Jogos a mondás, hogy az influenza egy hétig tart, ha ágyban ülsz és kezeled és hét napig, hogyha nem. És itt a szürke, mezei influenzára gondolok, mert azok a bölcs emberek, akik ezt így kitalálták kvázi-viccesen, nem is számíthattak arra, hogy valaha marháktól, csirkéktől, majmoktól vagy a malactól kapunk el valami testnedveken át terjedő nyavalyát. Kacagtam is magamban jókat a Stop and Shopban - ahová nem járok, mióta rájöttem, hogy becsapnak - amikor a húsos pultnál azt olvastam: " Ezek a termékek KIZÁRÓLAG csak az Egyesült Államokból és Kanadából származnak".
Pontosan. Mint a disznóinfluenza.
Akkoriban Ferihegyen is még csak az amerikai és kanadai repülővel érkezett utasokat vizsgálták meg lázmérővel...
No, de visszatérve az én privát szortyogásomhoz, kénytelen voltam elmenni hazulról néhány nap ágyban való lebzselést követően, és a friss levegő orrba is vágott, mint a leanyázott bőszmagyar a kocsmában, és kénytelen voltam az egyik vágottszemű szatócsboltjába, a kizsbautba betérni papírzsebkendőért. A holdarcú fiatalember örült nekem. A jobbára indiaiak lakta utcán érdekes színfolt lehettem - nekem is jólesik néha fehér emebereket látni...
- Van zsebkendőjük?
- Mármint kifújni az orrát?
- Igen. Mármint.
- Van. - válaszolta készségesen és benyúlt a pult alá, előkapott egy megkezdett konyhai kéztörlő tekercset, és letépett egy lapot belőle. Elém rakta:
- Tessék.
Nem kért pénzt. Megköszöntem és kijöttem. Aztán még a metrón is röhögtem magamban.
Most akkor tényleg én vagyok a hülye?!
New York, 2009. december 16.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.