Válaszolok Elekes Fricinek

Kedves Földi!

Te meg hogy nem tudtad, hogy idejövök? Fél lábbal mindig is itt voltam már egy ideje, most meg beszippantott New York. Nem volt éhes, sőt jóllakott volt, meg fel is zaklatták pénzügyi gondok, de ki sem köp, le sem nyel. Hát, akkor ezek szerint nem hallottál Liviáról sem, aki nekem adta egy tucatnyi éve ezt a helyet, gazdálkodjak vele kedvemre? Írtam is minap neki, hogy bezzeg nekem adtad, mostmár ejsze tanítsál is meg benne megmaradnom. Csodálkozom, hogy Csíkba disszidált közös barátunk nem említette. (no, látod: az meg az én másik falum... ahol akár órákig is el tudom bambulni az ablakból a Hargitát, még akkor is, amikor ködös kendőt vagy csillagtakarót húz magára, és csak engedi békében aláereszkedni a sziporkázó fényszórókat a kígyón a városba, hogy mihamarabb megpihenhessen egy meghitt szobában az eltörődött utazó). De majd én leporolom valahonnan azokat a naplóoldalakat, és megmutatom Neked.

Gocsovszkynéról csak hallottam, de máris érdeklődni kezdtem iránta. Megmondom Neked őszintén, kedves Frici, hogy nem bukkantam még a nyomára. Na, de nehogy azt gondold, hogy a Fifth Evnyún kerestem. A parádéba én is csak véletlenül pottyantam. Mindig úgy esik. Tudom én, hogy nem ott kell keresni a jóravaló Gocsovszkynét. Még Barbara sem hallott róla, pedig ő aztán, ne félj!... Ha valaki, akkor ő hall mindenféléket. És tud zöldkártyát intézni meg vőlegényt ittfelejtődött, hazanemakarokmenni - különben tisztességes -fehérnépeknek. Még olyan fejléces papírja is van, hogy arra ő bármit is ráfirkant, sorra ajtók nyílnak meg mindenfelé. Szóval nagy damná ez a Barbara, de nem hallott semmit sem Gocsovszkynéról. Bár néha van egy olyan sejtésem, hogy tud ő valamit, csak előttem egyelőre titkolja.

De keresem én mindenképpen. Lenn az óceán partján. Le szoktam menekülni, ha soknak tűnik az élet. Mostanra őszies lett a vize, de tegnap csakazértis megmártóztam benne. Egy-két orosz csobbant még odébb a lezárt vízben. Mert, drága Frici, itt lezárják az óceánt is. Nyáron este 6 után, ősztől az új kikeletig meg teljesen. No, de ki szegné meg a vörös zászlók szabályát, ha nem pont az oroszok? Meg én. Sok kolontos keleti. Bezzeg az amerikai betartja. Azok nem is tudnak fürdeni másképp, csak ha fütyülős - lehetőleg latin - izompalik egrecérozzák őket kedvükre vagy narancssárga fürdőruhás platinaszőke hölgyek fekete napszemüvegben. Az egyik ilyen fütyülőst kedveltem is, nem platinaszőke és izomlatin sem ugyan, csak cserediák. Kiderült kisvártatva, hogy ő is csak keleti. Emiatt tetszhetett nekem. Nagyon fontos volt, és komolyan vette a munkáját. De főleg magát. Ki nem esett a szájából a fütyülő(je!). Nem tudtam meg - s már nem is fogom - milyen jelentőséggel bírt a két bokalánca, az egyik bokáján azt írta Poland, a másikon meg Germany. Csak meg ne kérdezd Te is, honnan tudom, mit írt a bokaláncain!

Bluminak, a polgmest úrnak meg alkalomadtán átadom baráti ölelgetéseidet, biztos örömmel hall majd felőled. Neki nem mondom, de Neked elárulom, nekem jobban tetszett, amikor Giuliani mester intézte a dolgokat és Pataki kormányozta az államot. Most valahogy minden olyan sekélyes. Olyan semmilyen. És az meg már milyen, kérlek, hogy Bloomberg polgármesterünk Demi Moore-ral azért kalapozott szeptember 11-én, hogy gyarapodjon friss hátországgal a háboruba küldendők sora? Nem szeretem, na.

Ami pedig a kocsmát illeti, az lehet az a hely a Szekönd Evönyún, amiről egyszer írtam is valahol. Igaz, rám nem sütött a nap, mert éjszaka volt, és hajnalra elkeveredtem onnan. De nincs sem sarmási leánka ottan, sem Peter, az ausszi (de mádzsár) világtekergő, sőt, a hely sem igen. Bár nem tudhatom pontosan, mivel én nem mehetek most ilyen helyekre, amíg lejre vett dollárokkal fizetek még, amikor kell feltétlenül valami. De ami a napsugarakat illeti, nem tudtam még kitalálni, hol kel a legszebben a nap ittenség, noha a Bryant Parkot megtisztelném szívesen ezzel a címmel, ha kell nekem címeket osztogatnom itt egyáltalán, Livia viszont esküszik rá, hogy augusztus 18-án este fél nyolckor a harminckilencedik utcában nyugszik le. Tudod, ahol anno mi is laktunk. Nah, de szóval akkor Te nem ösmered Liviát... Pedig, én mondom, nagyon de nagyon szeretnéd! Komolyan.

Piroska nénink jól van, köszöni. Minap csak úgy angolra váltott váratlanul, mint amikor a tévét átkapcsolod a Szomszédokról valamelyik manhattani privát és alacsony nézettségű kábelcsatornára, és hatalmas szóvirágokat fűzött a lépcsőfeljárónkon végzett szőnyegtisztíttatás margóján. Mert a svábbogarakról utál beszélni. (Van annak angol neve?!) Szerinte nem kéne annyit mind főzni, nem lennének bogarak sem. Ez itt Ámerika, kérem, itt nem főzés az élet! Hanem a fenszi meg a glemörr. Bár a szőnyegtisztíttatában is a csóré felsőtestű izzadt portorikói lehetett Pipi néninek a leginkább kedvérevaló, - kilencvenöt ide vagy oda - a latyakossá vált szőnyeg nekem legkevésbé sem keltette a tisztaság érzetét. Viszont jól csúszott.

No, és a trikók!... Anyámról most tudom, mekkora varázsló. Eddig csak sejtettem, meg olykor kétségeim is voltak. De most tudom már, hogy varázsló. Akad a polc alján egy-egy "otthoni" trikó még. Beosztom ügyesen. Ha néha nagyon hiányzik, megengedek magamnak egyet-egyet. A zöld volt rajtam a napokban. Már rég szennyesben lenne a helye, de még húzom egy ideig. Négy hónapja lett elcsomagolva, napokig jártam benne - ha nem is kinn, de idehaza, és még most is otthonszagú. Hogy mosnám már ki?

Tudod, én nem hoztam ki szülőföldet kis zacskóban, sem patakvizet a Hegy tetején sebesen csacsogó patakból, ahol Szatmárról jövet, mielőtt leereszkedtem volna Csíkba, mindig felfrissítettem az arcom. Tudod, a vámszabályok miatt nem hozhattam. Hadd maradjon meg nekem a trikók illata még egy kicsit. Amíg lehet.

Summa summarum. Köszönöm, hogy megtiszteltél leveleddel. Ami pedig Gocsovszkynét illeti, legyél te csak nyugodtan, itt állom én a frontot. Résen leszek.

Szeretettel ölellek,

Art ( a falubéli)

New York, 2009. szeptember 19.