ajánlva pozíciót, majd a NY-i Munkaerőközponttól is előkerültek az elveszettnek hitt inspektorok, hogy a Delta Airlines külsősként érdeklődne irántam... Aztán egy korábbi jelentkezésemre válaszolva a német AviaReps is felkeresett egy manhattani állással nemzetközi jegyirodájukban. Ma este meg a Virgin America írt, hogy elfogadták a jelentkezésemet (vajon mikor is jelentkeztem oda???? mindenesetre október előtt lehetett) és tárt karokkal várnak a megmérettetésre. Be Virgin! (Légy szűz!) felkiáltással.... De hisz nem lehetek már... Na! Ezzel elkéstek. Pedig, ha odakerülök, milyen vidáman énekelgettem volna lyukas perceimben, hogy "lájka vördzsin, hejjj, caccsd forda verifösz tájmmm, hijjj!"

De az nekem is jólesett, amikor egy augusztusban megpályázott autókölcsönző cég portási állására megkaptam a választ majd három hónap után: "Sajnos, nem áll módunkban Önt alkalmazni.

Választásunk ezúttal egy képzettebb jelentkezőre esett."

Erre írtam én vissza: "Nem baj."

Ennyit akartam csak, azaz igazából pár magyarázó gondolatot akartam írni, de ez lett belőle...

Pedig arról még nem is szóltam, mennyire profi az előkészítés is az első munkanapomra, mert "minadannyiunk érdeke" hogy az én első napom is sikeres legyen. Szóval, na... Mit mondjak. Most nem mászok ebbe is bele, de ott van. Nagyon ott van! Az az igazság... akármennyire is akarnánk esteleg fikázni az amerikai rendszert :)))

Arról nem beszélve, hogy munkaidő után is tilos a szolgálati egyenruhában alkoholos ital fogyasztanom. Tehát, Miska, ha sörözni megyünk, előbb haza kell ugornom majd előbb átöltözni...

Tényleg abbahagyom, aludnivalóim vannak. És ez a nem-röfögős infuelza (így mondja az a hülye liboid, Miss Pery új lakója) sem hagy békén, pedig egy évre való orrváladékot (takony az, csak választékos vagyok) távolítottam el magamból már.

Csókolat.

Art

New York, 2009. december 15.